A Raimi-féle Pókemberekből is csak az első volt jó!
Tehát már 2002-ben be kellett volna fejezni a hálószövő történetét!Bizony,a második és különösen a harmadik ultraszar volt már!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A Gyalázatos Pókemberke
Érdekes kérdéseket vet fel, ha egy alapvetően működő történetet (vagy franchise-t, ha úgy tetszik) újra gondolnak. A legelső és egyben legegyszerűbb ilyen kérdés a „miért?”. Sikeres volt a trilógia, hiszen több, mint 2,5 milliárd dollár bevételt csikart ki a nézőkből világszerte és lássuk be a pénz beszél, így ha a kritikusok pozitív véleményét és megítélését nem is nyerte el, ez a kutyát nem érdekli, mert bankot robbantott a széria.
Ettől függetlenül a Warner Bros. úgy gondolta, hogy érdemes lenne újra kezdeni az egész sztorit, aztán lesz, ami lesz.
Egy biztos: sok minden megváltozott Tobey Maguire első feltűnése óta a szerepben, amikor is 2002-ben először bújt Pókember bőrébe. Azt viszont kizártnak tartom, hogy a nézők ízlése 10 év alatt olyan radikális, olyan szélsőséges módon megváltozott volna, hogy azt ily módon s formában kelljen kiszolgálni, mint ahogy azt a 2012-es változattal tették. Maguire-t és ezzel együtt mindenkit lecseréltek az első verzióból, így a főszerepet Andrew Garfield kapta meg, akivel nekem személy szerint nincs problémám, de spídermánként egy röhej.
Túl sok hasonlóságot persze ne keressünk a jelentősebb és egyben kihagyhatatlan tényezőket leszámítva, de A Csodálatos Pókember valóban egy történet teljes és valahol alapos újragondolása csak rossz irányba mentek el.
A rendező Marc Webb, aki az 500 Nap Nyár című mozit is jegyzi alapvetően koncertvideó készítőként és dirigátorként került be a köztudatba majd ezek után úgy gondolta, érdemes nagyobb fába vágni a fejszét... Csak a fa túl vastag volt, a fejsze meg túl kicsi. De hát, ha valaki isteni tehetség, akkor lényegtelen mit csinált korábban, az a lényeg hogy amin pillanatnyilag dolgozik jó legyen.
Nem igazán értem, hogy a stúdiónak mi volt a célja ezzel a remake-kel, mivel akkora viccet csináltak a szuperhősből, hogy az tényleg nevetséges. A történetet nagyon nem boncolgatom, inkább a szemléltetés céljából kiragadnék egy-egy jelentősebb vagy inkább meghökkentőbb pillanatot. Kezdeném azzal, hogy Andrew Garfield a legkevésbé sem „Pókemberes”. Persze annak idején Tobey Maguire is kapta az ívet rendesen, de őt könnyebben elfogadtam, mint ezt az új „szobacicát”. Először is a gyerek kb. 50 kiló, aki szerintem csak azért tud olyan könnyedén repülni a toronyházak között, mert a szél, amúgy is viszi magával. Pókembernek, mint a Marvel képregények egyik legmeghatározóbb alakjának, legyen kiállása, tartása és igen is legyen kőkemény! Ez a Garfield egy nyüzüge anyámasszonykatonája. Ugye normál esetben a Pókember oszlopos tagja a Bosszúállóknak. Nos tételezzük fel azt, hogy egy ilyen kaliberű és kiállású tag, mint az Andrew Garfield által játszott Pókember odaáll Thor, Tony Stark vagy Hulk elé és kéri őket, hogy hadd csatlakozzon a szövetséghez. Tudjátok mi lenne? A Bosszúállók sikítva röhögnének rajta és szemrebbenés nélkül belehajítanák a Napba. Ez az újragondolás elveszítette a kraftját, az egyéniségét és valóban egy jelmezes bohócot csináltak belőle, aki megállás nélkül a nyomorult telefonját cseszteti. Bár, ha jobban belegondolok nem is ez fájt a legjobban, hanem az, amikor beöltözve, hátizsákkal a hátán flangál. Na azt már az én gyomrom sem veszi be.
