Sztálingrád. Egy város, amely az öldöklés egyik örök szimbóluma és szinonímája lett. Sztálingrád, egy szó, egy név, mely tökéletesen kifejezni a Keleti front poklát. Sztálingrád, egy film címe, amely számomra egyike a legjobb, legfelkavaróbb és legerosebb háborús filmeknek.
Voltam Volgográdban, és elképeszto, hogy még a mai napig is vannak nyomai annak a kíméletlen öldöklésnek, ami ebben a Volga parti nagyvárosban zajlott le. Mai napig golyóütötte házfalak, robbanások nyomai, az esztelen pusztítás nyomai láthatóak a városban.
Sztálingrád ugyanakkor jelképe a nácizmus bukásának, hiszen a náci hadsereg az elso hatalmas vereségét szenvedte el e városban. Olyan anyagi és emberi veszteséget, amibol már nem tudott talpra állni. A teljes 6. hadsereg megsemmisült.
A film ide kalauzol el minket néhány egyszeru sorkatona szemén keresztül. Az elején még boldogan mennek a Szovjetuniba, mint sikeres hódítók. Még viccelodnek is, jól érzik magukat, hiszen a bajtársaik közt vannak, és a propaganda eltitkolja elolük, hogy bizony nincsen minden rendben a keleti fronton.
Aztán amikor megérkeznek, megtapasztalják, mi is az a földi pokol. Mi az, romok közt harcolni, ahol nem látod, hol az ellenség. A romok közt mesterlövészek osztják a halált láthatatlanul, pontos frontvonalak nincsenek, a saját tüzérség a saját csapatait lövi, akkora káosz van.
És akkor még nem beszéltünk a leggyilkosabb ellenségrol, az orosz télrol, ami a német hadseregre a leggyilkosabb volt. Nincsen megfelelo ruházat, a fegyverek befagynak, a katonák fagysérüléseket szenvednek. Amikor pedig a Vörös Hadsereg bekeríti oket a városban, vége mindennek. Rengetegen hadifogságba esnek, ahonnan 1955-ben csak 6 ezren térnek vissza. A 6. hadseregben mindenki más meghal.
A film döbbenetesen eros módon adja vissza mindazt a szenvedést, amit mindkét félnek át kellett élnie ebben a pokolban. A kézikamera
használata a csatajelenetekben nagyban növeli azt az “ott vagyok én is” érzést, ami tovább növeli a film hatását. Mindeközben a film ügyel arra, hogy mindkét felet annak mutassa be, amik a közkatonák valóban voltak. Emberek. Nem náci szörnyek, nem kommunista gyilkosok, hanem csak emberek, akik egy borzalmas korba születtek, és nem tudtak kitérni a végzet útjából.
Jöhet Ryan közlegény megmentése, Ellenség a kapuknál vagy bármilyen más Második Világháború csatáit feldolgozó film, számomra ez az etalon. A háború földi pokol, és ez a film mesteri módon mutatja be.