A Baljós árnyak okozta csalódottság következtében már jóval kisebb volt a hype A klónok támadása körül, én mégis nagyon vártam. Nagy szerencsémre a Baljós árnyak is az én akkori korosztályomat szólította meg, és három év múlva, 13 évesen nem is lehettem volna megfelelőbb életkorban A klónok támadása mozis élvezetére. Ma már ennek annyira nem örülök, de akkoriban ez a film volt a csúcsok csúcsa, annyira tetszett, hogy kétszer is elmentem megnézni a moziba. Nem emlékszem, hogy legelőször kivel láthattam, így nagy valószínűséggel egyedül mehettem, másodjára pedig elrángattam a nénikémet. Csak egy film volt ezen kívül, amit kétszer is megnéztem, mégpedig a Pókember első része, ami szintén ugyanebben az időben készült. 13 évesen ennél jobbakat nem is kívánhattam magamnak. Aztán az sem elhanyagolható tény, hogy A klónok volt az első filmem divx-ben, amit hihetetlen nagy dolognak éreztem, hogy még ment a mozikban, én meg már otthon nézhettem. A minőség persze hagyott némi kívánnivalókat maga után, még úgy is, hogy nem kamerás verzió volt. Valahol talán még mindig megvan a 2 db cd, amik rengetegszer végigpörögtek a számítógépben, az új trilógiából messze ezt láthattam a legtöbbször. A Baljós árnyakat már akkor is kicsit gyerekesnek tartottam, mások viszont nyálasnak és unalmasnak A klónokat. Persze, ők nem látták moziban.
A kritikusok egy részénél jellemző volt az általános felüdülés, hogy végre nem egy gyermeteg zagyvaságot próbáltak nekik Star Wars-ként eladni, mások viszont még mindig fanyalogtak, rengeteg dolgot kifogásolva. A Box Office eredmények persze így is nagyon kimagaslóak lettek, abban az évben egyedül a már korábban említett Pókember teljesített csak jobban.
Amikor láttam A Jedi visszatér-t, akkor Anakin Skywalkert mindig is egy tapasztalt, ereje teljében lévő, harmincas fickónak képzeltem el. Kicsit olyannak, mint Han Solo és Luke Skywalker egyfajta keverékét: olyan jó pilóta, mint Han, akinek van egy sötétebb, cinikusabb oldala, de egyben olyan kiváló jedi is, mint Luke. Ehhez képest az első részben kaptunk egy idegesítő, tehetségtelen hülyegyereket, a második részben pedig kaptunk egy… hát… idegesítő, tehetségtelen hülyegyereket. Az Erő félelmetes uraként nem egy dacos, idióta kamaszfiút képzeltem el, aki olyan megejtően szépfiú, hogy a lányok egy pillantásától benedvesednek. Bocs, de én egy harcost vártam, nem pedig azt, hogy réges-rég egy messzi, messzi galaxisban egy lázadó tinédzser problémáit kelljen néznem. Erre az alapjaiban elbaltázott koncepcióra Hayden Christensen még rá is tesz egy jó nagy lapáttal. Olyannyira rosszul játszik ebben a szerepben, ami már-már a paródia határát súrolja. Néhány dialógusnál, meg bizonyos nézéseinél önkéntelenül is fel kellet nevetnem, annyira kínos volt. A mélypont ilyen szempontból az édesanyja halála, amely a díszletek, az aláfestő zene, és a téma miatt nagyon úgy tűnik, hogy szomorú, megható és felkavaró próbál lenni, ehelyett szánalmasan röhejes lesz. Ehhez persze nemcsak Christensen durcás („megették a kindertojásomat a szemetek”) nézése járul hozzá, hanem az édesanyját alakító Pernilla August komikusan teátrális elnyúlása, ami még egy színházban is sok lenne.
Az a jó az új trilógiában, hogy mindenért simán és egyértelműen lehet Lucast hibáztatni, hisz ő egyben az író és a rendező. Általános közvélekedés szerint, mindkettőt valaki másra kellett volna bíznia, bizonyos jelenetek azt mutatják, hogy egy középszerű iparos megbízható, profi döntéseivel is jobban jártunk volna, mert a Star Wars feeling elvitte volna az egészet a hátán. Viszont így okolhatjuk mindenért George-ot: miért kell Anakint kamaszként látnunk? (mert a mai multiplexeknek ők a legfőbb fogyasztói, és vedd észre, neked se volt ez probléma 13 évesen). Miért kellett pont egy Hayden Christensen féle antitalentumot választani? (mert így nemcsak a tinifiúk, de legalább a tinilányok is le vannak foglalva valamivel, hisz a srácok úgyis az akcióra figyelnek még nem pedig rájuk). Miért kellettek ezek a végtelenül amatőr jelenetek a borzalmas színész játékkal, meg a hihetetlenül gyenge dialógusokkal? (mert tökmindegy, a kamaszok úgyse veszik észre.) Talán Lucas tényleg egy ilyen végtelenül cinikus szemétládává vált, legalábbis az új trilógia alapján nagyon úgy tűnik, hogy ezek a válaszok kivétel nélkül helytállóak.
