Nem kell sokat írni szerintem a filmrol. Elottem megtették már páran. Számomra hihetetlen ereju hatást gyakorolt, a film után csak ültem a székben, és próbáltam belegondolni, hogy a United 93-as járat utasai mit élhettek át? Talán, ha egy kicsit elobb "kapcsolnak", megmenthették volna magukat? Ha a légi irányítók és parancsnokok kicsit gyorsabban reagálnak a helyzetre, megmenekítheto lett volna-e az utasok élete? Mindenesetre nagyon büszke vagyok az utasokra, hogy még ennyire feszült és kilátástalan helyzetben is volt annyi erejük, hogy megpróbálják a lehetetlent. Sajnos nem sikerült nekik. De annyi jó legyen ebben a tragédiában, hogy legalább nem sikerült a gépet célba juttatni, nekik köszönhetoen, és "csak" a gép utasai vesztették életüket.
Az utolsó 10 perc annyira felkavart és megrázott, hogy ezt bizonyára nem fogom elfelejteni. A zenével együtt, hiszen ebben a drámai helyzetben, pontosan a helyzethez illo zenét sikerült alkotni.
Nagyon sajnálom mindazokat, akik a gépen utaztak, és életüket vesztették. Értelmetlen halál. Továbbá azokat az embereket is, akik a másik 3 gépen utaztak, ill. a World Trade Centerben dolgozókat is. E film azt hiszem méltón fogja orizni emléküket, mely örök fájdalom és sötét múlt az Amerikai Egyesült Államok történelmében.
Amit még megemlítek, hogy a másik megemlékezés a WTC film hasonlóképpen kituno alkotás, és szerintem a terrorcselekmény kapcsán mindkét filmet meg kell említenünk, hogy ne csak egy szemszögbol lássuk a borzalmas történteket.

Nos korábban írtam ám valamiért eltunt az írásom innen, bár lehet hogy én töröltem ki véletlenül.
Nos a kétkedoknek annyit, mivel én majdnem pilóta lettem, ez sajnos a szemem akkori gyors romlása miatt nem lehetett, de a barátásg még pár évig meg lett pár baráttal akik légiirányítók és pilóták lettek.
Az elso gép 8:46 kor csapódott be és percekig hitték egy kis gép volt. 9:03 kor csapódott be a második ekkor realizálódott, hogy ez nem véletlen. Ilyen rövid ido alatt nem lehet reagálni egy olyan országban, ahol percenként akkor, 4000-5000 gépet kellett irányítani, érkezo, felszálló és éppen repülés allat lévot.
Csak egy példa. A Cseh légiero Grippen vadászait 2005 és 2007 között több mint 50 alkalommal riaasztották "elfogásra", mivel egy adott gép nem jelentekezett be vagy eltért és ez volt szeptember 11-e után amikor megszigorodtak az ilyen esetekre a reakciók. Gondoljunk bele szeptember 11 elött az USA légterében egyszeruen nem volt meg az a kérdés, hogy minden eltért gépre vadászokat küldjenek. Egyszeruen kölcséges lett volna.
A Pentagonba 9:37 kor csapódott be a gép, melyrol tudták, hogy el van térítve de nem tudták, pontosan hova megy, ráadásul a légiero nem volt ilyesmire felkészülve, a film meg is említi, hogy a rossz rutin miatt a gépek felszállás után rossz írányba mentek. Ez ma már változott, és akkor még külön engedély kellet egy-egy nagyobb város légterébe való berepülés.
A késobbi jelentés szerint csaknem 20 potenciálisan veszélyes gépet jelentettek azon a délelöttön, amikrol szerencsére kiderült hamisak, és biztonságosan leszáltak.
A légiírányításról? Egyszeruen nem hittek az eltérítésben. Amerikai gépet utoljára 1994-ben térítettek el, akkor is a FEDEx egyik gépét, végül sikeresen landolt. 1984-ben és 86-ban volt amerikai gép eltérítés de azok áldozat nélkül megegyezéssel megoldódtak. A legfenyegetobb eltérítés korábban 1994-ben volt amikor is az Air France gépét térítették el, de Marseilben sikeres kommandó akcióval véget ért. Késobb a titkosszolgálat megtudta, minden bizonnyal az Eiffel torony volt a célpont.
New York közelében 3 nemzetközi reptér van, a Newark az amelyik látható a filmben is, és ott van még a La Guardia valamint a JFK. Ezek együtt 100 millió utast bonyolítanak le évente, ráadásul a JFk egy évben rakordott döntött, amikor is átlagosan 37 másodpercenként szált fel és le egy gép.
Én azt mondom a film hitelesen mutatja be mindazt ami a légiirányításban akkor történhetett, és egy ilyen esette, aznap egyszeruen nem lehett kivédeni. Gondoljatok bele. Ti mint nézok, több ezer kilométerrol elhittétek amit láttok. Nos akkor odaát ugynezt érezték. Ami pedig a gépen történteket illeti, az mind fikció, nemtudjuk pontosan mi történt. A WTC nem jobb film, semmiképpen sem, de nem is rosszabb.

