• {name} ({TCS})


Nem regisztrált felhasználó  - [belépés]
Díszdobozok + BD-k12<br>
böngésző

Niwrok termékkritikái:
Találatok száma: 552 db. (28 oldal) | Jelenleg mutatva: 1. oldal (1-20. termék)
Termék/oldal: 20 | 40 | 60 | 80 | 100
<<< első oldal
< előző 1 2 3 4 5 6 7 következő >
1.
Ház az erdő mélyén The Cabin in the Woods (2012)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2012. okt. 9. - 22:45
Kompakt horrormaraton
"Ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs vagy paróka vagy egyujjas kifordított bundakesztyű vagy szobafestőpemzli vagy papucs orrán pamutbojt."

Mottónak talán kicsit hosszú, de Pom Pom mindenki által ismert monológja tökéletesen illik ide. Ennek oka, hogy bizony a klasszikus horrorok, az erdőbeneltévedős-lassúbaltáselől-gyorsanmenekülős-mégismegjhalósok, amiket nem átallok folyton picsahorrornak titulálni és rövidíteni, bizony ilyenek. Tök mindegy, hogy tóbafulladt késelő, mesebeli szörnyek, mutánsok, élőhalottak vagy más, a nézőre frászt hozó rémségek bukkannak-e fel a filmben, de a "kaptafa" mégis ugyanaz, ugyanazokkal a sablon szereplőkkel, ugyanazokkal a "váratlan" fordulatokkal, ugyanazokkal a csontig lerágott klisékkel. De ettől persze nem lesz automatikusan rossz vagy lebecsülendő egy ilyen film, hiszen a rettegést is hitelesre kell csinálni, a környezetnek is izzadnia kell magából a félelmet, és ehhez bizony kell a jó stáb és a jó színészek. Sőt, ezért a minőségi kockázatért vesszük meg sokadszorra, ezért a jól ismert borzongásért áldozunk rá időt és pénzt, még úgy is, hogy néha már a film elején meg tudjuk mondani, hogy a szereplők milyen sorrendben fognak elhalálozni, hiszen a sokadik picsahorrornál már ez sem megjósolhatatlan. Más a díszlet, más szereplők ijednek meg más szörnyektől, halnak másféle halált, de mindenki tudja, hogy igazából a jó öreg "horror Pom Pom" jelenik meg különböző formákban.

Ahogy történik ez jelen filmben is, hiszen az "öt fiatal kirándulni megy az erdőbe", mint alapmotívum, a karakterek sablon-vonásai (az elmaradhatatlan szőke, az idióta balfék, az izomagy és a többiek), aztán később a benzinkutas, a megérkezés sejtelmessége, a könnyed buli közepén felbukkanó rémek, a sikoltozva menekülés az erdőben, a vértől vörös csillanás egy késen, és így tovább. Mind-mind olyan elem és kellék, amit ennyi idő után már tulajdonképpen unni kéne, de a szívünk mélyén tudjuk, hogy ha nem lennének benne, akkor hiányoznának...

Csakhogy a film mégsem a klasszikus elemekkel indít, és ez amilyen zseniális húzás volt, annyira nehezen tudtam ráhangolódni a pocsék ütemérzék miatt. Ha az volt a cél, hogy azon lepődjek meg, hogy már nem fogok meglepődni semmin, mert a stáb a film harmadik másodpercében lelövi a trükköt, akkor jelentem, nem jött be, sőt! Amilyen izgalmassá és varázslatossá lehetett volna tenni a kulisszák mögé való betekintést, a tárlatvezetést minden horrorfilmek boszorkánykonyhájában, ha ez kellően fel van vezetve, annyira illuzióromboló tudott lenni rögtön az elején a két infantilis kretén, a hasonlóan barom kollégáik, és az egészet körbelengő izzadságszagú vicceskedés. Nem mondom, hogy nem röhögtem fel időnként, de ezúttal jobban szerettem volna nem röhögni, ha kevesebb a vígjátéki elem, főleg úgy, hogy legtöbbször a mosoly inkább kínos fintor volt. Pedig egy dolgot baromira jól kifejez ez az egész: azt, hogy a horrorfilm bizony tudatosan tervezett médiatermék... és innentől a horrorfilmek egy-egy hülyeségét látva biztos eszembe fog jutni, hogy a "háttérmunkások" éppen milyen gombokat nyomogathatnak, milyen szereket kotyvaszthatott és vethetett be a "vegyi osztály", vagy milyen kétségbeesetten rohangálnak a "köpenyesek", és próbálják az általuk kívánt mederben tartani a történetet, csak hogy a szereplők ne viselkedjenek annyira logikusan és életszerűen, mint kéne.

A végére pedig előkerül a horrorfilmek örök nagy kérdése, a "Miért?"... de bár inkább ne kerülne! Sokat nem is mondanék róla, mert nem szeretném, ha az utolsó öt perc a szükségesnél jobban megkeserítené az előtte levő nyolcvanat.

A DVD tartalmazza a filmet (lassan már ezt is meg kell köszönni a kiadóknak), részemről a kép és a hang megfelelő volt, extra pedig ebben az árkategóriában "természetesen" már nincs (amúgy se nagyon). Sajnos szinkronnal néztem, így egy poént előre lelőttem magamnak; ha a meglepetésre játszotok, nézzétek inkább eredeti nyelven.

Röviden: Amikor az első előzetest megláttam, totál belelkesültem, hogy egy zseni elegyítette a picsahorrorokat a Kockával. A film tükrében ez a lelkesedés talán túlzó volt, de a Ház az erdő mélyén mindenképpen egyedi szórakozás, de csak azoknak, akik amúgy is ismerik és szeretik a picsahorrorokat.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. okt. 4. - 18:36
A kritikát eddig 6 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.2/10 volt.
2.
Movie 43: Botrányfilm Movie 43 (2013)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 6. - 21:41
Meghökkentő(en gusztustalan) mesék -
Ez a film kb. olyan, mint egy vonatszerencsétlenség, amire rázuhant egy Boeing, és mindezen végigtrappolt egy hasmenéses elefántcsorda! Nem tudsz nem odanézni, nem tudod nem végignézni, mert mindig kíváncsi vagy, mi lesz a következő, nem hiszed el, hogy ezek a színészek egy ilyen filmben...

Ettől viszont még nem lesz jó, bár érthető módon nem is az volt a cél. A legnagyobb baj, hogy nem véletlen, hogy a poénok nem a viccek elején szoktak lenni, így az első sokk után többször is unalmassá vált, hogy ugyanazt a témát nyújtják még tíz percig, hogy meglegyen az epizódos jelleg. Másrészt más körülmények között kézzel-lábbal tiltakoznék egy olyan film ellen, amiben egy nagy adag szar szétkenődik egy szélvédőn vagy amiben fanszőr hullik egy tányér levesbe. Még akkor is, ha egyébként igen kiválóan tart görbe tükrök Hollywoodnak és részben az egész világnak, a sablonosodó zsánerfilmeknek, a képmutatásnak, a polkorrektségnek meg az összes marhaságnak, amiből Hollywood, mint jelenség összeáll, és persze igazából az ezekre vevő, ezeken csámcsogó nézőknek is. Tiltakoznék, mert ciki lenne nem tiltakozni ellene, mert ez botrányos meg minden.

Vannak azért jobb fejezetek, de inkább csak attól a tehertől való megszabadulást láttam benne, hogy ezek a sztárok szerettek volna részt venni egy fingós-hányós Apatow-szerű vígjátékban, kitörve a rájuk aggatott skatulyákból, de a hírnevük miatt külön-külön nem tehették, így viszont egyszerre mégsem válhatnak kitaszítottá. És ez az a "belterjes buli"-jelleg, ami a Movie 43 esetében erősebb tudott lenni a szégyen- és undorérzetnél. Hogy ez a film egy buli, amivel ezek a tehetséges és jól fizetett filmesek bevontak egy kicsit a saját személyes és társasági dolgaikba. Hogy minden drámai szerep ellenére benne vannak a hülyeségben, hogy az otthoni házimozijuk magányában azért ők is röhögnek egy ízléstelen Sandler-viccen vagy egy Jackass-epizódon, hogy nekik is jól esik felszabadulni a média és pribékjei jelentette görcseikből, és hogy nézőként bevontak ebbe, az engem is a részesévé tett a bulinak. És ez jó érzés! Ahogy egy koleszos társaság is mondjuk azok anekdotázik, hogy "Te, Pista, emlékszel, amikor hótrészegen oldalba pisáltad a körzetiek kocsiját, aztán meg futva előlük eltaknyoltál a saját gatyádban?", vagy hogy "Az megvan még nektek, ahogy a Robi pörög a buszmegálló-tábla póznáján, és Jennifer Lopeztől énekli a Jenny from the Blockot?", úgy mostantól én is haverilag oldalba könyökölhetem virtuálisan teszemazt Gerard Butlert.

