Az új triológia messze legélvezetesebb,legszórakoztatóbb darabja.Viszont távolról sem tökéletes.A film első fele jó.Az eleje különösen.Az előző két résszel ellentétben az akciójelenetek most profik,a dialógok nem olyan laposak,a trükkök színvonalasabbak.Az epI-hez és epII-höz hasonlóan ez az epizód is butuska és felesleges(a kerek egész,lezárt triológiát felesleges megtoldalni előzményekkel),viszont a vászon most tobzódik minőségi akciókban és izgalomban.Egy ideig.Azonban a film második fele teljesen szétesik és önmaga paródiájává válik az egész.Abban a pillanatban,amikor Lucasnak emberi viszonyokat,érzelmeket kell bemutatni a vásznon ,elveszíti filmje felett az irányítást.Ahelyett,hogy a kulcsszereplők(Darth Vader,Palpatine,Yoda)karaktere előtt tisztelettel adózna,maradék méltóságuktól is megfosztja őket.Például Palpatine-ból vihogó,repkedó bohócot csinál.A császár karakterábrázolásába bele törik a bicskája.Ő eredetileg egy nagyon gonosz karakter volt,de ezt Lucas képtelen 2005-ben megjeleníteni.Tulajdonképpen annál a pontnál bukott meg a film,amikor Anakin áttérését bénán,hiteltelenül és komolytalan módon ábrázolja.Tehát Lucas nem tudott mit kezdeni a saját eposzával és a prequel univerzum darabjaira hullott(egyébként megérdemelten).A vége a szerelmi bánatos,térdre rogyó Darth Vaderrel kiválóan ábrázolja,hogy az egész prequel triológia milyen hamis,ostoba és felesleges volt.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Az új SW-k közûl szerintem még ez a a rész a értékelhetô, legérdekesebb, cselekményileg, történet szempontjából is. A végén csóváltam a fejem, amikor a már Darth Vaderré alakult Anakin kitekint az ûrbe... karbatett kézzel. Christensen-en úgy áll a jelmez, mintha egy gyerek öltötte volna magára. Egy váltömés minimum elkelt volna, aránytalan volt a maszk meg az egész fizimiska a srác alkatához képest. Törpe. Mindegy, a film a többi új epizódhoz képest mozgalmasabb és egész jól lekötött. Ebben van amire évtizedek óta vártunk: Anakin végre átáll a sötét oldalra. Jómagam is jóval érdekesebbnek találtam a sithek világát. Vader karaktere a kulcs. A többi rizsa.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Pontosan ugyanúgy kezdődik A Sithek bosszúja, mint ahogy annak idején A klónok támadása befejeződött: egy nagyszabású, lélegzetelállítóan látványos, akció jelenetsorral, amely méltó a Star Wars legszebb hagyományaihoz. Az űrcsatában rendkívül emlékezetesek a kullancsdroidok, amelyek szétszedik a gépet. Ezután rögvest sor kerül a nagy küzdelemre Dooku gróffal, ami számomra nem várt végkifejletet tartogatott akkoriban. Ez a küzdelem van olyan jó, mint A klónok támadása végén, de most csak bemelegítő lehet a későbbiekhez. Mindenesetre Christopher Lee karaktereivel elég csúnyán bántak el A Gyűrűk Urában is (ahol csak úgy eltűnik), és most is, ahol rögtön a film elején meg kell halnia. De itt legalább tudjuk és látjuk, hogy mi történt vele. Új karakterként megjelenik Griveous tábornok, aki nagyrészt gép, de mégis szerves lény, mindamellett egy remek harcos is, számomra az új trilógia gyik legemlékezetesebb karaktere. Furcsa volt ebben a bevezetőben, hogy a harci droidokat nagyon poénosra vették az alkotók, ami nekem már a moziban is nagyon tetszett, és most is, egy ilyen sötét hangulatú filmbe nagy szükség volt legalább az elején némi poénkodásra.
Obi-Wan Kenobi szerepében Ewan McGregor legalább olyan megnyerő, mint neves elődje, Alec Guiness, de szerencsére egyiküket sem a Saga-ban nyújtott teljesítménye alapján kell megítélnünk, mint színészt, képességeikre nincs nagy szükség ebben a történetben. Natalie Portman pedig az előzményekhez képest nagyon háttérbe szorul: természetesen ezúttal is elbűvölő, de ebben a történetben ő már csak egy motivációvá fokozódik le az ifjú Skywalker számára. Persze, nem mellesleg megszüli az ikreket, akik a galaxis megmentői lesznek, és a fináléba kellő drámaiságot sikerül csempésznie. Emlékszem, annak idején, csak egy dolog volt kétséges, mielőtt moziba mentem: hogy Padmé túléli-e, avagy sem. Hisz Leia A Jedi visszatér-ben emlékezett az igazi, kissé szomorú édesanyjára. Mielőtt elmentem volna a moziba, egyetlen hugocskám felvilágosított, hogy a barátai elmesélték neki, hogy meghal. Nem sokszor voltam életemben olyan mérges rá, mint akkor.
Hayden Christensen az előző rész negatív kritikái után lehet, hogy vett színészleckéket, mert ezúttal már egyáltalán nem olyan szánalmasan ciki az alakítása, mint eddig. Nem mondom, nem lett belőle egy Al Pacino, és olyan nagyon meggyőzőnek se mondanám se vívódó jediként, se Sith nagyúrként, de már nem olyan kamaszosan idegesítő szépfiú, mint A klónokban. Nagy pálfordulásáról két tökéletesen egymásnak ellentmondó vélemény kering szerte a kritikák galaxisában: az egyik szerint túl hirtelen a váltás, hogy egyik pillanatban még csak a szerelmét próbálja megmenteni, a másikban pedig már hidegvérrel kisgyerekeket öldös. Más vélemények szerint semmi változás nem történt, már A klónok támadásában is egy pszichopata állat volt, aki a buckalakók közül nőket és gyereket mészárolt. A filmet újranézve nekem semmi gondom nem volt azzal, ahogy ezt ábrázolták. Igyekeztek minél jobban, két részen keresztül felépíteni, megmagyarázni azt, hogy Anakin miért állt át a Sötét Oldalra. Ha ennél is több lelki vívódást kellett volna néznem, akkor valószínűleg átcsapott volna unalomba, ez pedig a Star Wars, ahol ez megengedhetetlen.