A dramaturgiával még semmi gondom nem lenne, hiszen az hűen követ A Birodalom visszavág felépítését, de ezek a párbeszédek rémesek és elképesztően modorosak különösen, ha a romantikusnak szánt jeleneteket nézzük. A Birodalomban szövődő szerelemnek éppen az volt a legnagyobb erőssége, hogy nagyon szellemes volt, átélhető, és mellőzött mindenfajta nyálasságot. Na most térdig gázolhatunk a nyáltengerben. Anakin ilyeneket mond Padménak: „Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál, és félek a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek bármit.” Ilyen komoly dózisban, ilyen hiteltelen, de végtelenül költőinek szánt baromságokat soha az életben nem gondoltam volna, hogy hallani fogok, pláne nem Darth Vader szájából. Lucasnak semmi érzéke nincs a romantikához, az érzelmekhez, helyette felüthetett egy sokadrangú közhelyszótárat, és kijegyzetelt belőle néhány sort. A Naboo bolygó a Baljós árnyakban még egy kifejezetten stílusos és szép környezet volt, itt pedig már csak a romantika aláfestéseként szolgál: az ifjú Jedi és a szenátornő a virágos réten beszélgetnek, viccelődnek egymással a hátuk mögött vagy négy CGI vízeséssel. Ennél már csak az az állat lehet rosszabb, aki megtapossa Anakint, az valami végtelenül trehány munka.
Viszont John Williams tényleg megpróbálja menteni a menthetőt: szerelmi témája, az Across the Stars valami egészen csodálatos; gyönyörűen szép dallam, mely klasszikus hangzásával magában rejti ennek a szerelemnek a tragikumát és az egész galaxisra kiható monumentalitását. Csupa olyat, amit a vásznon nem láthatunk, de Williams legalább van annyira profi, hogy még ehhez a részhez is képes volt letenni az asztalra egy a Star Warsba tökéletesen beleillő, mégis vadonatúj zenét.
És akkor térjünk rá a pozitívumokra is, hisz azért lássuk be, már 13 évesen is elég jó ízlésem volt. Natalie Portmanbe például rögtön beleszerettem, míg az előző részben csak a bájos pofijára volt szükség, Lucas itt már bőven épít az érzékiségére, és az erotikus vonzerejére. Portman ideális főhősnő egy ilyen „ifjúsági filmbe”, most pedig megcsodálhatjuk a Naboo-n különféle kivágott ruhákban, mennyire bársonyos a bőre, majd a fináléban a Geonosis-on is csak azért karmolja végig a szörny a hátát, hogy onnantól kezdve hosszú perceken át gyönyörködhessünk izmos hasában. Mint színésznő nem kell túl sokat nyújtania, de Hayden-t nem kihívás leköröznie. Többek között ezért is hiteltelen a szerelmi szál, hisz az önálló, felnőtt Amidala szenátor miért szeretne bele egy ilyen elkényeztetett tinédzserfiúkába, mint amilyen Anakin.
A CGI technika még nagyobbat fejlődött az előző rész óta, A klónok támadásában már szinte minden és majdnem mindenki számítógépes effekt, ami egy kissé sterillé teszi a végeredményt, de kétségtelen, hogy nagyon látványos. Az első akciójelenet a Couruscant-on lenyűgöző, mozgalmas, elképesztően részlet gazdag, mégis végig követhető és izgalmas (nem úgy, mint a Transformers 2-ben). Bár ma már tudom, hogy annyira nem eredeti, elég egyértelműen a Szárnyas fejvadászból vették át ezt a fajta környezetet, Couruscant még nem éppen így nézett ki a Baljós árnyakban. A Kamino bolygó viszont annál jobban tetszett, az örökké tartó viharral, a végtelenül örvénylő tengerrel nem csak grandiózus, de nagyon hangulatos is. A Geonosis ezzel szemben csak egy kissé durvább, ércesebb, és vörösebb Tatooine, de az óriási kohó, illetve az átélt izgalmak mindenért kárpótolnak. Előtte azonban még újra láthatunk egy aszteroidamezős üldözést, amely túlzsúfoltsága miatt sajnos nem éri el A Birodalom visszavág szintjét, de a szeizmikus töltet garantáltan mindenkiben örök élmény maradt, aki moziban láthatta. Ez a nagyon egyedi, pusztító hanghatás olyan emlékezetes volt a multiplexek világában, amilyet tényleg ritkán látni/hallani.
Feltűnik a kultikus (de hogy miért?) Boba Fett, illetve apja, Jango Fett, aki már tényleg komolyabb akciójeleneteket hajt végre, nemcsak a fent említett aszteroidamezős kaland fűződik a nevéhez, de a Kamino-n keményen megküzd Obi-wan-nal, illetve a végső csatában is komoly szerepet játszik. Egyfelől biztosít némi komikumot a cowboyos pisztolypörgetéssel, másfelől hoz némi drámát is, ahogy Samuel L. Jackson lefejezi őt a fia szeme láttára. Samuel L. Jackson Mace Windu-ként, lila fénykardjával nagyon jót tesz a trilógiának, hiszen ő képviseli a végtelen lazaságot és coolságot. Egyébként a többi jedire is igencsak jellemző a pózolás, és a menőbbnél menőbb mutatványok végrehajtása, ami persze nagyon öncélú, de rendkívül szórakoztató is egyben.