A Movie 43 mindezért nekem nem is film, hanem egy nyitott hollywoodi parti, amiből nem gazdagodtak meg a szesz- és drogkereskedők, ami után nem kell a hányást sikálni a kárpitból a takarítónőknek, ami után nem várja a sztárokat a címlapon egy óvatlan terpesztésből származó fotó saját nemi jellegeikről, és aminél igazából mindenki eldöntheti, hogy részese akar-e lenni ennek, vagy sem. Emlékeztető, hogy a sztár is ember, ha főszerepet játszik a Nyomorultak musical dollárszázmilliós adaptációjában is, akkor is, aki időnként szeret répát dugni az orrába a poén kedvéért. Ez egy "szívességfilm", gesztus a nézőktől a színészek felé, hogy az eddigi munkájukért "cserébe" elnézzük nekik az efféle bizarrabb "vágyaikat".

Röviden: Ez a film egyszerűen egy másik dimenzióban van, mint azok, amelyekre jól-rosszul rá tudom húzni az 1-től 10-ig skálát, de még akár a százalékost is (csak mert muszáj értékelni, azért lett a középút 5 pont). A Movie 43 pontszáma egy irracionális szám, mert maga a film is az. Valahogy inkább a fricskát, a hollywoodi öniróniát látom benne, mint hogy milyen ordenáré ez az egész, bár nagyon is az.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 22. - 9:47
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8/10 volt.
3.
Vissza a jelenbe Hot Tub Time Machine (2010)  
299 Ft
Listaár: 990 Ft (-70%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 19. - 10:50
Időutazó jakuzzi... WTF?!
Na most ehhez meg a fenti "egyenlethez" mit lehet még hozzátenni?! Mit mondhatnék, amitől vonzóbbá tehetném ezt a filmet, vagy amivel kevésbé nagy marhaságnak tűnne? Utóbbihoz nincsenek ötleteim, az előbbivel azért megpróbálkozom :) .

Mert persze az alapötlet blőd, de attól még szimpatikus ezzel a 3+1 szerencsétlennel (három régi haver -akik egy kicsit távol sodródtak az évekkel egymástól- egészül ki egyikük kocka unokaöccsével), akiket megkeseredett, félrecsúszott életükben egy tragédia kovácsol össze, hogy aztán nem sokkal később egy váratlan lehetőséget kapjanak életük legjobb éjszakájának újraélésére... és esetleg megváltoztatására. Igazából ennyi, egy fejesugrás a rossz házasságokból és a döntések rossz következményeiből a 80-as évek féktelen síparadicsomi bulijába.

Mindezt szerencsére egész fogyaszthatóan és humorosan teszi a film, legfeljebb egy kicsit morbidra véve a figurát (mint a már említett tragédiánál), vagy éppen visszafogottan ordenáréra (a lehányt mókus után most már tényleg kénytelen vagyok új hollywoodi fétisre gyanakodni). A poénok egy része, a legtöbb természetesen a két korszak különbözőségéből adódik, mert mondjuk két évtizede még egy kicsit több kellett a "lájk"-nál egy kapcsolat beindításához, ahogy az időutazóknak meg az megdöbbentő, hogy valaki nemcsak tudja, mi az a walkman, de használja is. Ezen felül vannak vicces jelenetek a szereplők múltjának kissé másmilyen újraéléséből, a maradék meg jön a helyzet abszurditásából.

Érthető módon a húzóneveknek John Cusacknek meg a kb. három jelenetben felbukkanó, a rejtélyes és talányos gondnokot alakító Chevy Chase-nek kéne lennie... de nálam szinte ők voltak a legérdektelenebbek, mert a showt totál elrabolta Rob Corddry! Még csak idén kezdtem felfigyelni a fickóra, szerintem nagyon jó komikus, de itt még a karaktere is annyira tökéletesen seggfej, hogy talán minden percet végigvigyorogtam, amikor a képernyőn volt. Ő a történet kiindulópontja, az ő élete van a legmélyebb gödörben, mégis ő mondja a legjobb poénokat (egyet, Nick "hazatelefonálását" leszámítva), és tök jól áll neki a cinizmus meg a szarkazmus is, miközben neki ez az éjszaka nem is volt olyan kellemes élmény, lévén kétszer is összeverték... amit az események vonalához hűen újra is kell élnie.

Röviden: Lehet ez akármilyen baromság, szinte végig jól szórakoztam, és alig várom, hogy belecsobbanhassak a folytatásba.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 22. - 9:47
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
4.
A biztonság záloga Safe (2011)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

kb. 1-5 nap alatt szállítható


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 19. - 10:55
A bio-PDA és megmentője

Már a borítót olvasva is felszaladt a szemöldököm, elvégre a ketrecharcos-exrendőr még csak hagyján, de ez a zsenikislány vonal elég bizarrnak tűnt, viszont régen láttam vérbeli "B" kategóriás akciófilmet, ezeknél Statham mozijaira bizton lehet számítani, és ezek közül a Safe-re esett a választás.

Mivel ennek a stílusnak alapból megvannak a maga korlátai, így ezekkel nem is érdemes foglalkozni, és akkor a maradék negatívumokat a bevezetőben sorra is vettem. Vagyis azt, hogy az egész alapötlet marhaság. Statham karaktere, ez a Luke se kutyafüle, de benne legfeljebb a töménység zavaró, ahogy az összes 80-as évek beli akcióklisét megpróbálták egy szereplőbe szuszakolni (mondjuk a "tévedésből elvesztett meccs, ami után kiírtanak egy családot" dolog még ott is erős lett volna, az utána megvalósított "felügyeletről" nem is beszélve). Mei puszta létezése és felbukkanása viszont egy gigantikus kérdőjel: a matektanárát is lealázó, Kínából importált, kiskorú matekzseni, akit a triádok zsebszámológépes PDA-ként használnak, pedig az elektronikus változatnál azért pár fokkal feltűnőbb és "sérülékenyebb", és akkor még hozzájönnek a személyes problémák is... EZMIEZ?! Oké, tudom, már csak egy bánatos kölyökkutya kéne, és kész is lenne a tökéletes film, de engem azért csak megdöbbent, amikor valakinek ilyen messzire gurul a gyógyszere, még akkor is, ha persze, azt is értem, hogy nehéz ebben a műfajban újat, figyelemfelhívót hozni, ez meg legalább az. Az író-rendező Boaz Yakin amúgy meglepetésemre egészen érdekes filmográfiát és egyéb filmes múltat tudhat magáénak, amik közül többet szeretek...

...és igazából ezt is, mert a két főhős abszurditásán túl elégedett voltam a filmmel. Leginkább amiatt, hogy ezeket a karaktereket milyen izgalmas kapcsolati hálóba dobja bele. Bár az első fél óra másról sem szól, mint hogy gubancolódik a Mei-Luke-ruszkimaffia-triádok-korruptzsarukéstársaik ötösfogat, de még utána is akad egy-egy új szál, amik körbehurkolják az egészet. Ez néha zavaró, de általában tetszeni szokott, ha egy film csak "ablak" a szereplők életére, és nem azzal húzzák az időt, hogy mindent előre szájba akarnak rágni. Ilyenkor meg aztán pláne, amikor a bűnszervezetek jó mélyen turkálnak egymás zsebeiben, persze mindenfajta bizalom nélkül, évekre/évtizedekre visszamenően. A Safe csúcspontja nekem az a hatalmi/üzleti/politikai háló volt, amiben nem is az a kérdés, hogy rablók és pandúrok hátbaszúrják-e egymást, még csak nem is az, hogy mikor, hanem minderről még alkudozni is kezdenek, hogy akkor most markolatig szúrnak-e, vagy esetleg bizonyos jutalékok megemeléséért, bizonyos érdekeltségek átengedéséért csak öt centi mélyen. Ez az, amiért egy kicsivel több, mint egy sima alsó-középkategóriás akciófilm.

Mert az, még úgy is, hogy a műfajhoz képest egy kicsit kevés az akciójelenet, meg rövidek is, a már említett drámaiság érdekében, a Luke és Mei között kialakuló kötődésnek nagyobb teret hagyva, ami jó, csak egy ilyen filmet nem ezért kezdek el nézni. Van azért egy szépen koreografált bunyó a metróban, két-három nagyobb lövöldözés és autós üldözés, ahol szerencsére nem csak a kilőtt golyók meg a leamortizált kocsik száma a fontos, hanem a rendezőnek jó pár érdekesebb beállításra is futja (pl.: a visszapillantó tükrös).

Röviden: Az időnkénti érzelgősködés és a röhejes alapsztori ellenére is azt kell mondanom, hogy a Safe összességében egy jó hangulatú és stílusos akciófilm, Statham munkásságának egyáltalán nem válik szégyenére... még ha ez egyeseknek nem is jelent sokat :) .
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 22. - 9:46
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9/10 volt.
5.
Kick-Ass 2. (Ha/Ver 2.) Kick-Ass 2 (xpka2) (2013)  
999 Ft
Listaár: 3190 Ft (-69%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:12
A képregényhősök realizmusa
Ritka, hogy egy sorozat részei között ekkora véleménykülönbség legyen nálam, főleg pozitív irányban. A Kick/Ass elsőre abba a zsákutcába futott bele, mint oly sokan, vagyis hogy az egyébként elméletben remek alapötletet, a kicsit gúnyolódó-morbid hangvételt és a hétköznapi hősök sztorit nem tudta a gyakorlatba átültetni. Hiába ütős egy mondattal is a kamerásmobil- és a közöny-kritika, hiába remek figura az apa-lánya igazságosztó erőszak-duó, és a lelke mélyén még Kick/Ass is, de sajnos túlsúlyban van a tinigeek-hangulat, Frank D´Amico időhúzó gengszterkedése és a Vörös Köd nevű szánalomhalmaz. A második részre igazából csak ezen az arányon változtattak, és ez is pont elégnek bizonyult.

