„Akciófilm, amelyhez foghatót az eredeti Die Hard – Drágán add az életed! óta nem láttunk… Vetekszik az olyan rendezők munkáival, mint Guy Ritchie, Park Chan-wook és Quentin Tarantino.” - comingsoon.net
Anyád. Röviden és tömören ennyi. Megmondom őszintén, kicsit megetetett a promó, s bár olvastam a baljós jeleket is az írásokban, hatalmas pofont kaptam a filmtől én is tegnap éjjel. Rég láttam ennyire rossz filmet, ha tudtam volna, hogy az egész nem más, mint egy kibaszott 80-as évekbeli hongkongi akciófilm új köntösbe csomagolása, akkor bele sem kezdek…
Alapötletében, környezetében leginkább a Dreddhez tudom hasonlítani, de az klasszisokkal jobb ennél. Ott legalább tudjuk, hogy a főhős a legtökösebb rendőr a környéken, s tudjuk, hogy a realitásnak minimális az esélye, aztán mégiscsak az lett a hihetőbb. Itt: elitcsapat – anyám! - megy be az épületbe, de a kezdeti valóságosság viszonylag hamar eltűnik, hogy utána olyan bunyókba és lövöldözésbe menjünk bele, ami egy Kengyelfutó gyalogkakukk vagy Tom és Jerry rajzfilmben is kínos lenne. Már az elején, a furgonban az a duma borzasztó kínos volt, iszonyat amatőr, ahogy meg van írva, ahogy elmondják a színészek. Aztán ahogy bemennek, amiket csinálnak az egyes szobában, az még tetszett is és ötletes is volt – egészen az első gépfegyverropogásig… Mert az elitosztagról nagyon hamar kiderül, hogy egyenruhás balfaszok gyülekezete, akik bucsui céltáblát állnak a szálloda lakóinak: a mészárlás esetleges véressége nem tudta feledtetni azt a rendőri amatőrizmust, amit ott bemutattak. Itt volt az első pont, hogy órámra néztem…
Pedig a java rossz még hátra volt. Ami utána jött, az számomra rémálom. A fizika törvényeit és az emberi tűrőképesség határait teljesen semmibevevő verekedések, ahol minden egyes ütésnél úgy nyögnek, mint akinek szorulása van, ahol a 10 perces verekedésben szarrá vert főhősök utána rögtön rohannak fel a lépcsőn, ahol a legkisebb királyfi, a zöldfülű kis zsaru a legügyesebb (ez volt talán még a legkisebb baj). A Niwrok által írt túlerő érzése két dolog miatt is hamar szertefoszlik: egyrészt mert az impotens rendőri attak, a csapat topasága maga a túlerő oka, másrészt meg a főhős, Rama (mint a margarin) maga a szuperman. Kb. 50 embert intéz el egyedül, gyakorlatilag fegyver nélkül – hol is a milyen túlerő? Sőt, az arcába fúródó machete fájdalmát is szó nélkül bírja. Az egész a 80-as évekbeli Amerikai nindzsa filmekre, a Van Damme, Chuck Norris, Michael Dudikoff filmekre emlékeztetett. Már szinte vártam, mikor kerül szembe a főgonosz főverekedőjével és hogyan nyomja le azt. Irtó gáz… A legtöbbet emlegetett hitelességi faktor, a vér: kérem, ez lópikula. Valóban van néhány levágott kéz, elvágott torok, de pl. a Rambo IV végéhez képest ez mind csak babazsúr. Én elhiszem, hogy a PG13-on nevelkedett amerikai közönség elájult a film naturalizmusától, de én ebben az égvilágon semmi durvát nem láttam. Annyit el kell ismernem – a tényszerűség kedvéért, no meg a 30% magyarázataként -, hogy némely haláleset ötletes volt, a baj az, ahogy odáig eljutunk.
Pocsék dialógusok, pocsék színészek és karakterek, egy teljesen abszurd és abnormális moziban. Ez ennyi idősen sajna már nem tud felizgatni, amennyit nyögtek benn két ütés között, az szerintem egy nyilvános WC éves nyögésszáma körül volt, arról nem is beszélve, hogy ez a Bruce Lee féle keleti harcmodor sosem jött be. Már csak az hiányzott, hogy röpködjenek a levegőben. Ehhh… A ház amúgy tetszett, de vélhetően millió ilyen van a világon, talán még a maffiafőnök is hiteles figura az emeleten. Rajta kívül az egész sztori, szőröstől-bőröstől, színészestől, verekedésestől mehet a kukába. Egyáltalán nem értem az imdb 7.5! osztályzatát – nem tudom az emberek mit néztek e helyett, mint ahogy nem értem azokat a díjakat sem, amit a Rajtaütés 2011/12-ben bezsebelt.
No de mindegy, ez pont beleillik a hasonló rejtélyeim sorába.