A klónok támadásában Jango Fett jóval többet szerepel, mégis elvileg a Christopher Lee által játszott Dooku gróf lenne a főgonosz, de nagyon kevés ideje van kibontakozni, és nem tudunk meg róla túl sok mindent, de Darth Maulnál még így is jelentősebb figura az új trilógiában. Nagy hiba és hiányosság egyébként, hogy ennyire híján vagyunk a markáns gonosztevőknek; Darth Maulnak összesen 3-4 mondata van, Jango Fett csak egy lövöldözős mellékszál, Dooku túl későn kerül a képbe, aztán túl hamar távozik, Palpatine itt még csak hátulról szövi fondorlatos terveit, egyedül Griveous tábornak az, aki emlékezetes rosszfiú, de ő majd csak a harmadik részben fog szerepelni. A végső nagy fénykardozás csalódást keltő lehetett sokak számára a Baljós árnyak után, de úgy tűnik azt képtelenség lett volna felülmúlni. Sokaknak nem tetszhetett, hogy az előző epizódban két „jó” támadt egy szem „rosszra”, úgyhogy Lucas kiküszöbölte ezt a hibát egy laza, rövid, de elég szépen koreografált küzdelemben. Aztán megjelenik Yoda, és olyasmi történik, aminek nagyon nem kéne. Az idős, méltóságteljes bottal csoszogó nagy Jedi mester, a sorozat ikonikus figurája egyszer csak eldobja botját, előrántja mini-fénykardját, és olyan pattogásba kezd, amilyet még a gumimacik is megirigyelnének egy emberesebb gumibogyószörp után. Így kell megfosztani egy nagy karaktert a tekintélyétől, így válhat valami paródiává úgy, hogy közben mégis végtelenül komolyan veszi magát. Sose felejtem el a csalódottságot, amit akkor éreztem, amikor egy teltházas mozi röhög hangosan Yoda mesteren.
Az ezt megelőző akció jelenetsor viszont fantasztikus, méltó a Star Wars legszebb hagyományaihoz. Kezdődik Anakin és Padmé pokoljárásával a kohóban, ami hátborzongatóan ötletes, majd folytatódik a gladiátorküzdelemmel, ahol a fegyvertelen főhőseink kerülnek szembe mindenféle ádáz vadállattal. Ez szintén felejthetetlen és megragadó, ilyen izgalmakkal utoljára A Birodalom visszavágban találkozhattunk. Amikor pedig azt hisszük, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor egy igazi jedi háborúba csöppenünk, amilyet addig még sosem láthattunk. Rengeteg jedi harcol sokszoros droid túlerővel szemben, majd a látvány betetőzéseként megjelenik a klón hadsereg is, mely egy kicsit közelebb hozzá nekünk a régi Star Wars világát. Bár azért itt is becsúszik egy kínosan amatőr jelenetsor: Padmé a hátán fekve szenved a sivatagban, odaszalad hozzá egy rohamosztagos… izé… klón, mire felpattan, hirtelen meggyógyul és utasításokat kezd el harsogni.
Egyébként érdekes, újszerű lényekben A klónok támadása sem szűkölködik, én igazán szeretem ezt a fajta ötletességet, ami a karaktereket jellemzi a Saga-ban. Összehasonlításképp A Gyűrűk Urában inkább valóban létező lényeket ruháznak fel valami különlegességgel (beszélő fák, óriás elefántok stb), az Avatar-ban pedig minden állatnak megvan a földi megfelelője, csak a filmben kicsit csicsásabb formában.
Obi-Wan azt mondta a Csillagok háborújában, hogy a jedik a béke és az igazság védelmezői voltak. A prequel trilógiából úgy tűnik, hogy az idő igencsak megszépítette az emlékeit, filmes szemszögből pedig Lucas rombolta le a jedik mítoszát. Hogyan hagyhatták a sorsára az illegálisan rabszolgasorban sínylődő Shmi Skywalkert? Hogyan használhatták fel szemrebbenés nélkül a törvénytelenül kitenyésztett klónokat a saját céjaikra? Egyáltalán milyen alapon állnak különféle politikai érdekek önző szolgálatába? Az új trilógia egy romlott Jedi rendet és egy romlott Köztársaságot mutat be, aminek valóban vesznie kell.
Lucas meghallgatta a rajongók sirámait a Baljós árnyak után. Szerencsére volt már internet, így mindenki kedvére nyavalyoghatott a különböző fórumokon. Így hát Jar Jar Binks helyett kaptunk ismét némi robotbohóckodást, nincsenek hosszú üresjáratok, egy szó sem esik a midikloriánokról és ami a legfontosabb: a gyerekek helyett a kamaszoknak készítette Lucas a filmjét. Ellenben elkövetett nagyon komoly hibákat is, förtelmesen rossz dialógusokat írt, és szerintem elég rosszul súlyozta a történéseket: gyakorlatilag minden fontosabb esemény a következő részre maradt.
A többi részről is olvashattok ITT.
A kritikusok egy részénél jellemző volt az általános felüdülés, hogy végre nem egy gyermeteg zagyvaságot próbáltak nekik Star Wars-ként eladni, mások viszont még mindig fanyalogtak, rengeteg dolgot kifogásolva. A Box Office eredmények persze így is nagyon kimagaslóak lettek, abban az évben egyedül a már korábban említett Pókember teljesített csak jobban.
Amikor láttam A Jedi visszatér-t, akkor Anakin Skywalkert mindig is egy tapasztalt, ereje teljében lévő, harmincas fickónak képzeltem el. Kicsit olyannak, mint Han Solo és Luke Skywalker egyfajta keverékét: olyan jó pilóta, mint Han, akinek van egy sötétebb, cinikusabb oldala, de egyben olyan kiváló jedi is, mint Luke. Ehhez képest az első részben kaptunk egy idegesítő, tehetségtelen hülyegyereket, a második részben pedig kaptunk egy… hát… idegesítő, tehetségtelen hülyegyereket. Az Erő félelmetes uraként nem egy dacos, idióta kamaszfiút képzeltem el, aki olyan megejtően szépfiú, hogy a lányok egy pillantásától benedvesednek. Bocs, de én egy harcost vártam, nem pedig azt, hogy réges-rég egy messzi, messzi galaxisban egy lázadó tinédzser problémáit kelljen néznem. Erre az alapjaiban elbaltázott koncepcióra Hayden Christensen még rá is tesz egy jó nagy lapáttal. Olyannyira rosszul játszik ebben a szerepben, ami már-már a paródia határát súrolja. Néhány dialógusnál, meg bizonyos nézéseinél önkéntelenül is fel kellet nevetnem, annyira kínos volt. A mélypont ilyen szempontból az édesanyja halála, amely a díszletek, az aláfestő zene, és a téma miatt nagyon úgy tűnik, hogy szomorú, megható és felkavaró próbál lenni, ehelyett szánalmasan röhejes lesz. Ehhez persze nemcsak Christensen durcás („megették a kindertojásomat a szemetek”) nézése járul hozzá, hanem az édesanyját alakító Pernilla August komikusan teátrális elnyúlása, ami még egy színházban is sok lenne.