Szerencsére maradt az egy pillanatig sem komolyan vehető, ripacskodós-képregényes stílus, a filozofálás a média torzulásairól és a közbiztonság visszásságairól, és mellé jött egy csomó olyan dolog, amit már korábban is hiányoltam. Említés -ha jól emlékszem, egy darab híradórészlet meg egy darab utánzó- szintjén került például eddig csak szóba Kick/Ass, mint jelenség, vagyis hogy Dave "munkásságát" hányan tekintik ösztönzésnek, hogy új alteregót alkotva maguknak segítsenek másokon, vagy éppen hányan találnak menedéket egy maszk mögött saját személyes tragédiáik elől. A dráma új műfaj ebben az elegyben, de jól áll neki.

A JF és benne Jim Carrey igazi plusz, főleg mert ahol a jófiúk csapatba verődnek, ott a rosszak érkezésére sem kell sokat várni, a Vörös Köd satnya lárvájából kibúvó "Muterbe/Ver" és gonosz csatlósai (Zdrasztvujtye, gyévocská!) pedig pont annyi vérfröcskölést, morbiditást és idétlenkedést adnak a filmhez, amennyit az jó szívvel elvisel. A Kick/Ass 2. tele szájjal röhögve gúnyolja ki és vágja gyomorszájon Hollywood összes szuperhősmoziját, amelyek vért izzadnak azon, hogy fenntartsák az illúziót, és a néző ne jelmezes színészek kalimpálását lássa. Ez meg nem pusztán bevállalja a "jelmezes színészek kalimpálását", de még ki is kacsint a "valóságra", a maszkon túli világra, ahol a vér az vér, a veszteség az veszteség, és ahol a "következményeket" nem tünteti el a digitális varázspálca, a félrenéző kamera és az amnézia. A film csúcsa volt nekem, hogy minden abszurditása és a kib*szott színpadiassága ellenére is negyed órára (a temetői jelenet és az azt követő üldözés idejére) képes volt valószerűbb lenni, mint az idén júniusig általam látott akciófilmek kábé összesen! Végig megmarad azon a sávon belül, amit ha nehezen is, de be lehet tudni szerencsének... qrvasok szerencsének. És nahát, így rögtön tudtam izgulni rajta, rögtön jött az akciófilmeknél régen tapasztalt érzelmi hatás, például egy kis beleborzongás a Ralph bácsinál tett látogatás rideg kegyetlenségébe vagy a szaporább légzésszám és pulzus!

Abban persze még lett volna mit javítani, hogy a történetszálak egy kicsit jobban összefonódjanak, hogy kevésbé legyen olyan érzete a nézőnek a film kétharmadában, mintha három különböző film snittjei keveredtek volna össze a vágóasztalon. Különösen igaz ez Hit Girl mellékvágányára, ezúttal ugyanis ő a soros, hogy a tinivilág kihívásaival szembenézzen egy kis Bajos csajok utánérzésben. Remek paródia ez is, csak Chloë Grace Moretz találhatta furcsának, hogy idén kétszer is kijutott neki ebből a "kiközösített középiskolás kiscsaj különleges képességekkel"-szerepből (a másik ugye a Carrie).

Ha pont ez utóbb említett szakaszból a "rókarudi" kimaradt volna (azt már azért kicsit soknak éreztem a fricskából, meg mostanában amúgy is feltűnően és zavaróan sok a hányás a filmekben), akkor talán járna a maradék pont is, mert a Kick/Ass 2. nekem emlékezetesen szórakoztató élmény volt, de így "csak"...
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.8/10 volt.
6.
Sleeping Beauty Sleeping Beauty (2011)  
699 Ft
Listaár: 3190 Ft (-78%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:24
Jelige: Perverzek se kíméljenek!
Istenbizony, én elolvastam, miről szól, hogy van egy csaj, aki vállalja, hogy miközben ő aléltan fekszik, pénzért egy elit klub tagjai kedvüket tölthetik rajta. Persze elhamarkodottan, de ebből egészen érdekes drámát tudtam volna elképzelni, hiszen azért eddig eljutni bármelyik félnek, és ezt megélni... vagy lehetett volna akár egy még érdekesebb thriller, az ájultság alatt történtek rejtélyével. Ehelyett enervált életeket láttam... meg más enervált dolgokat, amik nélkül bőven meg tudtam volna lenni ebben a másfél órában.

Ez megint az a típusú film, aminél talán értem és érzem, mi miért van, de a film maga annyira kevés kapaszkodót ad hozzá, hogy az idő jelentős része azzal telt, hogy egyáltalán az eseményeket egy életbe tudjam rendezni. Merthogy ez a Csipkerózsika (Emily Browning számomra továbbra is értékelhetetlen alakításával) nem csak a klubban ernyedt és alélt, hanem a fennmaradó időben is. Semleges guminő-arckifejezéssel tűr és csinál szinte mindent, az egyik munkahelyéről való kirúgására például csak egy "köszönöm" a válasza. Sőt, pontosabb az a jellemzés, hogy hagyja, hogy mindenki azt csináljon vele, amit akar. Talán ha három olyan szitu volt, ami megrökönyödést vagy szabad szemmel látható érzelemmegnyilvánulást eredményezett nála; példaként: ebből az egyik az, amikor a klubban megkérik, hogy a "felső" ajkait rúzsozza pont olyan színűre, mint amilyenek az "alsók"... hagyok időt, hogy leessen... Egyébként csak éber kómában tengette napjait, rakosgatta a lapokat a fénymásolóba vagy törölgette a kocsmaasztalt. Biztosan okkal csinálja mindezt, de a háttérbe az író/rendező asszony nem kívánt betekintést adni.

Pedig hatásos szereplőből, sokkoló vagy éppen megbotránkoztató jelenetekből, mondatokból nincs hiány, de ezek pillanatnyi felvillanások csak, egyre gyarapodó kérdések, amik között az ájult lányon kéjelgő vén kecskékre már-már alig kaptam fel a fejem. Helyette ott volt az elégetett pénz, a lecserélt albérlet, a család jelenlétére utaló egyetlen telefonhívás, a "fogyaszt-e drogot?" kérdés után a visszakérdezés, és mindezeken koronaként a vodkás müzli. Csak a kérdések, válasz sehol; találd ki! Egyedül a végén sejlik fel Csipkerózsika életének szerteágazó szálai között valamiféle kapcsolat, csak akkor már túl későn.

Minden negatívuma ellenére azt kell viszont mondanom, hogy ha egy élet, életek értelmetlenségéről, kilátástalanságáról akarnék filmet látni, akkor ezt nézném meg ismét, annak elgondolkodtató és frappáns. Az egy más kérdés, hogy most ezt az egyszeri alkalmat is túl soknak tartom.

Röviden: Mintha a Sucker Punch-ot nem Zack Snyder, hanem teszemazt Lars von Trier rendezte volna; szinte ugyanaz az öncélú húspiac az egész, csak a sci-fi-fantasy akcióorgiát felváltotta a melankolikusan drámai művészkedés (ennyivel tekinthető talán többnek annál), célközönségnek pedig a pubertás geek-ek helyett a sznob, de kellően kanos öregurakat képzelhették el.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.8/10 volt.
7.
Pi élete Life of Pi (2012)  
1.490 Ft
Listaár: 3290 Ft (-55%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:16
Tigris! Tigris!
Erre a filmre leginkább az előzetese és az indiai vonal vett rá, egyfelől, mert egyszerűen egy szép és küzdelmes filmnek tűnt, másfelől meg kíváncsi voltam, mi ez a "tigris a csónakban" dolog, hogyan lehet ezt úgy megcsinálni, hogy ne tűnjön gagyinak, és ki legyen töltve rendesen a játékidő.

Aztán valahogy úgy adódott, hogy éppen a tigrises részt tartottam mégis kevésbé érdekesnek. Az első fél óra, a keretsztori az egyszerűségében is különleges életképével (egy író ötleteket gyűjtve az új könyvéhez meghallgatja egy másik férfi élettörténetét), a főcím állatkerti sétája, és azok a kalandos vagy éppen mókás mérföldkövek, amik segítségével Pi a hajótörés idején az lehet, aki, szóval a bevezető jobban megfogott. Még némi nosztalgiát is jelentett, mert felidézte bennem, amikor még Gerald Durell korfus emlékeiről olvastam a könyveket. A sok családi anekdota, amik lenyűgözik az olyan idegeneket, mint akár a film nézője: hogy miért lett Pi Pi, és hogy az évek alatt hogyan ismerkedett meg a különböző hitrendszerekkel, hogy honnan kapta a nevét a tigris és hasonlók. Mindehhez jön az ezerarcú India azon arca, ami nem nyomor meg kasztrendszer meg mocsok meg patkányok, hanem a színes, zenei és kulturális egzotikum, amiért általában szívesen nézem az Indiában játszódó filmeket. Ezek akkor is elszórakoztattak volna, ha csak ilyenekből áll a film, és nem társulnak hozzá a csónakban történtek.