Egyébként körülbelül ennyi az, aminek köszönhetően A Sith-ek bosszúja a legjobb, legnépszerűbb az új trilógiából. Az a tragikum és drámai potenciál, ami a történetben rejlik, már önmagában elviszi a hátán a cselekményt. Hátborzongató, amikor Obi-Wan rájön a szörnyű igazságra, szörnyű, amikor Anakin élete szerelmét fojtogatja, és egészen epikus amikor a két régi jó barát egy végső nagy küzdelemben szembeszáll egymással. Fantasztikus az a jelenet is, amikor kiadják a 66-os parancsot, az eddig hűségesen szolgáló klónok pedig hátba támadják a jediket. Különféle, változatos bolygókon, távolról, tárgyilagosan, felesleges hatásvadászat nélkül mutatják be nekünk ezeket a jeleneteket. Lucas tudta: a jedik kiirtása a világegyetemből már önmagában elég megrázó ahhoz, hogy felesleges érzelgősséggel elrontsa. Ez a rengeteg érzelmi töltet, ez a fajta drámaiság és átélhetőség teszi A Sith-ek bosszúját méltóvá az eredeti Trilógiához.
Még így is tény, hogy bántóan túlzsúfolt lett A Sith-ek bosszújának cselekménye, Lucas gyakorlatilag minden fontosabb eseményt ebbe az epizódba sűrített bele. Lehet sokaknak ezért tűnik elnagyoltnak Anakin Darth Vaderré válása, de a film így is 140 perc hosszú, a leghosszabb az összes Star Wars film közül. Lucas nem akart azzal az öncélú luxussal élni, hogy három órára lefárassza a nézőit, ezzel próbálva valamiféle monumentális hatást elérni. Viszont így kissé lyukasnak tűnik a sztori: a látszólag fontos Organa szenátorról például semmit sem tudunk meg, és számomra mindig is szomorú volt, hogy a leggrandiózusabb csatajelenet csak jelzés szintjén jelenik meg a filmben. A Jedi templom ostromára gondolok, melyben több ezer klón támadja meg Darth Vader vezetésével a jedik főhadiszállását. Ezekre a pillanatokra azóta is nagyon kíváncsi lennék, véleményem szerint ugyanis bántóan hiányoznak a filmből.
Ebben a részben láthatjuk a legtöbb fénykard-párbajt, szám szerint ötöt. Először Dooku küzd meg Obi-Wannal és Anakinnal, majd Obi-Wan Griveous tábornokkal, ami a sok fénykardnak köszönhetően különösen látványos. Mace Windu a legcoolabb jedi szintén kardot ragad a Sith Sötét Nagyura ellen egy visszafogottan elegáns harcban, végül pedig sor kerül a nagy csatára Obi-Wan és Darth Vader, illetve Yoda és az Uralkodó között. Az Obi-Wan Anakin párbaj nincs annyira jó, mint a Baljós árnyak hasonló jelenete, de az érzelmek és a dráma miatt nagyon magával ragadó az első percétől az utolsóig. Nem mellesleg persze álleejtősen látványos, ötletes, a végkifejlet durvasága pedig elég felkavaró. Ezzel szemben a Yoda vs Palpatine jelenet bár egy remek poénnal indul (az őrök leszerelése), mégsem sikerült túl jóra. Ennek elsődleges oka, hogy Yoda az előző epizódhoz hasonlóan komolyan vehetetlen, mikor gumilabdaként pattog, és ebben a jelenetben az Uralkodó méltóságát is ugyanígy elveszik. Az Erő két legnagyobb urának és ismerőjének párviadalát szerintem nagyon nem így kellett volna bemutatni, ha már mindenképpen szükség volt rá. Szerencsére nem csak a kardforgatásra helyezik a hangsúlyt, ez pedig megmenti a jelenetet attól, hogy igazán nevetséges legyen.
Kínos pillanatok azért még így is jócskán akadnak. Szerencsére Jar Jar ezúttal meg sem szólal, és Christensen sem csinál hülyét magából mindenféle nyálaskodással, de előfordulnak nagyon gáz jelenetek. Ráadásul ezek mindig valami kulcsmomentumhoz köthetőek, mint például amikor Anakin átáll a sötét oldalra, Ian McDiarmid pedig úgy nyögdécsel, mintha muszáj lenne neki. Előtte pedig, ahogy üvöltözi, hogy hatalom, az gyakorlatilag a saját maga karikatúrája. De Darth Vader első lépései is mindig mosolyt csalnak az arcomra, ahogy a túlzottan teátrális: „NEEE” is, pedig egyiket sem poénnak szánták. Chewbacca Tarzan üvöltése pedig már A Jedi visszatérben is nagyon ciki volt, másodszor pedig még inkább az.
Lucas itt már próbálta minél jobban összekötni a két trilógia egymástól nagyon eltérő világát. Ennek köszönhető a wookie-k minden funkciót nélkülöző jelenléte, vagy Organa szenátor űrhajójának szerepeltetése is. A legvégén pedig életre kell a Star Wars univerzum legikonikusabb figura, Darth Vader. Szerintem ez a pillanat legalább olyan legendássá fog válni, mint az eredeti Trilógia legjobb jelenetei. Hogy teljes legyen az érzés, láthatunk még csillagközi rombolót, megpillanthatjuk a Halálcsillag építését, legvégül pedig újra belemeredhetünk a Tatooine-on a lenyugvó napokba. Lényegében ezekkel a hirtelen, filmvégi húzásokkal csak az előző Trilógia iránt táplált érzelmeinkből próbál katartikus hatást kiváltani, és a helyzet az, hogy sikerül is neki. Előtör belőlünk a jól ismert Star Wars hangulat, amiért annyira szeretjük a régi filmeket.