Az a jó az új trilógiában, hogy mindenért simán és egyértelműen lehet Lucast hibáztatni, hisz ő egyben az író és a rendező. Általános közvélekedés szerint, mindkettőt valaki másra kellett volna bíznia, bizonyos jelenetek azt mutatják, hogy egy középszerű iparos megbízható, profi döntéseivel is jobban jártunk volna, mert a Star Wars feeling elvitte volna az egészet a hátán. Viszont így okolhatjuk mindenért George-ot: miért kell Anakint kamaszként látnunk? (mert a mai multiplexeknek ők a legfőbb fogyasztói, és vedd észre, neked se volt ez probléma 13 évesen). Miért kellett pont egy Hayden Christensen féle antitalentumot választani? (mert így nemcsak a tinifiúk, de legalább a tinilányok is le vannak foglalva valamivel, hisz a srácok úgyis az akcióra figyelnek még nem pedig rájuk). Miért kellettek ezek a végtelenül amatőr jelenetek a borzalmas színész játékkal, meg a hihetetlenül gyenge dialógusokkal? (mert tökmindegy, a kamaszok úgyse veszik észre.) Talán Lucas tényleg egy ilyen végtelenül cinikus szemétládává vált, legalábbis az új trilógia alapján nagyon úgy tűnik, hogy ezek a válaszok kivétel nélkül helytállóak.
A dramaturgiával még semmi gondom nem lenne, hiszen az hűen követ A Birodalom visszavág felépítését, de ezek a párbeszédek rémesek és elképesztően modorosak különösen, ha a romantikusnak szánt jeleneteket nézzük. A Birodalomban szövődő szerelemnek éppen az volt a legnagyobb erőssége, hogy nagyon szellemes volt, átélhető, és mellőzött mindenfajta nyálasságot. Na most térdig gázolhatunk a nyáltengerben. Anakin ilyeneket mond Padménak: „Szellemként kísért a csók, amit meggondolatlanul adtál, és félek a csók helyén nem marad semmi, csak egy fájó sebhely. Itt laksz a lelkem mélyén, és belülről gyötörsz. Mit tegyek érted? Megteszek bármit.” Ilyen komoly dózisban, ilyen hiteltelen, de végtelenül költőinek szánt baromságokat soha az életben nem gondoltam volna, hogy hallani fogok, pláne nem Darth Vader szájából. Lucasnak semmi érzéke nincs a romantikához, az érzelmekhez, helyette felüthetett egy sokadrangú közhelyszótárat, és kijegyzetelt belőle néhány sort. A Naboo bolygó a Baljós árnyakban még egy kifejezetten stílusos és szép környezet volt, itt pedig már csak a romantika aláfestéseként szolgál: az ifjú Jedi és a szenátornő a virágos réten beszélgetnek, viccelődnek egymással a hátuk mögött vagy négy CGI vízeséssel. Ennél már csak az az állat lehet rosszabb, aki megtapossa Anakint, az valami végtelenül trehány munka.
Viszont John Williams tényleg megpróbálja menteni a menthetőt: szerelmi témája, az Across the Stars valami egészen csodálatos; gyönyörűen szép dallam, mely klasszikus hangzásával magában rejti ennek a szerelemnek a tragikumát és az egész galaxisra kiható monumentalitását. Csupa olyat, amit a vásznon nem láthatunk, de Williams legalább van annyira profi, hogy még ehhez a részhez is képes volt letenni az asztalra egy a Star Warsba tökéletesen beleillő, mégis vadonatúj zenét.
És akkor térjünk rá a pozitívumokra is, hisz azért lássuk be, már 13 évesen is elég jó ízlésem volt. Natalie Portmanbe például rögtön beleszerettem, míg az előző részben csak a bájos pofijára volt szükség, Lucas itt már bőven épít az érzékiségére, és az erotikus vonzerejére. Portman ideális főhősnő egy ilyen „ifjúsági filmbe”, most pedig megcsodálhatjuk a Naboo-n különféle kivágott ruhákban, mennyire bársonyos a bőre, majd a fináléban a Geonosis-on is csak azért karmolja végig a szörny a hátát, hogy onnantól kezdve hosszú perceken át gyönyörködhessünk izmos hasában. Mint színésznő nem kell túl sokat nyújtania, de Hayden-t nem kihívás leköröznie. Többek között ezért is hiteltelen a szerelmi szál, hisz az önálló, felnőtt Amidala szenátor miért szeretne bele egy ilyen elkényeztetett tinédzserfiúkába, mint amilyen Anakin.