Szóval Pi és a tigris... Azt tudjuk már az elején, hogy túl fogja élni, hiszen ő meséli a saját történetét, azt is, hogy a tigris nem rágta le semmijét, de azt mondhatom, a végkifejlet feszültségének hiánya egy cseppet sem ront az élményen. Részben azért, mert az ember hajlamos megfeledkezni erről, amikor egy dühös, kétségbeesett és éhes tigris hadonászik a méretes mancsaival és az ezekből kiálló karmaival az orra előtt, részben meg azért, mert ahogy talán a filmben is elhangzik, a célnál sokszor fontosabb, hogy az ember hogyan jut el oda. Ebben pedig bőven van potenciál, kaland és látványosság, leginkább abban, hogy Pi hogyan tanul a hibáiból, óvatlanságából vagy éppen a túlzott biztonságra és kényelemre hajtásából (konzervek). Izgalmassá és érdekessé teszi még az olyan egyszerű kérdés is, hogy Pi miért választja a nehezebb utat, miért nem hagyta már az elején egyszerűen sorsára a tigrist, miért nem könnyíti meg ezzel a maga számára a tengeren sodródás amúgy sem könnyű napjait, de persze nem csak Pi a lényeg, attól mindez öncélú lenne.

Mert "talán" nem is arról szól ez a film, hogy egy fiú hogyan élt túl a tengeren egy hajótörést alig tíz méterre egy tigristől, hanem arról, hogy az ember a nehézségek, kihívások és tragédiák közepette hogyan találhatja meg az erőt magában arra, hogy küzdjön és túléljen, és ennek ösztönzésére, elősegítésére hogyan használhatja saját leleményességét, képességeit, erejét, hogy környezetének ismeretlen vagy akár kegyetlen részét "megszelidítse", hogy a fenyegetettségen, a bizonytalanságon és a hiábavalóságon túl tudjon másra is figyelni és gondolni. Akár úgy is, hogy a remény ára a fenyegetettség...

A DVD-n kevés extra (egy 20 perces werk), minőségi szinkron, éles és élénk kép és egyetlen képkockányi képhiba várja a nézőket.

Röviden: Nekem inkább ez volt a "váratlan utazás". Az indiai hangulat, a többféle és szimpatikus nézőpont, Pi karaktere, a varázslatos látványvilág mellett még a keretsztori egyszerű életképe is nagy hatással volt rám. Istenhívő ugyan nem lettem tőle, de csak mert az "alkotás", a természet sokszínűsége, ereje és csodája mellett háttérbe szorul az "alkotó" erő fontossága, és ezzel a filmmel is így vagyok.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9/10 volt.
8.
Az acélember Man of Steel (xpmof) (2013)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

kb. 1-5 nap alatt szállítható


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:07
Superman dilemmája
Nekem kb. így fest egy izgalmas és érdekes szuperhősös film! Azt nem mondanám, hogy túl sok újszerű vagy annyira kiváló elemmel rendelkezik, de néha elég annyi is, hogy egy filmben mindenki azt csinálja, amihez ért, és nem kontárkodik bele másba.

Nolan eddig -minden előzetes híreszteléssel ellentétben- semmi mást nem írt és forgatott, mint pszichodrámát, függetlenül attól, hogy azt thrillernek vagy akciófilmnek "álcázta". A legtöbb filmjének azok a legjobb részei, amikor a szereplői jellemén, a félelmeiken, kétségeiken, motivációikon, az ezekből következő tetteiken és azok járulékos áldozatain agyal, amit az utóbbi időben kiegészített az emberiség kollektív tudatának és önpusztításhoz vezető cselekedeteinek elemzésével és kritizálásával. Superman figurája és eredettörténete is érezhetően az ő világlátásának lett alárendelve, és nekem tetszett, hogy sokkal színesebb és árnyaltabb lett a Superman-univerzum, mint eddig, bár ez persze azt is jelenti, hogy a klasszikus elemeknek nem vagy csak alig jut szerep. Ezúttal a kryptoniak nem csak tehetetlen szemlélői saját világuk összeomlásának, hanem aktív résztvevői, és Superman sem az az eltévedt árva űrkisfiú, akinek a mamája varrt piros palástos ruhácskát, hogy abban röpködjön, hanem hogy a ruháján levő szimbólum földi megtestesítője legyen, a rossz döntések két lábon járó mementója, okulásul. A küldetése azonban nem könnyű, eleve onnantól, hogy meg kell győznie az embereket, bár egyetlen szempillantással meg tudná ölni bármelyiküket, de nem fogja, hogy a tisztelet és a jószándék legyen az, amin keresztül hat az emberekre, ne a félelem, és akkor a származásának kérdéseit éppcsak megemlítem. Ezért aztán nem volt nehéz elhinni, még ha Henry Cavill játéka és a jól letesztelt érzelmi sablonok a színfalak mögé kényszerítették is ezeket, hogy az igazi harcok odabent zajlanak, és az egész hacacáré Zoddal meg az egész űrt végigguberáló kryptoni sittesekkel csak ennek kivetülése.

Ez a kivetülés persze nem baj, mert Nolan steril, csekély dinamikát és fantáziát felvonultató akciójelenetei után jól esett, hogy Snyder -aki ha másban nem is, ebben szerintem profi- olyan látványvilágot teremtett, amin azért rendesen kellett kapkodnom a fejem. Önmagában a látványtervezők munkája is tetszett, a védőruhák és a tengeri állatokra hajazó űrjárművek megalkotója különdíjat is érdemelne tőlem, de az igazi vizuális élményt az összecsapások jelentették. És úgy, hogy ezúttal térkapukon át érkező inváziós seregek sem kellettek hozzá, csak féltucatnyi kryptoni, akik a hadsereg asszisztálásával gyepálják egymást. Megvannak a maga botlásai, mondjuk nehezen hihető, hogy Smallville nem vált a földdel egyenlővé úgy a negyedik-ötödik lángcsóva és lezuhanó repülő után, de ha nagyon akarom, ez még magyarázható sok-sok véletlen egybeeséssel...

...a néha kínosan hangzó párbeszédek és az időnként giccsparádé viszont nem. Gondolom ez az a rész, ami Goyernek "köszönhető", mert a másik kettőből nem nézem ki (Nolan legalábbis biztosan tud ennél jobbat). Nem rossz, csak tele van közhelyekkel és bakikkal. A mélypont a kutyás-tornádós jelenet, ahol a főszereplő tragédiáját sikerült teljesen nevetségessé és ostobává tenni, az nyugodtan végezhette volna a vágóasztalon.

De aztán ennyi, és ahhoz képest, hogy Hollywood negyvenes generációjának két ellentétes pólusa hozta össze a sablonkirállyal kötőanyagként, akinek már nem egy popkult-ikont sikerült a sárba löknie (csak annyit mondok: Szellemlovas 2.), nekem kétszer megméretve is tetszett.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.8/10 volt.
9.
Ízek palotája Les saveurs du palais (2012)  
699 Ft
Listaár: 3190 Ft (-78%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 17. - 22:27
A francia gasztroangyal
Amennyiben az ajánló végén szereplő "romantiká"-t érthetem úgy, hogy az az ételek iránti szenvedélyről és szerelemről van szó, akkor a mondat szépen kifejezi a film lényegét. Másfajta érzelmek ugyanis legfeljebb nyomokban fedezhetők fel a filmben, és egyébként éppen ettől lesz egyedi.

A legtöbb főzős filmben, amiket láttam, a konyhaművészet, az ételek ugyanis legfeljebb köretként szolgálnak, hogy a két szakács közötti szerelemnek, kezdő szakács és titkolózó asszisztense közötti barátságnak vagy éppen az egyéni drámáknak, problémáknak zamatos kísérőt szolgáljanak, és kb. a filmek felénél ki is kopnak a "menüből". Itt is hasonlót vártam, főleg mert a keret és az elejtett háttérinformációk ezt sugallták; egy sorsfordító nagy drámát, ami az Elysée-palotából egy antarktiszi kutatóbázisra kísérte Hortense-t. De hiába vártam, nem kaptam... hál´istennek.