Dramaturgiailag egyébként rendben van a film. A történet következetes és szépen felépített. A hétköznapi srácból szuperhőssé avanzsálódást egész jól kivitelezték, hanyagolták az egymondatos poénokat és rendes, normális, igényes humort használtak. A lényeg, hogy szórakoztató is lehetne, ha a fentebb említett problémák nem lennének.
A számítógépes megoldásokra persze nem lehet panasz: pókember mozgása és akciójelenetei magával ragadóak, a harcok és bunyók szépen kivitelezettek. A főellenség mondjuk számomra egy kicsit „gyerekes” lett. Úgy értem ez a két lábon járó óriásgyík ma már annyira nem poén, mint mondjuk 15-20 évvel ezelőtt volt. Ugyanakkor, pontosan olyan gyerekes, mint maga a Pókember. Mintha nem is a képregény rajongóinak készült volna, hanem óvodásoknak és kisiskolásoknak. Csak egy hajszál választja el a szánalmastól, de lenyelem valahogy.
A ruhájáról viszont nem tudok rosszat mondani, sőt az nagyon is vagány lett. Ez a piros-kék pikkelyes hatást kiváltó cucc nagyon menő. Mondjuk kicsit olyan, mint egy színes, óriás, két-lábon járó kosárlabda, de annyira nem vészes, hisz mondom, nekem tetszett.
A színészi játékról sem tudok sok jót mondani. Martin Sheen, mint Ben Bácsi szimpatikus volt, de a többieket leszámítva nem voltam elragadtatva tőlük és itt első sorban a két főszereplőre gondolok (Garfield mellett Emma Stone-ra), bár ha azt veszem Pókember pont olyan éretlen, mint az őt alakító színész.
Maga a kiadvány a közepes kategóriát képviseli. A kép és a hang nagyon jó, de a bónusz rész erősen foghíjas. Pedig aztán, akárhogy is nézem egy dupla lemezes megoldás dukálna még úgy is, hogy olyan a film amilyen.
Röviden: A főhős elbakatelizálása miatt úgy rossz, ahogy van. Lealacsonyították és nevetségessé tették a karaktert, rajongók millióinak okozva ezzel nem kis csalódást. Hiába jók a látványelemek, hiába igényes a körítés, ha a lényeg, a történet és maga a főhős egy vicc. Jövőre jön a második rész, amit valószínűleg megnézek, de a legkevésbé sem várom.
Csak is nagyon nagy rajongóknak!
TÖRTÉNET: 6
LÁTVÁNY: 3 (hiába a jó megoldások, a karakter jellege mindent tönkre vág)
HANG, KÉP: 8
KIADVÁNY: 5
Ettől függetlenül a Warner Bros. úgy gondolta, hogy érdemes lenne újra kezdeni az egész sztorit, aztán lesz, ami lesz.
Egy biztos: sok minden megváltozott Tobey Maguire első feltűnése óta a szerepben, amikor is 2002-ben először bújt Pókember bőrébe. Azt viszont kizártnak tartom, hogy a nézők ízlése 10 év alatt olyan radikális, olyan szélsőséges módon megváltozott volna, hogy azt ily módon s formában kelljen kiszolgálni, mint ahogy azt a 2012-es változattal tették. Maguire-t és ezzel együtt mindenkit lecseréltek az első verzióból, így a főszerepet Andrew Garfield kapta meg, akivel nekem személy szerint nincs problémám, de spídermánként egy röhej.
Túl sok hasonlóságot persze ne keressünk a jelentősebb és egyben kihagyhatatlan tényezőket leszámítva, de A Csodálatos Pókember valóban egy történet teljes és valahol alapos újragondolása csak rossz irányba mentek el.
A rendező Marc Webb, aki az 500 Nap Nyár című mozit is jegyzi alapvetően koncertvideó készítőként és dirigátorként került be a köztudatba majd ezek után úgy gondolta, érdemes nagyobb fába vágni a fejszét... Csak a fa túl vastag volt, a fejsze meg túl kicsi. De hát, ha valaki isteni tehetség, akkor lényegtelen mit csinált korábban, az a lényeg hogy amin pillanatnyilag dolgozik jó legyen.
