Sátántangó
Hosszú mint a csikó fasza!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
15 éves a Sátántangó!
Elismeréssel adózom az alkotóknak: volt bátorságuk szembe menni a trenddel, mindenfajta üzleti, forgalmazási szempontot semmibe véve, az átlag (kommersz filmhez szokott) nézo elvárásaira is fittyet hányva, kompromisszumok nélkül valósították meg muvüket. A rendkívüli hossz egyáltalán nem öncélú, sehol a filmben nem érzem úgy, hogy a szükségesnél hosszabb egy-egy jelenet, ezzel szemben néhány "lírai" résznél kifejezetten "elvarázsol" (persze kell ehhez Vígh Mihály nagyszeru zenéje is), szinte rosszul esik, hogy ebbol kizökkentik az embert.
A film hitelességét nem a történet hihetosége adja, a megjelenített emberi sorsok (és a szereplok gyurött, vagy éppen sima arca) hitelesítik azt. Ördög és pokol: itt valóban a Sátán munkál, vagy mégsem? Vagy csak az emberi nyomorúság? Sot, az !is lehet, hogy csak a másikon átgázoló, önön önzo céljai érdekében bármilyen aljasságra képes emberi természet ütközik ki rajtunk? Mert nem kétséges, ne áltassuk magunkat, ez az átok nem csak a telepen ül, hanem rajtunk, hétköznapi embereken! Ábrándozva várjuk másoktól sorsunk jobbra fordulását, miközben csak mi magunk tehetnénk érte. Miközben kihasználunk másokat, minket is kihasználnak, miközben becsapunk másokat, minket is becsapnak. Ördögi kör, így nem tudunk belole kitörni.
Ebbol nincs menekvés, még a hit sem segít: a lélekharang zúgása helyett csak egy bolond veri a vasat: "jön a török, jön a török", és bár a gonosz képviseloje, a sima modor, jó megjelenés, intelligencia mögé bújva azért elbizonytalanodik egy pillanatra, mikor a templom romjánál szembe találja magát egy misztikusan gomolygó köddel (talán az éppen itt öngyilkossá lett Estike szellemével), akkor megszólal a Sanyi: "Mi van, maguk még nem láttak ködöt", és elillan a varázs.
És nem szóltam még azokról a nagyszeru képekrol, beállításokról, amelyek például az Almássy major elfoglalása, bejárása közben születtek: Helyenként Fellini, helyenként Tarkovszkij legjobb pillanataival vetekednek, melyek oly természetességgel jönnek. És az a lefekvéshez készülodés utáni álomszeru, lebego hangulatú beszélgetés, mely a Sztalkert idézi… De Tarr még ezen is felül emelkedik, megmutatja, bár kisujjából is ki tud rázni ilyen képeket, hangulatokat, de nem ez a lényeg, bohócot csinál akár magából is: "púzás" zökkenti vissza az embert a valóságba, vagy a Smith végzi a dolgát egy sarokban, majd gombolja vissza a nadrágját. És itt mutatja meg Tarr önmagát: neki nem az öncélú muvészet a lényeg (pedig milyen profi lenne ebben is), hanem a valóság!
És ki gondolná, ebben a filmben a leglehangolóbb képek mellett is meg tud jelenni a humor, amely oly finoman szövi át a film egészét, mint a kocsmáros pókjainak hálója a kocsmát. Ennek jelenléte elso nézésre ugyanúgy rejtve marad, mint a pókok hálója, de többszöri találkozásra a filmmel egyre markánsabban megjelenik, tovább árnyalva, megmutatva az emberi természet egy újabb jellemzojét.
Nem maradt hát más hátra a jeles évforduló kapcsán: újra elo kell venni a filmet, amelyrol való gondolkodás újabb és újabb kérdéseket vet fel, többszöri megnézése pedig újabb és újabb felfedezéseket ígér. A Mokép kiadása DVD-n baráti ár (Én 8500-ért vettem a francia kiadást). De azért legalább egyszer moziban is látni kell!
Elismeréssel adózom az alkotóknak: volt bátorságuk szembe menni a trenddel, mindenfajta üzleti, forgalmazási szempontot semmibe véve, az átlag (kommersz filmhez szokott) nézo elvárásaira is fittyet hányva, kompromisszumok nélkül valósították meg muvüket. A rendkívüli hossz egyáltalán nem öncélú, sehol a filmben nem érzem úgy, hogy a szükségesnél hosszabb egy-egy jelenet, ezzel szemben néhány "lírai" résznél kifejezetten "elvarázsol" (persze kell ehhez Vígh Mihály nagyszeru zenéje is), szinte rosszul esik, hogy ebbol kizökkentik az embert.