Hortense ugyanis egyszerűen szeret főzni, szereti az ételeivel boldogabbá tenni az embereket, és közben át is ad egy kicsit a saját életfelfogásából a környezetének. Végre itt minden az ételekről szól: az ételekről beszélgetve derül ki Hortense kapcsolata az elnökkel és a többi kollégával, az ételekről szólnak azok a rivalizálások és korlátok, amik megkeserítik Hortense palotában tartózkodását, és derül ki, hogy semmi sem tudja annyira kikezdeni Hortense nyugalmát, mint amikor a kalóriák meg a költségek miatt próbálják megakadályozni a teljes önkifejezésben, hogy elégedetté tudja tenni a vendégeit az ételeivel. A pletykák, szurkálódások is csak ennyiben érdeklik, egyébként meg arra sem veszi a fáradtságot, hogy megcáfolja őket. És ezen kívül sok nem is derül ki róla, a családja is csak említésre kerül: Hortanse nagyothalló nagybácsija (aki potenciális drámaforrásnak tűnt) tíz másodpercig kap szerepet, az pedig, hogy Hortanse-nak van egy lánya, az első órában ki sem derül, és nem is lényeges, csak egy adat. Mert a lényeg a tányéron van.

Röviden: Az ízek palotája egy könnyed főzős komédia, szinte mint egy szufflé illusztrációja, mozgó képek egy régi szakácskönyvhöz, amiben az érzések, drámák, bár léteznek, de meghúzódnak a háttérben.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 21. - 6:12
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 7.3/10 volt.
10.
Válaszcsapás: 1. évad (4 DVD) Strike Back: Cinemax Season 1 (2012)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:31
Durr, durr és kúr
"Cinemax Season 1", érdemes erre figyelni. Merthogy aki nem ismerné a háttérsztorit: a lényeg az, hogy eredetileg az angol Sky1 csinálta A Strike Backet, de passzolta a második évadot, az amerikai Cinemaxnak viszont annyira megtetszett a formátum, hogy átvette, csak éppen szinte mindent kidobott belőle. Maradt a 20-as részleg (az angol titkosszolgálat egyik területi bevetésekre specializálódott osztaga), persze teljesen más szereplőkkel, maradt a kétepizódos szerkezet (ezt egyébként külön díjazom, az 5*2 rész pont jó ritmust ad az egésznek, ebbe nem fér tökölés, legfeljebb töltelékrészek)... aztán ennyi. Illetve még a számozást is meghagyták, úgyhogy az amcsi nézők pisloghattak rendesen, hogy mi ez az S2-zés (a továbbiakban S2 alatt ez a kiadvány, a "Cinemax S1" értendő), ki a tök az a Porter, és hasonlók. "Cserébe" a Cinemax szögre akasztotta a drámaiság nagy részét és még azt a kevés realitást is, amivel a sorozat rendelkezett, és csinált egy... "lövős-baszós" sorozatot:).

Ami sajnos sokat romlott, az a karakterek színvonala: az angolok a 6 rész alatt azért csak kialakítottak valami képet a 20-as részleg háttér-tagjairól, Collinson és Layla karakterének szabad szemmel is látható mélysége volt. Itt viszont Eleanor Grant ezredesen kívül mindegyik biodíszlet, közömbös senkik a tömegben, és némelyik epizódszereplőről is többet tudtam meg, mint róluk. Porter karaktere csaknem sebészi pontossággal lett kettévágva a "jó zsaru"-"rossz zsaru" tengely mentén, amitől egyébként különbözőségük ellenére is mindkét utód olyan, mint egy képregényfigura. Stonebridge az ilyen "jó tanuló-jó sportoló" típus, aki tutira kitüntetéssel végezte az összes elképzelhető dolgot, amibe csak belekezdett, és csak azért nem az élére vasalt tankönyvei alapján hajtja végre a küldetéseket, mert lassan rájön, hogy Scott módszerei hatékonyabbak... főleg, ha mindenféle átverésekbe csöppen az ember. Így aztán nem tudom, a Cinemax felvállaltan csinálja-e ezt, de ez egy one-man-show lett, Scotté. Az még hagyján, hogy Scottnak már az oviban is "renault" lehetett a jele (ennyi öncélú kúrós vágóképet kb. a Spartacusban láttam utoljára, részenként legalább egy nőt tutira levarr, akár a legelképzelhetetlenebb helyzetekben is), de közben egyesül benne Sherlock Holmes és Rambo minden előnyös tulajdonsága, hogy egyébként a Nagy Összeesküvés szálai is az ő múltjában fussanak össze, és még a poénok (jellemzően szarkasztikus és/vagy szexista beszólások) 99%-át is neki köszönhessük. Mellette Stonebridge legfeljebb söprögető, esetleg a magánéleti konfliktusok szállítója. Ordító ellentétükre még a jelmezes is rájátszik, és egyszerűen röhejes, ahogy időnként Stonebridge ingben meg sportzakóban feszít, miközben Scottról le sem lehet robbantani (tényleg nem, kipróbálták!, ld. lejjebb:)) a gyűrött kínai pólókat és a koptatott farmert.

A történet kb. ugyanazon a szinten mozog, mert amennyivel az S1 tartalmasabb volt, az S2 annyival izgalmasabb, pörgősebb. Az epizódok közötti összekötés ezúttal lazább, a múltbeli dolognak kevesebb a személyes indíttatása, nem generál igazi feszültséget, az egyes epizódok viszont önmagukban sokkal zsúfoltabbak, talán öt percre is alig lassulnak le. Azokból rögtön a bevezető, a hoteles tetszett, aztán persze a szudáni, és végül a koszovói, utóbbi leginkább azért, mert a készítőknek a magyar az már majdnem albán, úgyhogy tele a stáb magyarokkal (Nagy Zsoltnak még szöveges szerepe is akad), hogy aztán a finálé egy része ténylegesen Budapesten is játszódjon (annak minden perce kincs, de nem írok róla, mindenki fedezze csak fel magának!). A fordulatok gyakoribbak, de általában súlytalanabbak, előfordul szimpla ismétlés az S1-ből (pl.: aknamező, a 20-as részleg "sajátos" módszerei a pszichológiai profil alkotására, bajuszösszeakasztás a CIA-val, fényképes poharazás, stb.) illetve van egy-kettő, ami tovább erősítette a képregény-akciómese hangulatot. Némelyik bomba például a felcsapódó lángokon túl belőlem is kirobbantotta a röhögést, gondolva itt rögtön az indiai hotelben fellógatott "csillárra" és a harmadik rész végére a Scottra szerelt "övtáskával". Utóbbinál az volt a legviccesebb, ahogy elképzeltem, milyen szánalmas magyarázatokat fognak kitalálni, hogy elhitessék, Scott azt túlélte (annyira, hogy a megboldogult Annie Wilkes is eszembe jutott Stephen King Tortúrájából), végül szerencsére egy vállalhatóan kínosat sikerült kitalálniuk :). És ha már "ész"... bár abból valóban kevesebb van az S2-ben, de "agyatlan"-nak mégsem mondhatom, lévén kiloccsantott állapotában annyi van benne, mint a 80-as évek "B"-kat. akciófilmjeiben (amitől persze még kevésbé értem, hogy a mozikból miért kellett száműzni szinte teljesen a véres jeleneteket, tévében miért sokkal kevésbé "romboló"...).

Röviden: Mocskosul szórakoztató volt, az kétségtelen, de hogy a formátumon, a rövid átkötésen és a pár remake-elt elemen kívül nem sok köze van az "S1"-nek és ennek a "Cinemax S1"-nek egymáshoz, az biztos. Élményben talán hasonlóak voltak, de oda a két évad igencsak más úton jutott el, az S1-et talán egy fél ponttal jobbnak éreztem... bár a fene tudja, Scott tuskósága is nagy élmény tud lenni. Na jó, akkor inkább legyen az ok az olyan abszurditásukban megdöbbentő jelenetek hiánya, mint a burkás nők a kanapén:).
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:57
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9/10 volt.
11.
Mielőtt felkel a nap Before Sunrise (1995)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

A beszerzés bizonytalan


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:37
Egy bécsi éjszaka...
Az európai kóborlásából hazafelé tartó, amerikai Jesse és a budapesti nagymamájától Párizsba igyekvő Celine egy veszekedő házaspár miatt egymás mellé keverednek egy Bécsbe tartó vonaton. Lassan beszédbe elegyednek, és mert ez mindkettőjük számára kellemes élmény, ezért Jesse javaslatára Celine is leszáll Bécsben a vonatról, ahonnan majd csak másnap reggel indul a srác repülője. Így tehát van egy teljes estéjük, amely során megismerhetik a várost... és megismerhetik annyira egymást, hogy talán több is legyen a dologból, mint egy átbeszélgetett éjszaka.

A beszélgetés a kulcsa és a veszélye is ennek a filmnek. Bár kétségtelenül van egy kis útifilmbe oltott road-movie jellege a dolognak, de a város csak háttér és ürügy két ember beszélgetéséhez, akik eltérő múlttal, tervekkel, nézőpontokkal rendelkeznek, szóba kerül itt öregség, vallás, szerelem, család, szex. Felszínes dolgok és a legmélyebb vallomások, azon alaptétel mentén, hogy a legkönnyedebben azzal tudunk beszélgetni, akit soha többé nem látunk... vagy akiben ösztönösen megbízunk. Ahogy a családjukról, az érdeklődési köreikről, a szakmai elképzelésükről vagy akár a politikai nézeteikről, elveikről beszélnek, úgy tűnhet, hogy semmi közös nincs bennük; talán csak annyi, hogy az egymást keresztező szófolyamokból felsejlik, nem nagyon van kivel beszélniük ezekről a dolgokról, és élvezik, hogy most van.