Nem igazán értem, hogy a stúdiónak mi volt a célja ezzel a remake-kel, mivel akkora viccet csináltak a szuperhősből, hogy az tényleg nevetséges. A történetet nagyon nem boncolgatom, inkább a szemléltetés céljából kiragadnék egy-egy jelentősebb vagy inkább meghökkentőbb pillanatot. Kezdeném azzal, hogy Andrew Garfield a legkevésbé sem „Pókemberes”. Persze annak idején Tobey Maguire is kapta az ívet rendesen, de őt könnyebben elfogadtam, mint ezt az új „szobacicát”. Először is a gyerek kb. 50 kiló, aki szerintem csak azért tud olyan könnyedén repülni a toronyházak között, mert a szél, amúgy is viszi magával. Pókembernek, mint a Marvel képregények egyik legmeghatározóbb alakjának, legyen kiállása, tartása és igen is legyen kőkemény! Ez a Garfield egy nyüzüge anyámasszonykatonája. Ugye normál esetben a Pókember oszlopos tagja a Bosszúállóknak. Nos tételezzük fel azt, hogy egy ilyen kaliberű és kiállású tag, mint az Andrew Garfield által játszott Pókember odaáll Thor, Tony Stark vagy Hulk elé és kéri őket, hogy hadd csatlakozzon a szövetséghez. Tudjátok mi lenne? A Bosszúállók sikítva röhögnének rajta és szemrebbenés nélkül belehajítanák a Napba. Ez az újragondolás elveszítette a kraftját, az egyéniségét és valóban egy jelmezes bohócot csináltak belőle, aki megállás nélkül a nyomorult telefonját cseszteti. Bár, ha jobban belegondolok nem is ez fájt a legjobban, hanem az, amikor beöltözve, hátizsákkal a hátán flangál. Na azt már az én gyomrom sem veszi be.
Dramaturgiailag egyébként rendben van a film. A történet következetes és szépen felépített. A hétköznapi srácból szuperhőssé avanzsálódást egész jól kivitelezték, hanyagolták az egymondatos poénokat és rendes, normális, igényes humort használtak. A lényeg, hogy szórakoztató is lehetne, ha a fentebb említett problémák nem lennének.
A számítógépes megoldásokra persze nem lehet panasz: pókember mozgása és akciójelenetei magával ragadóak, a harcok és bunyók szépen kivitelezettek. A főellenség mondjuk számomra egy kicsit „gyerekes” lett. Úgy értem ez a két lábon járó óriásgyík ma már annyira nem poén, mint mondjuk 15-20 évvel ezelőtt volt. Ugyanakkor, pontosan olyan gyerekes, mint maga a Pókember. Mintha nem is a képregény rajongóinak készült volna, hanem óvodásoknak és kisiskolásoknak. Csak egy hajszál választja el a szánalmastól, de lenyelem valahogy.
A ruhájáról viszont nem tudok rosszat mondani, sőt az nagyon is vagány lett. Ez a piros-kék pikkelyes hatást kiváltó cucc nagyon menő. Mondjuk kicsit olyan, mint egy színes, óriás, két-lábon járó kosárlabda, de annyira nem vészes, hisz mondom, nekem tetszett.
A színészi játékról sem tudok sok jót mondani. Martin Sheen, mint Ben Bácsi szimpatikus volt, de a többieket leszámítva nem voltam elragadtatva tőlük és itt első sorban a két főszereplőre gondolok (Garfield mellett Emma Stone-ra), bár ha azt veszem Pókember pont olyan éretlen, mint az őt alakító színész.
Maga a kiadvány a közepes kategóriát képviseli. A kép és a hang nagyon jó, de a bónusz rész erősen foghíjas. Pedig aztán, akárhogy is nézem egy dupla lemezes megoldás dukálna még úgy is, hogy olyan a film amilyen.