Huhh... mit is mondhatnék, a megtekintése után?
Leginkább olyan érzés volt felállni a végén, mintha ötször pofánrúgtak volna. Csak most éreztem át, mi történt azon a hét évvel ezelotti napon Amerikában. Láttam ugyan a hazai közvetítéseket, de ez valami más volt.
A DVD-n található dokufilm külön hab a tortán, betekintést lehet nyerni a családok életébe, akik elvesztették hozzátartozóikat.
Ezek után kíváncsi leszek, a Véres vasárnap milyen film, állítólag hasonló hatást ér el az embernél.

Jobb mint Oliver Stone WTC-je!

Legalábbis nálam ez a film viszi apálmát! Egy igazán naturalisztikus film. Igazán szívbemarkoló a sztori és ahogy filmrevitték az is tökéletes, hangulat szinészíjáték, rendezés. Utolsó film amit döbbenten néztem végig, ami ilyen hatással volt rám az a Ryan közlegény megmentése volt. Annakidején a Ryan-en a moziban egy pisszenés sem volt, mindenki döbbenten és könnyes szemekkel nézte végig, ez a film is pont ezt a hatást kelltette a mozilátogatókban. Szóval egyszeruen szuper lett a film! Nem is értem, hogy legalább egy oscar jelölést miért nem kapott?

Teljes mértékben egyetértek R2-D2-vel...ez a film nálam egy nagyon nagy mellélövésnek bizonyult.

Az oké hogy Greengrass tisztelettudóan és kegyeletleróvásképpen foggal-körömmel ragaszkodni akart az eredetiséghez...de azért néhány nézobarát módszert igazán alkalmazhatott volna,mert ez bennem is olyan érzést váltott ki mintha egy idegen nyári kézikamerás élményvideóit nézegettemvolna:semmit nem mozdított meg bennem.

Ez lehet nagyon bunkónak vagy parasztnak,sértésnek tunik,pedig nem annak szánom.Szép dolog hogy a készítésbe a hozzátartozókat,érintetteket bevonták.Így viszont rajtuk kívül nem hiszem hogy sokan át tudnák érezni a helyzetet.Mert itt mindenkire irányul figyelem,csak nem az utasokra.Mindent megtudunk,hoghy aznap milyen volt a szélirány,hogy a repülotorony fonöke hogy érezte magát,a terroristák hogyan izgultak(na ez momentán nagyon jól sikerült),de az utasok az utolsó 10 perces akciójeleneten kívül nem túl sok figyelmet kapnak.Csak eszközök Greengrass kis dokujában,ami megtanít a kézikamera használatára és az eredetiségre.Mert ez a film ugyan eredeti,de nem élvezheto.Legalábbis én nem találtam túl élvezetesnek(tudom-tudom,az ilyen filmeknek nem élvezetesnek kell lenniük vagy szórakoztatniuk...de akkor ne lenne ilyen baromi unalmas) hogy a repülosirányítók a biztonságos kis tornyocskájukból épp hogyan mondják be a témában jártasakon kívülieknek abszolút semmitmondó számokat.

Pozitívumként csak az utolsó tíz percet,és az az elotti nhány perces jeleneteket emlíyteném,amelyikben a terroristákkézülnek rémtettükre+talán a feszültségfokozás nem volt olyan rossz...A film Oscar-jelölését szintén nem kritizálnám.A vágás téleg zseniális és a rendezo is jól vbégezte volna a munkáját ha nemlenne olyan élvezhetetlen a film,mert nagyon ragaszkodik a valósághoz és jól összetartottta az egészet...ez viszont kevés.

Lehet a véleményemért majd a fejemet követelitek,de bocsi,nekem ez nem jött be...azt viszont meg kell jegyeznem hogy a filmet még régebben láttam,szóval csak arról írtam véleményt ami mehgmaradt bennem.Ez pedig annak idején a hatalmas csalódás volt.