Nekem tetszett, de mivel történet gyakorlatilag nincs, igazából csak azoknak tudnám ajánlani, akik szeretik a házibulik fáradt filozofálgatását. Bár folyton változik a díszlet, ahogy körbejárják a várost, meg belefutnak a bécsi éjszaka furábbnál furább alakjaiba, mint a csöves költő vagy a tenyérjós, de mégiscsak Ethan Hawke és Julie Delpy van folyamatosan a képernyőn, ahogy végeláthatatlanul ontják magukból a kérdéseket és az anekdotákat, újabb és újabb kirakósokat adva a karakterük személyiségéhez... vagy éppen a nézőéhez, hiszen válaszaikban (különbözőségük miatt) könnyű magunkra ismerni. Talán még ez teheti többé ezt a filmet, mint egy szerelem kicsírázásának története vagy két ember locsogása.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:57
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 7.7/10 volt.
12.
Mielőtt lemegy a nap Before Sunset (2004)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

A beszerzés bizonytalan


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:40
Egy párizsi délután...
Ennek a filmnek a puszta létezése is spoileres, hiszen elkészültéig teljesen nyitott volt a Before Sunrise vége, ami a nézőre bízta, hogyan "haladt tovább" a történet; hogy hogyan alakult Jesse és Celine élete, miután búcsút intettek egymásnak a bécsi pályaudvaron. Linklater kilenc évvel később megadta a saját válaszát a kérdésekre.

Jesse azóta író lett, és a könyve előadó-dedikáló körútján egy napot Párizsban tölt. Egy könyvesboltban az érdeklődőknek a könyvéről mesél, ami -és ez az "emlékbevágásokkal" még egyértelműbb- Celine-ről és a vele töltött estéről szól... aki fel is bukkan az ajtóban. Jesse először alig jut szóhoz, de aztán a rövid "szia, mi van veled, hogy megy a munka"-dolgok után szinte ott folytatják a sztorizgatást, ahol abbahagyták, de az elkalandozásaik és a témaválasztások mindig ugyanoda juttatják vissza őket: a bécsi éjszakához, és hogy az hogyan változtatta meg az életüket és a gondolkodásukat.

Ritka az olyan stílusgyakorlat, amin keresztül megfigyelhető két ember felnőttebbé válása, ill. az, hogyan látják a kilenc évvel ezelőtti önmagukat a mostani életük fényében és fordítva. Hogy a naiv Celine-ből hogyan lett egy távkapcsolatban élő környezetvédő vagy hogy a kötetlenségben hívő Jesse hogyan talált menedékre a múlt emlékeiben. Ugyanakkor sugárzik a filmből, a párbeszédekből (amik közül egyébként sokat maga Hawke és Delpy írtak), a hangsúlyokból, a félrenézésekből, vagy éppen a néma rácsodálkozásokból, hogy ennek a két karakternek múltja van. Persze ez a film is csak egy rövid, "valós időben" nyitva levő "ablak" a szereplők életére (amire a rendező még külön rá is segített a hosszú vágásokkal), de ezúttal van történet, csak az nem maga a beszélgetés, hanem az, amit a szereplők a kilenc év alatt átéltek, és ami ennek nyomán zajlik bennük és köztük.

Mert kilenc év sok kötöttséget, felelősséget és "megcsontosodást" is jelent, és noha gyorsan kiderül, hogy Jesse és Celine most sem közömbösek egymás iránt, de nem tudják, mit kezdjenek ezzel az érzéssel, és hogy ennek kapcsán minek tekintsék a bécsi estét: fellángolásnak, amit beteljesületlensége miatt kiszínezett az idő; gondtalan ifjúságuk nosztalgikusan boldog utolsó perceinek... vagy talán valami másnak, többnek. A vágyaik, érzéseik köré kilenc évnyi félelem és sértettség nőtt a megszokásból és a csalódásokból, ezért már csak ritkán van meg az oldott, fiatalos lazaság a beszélgetésükben. Még teljesen őszinték sem tudnak lenni egymáshoz; gyakran ütik félre egy-egy poénnal a kényes témákat, már ha egyáltalán szóba hozzák őket (a film közepéig nem téma a családi állapotuk), és néha egy-egy -maguknak- kegyes hazugság is tetten érhető. De persze amíg nem indul a repülő, megint van idejük beszélgetni...

Még egy dologban nem változott a film: talán egy fokkal kevésbé, de a Before Sunset befejezése is nyitott. Megint a nézőre vár, hogy "megírja" az egyszerű "Tudom." utáni szavakat és jelenetek.

Remek folytatás, de kis fantáziával önálló filmként is megállja a helyét. Az érzések az elfojtások ellenére is (vagy éppen azért) sokkal intenzívebbek, a film izgalmassá válik pusztán attól, hogy még a végén sem feltétlenül tudni, meddig jutnak, merészkednek el. Az autós jelenet pedig önmagában minden elismerést megérdemel, a nyolc perces snitt a rengeteg szöveg és az érzelmi terhelés miatt is nagy kihívás lehetett. Nekem az tetszett benne a legjobban.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:56
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.3/10 volt.
13.
Mielőtt éjfélt üt az óra Before Midnight (2013)  
399 Ft
Listaár: 2990 Ft (-87%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:49
Egy görög este...
Ahogy azt már a Before Sunsethez is írtam, a film létezése is spoiler. Újabb kilenc év lelt el, újabb válaszok jönnek Linklatertől, Ethan Hawke-tól és Julie Delpytől, újabb részletek derülnek ki a Before Sunriseban megismert szerelmespárról...

Jesse és Celine az ikerlányaikkal egyik ismerősük, Patrick meghívására Görögországban nyaralnak, melynek az utolsó napját töltik. Egy szintén ott üdülő házaspár a kölcsönös szívesség jegyében felajánlja nekik, hogy legyenek ezen az éjszakán kettesben, majd ők vigyáznak a lányokra. Amíg Celine és Jesse elsétálnak a hotelig, rájönnek, hogy évek óta csak a gyerekek és a munka és a háztartás körül forgott az életük, és most, hogy ez szünetel, talán van rá alkalom, hogy felfedezzék, mi maradt a szenvedélyből, a szerelemből kettejük között, ami évekre háttérbe szorult... vagy éppen hogy milyen problémák is azok, amik a mindennapok teendői mellett elsikkadtak, most viszont teljes erejükkel figyelmet követelnek maguknak.

Linklater harmadszor is megcsinálta. Sajnos sosem fogom megtudni, hogy a másik két rész ismerete nélkül milyen látni ezt a filmet, de azt, hogy milyen érzés kilencévente belenézni egy kapcsolat alakulásába annak fordulópontjain, nem cserélném el semmire. Egy nap alatt csaknem öt órát töltöttem ezzel a két emberrel, és a döcögős kezdés (ez alatt a Before Sunrise-t értem) után még a figyelmem sem nagyon kalandozott el, annyira lekötötték. Még mindig működik a színészi játék, a vibrálás Delpy és Hawke között, még mindig érdekesek a sztorijaik, legyen az a mindig kettőt kölykedző macska vagy Jesse leendő könyvének alakjai, még mindig döbbenetesek a hosszú snittek (rögtön a film elején van egy autós jelenet, és bár nem stopperoltam, biztos hosszabb volt, mint 15 perc!)... és a problémáikat, a kérdéseiket sem éreztem távolabbinak vagy érdektelenebbnek, csak mert már harmadszor hallottam őket.

Bár ez sem igaz, hiszen nem ugyanazok hangzanak el, hanem mindig az aktuális élethelyzetük kérdései, ami ezúttal már túlmutat kettejük kapcsolatán, szerelmén. Ennek "túlmutatás"-nak remek érzékeltetése, hogy ebben a filmben először nem kizárólag egymással beszélgetnek magukról és egymásról, hanem az ismerőseiket is bevonják, őket is kérdezik, nekik is mesélnek magukról, és zseniális, ahogy például a vacsoraasztalnál egy kapcsolat három fázisával szembesülhetnek: amilyenek akár ők is lehettek volna, ha most lennének fiatalok (persze modernizálva, Skype-pal meg facebookkal), amilyenek ők is lehetnének a saját életkorukban és amilyenek talán lehetnének mondjuk 30-40 év múlva, ha akkor találkoznának.

Ami pedig kettejüket illeti, arról valahogy többször is a Blue Valentine jutott eszembe: két ember nehéz küzdelemmel elért szerelme válságba kerül, amit egy hotelszoba magányában próbálnak feltárni, és ha lehet, megoldani. Celine és Jesse esetében nem is minden probléma ered egymásból, mert bár van egy csomó apróság, ami hiányérzetet kelt, egy rakás szokás, ami rigolyává erjedve őrületbe kergeti a másikat, és egy pár rejtély, amit a másik tudni szeretne, de éppúgy akadnak kétségeik a karrierről, az anyaságról/apaságról, hogy miért nincs jobban elosztva a házimunka, hogy ki miatt élnek ott és úgy, ahol, hogy mennyi lehetőséget szalasztottak el vagy mennyi minden kimaradt, amit meg akartak csinálni, és már valószínűleg ki is fog. És persze ott vannak azok a kérdések, amik már 9 meg 18 éve is bennük voltak, hogy hova, milyen döntésekhez és következményekhez vezethet, ha együtt maradnak, és hogy a szerelemben gyökerező közös életük, amit a bécsi éjszakájuk majd a párizsi délutánjuk alapján elképzeltek, mennyire állja ki a valóság próbáját.