Természetesen ennek elmaradhatatlan velejárója John Williams zenéje, akinek felbecsülhetetlen szerepe volt a Star Wars filmek kultikussá válásában, aki még a legkevésbé jó epizódokat is fel tudta dobni felejthetetlen, és azonnal klasszikussá váló dallamaival. A Sith-ek bosszúja talán a legkevésbé emlékezetes ilyen szempontból, egyedül Darth Vader és Obi-Wan küzdelme alatt szól egy rendkívül emlékezetes aláfestés, amúgy a régi zenéket hallhatjuk, de rendkívül hatásosak, nincs is szükség semmi másra. A Sith-ek bosszúja más szempontokból is hasonlóan visszafogott, az új bolygók általában csak villanásnyira tűnnek fel, vagy szimplán kevésbé érdekesek, mint a Mustafar. Az Alderaan látképe mindenesetre nekem nagyon tetszett. Ötletes új lények sem fordultak elő olyan nagy számban, mint eddig, nekem egyedül Griveous tábornok és Obi-Wan gyíkállata jött be, amin lovagolt, de ők viszont nagyon.
Lucas nagyon mélyre sújtott ezzel a filmmel, kifejezetten brutális és kegyetlen képsorokat láthatunk, a hangulat végtelenül sötét, és az események is nagyon szomorúak. Nagyon messze van a Csillagok háborúja optimizmusa, de a Baljós árnyak gyerekessége is. Valódi, sötét filmdráma, kifejezetten ütős akciójelenetekkel, olyasmi amire valóban vártak a rajongók, amihez képest A Birodalom visszavág derűs bolondozás: A Sithek bosszúja főhősei meghalnak, vagy szó szerint elkárhoznak, legjobb esetben pedig száműzetésbe vonulnak, a gonosz pedig minden fronton győzelmet arat. Sosem felejtem el mennyire váratlanul ért, és pofán vágott Anakin szétégésének nagyon naturális bemutatása. Megértem azt is, hogy egyesek mindezt túl soknak találták, de Lucas azért bőven áldozott még így is a hollywoodi műfajfilmek oltárán, ahol elképzelhetetlen, hogy a gonosz teljesen győzzön. Ennek köszönhető, hogy Obi-Wan ennyire egyértelműen diadalmaskodik Darth Vaderen, és ennek köszönhető, hogy az Uralkodó csak a szerencséjének, illetve Anakinnak köszönheti, hogy sem Yoda, sem Mace Windu nem tudta legyőzni.
Egyszerre kéne összegzést mondanom A Sith-ek bosszújáról, az új trilógiáról, és a Star Wars univerzumról. A Sith-ek bosszúja még látványos hibái ellenére is simán veri két előzményét. Sötét hangulata és brutalitása pedig összetéveszthetetlenné teszi a többi epizóddal szemben. Mellőzi az infantilizmust és a nyálasságot egyaránt, ezen kívül viszonylag szép átmenetet képez a régi Trilógiával. Az előzmények sajnos közel sem tudtak felérni a régi filmek szintjére, ráadásul Lucas olyan megbocsájthatatlan hibákat is vétett, mint amilyen Jar Jar Binks volt. Mégis így utólag visszatekintve a Star Wars filmek eseményszámba mentek már akkoriban is, és az év legjobban várt mozijai voltak. A mai blockbusterekkel összehasonlítva, mint amilyenek a Transformersek, vagy akár a Zöld lámpás, kétségtelenül egy jóval magasabb, és sokkal szórakoztatóbb irányvonalat képvisel az új trilógia minden eretneksége ellenére. A régi trilógia rajongói persze megmaradhatnak az eredeti, összehasonlíthatatlan Star Wars világgal, senkinek sem tenném kötelezővé az új trilógiát, de véleményem szerint érdemes megnézni, hisz a filmtörténelem egyik örök meséjévé lépett elő.
A többi részről is olvashattok ITT.
Obi-Wan Kenobi szerepében Ewan McGregor legalább olyan megnyerő, mint neves elődje, Alec Guiness, de szerencsére egyiküket sem a Saga-ban nyújtott teljesítménye alapján kell megítélnünk, mint színészt, képességeikre nincs nagy szükség ebben a történetben. Natalie Portman pedig az előzményekhez képest nagyon háttérbe szorul: természetesen ezúttal is elbűvölő, de ebben a történetben ő már csak egy motivációvá fokozódik le az ifjú Skywalker számára. Persze, nem mellesleg megszüli az ikreket, akik a galaxis megmentői lesznek, és a fináléba kellő drámaiságot sikerül csempésznie. Emlékszem, annak idején, csak egy dolog volt kétséges, mielőtt moziba mentem: hogy Padmé túléli-e, avagy sem. Hisz Leia A Jedi visszatér-ben emlékezett az igazi, kissé szomorú édesanyjára. Mielőtt elmentem volna a moziba, egyetlen hugocskám felvilágosított, hogy a barátai elmesélték neki, hogy meghal. Nem sokszor voltam életemben olyan mérges rá, mint akkor.
Hayden Christensen az előző rész negatív kritikái után lehet, hogy vett színészleckéket, mert ezúttal már egyáltalán nem olyan szánalmasan ciki az alakítása, mint eddig. Nem mondom, nem lett belőle egy Al Pacino, és olyan nagyon meggyőzőnek se mondanám se vívódó jediként, se Sith nagyúrként, de már nem olyan kamaszosan idegesítő szépfiú, mint A klónokban. Nagy pálfordulásáról két tökéletesen egymásnak ellentmondó vélemény kering szerte a kritikák galaxisában: az egyik szerint túl hirtelen a váltás, hogy egyik pillanatban még csak a szerelmét próbálja megmenteni, a másikban pedig már hidegvérrel kisgyerekeket öldös. Más vélemények szerint semmi változás nem történt, már A klónok támadásában is egy pszichopata állat volt, aki a buckalakók közül nőket és gyereket mészárolt. A filmet újranézve nekem semmi gondom nem volt azzal, ahogy ezt ábrázolták. Igyekeztek minél jobban, két részen keresztül felépíteni, megmagyarázni azt, hogy Anakin miért állt át a Sötét Oldalra. Ha ennél is több lelki vívódást kellett volna néznem, akkor valószínűleg átcsapott volna unalomba, ez pedig a Star Wars, ahol ez megengedhetetlen.
