Atom Egoyan filmjében minden megvan egy jó kis thriller-hez. Tisztességes forgatókönyv, ami bár nem írja újra a műfajt, de szolgál egy-két kellemes csavarral; remek színészek kiváló játéka, főleg Julian Moore részéről, ami azért érthető, neki van a legtöbb ideje, de akkor is; lelkiismeretesen kidolgozott karakterek, melyek közül a címszereplő simán beállhatna az "emlékezetes pszichopaták" csoportjába, ha nem is az élvonalba, de a szomszédságukba mindenképpen; és persze Liam Neeson, akinek itt csak a mellékalak szerepe jut, de még így is büntet. Szóval mindene megvan ennek a kritikailag nem túlságosan kedvezően fogadott filmnek. Ez utóbbi tudatában a játékidő előrehaladtával egyre inkább meglepődöm, és tapasztalom, hogy a Chloe egyáltalán nem rossz film. Persze, nem egy világmegváltás, de kellően pörgős/izgalmas/érdekes erotikus thriller, aminek pluszba néha-néha még kifejezetten jó megmozdulásai is vannak (telefonálás a rendelőből, hmmm). Már azon gondolkodom, hogy a végén hét vagy nyolc pontot adjak-e neki.
Sajnos az egész az utolsó felvonásban nyírja ki teljesen önmagát (mondjuk a totál semmilyen szex jelenet se volt jó pont a közepén, de mindegy), mikor is a lehető legcikibb módszerekkel próbálja izzadságszagúan megidézni a Végzetes vonzerőt, holott eddig egyáltalán nem erről volt ám szó. Itt a Chloe egészen összeesik - nagy kár érte, mert igazán jól indult, akármi kisülhetett volna belőle. Csak a vége előtti teljesítménye miatt érdemli ki a 7/10-et.
(És végre kimondták az örök igazságot, miszerint a nők vonzóságán a leengedett haj legalább 10%-ot javít)