Valami nagyon megdöbbentőt kéne látnom a moziban decemberig ahhoz, hogy a Before Midnight ne legyen rajta a 2013-as TOP10 listámnak legalább a dobogóján.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:56
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
14.
Tökéletes hang Pitch Perfect (2012)  
999 Ft
Listaár: 3190 Ft (-69%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 31. - 8:21
Kivágja a magas "C"-t, mint macskát szarni
Ez a hasonlat némi magyarázatra szorul majd, viszont a Pitch Perfect tudathasadásos-stílusidegen dolgait hirtelenjében ezzel gondoltam kifejezni. Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz hányás egy zenés vígjátékba?

Mert azért ezeknek eddig elég kötött szabályai voltak: sekélyes szereplők, egyszerű konfliktusok, romantikus limonádé és tinglitangli dalocskák. Az ajánlóból is kiolvasható, hogy az alapok azért megvannak, a forgatókönyvírók egyszerűen megnyomták a gombot az "új szereplő beilleszkedik a suli kasztrendszerébe" klisé-o-matán, és az ezúttal azt dobta ki, hogy Beccának akkor is akapella-kórustagnak kell lennie, ha ezt az elején totál röhejesnek tartja, és egyébként DJ-nek készül. Még a felvezetés bíztató is, másodszor sikerült már rögtön az Universal-logoval lehengerelnie egy filmnek (az első a Scott Pilgrim volt), és az is egy jó dolognak tűnt, hogy nincsenek spontán dalra fakadó, versenytáncos kórusok; szerencsére csak akkor és ott teszik ezt, amikor ennek helye van az énekversenyre készülés keretei között. Látszik, a készítőknek tetszhetett az ötlet, hogy a Glee és azon keresztül a tinis-zenés filmek sikerét meglovagolva megcsinálják a maguk verzióját, de mert ezt a piacot elég jól lefedte a High School Musical, így aztán hozni kellett valami újat, valami meglepőt, valami olyat, amit az emberek megjegyeznek... és ekkor jött az ötlet a mikrofonba hányásról.

Szó szerint, nem a hörgős, hanem a sárgarépás, sugárban a nézőtérre. Aztán tíz perc után meg kellett állítanom a lejátszást, mert akkor lépte át a film a fájdalom- és tűrésküszöbömet a "sellőtánccal", pedig addigra már kiderült, hogy a színhelyül szolgáló Barden Universityre kizárólag a Mattel fröccsöntött babáinak emberi reinkarnációi, seggfejek és elmegyógyintézeti szökevények járnak, ezek tetszőleges kombinációi, meg Anna Kendrick, és még páran, akiket egy kezemen meg tudnék számolni. Bár folytatva a filmet enyhült ez a bizarr undor, de kitartott a végéig... és én egyszerűen nem értem, hogy ezt miért kellett. Sem a forgatókönyvírók, sem a rendező neve nem jelezte előre, de még utólag sem magyarázza, hogy hogyan és miért került ez a film Apatow-i mélységekbe, még úgy sem, hogy Hollywoodban mostanában eluralkodott a "rókafetisizmus", de ha mással nem is, a hóangyal mintájára csinált hányásangyallal sikerült a "bravúr".

Pedig a szolidan tuskó humor még jól is állna ennek a filmnek a sok negédeskedő-cukorszirup musical között. Elizabeth Banks és John Michael Higgins csipkelődő-savazó beszólásaikkal remek kísérői a versenyszínpadon zajló eseményeknek, a csapatok és a csapattagok közti feszültségre ez ugyanígy igaz, csak úgy röpködnek a zenei utalások és szójátékok, de a legjobbakat talán a medencés "háziverseny" sorsolásán mosolyogtam. Érdemes megállítani a DVD-t, és megnézni, mik is a lehetséges kategóriák ("Dalok, amiket elbaszott a Glee", "Agyonjátszott Black Eyed Peas dalok", csak hogy a nekem tetszőkből idézzek párat). A színészekre amúgy sem lehetett panasz, már eleve az kihívás lehetett, hogy ennyire élethűen legyenek retardált kretének, anélkül, hogy elröhögnék. Rebel Wilsont meg most már szívesen megnézném egy olyan karakterként is, amelyikről nem sugárzik a generációkra visszavezethető vérfertőzés.

A DVD is totál akapella, semmi kísérő, csak kép és hang meg felirat, állóképes menü, közvetlen jelenetválasztás. Mélyebb benyomást a felirat tett rám, ugyanis akinek nincs jobb ötlete, mint a "quad"-ot "négyzet"-nek fordítani az iskola egyik parkjával kapcsolatban, a "ginger"-t pedig "gyömbér"-nek, amikor értelemszerűen egy emberről, egy vörös hajú lányról van szó, az nyilván más szörnyűségekre is képes. Oké, nem lehet mindenki Speier Dávid, na de akkor is...

Röviden: Annyira jó lett volna ez a film sablonos és könnyed örömzenének, amivel az ember egy kicsit átmoshatja és pihentetheti a fülét és az agyát a napi zaj után, és ezt az énekes részek a klikkesedős tinirománcokkal és csajos viszályokkal teljesítik is. Csak a maradék, a köztes tér olyan, mint "egy elefántfingás a közönség képébe", így a pontszám a 8 és a 2 átlagakét értendő.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 5. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
15.
Mama Mama (2013)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 3. - 11:42
Riogatós dráma az anyai szeretetről
Felnőtt mese... igen, szerintem is ez a jó szó a film leírására, és emiatt a műfaji felsorolásból is erősen hiányolom a drámát. A Mama nyomokban tartalmaz ugyan kísértethistóriát, de sokkal inkább arról szól, hogy két kislány hogyan talál új családra, miután a szüleik meghaltak.

Az, hogy a kislányok a központi szereplők, nagy felelősséget rakott a gyerekszínészek vállára, főleg a Victoriát, az idősebb testvért alakító Megan Carpentierére, aki az alakítást meglepő hitelességgel hozták. Érdekes lenne tudni, hogy mennyire avatták be őket a történet mélységeibe és rémségeibe, de éppúgy érződik rajtuk az erdőben eltöltött idő hátborzongató elállatiasodása, mint idővel a nevelőszülők iránt érzett szeretet és aggódás. Csak mögéjük sorolhat be az Annabel szerepében Jessica Chastain, nem azért, mert az alakítása rosszabb lenne, egyszerűen csak a bevezetőt és a finálét leszámítva a karaktere súlytalanabb, viszont nagyon jól mutatja be azt az érzelmi átalakulást, amivel a filmbeli események számára együtt járnak. Ami/aki nem működik a filmben, az sajnos éppen Mama, legalábbis nem úgy, ahogy egy horrorfilmben azt vártam.

Egyszerűen nem tudtam félni attól a szellemtől, amelyik ugyan gyilkol, riogat, kifacsarodik, hörög meg mászkál, de közben a film jelentős részében annyit csinál, hogy játszik a gyerekekkel, énekel nekik, eteti őket -az Örökké Termő Fán érő, szilvaméretű cseresznyéivel(?)-, és amikor lelepleződne, akkor előzékenyen elbújik a háziak elől a szekrénybe meg egyéb helyekre. Nem éreztem, hogy a figura maga félelmetes lenne, csak az eszközök azok, amivel a stáb a frászt akarja a nézőkre hozni, hogy hirtelen felbukkan itt-ott és hogy milyen zajokat kelt. Még amikor titokzatos, akkor is kb. olyan, mint egy albérletben élő, szégyenlősen rusnya babysitter, akit Annabel simán megkérhetne, hogy vigyázzon a lányokra, amíg koncertezik a bandájával. Onnantól meg, hogy elkezdik direktbe mutogatni, és kiderül, hogy "csak" egy groteszk samponreklám, még inkább szánalmat és sajnálatot éreztem iránta, mint félelmet.

Ezért a Mama inkább "riogatós" drámaként tetszett meg, ahogy bemutatja a testvérek kapcsolatát és a szereplők anyasághoz való viszonyát. Hogy hogyan "éli meg" Mama, aztán meg Annabel, hogy a lányok bekerültek a "létezésükbe" (Mamánál ugye nehezen értelmezhető az "életükbe"), és hogy a testvérekben milyen változásokat indít ez el. Mindezt szinte mellékesnek tűnő jeleneteken keresztül, mint ahogy Lily hívja Victoriát egyik éjjel, vagy ahogy Victoria leveszi a szemüvegét, mielőtt a gyerekszobába lépne. A film sokkal inkább szól a szeretetről, a gondoskodásról, a ragaszkodásról, az elengedésről és az érzelmi kapcsolatok szorosságáról, mint a félelemről. Minden horrorklisé és mellékszereplő ellenére ez két nő és két kislány története. Még Luke karakterével sem tudtak sok mindent kezdeni, a funkciója annyi, hogy létrehozza ezt a kapcsolatot, Annabell "tükre" legyen, és utána Coster-Waldau-t az író kómába meg egy céltalan erdei bolyongásra küldte.