Egyébként körülbelül ennyi az, aminek köszönhetően A Sith-ek bosszúja a legjobb, legnépszerűbb az új trilógiából. Az a tragikum és drámai potenciál, ami a történetben rejlik, már önmagában elviszi a hátán a cselekményt. Hátborzongató, amikor Obi-Wan rájön a szörnyű igazságra, szörnyű, amikor Anakin élete szerelmét fojtogatja, és egészen epikus amikor a két régi jó barát egy végső nagy küzdelemben szembeszáll egymással. Fantasztikus az a jelenet is, amikor kiadják a 66-os parancsot, az eddig hűségesen szolgáló klónok pedig hátba támadják a jediket. Különféle, változatos bolygókon, távolról, tárgyilagosan, felesleges hatásvadászat nélkül mutatják be nekünk ezeket a jeleneteket. Lucas tudta: a jedik kiirtása a világegyetemből már önmagában elég megrázó ahhoz, hogy felesleges érzelgősséggel elrontsa. Ez a rengeteg érzelmi töltet, ez a fajta drámaiság és átélhetőség teszi A Sith-ek bosszúját méltóvá az eredeti Trilógiához.
Még így is tény, hogy bántóan túlzsúfolt lett A Sith-ek bosszújának cselekménye, Lucas gyakorlatilag minden fontosabb eseményt ebbe az epizódba sűrített bele. Lehet sokaknak ezért tűnik elnagyoltnak Anakin Darth Vaderré válása, de a film így is 140 perc hosszú, a leghosszabb az összes Star Wars film közül. Lucas nem akart azzal az öncélú luxussal élni, hogy három órára lefárassza a nézőit, ezzel próbálva valamiféle monumentális hatást elérni. Viszont így kissé lyukasnak tűnik a sztori: a látszólag fontos Organa szenátorról például semmit sem tudunk meg, és számomra mindig is szomorú volt, hogy a leggrandiózusabb csatajelenet csak jelzés szintjén jelenik meg a filmben. A Jedi templom ostromára gondolok, melyben több ezer klón támadja meg Darth Vader vezetésével a jedik főhadiszállását. Ezekre a pillanatokra azóta is nagyon kíváncsi lennék, véleményem szerint ugyanis bántóan hiányoznak a filmből.
Ebben a részben láthatjuk a legtöbb fénykard-párbajt, szám szerint ötöt. Először Dooku küzd meg Obi-Wannal és Anakinnal, majd Obi-Wan Griveous tábornokkal, ami a sok fénykardnak köszönhetően különösen látványos. Mace Windu a legcoolabb jedi szintén kardot ragad a Sith Sötét Nagyura ellen egy visszafogottan elegáns harcban, végül pedig sor kerül a nagy csatára Obi-Wan és Darth Vader, illetve Yoda és az Uralkodó között. Az Obi-Wan Anakin párbaj nincs annyira jó, mint a Baljós árnyak hasonló jelenete, de az érzelmek és a dráma miatt nagyon magával ragadó az első percétől az utolsóig. Nem mellesleg persze álleejtősen látványos, ötletes, a végkifejlet durvasága pedig elég felkavaró. Ezzel szemben a Yoda vs Palpatine jelenet bár egy remek poénnal indul (az őrök leszerelése), mégsem sikerült túl jóra. Ennek elsődleges oka, hogy Yoda az előző epizódhoz hasonlóan komolyan vehetetlen, mikor gumilabdaként pattog, és ebben a jelenetben az Uralkodó méltóságát is ugyanígy elveszik. Az Erő két legnagyobb urának és ismerőjének párviadalát szerintem nagyon nem így kellett volna bemutatni, ha már mindenképpen szükség volt rá. Szerencsére nem csak a kardforgatásra helyezik a hangsúlyt, ez pedig megmenti a jelenetet attól, hogy igazán nevetséges legyen.
Kínos pillanatok azért még így is jócskán akadnak. Szerencsére Jar Jar ezúttal meg sem szólal, és Christensen sem csinál hülyét magából mindenféle nyálaskodással, de előfordulnak nagyon gáz jelenetek. Ráadásul ezek mindig valami kulcsmomentumhoz köthetőek, mint például amikor Anakin átáll a sötét oldalra, Ian McDiarmid pedig úgy nyögdécsel, mintha muszáj lenne neki. Előtte pedig, ahogy üvöltözi, hogy hatalom, az gyakorlatilag a saját maga karikatúrája. De Darth Vader első lépései is mindig mosolyt csalnak az arcomra, ahogy a túlzottan teátrális: „NEEE” is, pedig egyiket sem poénnak szánták. Chewbacca Tarzan üvöltése pedig már A Jedi visszatérben is nagyon ciki volt, másodszor pedig még inkább az.
Lucas itt már próbálta minél jobban összekötni a két trilógia egymástól nagyon eltérő világát. Ennek köszönhető a wookie-k minden funkciót nélkülöző jelenléte, vagy Organa szenátor űrhajójának szerepeltetése is. A legvégén pedig életre kell a Star Wars univerzum legikonikusabb figura, Darth Vader. Szerintem ez a pillanat legalább olyan legendássá fog válni, mint az eredeti Trilógia legjobb jelenetei. Hogy teljes legyen az érzés, láthatunk még csillagközi rombolót, megpillanthatjuk a Halálcsillag építését, legvégül pedig újra belemeredhetünk a Tatooine-on a lenyugvó napokba. Lényegében ezekkel a hirtelen, filmvégi húzásokkal csak az előző Trilógia iránt táplált érzelmeinkből próbál katartikus hatást kiváltani, és a helyzet az, hogy sikerül is neki. Előtör belőlünk a jól ismert Star Wars hangulat, amiért annyira szeretjük a régi filmeket.