Amikor az utasok beszálltak a Newark repülotéren a United Airlines repülogépébe, csak egy újabb hosszú, az Egyesült Államok két partja közötti utazásra számítottak. Férfiak, nok, fiatalok, középkorúak és idosek, házaspárok, szülok, gyermekek voltak. Csodálatos, verofényes nap volt. A dátum csak egy dátum volt a többi közül. 2001. szeptember 11-e. Négy férfi is felszállt a gépre. Küldetésük volt. Tudták, ez a gép soha nem éri el úticélját. Eltérítik a gépet, és szent halált halnak ügyükért.

Még mindig összeszorult gyomorral, szorongva, megrettenve ülök, miközben próbálom összeszedni gondolataimat. Pedig a történet, amit a minap láttam (még a pontos órát is meg tudnám mondani, ami a kikapcsolás óta eltelt), hat évvel ezelotti eseményeket mutat be. De én 106 percen át ott voltam, a helyszínen, fent a magasban, ott az irányítótoronyban, ott a rettego emberekkel, átélve valamennyi szenvedésüket, fájdalmukat, kétségbeesésüket, és reményvesztettségüket. Nehezen talál az ember szavakat arra, ami elé tárul, ha aláveti magát Paul Greengrass valóságának. Mert egyszeruen képtelenség filmként aposztrofálni a United 93-at. Nem. Ez a realizmusnak olyan szintje, ami már káros az egészségre. Ha (az egyébként helyesen adagolt, minimalista hatást soha át nem lépo) zene nem lenne jelen idonként, tökéletes lenne a bemutatott esemény visszaadása, és a tökéletest most a szó legszomorúbb értelmében értem.

A legborzalmasabb az egészben az a gondolat, hogy velem is megtörténhetett volna. Vagy bárkivel. Jómagam több ízben utaztam New Yorkból San Franciscóba, ráadásul United Airlines-zal is. Természetesen itt nem ezen van a hangsúly, mert hiszen itt nem a hely, vagy az úti cél számít. Hanem a tehetetlenség, a sors felismerésének az a bizonyos pillanata, amikor rádöbbenünk: kicsúszott kezünkbol életünk irányításának az a hajszálvékony gyeploje is.

Meg fogunk halni.

Ilyenkor szinte kilépünk testünkbol. Mintha lebegnénk. Valóban velünk történik mindez? Hogy lehet ez, hiszen nemrég még egy repülon utaztam haza? Miért történik mindez? Mi lesz? Mi az, hogy meghalok? De hát… értetlenség vesz körül hirtelen. Meg a torokszorító rettegés. Nincs segítség.

Volt, aki azonnal a rokonát hívta. Hogy még egyszer, utoljára elmondhassa, mennyire szereti. Volt, aki kétségbeesett, vagy passzív, éber kómába zuhanva adta át magát végzetének. De volt, aki azt mondta: Nem hagyom, hogy ez történjen. Küzdök! Leteperem a terroristát, visszaveszem a gép, és életem felett az irányítást, de legalább is megpróbálom, és ha kell, abban a tudatban halok meg, hogy megpróbáltam!

Mit élhettek át ezek az emberek…

A világ pedig döbbenten szemlélte mindezt. A légi irányítók egyszeruen nem hittek a szemüknek (és a fülüknek), amikor egymás után tuntek el a gépek. Gépeltérítés? – kérdezték többen. De hiszen olyan már évtizedek óta nem volt. Mit tegyünk ebben a helyzetben? Mit? Senki nem volt felkészülve. De mit lehet tenni ilyenkor? Amikor egy emberi logikán kívülálló, annak ellentmondó cél és fanatizmus tör utat magának az ész és az élet falán keresztül. Eközben a televízióban megjelenik az a kép, ami örökké kísérteni fogja emberek millióit, akik éloben, vagy élo egyenes adásban látták a világ minden részén, ahogy egy utasszállító gép belecsapódik a World Trade Centerbe. Álltam a tetején, gyönyörködtem Manhattan látképében. És amikor aznap a CNN-re kapcsoltam, nem hittem a szememnek. Majd késo éjszakáig nem mozdultam többé a tv elol. Ezalatt fent, az égben emberek egy maroknyi csoportja, apák, anyák, fiúk, lányok, testvérek, ártatlanok elkeseredett harcot vívtak legszentebb tulajdonukért: az életükért. Ahogyan nem feledem a lángoló WTC képét, nem felejtem el a tegnap látott utolsó képsort, melyet azok láthattak, akik a United 93-as fedélzetén tartózkodtak. A közeledo földet. És a feketeséget, amit már csak én, a nézo, a biztonságos, puha fotelben láttam. És a csöndet. És a tehetetlen bánatot.