Röviden: A főhős elbakatelizálása miatt úgy rossz, ahogy van. Lealacsonyították és nevetségessé tették a karaktert, rajongók millióinak okozva ezzel nem kis csalódást. Hiába jók a látványelemek, hiába igényes a körítés, ha a lényeg, a történet és maga a főhős egy vicc. Jövőre jön a második rész, amit valószínűleg megnézek, de a legkevésbé sem várom.
Csak is nagyon nagy rajongóknak!
TÖRTÉNET: 6
LÁTVÁNY: 3 (hiába a jó megoldások, a karakter jellege mindent tönkre vág)
HANG, KÉP: 8
KIADVÁNY: 5
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A (kevéssé) csodálatos Pókember
Iszonyú jól kinéző (értsd: remek akciójelenetekkel, remek mozgásokkal, remek felvételekkel operáló), de iszonyú ostoba film. Nem olyan minden ízében vérgáz produkció, mint Raimi Pókemberei, hanem egy jó elemekből rosszul összerakott, megíratlanul hagyott film, aminek látszik, hogy a részleteivel foglalkoztak, csak a történetével nem. Sajnos ez a film is annyira a hősére koncentrál, hogy a főgonoszán közben elvérzik.
Pókember figurája tényleg remek, bár a képregényekből megszokott egysoros beszólásai nem igazán ülnek (ritkák is, nem is annyira szellemesek), de legalább ezúttal nem egy töketlen meleg autistát ismerhetünk meg, hanem egy átlagos, kissé problémás, de alapvetően fasza srácot.
A történet viszont fél lábon vonszolja önamgát, a képregényből kiollózott és újrafelhasznált eredetsztori rendben van, az ellenség sztorija azonban amilyen ostoba, gyermekded és klisés, annyira kidolgozatlan is, én néhol konkrétan nem értettem a filmet. Érted: A csodálatos Pókember címűt. Ami 12 éveseknek szól.
Amúgy látszik is, hogy ez-az kimaradt a filmből, néhol olyan vágások vannak benne, hogy úgy éreztem, a történések fele kiesett. Néhol úgy éreztem, a jobbik fele.
Várom a következő epizódot, egy érdekesebb gonosszal, koherensebb és kevésbé bárgyú történettel, kidolgozottabb May nénivel és társadalmi környezettel, na és persze Jonah Jamesonnal és az ő Hírharsonájával. És ha azt megugorják, akkor remélem, a következő Avengersbe is beleszövik a kedvenc hősömet.
Ezt a mostanit pedig a látványfilmeknek kijáró elnéző jóindulattal (mint amikor a sportosztály érettségizik) közepesre osztályozom.
Pókember figurája tényleg remek, bár a képregényekből megszokott egysoros beszólásai nem igazán ülnek (ritkák is, nem is annyira szellemesek), de legalább ezúttal nem egy töketlen meleg autistát ismerhetünk meg, hanem egy átlagos, kissé problémás, de alapvetően fasza srácot.
A történet viszont fél lábon vonszolja önamgát, a képregényből kiollózott és újrafelhasznált eredetsztori rendben van, az ellenség sztorija azonban amilyen ostoba, gyermekded és klisés, annyira kidolgozatlan is, én néhol konkrétan nem értettem a filmet. Érted: A csodálatos Pókember címűt. Ami 12 éveseknek szól.
Amúgy látszik is, hogy ez-az kimaradt a filmből, néhol olyan vágások vannak benne, hogy úgy éreztem, a történések fele kiesett. Néhol úgy éreztem, a jobbik fele.
Várom a következő epizódot, egy érdekesebb gonosszal, koherensebb és kevésbé bárgyú történettel, kidolgozottabb May nénivel és társadalmi környezettel, na és persze Jonah Jamesonnal és az ő Hírharsonájával. És ha azt megugorják, akkor remélem, a következő Avengersbe is beleszövik a kedvenc hősömet.
Ezt a mostanit pedig a látványfilmeknek kijáró elnéző jóindulattal (mint amikor a sportosztály érettségizik) közepesre osztályozom.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)