Természetesen ennek elmaradhatatlan velejárója John Williams zenéje, akinek felbecsülhetetlen szerepe volt a Star Wars filmek kultikussá válásában, aki még a legkevésbé jó epizódokat is fel tudta dobni felejthetetlen, és azonnal klasszikussá váló dallamaival. A Sith-ek bosszúja talán a legkevésbé emlékezetes ilyen szempontból, egyedül Darth Vader és Obi-Wan küzdelme alatt szól egy rendkívül emlékezetes aláfestés, amúgy a régi zenéket hallhatjuk, de rendkívül hatásosak, nincs is szükség semmi másra. A Sith-ek bosszúja más szempontokból is hasonlóan visszafogott, az új bolygók általában csak villanásnyira tűnnek fel, vagy szimplán kevésbé érdekesek, mint a Mustafar. Az Alderaan látképe mindenesetre nekem nagyon tetszett. Ötletes új lények sem fordultak elő olyan nagy számban, mint eddig, nekem egyedül Griveous tábornok és Obi-Wan gyíkállata jött be, amin lovagolt, de ők viszont nagyon.
Lucas nagyon mélyre sújtott ezzel a filmmel, kifejezetten brutális és kegyetlen képsorokat láthatunk, a hangulat végtelenül sötét, és az események is nagyon szomorúak. Nagyon messze van a Csillagok háborúja optimizmusa, de a Baljós árnyak gyerekessége is. Valódi, sötét filmdráma, kifejezetten ütős akciójelenetekkel, olyasmi amire valóban vártak a rajongók, amihez képest A Birodalom visszavág derűs bolondozás: A Sithek bosszúja főhősei meghalnak, vagy szó szerint elkárhoznak, legjobb esetben pedig száműzetésbe vonulnak, a gonosz pedig minden fronton győzelmet arat. Sosem felejtem el mennyire váratlanul ért, és pofán vágott Anakin szétégésének nagyon naturális bemutatása. Megértem azt is, hogy egyesek mindezt túl soknak találták, de Lucas azért bőven áldozott még így is a hollywoodi műfajfilmek oltárán, ahol elképzelhetetlen, hogy a gonosz teljesen győzzön. Ennek köszönhető, hogy Obi-Wan ennyire egyértelműen diadalmaskodik Darth Vaderen, és ennek köszönhető, hogy az Uralkodó csak a szerencséjének, illetve Anakinnak köszönheti, hogy sem Yoda, sem Mace Windu nem tudta legyőzni.
Egyszerre kéne összegzést mondanom A Sith-ek bosszújáról, az új trilógiáról, és a Star Wars univerzumról. A Sith-ek bosszúja még látványos hibái ellenére is simán veri két előzményét. Sötét hangulata és brutalitása pedig összetéveszthetetlenné teszi a többi epizóddal szemben. Mellőzi az infantilizmust és a nyálasságot egyaránt, ezen kívül viszonylag szép átmenetet képez a régi Trilógiával. Az előzmények sajnos közel sem tudtak felérni a régi filmek szintjére, ráadásul Lucas olyan megbocsájthatatlan hibákat is vétett, mint amilyen Jar Jar Binks volt. Mégis így utólag visszatekintve a Star Wars filmek eseményszámba mentek már akkoriban is, és az év legjobban várt mozijai voltak. A mai blockbusterekkel összehasonlítva, mint amilyenek a Transformersek, vagy akár a Zöld lámpás, kétségtelenül egy jóval magasabb, és sokkal szórakoztatóbb irányvonalat képvisel az új trilógia minden eretneksége ellenére. A régi trilógia rajongói persze megmaradhatnak az eredeti, összehasonlíthatatlan Star Wars világgal, senkinek sem tenném kötelezővé az új trilógiát, de véleményem szerint érdemes megnézni, hisz a filmtörténelem egyik örök meséjévé lépett elő.
A többi részről is olvashattok ITT.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
„Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban…”
„ Mester, itt van előttünk Grievous tábornok hajója. Megismerni a keselyűdroidokról…”
Emlékszem, mikor a moziban, az éjféli vetítésen először megláttam az EP III nyitóképeit, majdnem felsikítottam örömömben. Űrcsata!! Igazi, nagy űrcsata!! Amire az ember egy SW filmben mindig is vágyik. Elképesztő látványvilág, addig vásznon tán még soha nem látott monumentalitással, pörgő, izgalmas és mozgalmas képsorokkal. Kiváló CGI-vel – a tökéletes nyitány. S bár egy kicsit elhúztam a szám, mikor is az első negyed órában a kelleténél több volt az idétlenkedés – de hát sajnos a kis névadó robotom csak pontosan betartotta az ecebóca forgatókönyv utasításait. Ennek ellenére vérbeli SW filmet láttam, egy meglepő, de kiváló új karakterrel, a köhögő kiborggal, Grievoussal…
„…Remek. Ha nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás…”
Azaz Dooku vs Jedik. A másik, amire egy fan mindig is vágyik: lézerkardpárbaj. Már a 12-ik percben!! És az összecsapás, amire a második rész óta vártunk. Az összecsapás, aminek végén szerintem Anakin sorsa megpecsételődik – de csupán folytatva a Tatuinon megkezdett utat. Megjegyzem egyébként, hogy a film leggagyibb jelenete is itt van, amikor is Obi-Wanra ráesik az a híd. Ott, akkor annyira látszik, hogy bábu. Ettől eltekintve a párbaj zseniális – s akkor még hol volt a vége!! A kancellár kiszabadítása, a rövid csata Grievoussel, majd a landolás remek képsorok, látványos, izgalmas jelenetek. S még csak túlzást sem éreztem rajtuk – valahogy tökéletesen illettek a sztoriba. Ezek nemes befejezése, a fogadóbizottsághoz való visszatérés meg egy újabb easter egg színhelye. A Milleneum Falcon is épp akkor száll le…
„…Csodálatos dolog történt. Ani, gyerekünk lesz…”
A második rész érzelmi vonala folytatódik, de ugyanekkor ez a bejelentés két szemszögből is fontos. Egyrészt ugye, Luke és Leia szempontjából, másrészt hivatkozási alap a későbbiekre, Anakin viselkedésére, útjára. Így, sokadik nézésre persze gond nélkül elfogadom, de elsőre az egész szerelmi szálat, vívódást, álmokat lassúnak, unalmasnak találtam. S bár most már tudom, hogy a történet szempontjából mekkora jelentőséget kreált köré Lucas – mégis, én tán máshogy vezettem volna át Anakint sötét oldalra.