A CGI technika még nagyobbat fejlődött az előző rész óta, A klónok támadásában már szinte minden és majdnem mindenki számítógépes effekt, ami egy kissé sterillé teszi a végeredményt, de kétségtelen, hogy nagyon látványos. Az első akciójelenet a Couruscant-on lenyűgöző, mozgalmas, elképesztően részlet gazdag, mégis végig követhető és izgalmas (nem úgy, mint a Transformers 2-ben). Bár ma már tudom, hogy annyira nem eredeti, elég egyértelműen a Szárnyas fejvadászból vették át ezt a fajta környezetet, Couruscant még nem éppen így nézett ki a Baljós árnyakban. A Kamino bolygó viszont annál jobban tetszett, az örökké tartó viharral, a végtelenül örvénylő tengerrel nem csak grandiózus, de nagyon hangulatos is. A Geonosis ezzel szemben csak egy kissé durvább, ércesebb, és vörösebb Tatooine, de az óriási kohó, illetve az átélt izgalmak mindenért kárpótolnak. Előtte azonban még újra láthatunk egy aszteroidamezős üldözést, amely túlzsúfoltsága miatt sajnos nem éri el A Birodalom visszavág szintjét, de a szeizmikus töltet garantáltan mindenkiben örök élmény maradt, aki moziban láthatta. Ez a nagyon egyedi, pusztító hanghatás olyan emlékezetes volt a multiplexek világában, amilyet tényleg ritkán látni/hallani.
Feltűnik a kultikus (de hogy miért?) Boba Fett, illetve apja, Jango Fett, aki már tényleg komolyabb akciójeleneteket hajt végre, nemcsak a fent említett aszteroidamezős kaland fűződik a nevéhez, de a Kamino-n keményen megküzd Obi-wan-nal, illetve a végső csatában is komoly szerepet játszik. Egyfelől biztosít némi komikumot a cowboyos pisztolypörgetéssel, másfelől hoz némi drámát is, ahogy Samuel L. Jackson lefejezi őt a fia szeme láttára. Samuel L. Jackson Mace Windu-ként, lila fénykardjával nagyon jót tesz a trilógiának, hiszen ő képviseli a végtelen lazaságot és coolságot. Egyébként a többi jedire is igencsak jellemző a pózolás, és a menőbbnél menőbb mutatványok végrehajtása, ami persze nagyon öncélú, de rendkívül szórakoztató is egyben.
A klónok támadásában Jango Fett jóval többet szerepel, mégis elvileg a Christopher Lee által játszott Dooku gróf lenne a főgonosz, de nagyon kevés ideje van kibontakozni, és nem tudunk meg róla túl sok mindent, de Darth Maulnál még így is jelentősebb figura az új trilógiában. Nagy hiba és hiányosság egyébként, hogy ennyire híján vagyunk a markáns gonosztevőknek; Darth Maulnak összesen 3-4 mondata van, Jango Fett csak egy lövöldözős mellékszál, Dooku túl későn kerül a képbe, aztán túl hamar távozik, Palpatine itt még csak hátulról szövi fondorlatos terveit, egyedül Griveous tábornak az, aki emlékezetes rosszfiú, de ő majd csak a harmadik részben fog szerepelni. A végső nagy fénykardozás csalódást keltő lehetett sokak számára a Baljós árnyak után, de úgy tűnik azt képtelenség lett volna felülmúlni. Sokaknak nem tetszhetett, hogy az előző epizódban két „jó” támadt egy szem „rosszra”, úgyhogy Lucas kiküszöbölte ezt a hibát egy laza, rövid, de elég szépen koreografált küzdelemben. Aztán megjelenik Yoda, és olyasmi történik, aminek nagyon nem kéne. Az idős, méltóságteljes bottal csoszogó nagy Jedi mester, a sorozat ikonikus figurája egyszer csak eldobja botját, előrántja mini-fénykardját, és olyan pattogásba kezd, amilyet még a gumimacik is megirigyelnének egy emberesebb gumibogyószörp után. Így kell megfosztani egy nagy karaktert a tekintélyétől, így válhat valami paródiává úgy, hogy közben mégis végtelenül komolyan veszi magát. Sose felejtem el a csalódottságot, amit akkor éreztem, amikor egy teltházas mozi röhög hangosan Yoda mesteren.
Az ezt megelőző akció jelenetsor viszont fantasztikus, méltó a Star Wars legszebb hagyományaihoz. Kezdődik Anakin és Padmé pokoljárásával a kohóban, ami hátborzongatóan ötletes, majd folytatódik a gladiátorküzdelemmel, ahol a fegyvertelen főhőseink kerülnek szembe mindenféle ádáz vadállattal. Ez szintén felejthetetlen és megragadó, ilyen izgalmakkal utoljára A Birodalom visszavágban találkozhattunk. Amikor pedig azt hisszük, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor egy igazi jedi háborúba csöppenünk, amilyet addig még sosem láthattunk. Rengeteg jedi harcol sokszoros droid túlerővel szemben, majd a látvány betetőzéseként megjelenik a klón hadsereg is, mely egy kicsit közelebb hozzá nekünk a régi Star Wars világát. Bár azért itt is becsúszik egy kínosan amatőr jelenetsor: Padmé a hátán fekve szenved a sivatagban, odaszalad hozzá egy rohamosztagos… izé… klón, mire felpattan, hirtelen meggyógyul és utasításokat kezd el harsogni.
Egyébként érdekes, újszerű lényekben A klónok támadása sem szűkölködik, én igazán szeretem ezt a fajta ötletességet, ami a karaktereket jellemzi a Saga-ban. Összehasonlításképp A Gyűrűk Urában inkább valóban létező lényeket ruháznak fel valami különlegességgel (beszélő fák, óriás elefántok stb), az Avatar-ban pedig minden állatnak megvan a földi megfelelője, csak a filmben kicsit csicsásabb formában.