A film hitelességét nem a történet hihetosége adja, a megjelenített emberi sorsok (és a szereplok gyurött, vagy éppen sima arca) hitelesítik azt. Ördög és pokol: itt valóban a Sátán munkál, vagy mégsem? Vagy csak az emberi nyomorúság? Sot, az !is lehet, hogy csak a másikon átgázoló, önön önzo céljai érdekében bármilyen aljasságra képes emberi természet ütközik ki rajtunk? Mert nem kétséges, ne áltassuk magunkat, ez az átok nem csak a telepen ül, hanem rajtunk, hétköznapi embereken! Ábrándozva várjuk másoktól sorsunk jobbra fordulását, miközben csak mi magunk tehetnénk érte. Miközben kihasználunk másokat, minket is kihasználnak, miközben becsapunk másokat, minket is becsapnak. Ördögi kör, így nem tudunk belole kitörni.
Ebbol nincs menekvés, még a hit sem segít: a lélekharang zúgása helyett csak egy bolond veri a vasat: "jön a török, jön a török", és bár a gonosz képviseloje, a sima modor, jó megjelenés, intelligencia mögé bújva azért elbizonytalanodik egy pillanatra, mikor a templom romjánál szembe találja magát egy misztikusan gomolygó köddel (talán az éppen itt öngyilkossá lett Estike szellemével), akkor megszólal a Sanyi: "Mi van, maguk még nem láttak ködöt", és elillan a varázs.
És nem szóltam még azokról a nagyszeru képekrol, beállításokról, amelyek például az Almássy major elfoglalása, bejárása közben születtek: Helyenként Fellini, helyenként Tarkovszkij legjobb pillanataival vetekednek, melyek oly természetességgel jönnek. És az a lefekvéshez készülodés utáni álomszeru, lebego hangulatú beszélgetés, mely a Sztalkert idézi… De Tarr még ezen is felül emelkedik, megmutatja, bár kisujjából is ki tud rázni ilyen képeket, hangulatokat, de nem ez a lényeg, bohócot csinál akár magából is: "púzás" zökkenti vissza az embert a valóságba, vagy a Smith végzi a dolgát egy sarokban, majd gombolja vissza a nadrágját. És itt mutatja meg Tarr önmagát: neki nem az öncélú muvészet a lényeg (pedig milyen profi lenne ebben is), hanem a valóság!
És ki gondolná, ebben a filmben a leglehangolóbb képek mellett is meg tud jelenni a humor, amely oly finoman szövi át a film egészét, mint a kocsmáros pókjainak hálója a kocsmát. Ennek jelenléte elso nézésre ugyanúgy rejtve marad, mint a pókok hálója, de többszöri találkozásra a filmmel egyre markánsabban megjelenik, tovább árnyalva, megmutatva az emberi természet egy újabb jellemzojét.
Nem maradt hát más hátra a jeles évforduló kapcsán: újra elo kell venni a filmet, amelyrol való gondolkodás újabb és újabb kérdéseket vet fel, többszöri megnézése pedig újabb és újabb felfedezéseket ígér. A Mokép kiadása DVD-n baráti ár (Én 8500-ért vettem a francia kiadást). De azért legalább egyszer moziban is látni kell!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Egyetértek Kekeccel. Tarr legtöbb filmje borzalmasan nyomasztó, ráadásul érdektelen. Aki a végtelen szenvedést átakarja élni, csak egy kicsit rövidebben, az nézze meg a Kárhozatot, tulajdonképpen a Sátántangó kicsiben. Ahogy mondani szokás, a nézo utána majdhogynem belvizel a konektorba, annyira elszáll minden életkedve. Szerintem Tarr legjobb filmjei azoka féldokumentarista játékfilmek a pályája elején, amelyeket romákról, vagy a szegénységrol készített.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Csak hogy kicsit rontsak az összképen: véleményem szerint egy hihetetlenül túlértékelt alkotásról van szó - és ha már itt tartunk, ez elmondható szinte mindegyik Tarr-murol. Hangsúlyozom, ez csupán az én véleményem! Szerintem az obligát filmkritikusi rajongótáboron kívül nem sok odaadó híve van Tarrnak. Erre a végtelen kínokat stimuláló filmre mondjuk a két csillagot megadtam volna, de ott az szerepel, hogy "Álmatlanság ellen", és ez az, amit errol a filmrol semmiképpen sem mondhatunk el. Ennek ellenére, a muvész úr kitartó híveire gondolva, azért klassz, hogy végre idehaza is elérheto a film. Aki elég bátor, tegyen egy próbát - bár meggyozodésem, hogy ezt a tetemes idomennyiséget számtalan ennél érdemesebb módon el lehet tölteni.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)