!… A Tanács nem fogadja szívesen kinevezésed hírét… A Tanács tagja vagy, de a mester címet nem adjuk meg neked…”
A másik kulcsjelenet (a kémkedésre kéréssel együtt) – Palpatine ármánykodásának újabb sikere. Újabb szeg Anakin képzeletbeli Jedi koporsójába – a törvényszerű bukás egyre látványosabb előkészítése. Mert ez a film egyértelműen a bukásról szól, Anakinéről, és a Jedi rendéről Minden ennek van alárendelve, csak sajnos a játékidő nem igazán alkalmas minden logikus és érzelmileg megalapozott lépés bemutatására, így sokszor érzi az ember azt, hogy lóhalálában végigrohanunk az ifjú Jedi Sithé válásának útján. Pedig az az út nem is oly egyszerű…
„… Elsajátítható ez a képesség?
- A Jediktől semmiképp...”
Nos. Itt van még egy kulcs. Ez talán az eddigi leghitelesebb. Okosan ötvözi Anakin szerelmét naivságával – sőt, a néha bosszantó butaságával. Darth Plagueis egyébként Sidious mestere volt, úgyhogy a kancellár igazi mélységében ismerte a történetét. Ja, meg újabb easter egg: az opera páholyának bejáratánál Lucas álldogál…
„… A lakosság húzódjon fedezékbe. Ha vannak katonáid, hívhatod őket!...”
És elkezdődik. A csata. Igazi nagyban. Több helyszínen, rengeteg rohamdroiddal, klónnal, Jedivel. Kiváló kiegészítői a filmnek, ezekért a képekért már csak önmagában megéri megnézni filmet. Az ILM tökéleteset alkotott, legyen az az Utapau sziklarendszerében, vagy a Kashyyk óriás fái között. A küzdelem Obi-Wan és Grievoius között egy picit talán elnyújtott, túlzó, ugyanakkor indokolatlanul rövidre zárt (kicsit olyan volt, mint az Indy 1-ben korbács vs fegyver jelenet), de tény, hogy elképesztően látványos. A Kashyyk meg – nagyon rég olvastam már róla, épp ideje volt betenni a filmbe. A kis kikacsintás Csubakkával meg – zseniális. És újabb két világot ismerhettünk meg. Imádom.
„… Tanulj tőlem, és meglátod, nagyobb hatalmad lesz, mint bármelyik Jedi lovagnak. Ismerd meg az Erő sötét oldalát…”
A hitvallás ideje. Igazából egyetlen egy dolog miatt emelem ezt ki: abba gondoljon bele mindenki, ez a jelenet mit jelent egy SW szűznek. Aki életében először látja a sorozatot. Annak igazán ütős és meglepő – nekünk, öreg motorosoknak csak a bejelentés ideje volt kérdéses, de pl. a fiamnak nagy élmény volt ez így.
„… A Köztársaság Galaktikus Szenátusa nevében letartóztatom önt, kancellár!
- Ezt vegyem fenyegetésnek, Jedi mester?....”
Kettős érzelmeim vannak az egész eseménysorral kapcsolatban. A négy Jedi és Sith nagyúr harca iszonyatosan elnagyolt és összecsapott. Sidious az első három Jedit azok védekezése nélkül, egy vágással elintézi. Oké, hogy Winduval utána hatalmasat küzd, de az eleje túl simán ment. Vagy a Jedik voltak bénák, vagy az adott szituban Windu túl erősnek ábrázolva. Azt is tudom, hogy S. L. Jackson dicső halált kért magának, de akkor is. Anakin és Padmé képsora viszont remek lett, az a szomorú, visszafogott zene telitalálat. Aztán, ahogy Anakin megérkezik – nos az utolsó pont, hogy visszafordulhatott volna. Hülyeség, de akárhányszor újranézem, mindig abban reménykedem, hogy akkor, ott nem a kancellár mellé áll. És el is érkeztünk a film legértelmetlenebb pillanatához, Darth Vader kinevezéséhez. Az első perctől kezdve túl gyorsnak, összecsapottnak éreztem az egész jelenetet, komikus Sidious gumimaszkja, az egész annyira hiteltelen. Még így is, hogy Lucas mindent megtett, hogy egy filmbe sűrítse a bukáshoz vezető utat- azonban véleményem szerint túl nagy léptekkel haladt – az eredmény pedig maga ellen beszélt. Nem ez lesz a kedvenc jelenetem a filmből, s nem is ez lett a film legerősebb jelenete, még ha annak is kellene lennie.
„… elérkezett a pillanat. Hajtsa végre a 66-os parancsot!”
Hanem ez. Majdnem könnyfakasztó a Jedik kiirtása, történetileg zseniális húzás. A sok különféle világon a sok Jedi halála megrázó – de mint tudjuk, a sztori szempontjából sajnos törvényszerű. Ugyanakkor Yoda reagálása pozitív szempontból emlékezetes: ebbe a kb. 5 percbe több érzelem szorult, mint az film többi részébe összesen. S ehhez még a padawanok lemészárlását is beleértem..
„ Ha nem állsz mellettem, az ellenségem vagy.
- Csak egy Sith tárgyal végletekben.
- Megteszem, amit kell.
- Meg próbálod!...”
