Súlyos és szégyenletes hiányosságomat pótoltam, miután a múltkor az imdb-t böngészve rájöttem, hogy e filmet is Christopher Nolan rendezte, s én még csak nem is tudtam róla. Most már viszont a 3 perces rövidfilmjét leszámítva minden rendezéséhez volt szerencsém (s ami megjelent, az a polcon is van).
Az Álmatlanság a harmadik volt nagyfilmjei sorában – és az összes közül a legkevésbé Nolanes. Véleményem szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy nem ő az írója a történetnek (már csak a remake mivolta miatt sem), no meg a talán Sodenbergh/Clooney producer duó működése is szerepet játszhatott benne. Egy nagyközönség számára is könnyen befogadható filmet kellett csinálni, ez volt a cél, ami teljesült is. Ugyanakkor az Álmatlanság még így is egy kiváló thriller lett. Másnak akár élete főműve is lehetne, a Memento után azonban számomra csak tisztességes iparosmunkának tűnik: iparosmunka Nolan módra, kevesebb újítással és extrával, de kiváló feszültségteremtéssel és két tiszteletreméltó színészóriással.
De kezdjük az elején. Nemrég voltam Brémában, s egész furcsa volt, hogy este fél 11-kor még világos volt. A filmbéli alaszkai állapotokat (nevezetesen a folyamatos világosság) ezek után simán át tudtam érezni, és bizony bele tudtam magam élni Will Dormer (Pacino) szerepébe. Még akkor is, hogy ha én magam olyan vagyok, mint az álomkóros Fülig Jimmy, bárhol és bármikor, bármilyen pozícióban elalszok. Az alaszkai háttér, táj egyébként zseniális, ad egyfajta különleges hangulatot a mozinak: a felszíni krimi, nyomozós thriller alatt megbúvó drámának. Mert bizony eléggé csalóka a sztori: a gyilkos utáni hajsza csak a felszín, az ominózus balesettől kezdve előtérbe kerül a két főszereplő közötti macska-egér játék. A zsaru-gyilkos elfogósdi egy moralizálós drámává terebélyesedik, ahol egyik fél sem igazán bűnös vagy igazán ártatlan. A flashback, a bevillanó emlékképek magyarázata szükséges Dormer motivációjának megértéséhez, de Nolan még így sem igazán enged állást foglalni egyik szereplő mellett sem, a karakterek jellemei olyannyira összetettek és jól megkomponáltak, hogy gyakorlatilag a végéig együtt szurkolunk mindenkinek. Hogy aztán a helyére kerüljön minden, s az egyetlen igaz és normális lezárás kerekedjen a történetnek: ám a legkevésbé Nolanes módon.
Ha csak szimplán a thriller felszínt nézzük, szintén egy hibátlan alkotást látunk. Egy gyilkos után nyomozás önmagában már mindig feszültséggel terhelt, de Dormer kialvatlansága, hallucinációi iszonyat elmélyítik ezt. A karambolos rész pl. szerintem a film egyik csúcspontja, de valahogy az öreg rendőrhöz köthető összes kapcsolat vibrál a feszültségtől. Az elején a társa, később Finch, majd a rendőrnő is magában hordozza ezeket, hol Dormer múltjához, hol jelenéhez kapcsolódva. Tulajdonképp az egész Álmatlanság végig egy kib*szott izgalmas film lett, kategóriájának egyik méltatlanul mellőzött remekműve. Alaszka, mint háttér tökéletes hozzá, s Al Pacino valamint Robin Williams is remek választás. Érdekes utóbbit negatív szerepben látni, valahogy az ember nehezebben is fogadta be őt – talán a casting kimondatlan célja is ez volt. Pacino meg rutinos a vén róka szerepében, táskás szemei tökéletesek a kialvatlanság érzékeltetésére. Minden klappol, viszont ezek után már kíváncsi lennék az eredeti norvég filmre. A Tetovált lány példájából kiindulva - amit Fincher is jól megcsinált, mégis jobb az eredeti -, lehet, hogy Nolan is jól megcsinálta, de jobb az eredeti? Mindegy, addig is ez simán ötös.
A DVD viszont nem az. Papírvékony fekete tok, totál átlagos kép. Az angol hang egy fokkal jobb, néhány jelenetnél dolgoznak a hangfalak rendesen. Viszont extra egy előzetes van, az gyakorlatilag nulla. Az adatlapon, illetve a borítón!! is jelzett forgatási képsoroknak nyoma sincs. A menü viszont legalább animált. A lemez átmenet a nagyon gagyi és a kiváló Budapest Film kiadások között.
Mondom én, méltatlanul mellőzött Nolan film, méltatlan kiadása. A film miatt:
Kosárba!
És most megyek aludni…