Ha már idézetek és mottók, nekem is van egy:

"Boldognak lenni nem feladat! Az úgy... van! Spontán adódik! Amellett, hogy megcsinálsz minden baromságot, amit muszáj, ezen felül, mellesleg, pluszban, amikor szabad idod engedi, jól érzed magad! Érted?".
Felemás érzésekkel néztem végig ezt a filmet, és el(/le)fogadom, hogy emiatt nem leszek itt népszeru. Nálam legalább fél óráig tartott, amíg a remek színészi játék, a rendezés és az egész stáb munkája mellett pozitívumokat kezdtem felfedezni, foleg a karakterek terén. Akkor jött a tánctanárno ("My space!"), meg a jelenet a verekedos sráccal. Addig számomra Poppy egy mániákus, a felelosséget hírbol sem ismero, harsány hisztérika volt, akirol eszembe jutott: azért stílszeru a neve, mert vélhetoen naponta szív belole. Aztán kiderült, hogy Poppy tényleg csak szerencsés: tudna o másképp is élni, érdeklik ot a körülötte levok, de o, amíg megteheti, így szeretne élni (még ha ez veszélyt és kockázatot is hord magában). Kár, hogy a rendezo és a film (meg a fenti ajánló) nem tudott hasonlóan toleráns lenni Scott-tal is; akkor megkapta volna a Happy-go-lucky az ötödik csillagot is tolem. Lehetne feszegetni azt, hogy Poppy miért ilyen, mint ahogy lehet azt is hinni, a világ jobb hely lenne, ha az emberek jobban hasonlítanának rá, ha úgy néznék a világot, ahogy o. A választás a nézoé.
Boldognak lenni nem feladat.
A DVD kiadás jó, kép, angol hang, extrák rendben; talán Poppy szinkronhangját lehetett volna tovább keresni.