Zseniális. Minden idők legnagyobb, leglátványosabb legjobb lézerkardpárbaja. A jövő kulcsa. A Mustafar tüzes felszíne ugyan néha megkérdőjelezi az egész hitelességét – de ki a fenét érdekel, mikor ezt látja. Ráadásul a szerintem legjobb SW zenével aláfestésnek. Minden percét imádom, az egész sorozat egyik csúcspontja – pláne tudva későbbi jelentőségét.
„… Ha olyan nagyra vagy az erőddel, mért futsz el?...”
No, ez meg a másik csúcspont. Amit minden rajongó várt, a 80-as évek óta. Yoda vs Sidious. Erre mit is mondjak? Talán még a szemeim is könnybe lábadtak. Fájt a végeredmény, meg szerintem jobb lett volna az al_ternatív jelenet a filmbe, de hát valahogy ki kellett hozni döntetlenre. Amúgy nekem Yoda erősebbnek tűnt a harcban – és mindig azt is várom, hogy ő győzzön.
„… Te voltál a Kiválasztott! Az volt a dolgod, hogy elpusztítsd a Sitheket, nem hogy közéjük állj! Hogy egyensúlyt hozz az erőbe, nem hogy sötétségbe taszítsd!!!..”
Hát megtörtént. Anakinből Vader lett fizikailag is, Obi-Wan eltette Luke kardját. A maszk felkerül, a halálcsilalg épül, a kiválasztottnak meg harminc évig kell még várnia, míg egyensúlyt hozhat az Erőbe. A záró képsorok egyébként szintén zseniálisak, remek kikacsintásokkal és lezárásokkal. Lucasnak nagyjából sikerült a feladat: elvarrta a szálakat, bár néhány inkább csak el van vágva. Mégis, ezek után az Új remény hordozza azt a folytonosságot, ami kell. De szerintem soha nem fog egy ekkora univerzumhoz még egy előzménytrilógiát forgatni.
A BD minősége ugyanaz, mint az első kettőé – az prequel trilógia szépen összeillik. Minden tekintetben.
Kosárba!!!
„ Mester, itt van előttünk Grievous tábornok hajója. Megismerni a keselyűdroidokról…”
Emlékszem, mikor a moziban, az éjféli vetítésen először megláttam az EP III nyitóképeit, majdnem felsikítottam örömömben. Űrcsata!! Igazi, nagy űrcsata!! Amire az ember egy SW filmben mindig is vágyik. Elképesztő látványvilág, addig vásznon tán még soha nem látott monumentalitással, pörgő, izgalmas és mozgalmas képsorokkal. Kiváló CGI-vel – a tökéletes nyitány. S bár egy kicsit elhúztam a szám, mikor is az első negyed órában a kelleténél több volt az idétlenkedés – de hát sajnos a kis névadó robotom csak pontosan betartotta az ecebóca forgatókönyv utasításait. Ennek ellenére vérbeli SW filmet láttam, egy meglepő, de kiváló új karakterrel, a köhögő kiborggal, Grievoussal…
„…Remek. Ha nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás…”
Azaz Dooku vs Jedik. A másik, amire egy fan mindig is vágyik: lézerkardpárbaj. Már a 12-ik percben!! És az összecsapás, amire a második rész óta vártunk. Az összecsapás, aminek végén szerintem Anakin sorsa megpecsételődik – de csupán folytatva a Tatuinon megkezdett utat. Megjegyzem egyébként, hogy a film leggagyibb jelenete is itt van, amikor is Obi-Wanra ráesik az a híd. Ott, akkor annyira látszik, hogy bábu. Ettől eltekintve a párbaj zseniális – s akkor még hol volt a vége!! A kancellár kiszabadítása, a rövid csata Grievoussel, majd a landolás remek képsorok, látványos, izgalmas jelenetek. S még csak túlzást sem éreztem rajtuk – valahogy tökéletesen illettek a sztoriba. Ezek nemes befejezése, a fogadóbizottsághoz való visszatérés meg egy újabb easter egg színhelye. A Milleneum Falcon is épp akkor száll le…
„…Csodálatos dolog történt. Ani, gyerekünk lesz…”
A második rész érzelmi vonala folytatódik, de ugyanekkor ez a bejelentés két szemszögből is fontos. Egyrészt ugye, Luke és Leia szempontjából, másrészt hivatkozási alap a későbbiekre, Anakin viselkedésére, útjára. Így, sokadik nézésre persze gond nélkül elfogadom, de elsőre az egész szerelmi szálat, vívódást, álmokat lassúnak, unalmasnak találtam. S bár most már tudom, hogy a történet szempontjából mekkora jelentőséget kreált köré Lucas – mégis, én tán máshogy vezettem volna át Anakint sötét oldalra.
!… A Tanács nem fogadja szívesen kinevezésed hírét… A Tanács tagja vagy, de a mester címet nem adjuk meg neked…”
A másik kulcsjelenet (a kémkedésre kéréssel együtt) – Palpatine ármánykodásának újabb sikere. Újabb szeg Anakin képzeletbeli Jedi koporsójába – a törvényszerű bukás egyre látványosabb előkészítése. Mert ez a film egyértelműen a bukásról szól, Anakinéről, és a Jedi rendéről Minden ennek van alárendelve, csak sajnos a játékidő nem igazán alkalmas minden logikus és érzelmileg megalapozott lépés bemutatására, így sokszor érzi az ember azt, hogy lóhalálában végigrohanunk az ifjú Jedi Sithé válásának útján. Pedig az az út nem is oly egyszerű…
„… Elsajátítható ez a képesség?
- A Jediktől semmiképp...”
Nos. Itt van még egy kulcs. Ez talán az eddigi leghitelesebb. Okosan ötvözi Anakin szerelmét naivságával – sőt, a néha bosszantó butaságával. Darth Plagueis egyébként Sidious mestere volt, úgyhogy a kancellár igazi mélységében ismerte a történetét. Ja, meg újabb easter egg: az opera páholyának bejáratánál Lucas álldogál…
„… A lakosság húzódjon fedezékbe. Ha vannak katonáid, hívhatod őket!...”