Obi-Wan azt mondta a Csillagok háborújában, hogy a jedik a béke és az igazság védelmezői voltak. A prequel trilógiából úgy tűnik, hogy az idő igencsak megszépítette az emlékeit, filmes szemszögből pedig Lucas rombolta le a jedik mítoszát. Hogyan hagyhatták a sorsára az illegálisan rabszolgasorban sínylődő Shmi Skywalkert? Hogyan használhatták fel szemrebbenés nélkül a törvénytelenül kitenyésztett klónokat a saját céjaikra? Egyáltalán milyen alapon állnak különféle politikai érdekek önző szolgálatába? Az új trilógia egy romlott Jedi rendet és egy romlott Köztársaságot mutat be, aminek valóban vesznie kell.
Lucas meghallgatta a rajongók sirámait a Baljós árnyak után. Szerencsére volt már internet, így mindenki kedvére nyavalyoghatott a különböző fórumokon. Így hát Jar Jar Binks helyett kaptunk ismét némi robotbohóckodást, nincsenek hosszú üresjáratok, egy szó sem esik a midikloriánokról és ami a legfontosabb: a gyerekek helyett a kamaszoknak készítette Lucas a filmjét. Ellenben elkövetett nagyon komoly hibákat is, förtelmesen rossz dialógusokat írt, és szerintem elég rosszul súlyozta a történéseket: gyakorlatilag minden fontosabb esemény a következő részre maradt.
A többi részről is olvashattok ITT.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
„Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban…”
Corusant: a galaxis fővárosa, a Magvilágok tán legfontosabb bolygója. Leginkább a Földhöz hasonlít a maga 12240 km átmérőjével, a 24 órás nappalával és a 368 napos évével. Négy természetes holdja van, az ötödik már megsemmisült. Hőmérséklete szabályozott, lakóinak száma kb. egy trillió, aminek 78%-a humanoid. Az egész bolygó egy hatalmas város, ahol az évszázadok alatt több száz méter magasra nőttek az épületek, a gazdagságot, hatalmi pozíciót szimbolizálva. Ezáltal egy többszintes populáció jött létre, a bolygó közvetlen felszíne, vagy az az alatti csatornarendszerek a legszegényebb, míg a csúcsfelhőkarcolók a leggazdagabb rétegek élőhelyét jelentik. A közlekedés az először a bolygóra érkezőknek maga a káosz, azonban valójában egy jól szervezett, szintekre osztott légiközlekedést jelent A Jedik székhelye, a Szenátus székhelye. A Sithek székhelye…
Minden képét imádom. Eszméletlenül színes, változatos látványvilág az épületek, a járművek, a bolygó populációja terén. Igaz SW védjegy, a sorozat sava-borsa: Lucas stábja élénk képzelőerejének intenzív kivetülése. Hasonlót Del Toro szokott művelni – kevéssé monumentális keretek közt. Dex kocsmája és figurája nagyon jó, de a Jedi templom könyvtára, illetve az üldözés közben feltűnő helyszínek is mind-mind kiválóak. Apropó üldözés: már első nézéskor is kicsit túlzónak éreztem a hajszát a levegőben, s most sem gondolom másképp: lehet, a kevesebb több lett volna. Rengeteg kikacsintás a többi rész felé
(fogatverseny közvetítés Dexnél, a dugok a járműben és nála, a kocsmás jelenet, stb.), illetve néhány easter egg ( Lucas és az E.T-k a Szenátusban – bár az EP I.)
Nagyon jó filmkezdet, remek alaphang a későbbiekre. És igen, sokaknak fáj, de számomra egy nagyszerű választással a kamasz Anakin szerepére: Hayden Christensennel.
Naboo: a középső peremvidék határán található, Föld szerű bolygó, három holddal. Mérete, légköre, hőmérséklete szinte megegyezik Földünkével. A bolygó 85%-a víz, lakói 72% gungen, 27% ember, 1% egyéb élőlény. Gyönyörű, tájakkal, csodás épületekkel. A béke és a szerelem szigete…
Úgy gondolom, telitalálat volt a szerelmeseket a Naboora vinni. Valahogy ez a világ a maga csodás képeivel illik a hangulathoz. Az első (bűnös) csók helyszíne. S a film talán legbénább jelenetének, a puffasztott tehénen való lovaglásnak a helyszíne.. No meg egy újabb easter eggnek: a leszállópálya bal alsó sarkában parkoló Milleneum Falconnak.
Kamino: A Viharok Bolygója. A külső peremvidéken található, felszínét víz borítja. A Földnél nagyobb, 19270 km átmérőjű, három holdja is van. A nap és az év is hosszabb, mint nálunk, 27 órából áll egy nap, és 463 napból egy év. Lakói a kaminóiak, ezek a vékony, hosszú nyakú lények – a klónozás mesterei..
Zseniális. Az egész, úgy ahogy van. Már ahogy Obi-wan belép a légkörbe az is ütős, de nekem leginkább a belső fehérség, sterilitás tetszett. Tényleg, mint egy laborban. No meg a klónok – mikor legelőször láttam a filmet, azt hittem, ezek már a rohamosztagosok… Jango Fett qrva jó karakter, s a színész is az, akit erre a feladatra találtak. A kis Boba szerepeltetése tán kicsit erőltetett, de kikacsintásnak mindenképp elmegy. S nagyon jó volt a rövid összecsapás a jedi és a fejvadász között. A film közepére ennyi pont kellett.