Paul Greengrass megmutatta, hogy történt. Nem tett mást. Nem nevelt, nem adott, nem formált. Bekapcsolta a kameráját, és felvette, mi történt. Nem tudok gratulálni hozzá. De megszorítanám a kezét.

Nem emlékszem igazán, milyen napom is volt 2001. szeptember 11-én, csak azt tudom, hogy átlagos. A munkahelyemen értesültem a New York-i eseményekrol, de különösebben nem foglalkoztatott a dolog, igazán csak az esti híradóból kaptam valamivel teljesebb képet. Abba pedig bele sem gondoltam, miként élhették meg a tragédiát az abban közvetlenül érintett emberek.
Most itt ez a két film DVD-n, és én meg is vettem mindkettot. Eloször ezt, A United 93-ast, másnap a WTC-t is. Ez a film valahogy jobban megfogott. Talán azért, mert bár elsosorban nem a WTC-rol szól, mégis többet megtudhatok az eseményekrol, mint a másik filmbol. Végigkísérhetjük az elso gyanútól a negyedik gép lezuhanásáig az eseményeket, ráadásul az utolsó gépen (vélhetoen) történtekbe exkluzív betekintést is nyerünk.
Nem értek egyet azokkal, akik "hosök" híján nem tudnak kivel azonosulni. Ez nem az Air Force One, ahol Harrison Ford mindenkivel hosiesen szembeszáll. Ez a film a valóságról szól, ahol az elnök töketlenkedik, ahol a hadsereg ellenkezo irányba küldi a vadászgépeket, ahol a légiirányító központ új igazgatója elso munkanapján leállítja a teljes légiforgalmat, és ahol az utasok, az ártatlan áldozatok teljesen hétköznapi emberek, akik meg vannak ijedve, akik oda se bagóznak a vészhelyzetrol szóló eloadásra, de akik mégis szembeszállnak elrablóikkal, és végül hosként halnak meg. Ebben a filmben éppen ez a realista kép a megfogó, és az, hogy az ember annak tudatában ül le a film elé, hogy a gép végül lezuhan, az utolsó pillanatokban mégis lehet drukkolni, szorítani, és elfelejteni az elkerülhetetlen végzetet, hogy aztán még nagyobb csapásként éljük meg a katasztrófát.
A kiadvány minoségében nincs kivetnivaló, és külön öröm, hogy minden extra kapott magyar feliratot.
Számomra kötelezo vétel, egyáltalán nem bántam meg a vásárlást, azt hiszem, nem most láttam utoljára ezt a filmet. Csak ajánlani tudom.

Háát.. Nem leszek túl népszeru ezzel a véleménnyel, de egyet kell értsek Kage-val: A WTC jobb volt..
Legalábbis számomra. Ízlések és pofonok, nem? Ez a film sajnos nem muködött nálam. Lehet, a hiba az én készülékemben van, de az utolsó tíz percet leszámítva az égvilágon semmi érzelmi hatást nem váltott ki. A gépen, mivel senkit nem volt alkalmunk megismerni, nincs olyan szereplo, akivel azonosulni tudtam volna. Tök átlag emberek tök átlag színészekkel. Abszolút mindegy volt számomra, kivel mi fog történni. Mondom ezt úgy, hogy ugyebár tudtuk, mi fog történnni. A filmben egyáltalán nem jött át a remény, ami bennük esetleg még meglehetett ott, akkor. Nem jó ez így. Ha ez egy játékfim, akkor muködött volna ez a minimalista stílus, mert akkor ugyebár nem tudod, sikerül-e nekik.. Így viszont csak úgy tudtam nézni a filmet, hogy egy kudarc története.. Valahogy a kolletív együttérzés meg sajnálat hiányzott aznap belolem, mikor néztem a filmet.

A földi repülésirányítós részek talán még jobban tetszettek. Izgalmas és tanulságos volt. Pláne, hogy Bush távol egy óvodában ült egy széken, totálisan alkalmatlanul bármiféle válságkezelésre. Ez jól lejött itt is.
Szóval lehet most engem hülyének tartani, de a United 93 engem nem érintett meg. Pedig számomra ez elengedhetetlen egy film élvezetéhez..
A DVD korrekt. A képpel nem volt bajom, a hang is elég tiszteséges. Állítólag a dok.film nagyon jó rajt.
Elfogadom, hogy sokaknak tetszik, én kihagyom.