És elkezdődik. A csata. Igazi nagyban. Több helyszínen, rengeteg rohamdroiddal, klónnal, Jedivel. Kiváló kiegészítői a filmnek, ezekért a képekért már csak önmagában megéri megnézni filmet. Az ILM tökéleteset alkotott, legyen az az Utapau sziklarendszerében, vagy a Kashyyk óriás fái között. A küzdelem Obi-Wan és Grievoius között egy picit talán elnyújtott, túlzó, ugyanakkor indokolatlanul rövidre zárt (kicsit olyan volt, mint az Indy 1-ben korbács vs fegyver jelenet), de tény, hogy elképesztően látványos. A Kashyyk meg – nagyon rég olvastam már róla, épp ideje volt betenni a filmbe. A kis kikacsintás Csubakkával meg – zseniális. És újabb két világot ismerhettünk meg. Imádom.
„… Tanulj tőlem, és meglátod, nagyobb hatalmad lesz, mint bármelyik Jedi lovagnak. Ismerd meg az Erő sötét oldalát…”
A hitvallás ideje. Igazából egyetlen egy dolog miatt emelem ezt ki: abba gondoljon bele mindenki, ez a jelenet mit jelent egy SW szűznek. Aki életében először látja a sorozatot. Annak igazán ütős és meglepő – nekünk, öreg motorosoknak csak a bejelentés ideje volt kérdéses, de pl. a fiamnak nagy élmény volt ez így.
„… A Köztársaság Galaktikus Szenátusa nevében letartóztatom önt, kancellár!
- Ezt vegyem fenyegetésnek, Jedi mester?....”
Kettős érzelmeim vannak az egész eseménysorral kapcsolatban. A négy Jedi és Sith nagyúr harca iszonyatosan elnagyolt és összecsapott. Sidious az első három Jedit azok védekezése nélkül, egy vágással elintézi. Oké, hogy Winduval utána hatalmasat küzd, de az eleje túl simán ment. Vagy a Jedik voltak bénák, vagy az adott szituban Windu túl erősnek ábrázolva. Azt is tudom, hogy S. L. Jackson dicső halált kért magának, de akkor is. Anakin és Padmé képsora viszont remek lett, az a szomorú, visszafogott zene telitalálat. Aztán, ahogy Anakin megérkezik – nos az utolsó pont, hogy visszafordulhatott volna. Hülyeség, de akárhányszor újranézem, mindig abban reménykedem, hogy akkor, ott nem a kancellár mellé áll. És el is érkeztünk a film legértelmetlenebb pillanatához, Darth Vader kinevezéséhez. Az első perctől kezdve túl gyorsnak, összecsapottnak éreztem az egész jelenetet, komikus Sidious gumimaszkja, az egész annyira hiteltelen. Még így is, hogy Lucas mindent megtett, hogy egy filmbe sűrítse a bukáshoz vezető utat- azonban véleményem szerint túl nagy léptekkel haladt – az eredmény pedig maga ellen beszélt. Nem ez lesz a kedvenc jelenetem a filmből, s nem is ez lett a film legerősebb jelenete, még ha annak is kellene lennie.
„… elérkezett a pillanat. Hajtsa végre a 66-os parancsot!”
Hanem ez. Majdnem könnyfakasztó a Jedik kiirtása, történetileg zseniális húzás. A sok különféle világon a sok Jedi halála megrázó – de mint tudjuk, a sztori szempontjából sajnos törvényszerű. Ugyanakkor Yoda reagálása pozitív szempontból emlékezetes: ebbe a kb. 5 percbe több érzelem szorult, mint az film többi részébe összesen. S ehhez még a padawanok lemészárlását is beleértem..
„ Ha nem állsz mellettem, az ellenségem vagy.
- Csak egy Sith tárgyal végletekben.
- Megteszem, amit kell.
- Meg próbálod!...”
Zseniális. Minden idők legnagyobb, leglátványosabb legjobb lézerkardpárbaja. A jövő kulcsa. A Mustafar tüzes felszíne ugyan néha megkérdőjelezi az egész hitelességét – de ki a fenét érdekel, mikor ezt látja. Ráadásul a szerintem legjobb SW zenével aláfestésnek. Minden percét imádom, az egész sorozat egyik csúcspontja – pláne tudva későbbi jelentőségét.
„… Ha olyan nagyra vagy az erőddel, mért futsz el?...”
No, ez meg a másik csúcspont. Amit minden rajongó várt, a 80-as évek óta. Yoda vs Sidious. Erre mit is mondjak? Talán még a szemeim is könnybe lábadtak. Fájt a végeredmény, meg szerintem jobb lett volna az al_ternatív jelenet a filmbe, de hát valahogy ki kellett hozni döntetlenre. Amúgy nekem Yoda erősebbnek tűnt a harcban – és mindig azt is várom, hogy ő győzzön.
„… Te voltál a Kiválasztott! Az volt a dolgod, hogy elpusztítsd a Sitheket, nem hogy közéjük állj! Hogy egyensúlyt hozz az erőbe, nem hogy sötétségbe taszítsd!!!..”
Hát megtörtént. Anakinből Vader lett fizikailag is, Obi-Wan eltette Luke kardját. A maszk felkerül, a halálcsilalg épül, a kiválasztottnak meg harminc évig kell még várnia, míg egyensúlyt hozhat az Erőbe. A záró képsorok egyébként szintén zseniálisak, remek kikacsintásokkal és lezárásokkal. Lucasnak nagyjából sikerült a feladat: elvarrta a szálakat, bár néhány inkább csak el van vágva. Mégis, ezek után az Új remény hordozza azt a folytonosságot, ami kell. De szerintem soha nem fog egy ekkora univerzumhoz még egy előzménytrilógiát forgatni.
A BD minősége ugyanaz, mint az első kettőé – az prequel trilógia szépen összeillik. Minden tekintetben.
Kosárba!!!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)