Tatuin: a külső peremvidék egyik homokkal borított bolygója, felületének mindössze egy százalékát borítja víz. Földünknél kisebb (10456 km átmérőjű), különlegessége a két napja (Tatuin 1 és 2). Három holdja is van, klímája sivatagi: nappal forró és száraz éjszaka hűvös. Bár a Huttok irányítása alatt van, a lakosság 70%-a emberi. Akik a néhány főbb űrkikötő ( Mos Espa, Mos Eisley, Mos Gamos, stb) környezetében illetve a vidéki farmokon élnek.… A SW filmek központi bolygója, innen ered Anakin története. És itt kezdődik bukása is.
Valahol törvényszerű is volt, hogy itt kezdődjön. Hisz annyi minden történik itt. Később is. Egyébként nagyon jól van ábrázolva, ahogy elveszti anyját, illetve amit tesz érte: tulajdonképp teljesen együtt lehet vele érezni. Az átlagember is így tett volna. Abszolút jogos és helyén valónak éreztem – lám, belőlem sem lehet már Jedi. Owen és Beru szerepeltetése nagy húzás, mint ahogy a lecsúszott Watoo-é is. S a filmet nézve valóban úgy érzed, ahogy Ani is mondta: utálom a homokot…
Geonosis: kb Föld méretű, gyűrűs bolygó, 15 holddal. Száraz világ, talán ha 5% vízfelszín van rajt. Rövidebb ideig kering (256 nap) az Ea nevű napja körül, viszont saját forgási ideje hosszabb: mintegy 30 óra. Lakói, ezek a rovarszerű lények kb. 100 milliárdan vannak, s mint láttuk, előszeretettel rendeznek gladiátor viadalokat – idegenekkel.
A kedvenc részem a filmből. Ennyi Jedit egyszerre harcolni eddig és azóta sem láttam. Emlékszem, mikor az első trailert néztem rég – betárcsázós neten!!!! – már akkor el voltam ájulva látványtól. Az arénás rész lélegzetelállító, kegyetlenül jól megkomponált, az utána lévő földi csatát pedig csak a Hoth rendszerihez lehet hasonlítani. A robotgyár sem piskóta, ott talán sikerült is a felesleges túlzások előtt megállni. Okos és aranyos poénok ( a két robot zseniális), s talán Jango halála volt kissé összecsapott. A végkifejlet meg: a nagy lézerkardpárbaj Dokuu és a többiek közt – nos, kisebb fenntartásokkal hibátlan. És nem, nekem nem Yoda-val van bajom. Ő úgy jó, ahogy van, elsőre kicsit mosolyogtató, de nála pont nem kell adni a látszatra – mint tudjuk. Bajom nekem Obi-Wan túl gyors vereségével illetve Ani kézlevágásával van. Mintha csak tartotta volna, hogy vágják le… No, persze, kellett a műkéz Vaderhez, de akkor is. Mindegy, Yoda kárpótolt mindenért….
A corusanti zárókép, a felemelkedő rombolókkal meg hatalmas tiszteletadás az EP V. felé…
A BD-ről ugyanazt tudom elmondani, mint az EP I-nél. Tökéletes kép és hang, falat rengető DTS ES, azt megközelítő magyar hang. Legnagyobb sajnálatomra azonban a szeizmikus töltet még most sem szól akkorát, mint anno a moziban. De ez csak a tér hiánya… A kép gyönyörű, bár egy kicsit itt már néha szembetűnőbb volt a CGI határa. Főleg az arénában. A tipikus BD betegség, amitől mindig is ódzkodtam – szerencsére bőven tűréshatáromon belül. De azért feltűnt.
Kosárba!
Folyt köv…
Corusant: a galaxis fővárosa, a Magvilágok tán legfontosabb bolygója. Leginkább a Földhöz hasonlít a maga 12240 km átmérőjével, a 24 órás nappalával és a 368 napos évével. Négy természetes holdja van, az ötödik már megsemmisült. Hőmérséklete szabályozott, lakóinak száma kb. egy trillió, aminek 78%-a humanoid. Az egész bolygó egy hatalmas város, ahol az évszázadok alatt több száz méter magasra nőttek az épületek, a gazdagságot, hatalmi pozíciót szimbolizálva. Ezáltal egy többszintes populáció jött létre, a bolygó közvetlen felszíne, vagy az az alatti csatornarendszerek a legszegényebb, míg a csúcsfelhőkarcolók a leggazdagabb rétegek élőhelyét jelentik. A közlekedés az először a bolygóra érkezőknek maga a káosz, azonban valójában egy jól szervezett, szintekre osztott légiközlekedést jelent A Jedik székhelye, a Szenátus székhelye. A Sithek székhelye…
Minden képét imádom. Eszméletlenül színes, változatos látványvilág az épületek, a járművek, a bolygó populációja terén. Igaz SW védjegy, a sorozat sava-borsa: Lucas stábja élénk képzelőerejének intenzív kivetülése. Hasonlót Del Toro szokott művelni – kevéssé monumentális keretek közt. Dex kocsmája és figurája nagyon jó, de a Jedi templom könyvtára, illetve az üldözés közben feltűnő helyszínek is mind-mind kiválóak. Apropó üldözés: már első nézéskor is kicsit túlzónak éreztem a hajszát a levegőben, s most sem gondolom másképp: lehet, a kevesebb több lett volna. Rengeteg kikacsintás a többi rész felé
(fogatverseny közvetítés Dexnél, a dugok a járműben és nála, a kocsmás jelenet, stb.), illetve néhány easter egg ( Lucas és az E.T-k a Szenátusban – bár az EP I.)