A kétkedoknek ajánlom a rendezoi kommentárt, nehogy úgy érezzék itt oktatni szeretnék, mert nagyon jól bár néhol üres járatokkal, elmeséli mi és hogy történt aznap és a film készítésérol is jó dolgokat mond.
Amikor elösszor láttam a filmet sejtettem, hogy igazi légirányítók is vannak a jelenetekben, a beszédstílusuk miatt. A rendezo ezt is kifejti a kommentárjában.

Egy hihetelenül jó film, azt kell írjam. bár egyrészt rossz volt nézni is , az ember szembesül a félelmeivel, a kiszolgáltatottságával.. Paul Greengrass rendezo egy hollywoody sallangoktól mentes alkotást készített, olyan igaz történetrol, amely egy új korszak kezdetét jelentette az emberiség életében. egyáltalán nem igazak az olyan feltételezések melyek azt mondják, hogy amerikaiakat sajnáltatják vele. Ha belegondolunk ez bármely más nemzet vagy más ország tagjaival is megtörténhet. zseniális alkotás aki kihagyja, az egy katartikus élménytol fosztja meg magát.a dokumentarista stilus egyszeruen elengedhetetlen az ilyen típusú filmhez. Mindvégig feszülten fenntartott ritmus és feszültség. EGYSZERUEN KIHAGYHATATLAN MESTERMU a Bourne-csapda rendezojétol!!!

Nagyon röviden csak annyit irnék kritikaként hogy erröl a szörnyü eseményröl sokkal drámaibb, részletesebb és emberközelibb dokumentumfilmek készültek eredeti felvételekböl illetve azokkal a szerencsésnek mondható emberekkel akik ezt a borzalmat túlélték. A United 93 és a World Trade Center cimü filmek nem állitanak méltó emléket ennek a történelmi eseménynek sajnos hiszen nem egyetlen gép utasai illetve nem csak a rendörök és tüzoltók valamint a családjaik szenvedték végig az eseményeket hanem ez sokkal többröl szólt ennél méghozzá egy nemzet tragédiájáról és több ezer ártatlan ember életéröl és a hozzátartozók mély gyászáról. Egyetlen film elegendö lett volna ami részletesen bemutatja az eseményeket és ami minden áldozatnak méltó emléket állit.

Hát ezt a filmet a WTC lapján és itt is dícsérte a többség ezért gondoltam megnézem. Oszintén bevallom a WTC nekem sokkal jobban tetszett. Nem igazán kötött le a film, csak a végére vált izgalmasabbá. Nem is volt annyira drámai hatású szerintem, inkább csak egy dokumentumfilm, ami elmeséli mi hogy történhetett. Én többet vártam tole.

Egyébként csak zárójelben ennyit a légiirányításról.. mi? hova tünt? miért nem válaszol? közben már percek óta becsapódott.. pfff..

Helló minden kedves filmrajongónak! Én még csak moziban láttam és nagyon jó volt! Pontosan azt mutatta be a film hogy ilyen helyzetben az ember mit meg nem tesz azért hogy megmeneküljön azokkal lehetóségekkel ami van! KIVÁLLÓ alig várom már  a dvd megjelenést és ez a film kötelezo minden filmrajongónak. és nálam ott lessz a gyüjteménybe a WORLD TRADE CENTER mellet!

Valóban remek film, minden sallangtól mentes és nincs szirupos befejezés sem. Ez a döfi nekem!:)

Atis!

az az "egyenlore" nagyon bántja a szemem, jobban mondva az n betu, ami nem kell oda.

Üdv:)


Ez a film tényleg kihagyhatatlan !!!remek ugy ahogy van maximálisan életszagu semmi extra..ahogy ot történt(hetett) végigmutaják a terroristák gépreszállását  fent mi történhetett,nekem nagyon tetszett 2szer láttam már!!!megtudunk szinte mindent mi zajlott az irányitóközpontban akkor ...mindent!!!!nálam top 1 a film!!!!!

Paul Greengrass a ma élo rendezok egyik legjobbja. A Unitzd 93-as járat története sem tudott kifogni rajta. Giccs, pátosz, hatásvadász jelenetek nélkül, viszont a maximális tiszteletadással nyúlt hozzá az USA legmegrázóbb pillanatához. Hihetetlen, hogy a nyílvánvaló vég ellenére a film izgalmas, melyben nincsenek jók, vagy gonoszak, csak átlagemberek, és ahol a terroristák is érzo lények, az utasok meg egyszeru, unalmas polgárok. Greengrass jól ismeri a szabályt : a kevesebb több.