Nagyon jó filmkezdet, remek alaphang a későbbiekre. És igen, sokaknak fáj, de számomra egy nagyszerű választással a kamasz Anakin szerepére: Hayden Christensennel.
Naboo: a középső peremvidék határán található, Föld szerű bolygó, három holddal. Mérete, légköre, hőmérséklete szinte megegyezik Földünkével. A bolygó 85%-a víz, lakói 72% gungen, 27% ember, 1% egyéb élőlény. Gyönyörű, tájakkal, csodás épületekkel. A béke és a szerelem szigete…
Úgy gondolom, telitalálat volt a szerelmeseket a Naboora vinni. Valahogy ez a világ a maga csodás képeivel illik a hangulathoz. Az első (bűnös) csók helyszíne. S a film talán legbénább jelenetének, a puffasztott tehénen való lovaglásnak a helyszíne.. No meg egy újabb easter eggnek: a leszállópálya bal alsó sarkában parkoló Milleneum Falconnak.
Kamino: A Viharok Bolygója. A külső peremvidéken található, felszínét víz borítja. A Földnél nagyobb, 19270 km átmérőjű, három holdja is van. A nap és az év is hosszabb, mint nálunk, 27 órából áll egy nap, és 463 napból egy év. Lakói a kaminóiak, ezek a vékony, hosszú nyakú lények – a klónozás mesterei..
Zseniális. Az egész, úgy ahogy van. Már ahogy Obi-wan belép a légkörbe az is ütős, de nekem leginkább a belső fehérség, sterilitás tetszett. Tényleg, mint egy laborban. No meg a klónok – mikor legelőször láttam a filmet, azt hittem, ezek már a rohamosztagosok… Jango Fett qrva jó karakter, s a színész is az, akit erre a feladatra találtak. A kis Boba szerepeltetése tán kicsit erőltetett, de kikacsintásnak mindenképp elmegy. S nagyon jó volt a rövid összecsapás a jedi és a fejvadász között. A film közepére ennyi pont kellett.
Tatuin: a külső peremvidék egyik homokkal borított bolygója, felületének mindössze egy százalékát borítja víz. Földünknél kisebb (10456 km átmérőjű), különlegessége a két napja (Tatuin 1 és 2). Három holdja is van, klímája sivatagi: nappal forró és száraz éjszaka hűvös. Bár a Huttok irányítása alatt van, a lakosság 70%-a emberi. Akik a néhány főbb űrkikötő ( Mos Espa, Mos Eisley, Mos Gamos, stb) környezetében illetve a vidéki farmokon élnek.… A SW filmek központi bolygója, innen ered Anakin története. És itt kezdődik bukása is.
Valahol törvényszerű is volt, hogy itt kezdődjön. Hisz annyi minden történik itt. Később is. Egyébként nagyon jól van ábrázolva, ahogy elveszti anyját, illetve amit tesz érte: tulajdonképp teljesen együtt lehet vele érezni. Az átlagember is így tett volna. Abszolút jogos és helyén valónak éreztem – lám, belőlem sem lehet már Jedi. Owen és Beru szerepeltetése nagy húzás, mint ahogy a lecsúszott Watoo-é is. S a filmet nézve valóban úgy érzed, ahogy Ani is mondta: utálom a homokot…
Geonosis: kb Föld méretű, gyűrűs bolygó, 15 holddal. Száraz világ, talán ha 5% vízfelszín van rajt. Rövidebb ideig kering (256 nap) az Ea nevű napja körül, viszont saját forgási ideje hosszabb: mintegy 30 óra. Lakói, ezek a rovarszerű lények kb. 100 milliárdan vannak, s mint láttuk, előszeretettel rendeznek gladiátor viadalokat – idegenekkel.
A kedvenc részem a filmből. Ennyi Jedit egyszerre harcolni eddig és azóta sem láttam. Emlékszem, mikor az első trailert néztem rég – betárcsázós neten!!!! – már akkor el voltam ájulva látványtól. Az arénás rész lélegzetelállító, kegyetlenül jól megkomponált, az utána lévő földi csatát pedig csak a Hoth rendszerihez lehet hasonlítani. A robotgyár sem piskóta, ott talán sikerült is a felesleges túlzások előtt megállni. Okos és aranyos poénok ( a két robot zseniális), s talán Jango halála volt kissé összecsapott. A végkifejlet meg: a nagy lézerkardpárbaj Dokuu és a többiek közt – nos, kisebb fenntartásokkal hibátlan. És nem, nekem nem Yoda-val van bajom. Ő úgy jó, ahogy van, elsőre kicsit mosolyogtató, de nála pont nem kell adni a látszatra – mint tudjuk. Bajom nekem Obi-Wan túl gyors vereségével illetve Ani kézlevágásával van. Mintha csak tartotta volna, hogy vágják le… No, persze, kellett a műkéz Vaderhez, de akkor is. Mindegy, Yoda kárpótolt mindenért….
A corusanti zárókép, a felemelkedő rombolókkal meg hatalmas tiszteletadás az EP V. felé…
A BD-ről ugyanazt tudom elmondani, mint az EP I-nél. Tökéletes kép és hang, falat rengető DTS ES, azt megközelítő magyar hang. Legnagyobb sajnálatomra azonban a szeizmikus töltet még most sem szól akkorát, mint anno a moziban. De ez csak a tér hiánya… A kép gyönyörű, bár egy kicsit itt már néha szembetűnőbb volt a CGI határa. Főleg az arénában. A tipikus BD betegség, amitől mindig is ódzkodtam – szerencsére bőven tűréshatáromon belül. De azért feltűnt.
Kosárba!
Folyt köv…
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)