Még mindenképpen ide kívánkozik, hogy az operatőrt, a látványtervezőt és a rendezőt is együttesen dicséret illeti a film hangulatának megteremtéséért. Bár sokszor kilóg a lóláb az érzelmi manipuláció miatt (a végén, hajaj...), de még az elejéről nagyon megjegyeztem Jeffrey menekülését az autóval a havas úton meg a Helvetia nevű kis házat az erdőben (ami az elmúlt évek egyik legkarakteresebb helyszíne lett szerintem ebben a stílusban).

Röviden: A Mama alapjául szolgáló 3 perces kisfilm sokkal félelmetesebb, mint másfél órásra hizlalt nővére. Ettől még sok dolog van, amiért érdemes lehet megnézni, csak tudni kell, hogy a riogatás még csak-csak, de a borzongás nem igazán van köztük. A véletlen úgy hozta, hogy két egymást követő napon is megnéztem a Mamát, de örülök ennek, az eredetileg szánt 7 pont a műfaji korrigálás miatt így erős 8 pont lehetett.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 5. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
16.
Kényszerleszállás Flight (2012)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 3. - 21:37
Lehet-e egy seggfej hős, és fordítva?
„Az ember megiszik egy piát, majd a pia megiszik egy piát, végül a pia megissza az embert!”

Egy lötty állott sör az üvegből, egy kis maradék whiskey, egy csík kokain: így indul jól a reggel Whip Whitaker kapitány számára, aki ezen a különleges napon abba a helyzetbe kerül, hogy egy repülőszerencsétlenséggel a háttérben tesztbábuja lehet mindenféle morális dilemmának, ezzel próbára téve önmagát, a környezetét, a nézőket, de még igazából a Kényszerleszállást készítő stábot is.

Bár az ajánló nem említi, de mert a fent leírt események a mozi első öt másodpercében történnek, így nem spoiler: a történet alapja az, hogy Whitaker kapitány berúgva, majd önmagát egy szippantásnyi kokainnal józanítva olyan repülési bravúrt hajt végre, ami a totális katasztrófa helyett "csak" hat embernek a halálával jár. Ezt nagyjából tudtam már a film előtt is, így azt hittem, hogy ez leginkább egy tárgyalótermi krimi lesz egy függő drámájával kiegészítve, és a kérdések aköré fognak csoportosulni, hogy mit tekintünk "fontosabbnak": hat ember halálát vagy kilencvenhat életét? Meghurcolható-e az az ember bármilyen okból, aki 96 ember túlélését jelenti egy reménytelennek tűnő helyzetben, hat áldozat árán? Megmenthető lett volna még akár az a hat is, ha Whitaker kapitány nem a pia-kokó kombót dobja be reggelire, hanem egy sonkás tojást, vagy ezek tették lehetővé azt a higgadtságot, hogy legalább az utasok egy részét megmeneküljön? Ha Whitaker a rákos felesége vagy a bírósági végrehajtó utolsó figyelmeztetése miatt aggódott volna, akkor ez a befolyás kisebbnek, elfogadhatóbbnak tűnik-e, mint az effajta függőség? Szóval már rögtön a valóban sokkoló hangulatúra megcsinált légikatasztrófa után szépen sorakoznak a kérdések, várva, hogy ha a film nem is ad választ ezekre (hiszen akkor mit vinne magával a néző?), de azért megpróbál közelebb vinni hozzájuk.

Nos, ez a film ezt nem teszi meg. Ezt a csattanót sajnos le kell lőnöm, sok csalódásnak elejét véve ezzel: aki pszichológiai nyomozásra számít, és arra, hogy a végén választ kap például Whitaker függőségének okára, hogy azért piál-e, mert az imádott apja túl korán halt meg, vagy mert hatéves korában eltörték a hintalovát... az ilyenekért másik filmet kell nézni. Hasonlóan kell tenni a probléma széleskörű "kibeszéléséért" (például a média és a külvilág szinte teljesen kimarad az alaphelyzetből), vagy hogy a néző egy Dávid-Góliát küzdelmet lásson a "kisember" és a Nagy, Gonosz Légitársaság meg a Még Nagyobb, Még Gonoszabb Repülőgépgyár között, akik a saját hibájuk mocskát maszatolnák egy "hős" esendőségére.

A készítők inkább egy személyes megközelítést választottak. Értelemszerűen részben Whitakerét, akinek megismerjük a körülményeit, amikben él, az áldozatot, amit ő személy szerint elszenvedett a baleset miatt, a múltjának egyes elemeit, a meghasonulásait, a vívódásait a függőséggel, és hogy ez miket hoz ki belőle... de, ahogy mondtam, a probléma gyökerének a bemutatását a film kihagyja. De ez egyáltalán nem baj, mert amelyik kérdést ehelyett végigvezeti a film, az legalább ilyen izgalmas: bármiért is került Whitaker erre az útra (ami nem pusztán a függőé, hanem a hazudozó, beképzelt, gyáva seggfejé...), van-e bármi, ami letéríti őt erről? És mert az első lehetőséget, vagyis hogy a munkája, az életüket rábízó utasai iránt érzett felelősségtudat legyen ez, azt rögtön az alaphelyzet kiikszeli... Igen, Whitaker piával folytatott "küzdelménél" már csak az keményebb, amit a stáb folytat azért, hogy a néző 96 ember megmentőjét ellenszenvesnek tartsa. Ahogy EZT Denzel Washington kifejezi és elősegíti, azért emelném ki őt.

Azonban mégsem ő az, akit megjegyeztem ebből a filmből, akitől igazán emlékezetes alakítást láttam volna, vagy akinek a karaktere a legérdekesebb volt, hanem... mindenki más:)! A Kényszerleszállás olyan szinten tobzódik a kiváló mellékszereplőkben, amit talán még egy másik filmben sem láttam; még úgy is, hogy igazából semmi más szerepük nincs a film eseményeire tekintettel, mint hogy csomópontok, útjelző táblák legyenek, választási lehetőségek elé állítva Whitakert. Már az furcsa volt, ahogy Whitaker sztorijával párhuzamosan egy drogos "masszősz" életét is felvezetik (és Kelly Reilly alakítása ennek a szerepnek egy percében is hitelesebb volt, mint Washington a film teljes időtartama alatt), de ő csak előfutár volt. Ugyanígy kiváló karakter és szerepformálás volt John Goodman dílere (morbidan kellemes humorral fűszerezve a filmet), a vallásos másodpilóta (Brian Geraghty), Whitaker ex-felesége és fia, Whitaker szakszervezetis barátja-katonatársa (Bruce Greenwood), a Whitakert a jóízlés határán egyensúlyozva kimosdatni igyekvő ügyvéd (Don Cheadle), a stewardessek, de még az AA-klubban "Kétsör" Barry (Dylan Gussman) vagy az a kórházi ápolt is (charlie E. Schmidt), aki a lépcsőházban bagózva öt perces filozófia nagymonológot nyom Whitakernek az életről. Plusz köztük van a film számomra igazi kulcsfigurája is, de hogy ki az és miért, azért már inkább tényleg nézze meg mindenki a filmet... vagy kérdezze meg a fórumon;).

Kár, hogy az érzelmek, az események súlyának kifejezésében a rendező Zemeckis nem elégedett meg azzal, amit a színészei nyújtottak, és néha nevetséges, giccses vagy éppen bunkó módon tolta az arcomba, hogy mit is kéne gondolnom és éreznem. Ezt néha szimplán kiröhögtem (pl.: Whitaker túlméretes vodkásüvege, a lágyan felduruzsoló hotelszobai hűtő), néha szimplán tudomásul vettem (Whitaker keresztneve Whip, ami angolul ostort jelent...), de a vége, az majdnem földbe állította nálam a Kényszerleszállást (ami amúgy egy tényleg jó, többféleképpen értelmezhető cím).

A DVD képét remeknek találtam, eredeti hanggal nézve azt egy kicsit halknak, nyugodtan lehetett volna erősíteni rajta. A lemezen egy hétperces kisfilm van a repülőbaleset forgatási képsorairól; hasznos és érdekes extra, de emellett szívesen hallottam volna például arról, hogy az író mi alapján és miért írta ezt meg... ja, és tudom, hogy telhetetlen vagyok, de mindezt úgy, hogy nem kell hozzá BD-t vennem.

Röviden: Ez a film egy kalandos repülőút, ami többször kerül légörvénybe, főleg a fináléval, és bár sokak számára részletkérdés lehet, de nekem akkor is bejött az, hogy az ülés kényelmes volt, a stewardessek kedvesek és csinosak, a felszolgált kaja ízletes, a kilátás pazar... és hogy a "leszállásnál" kéznél volt a repülőkön rendszeresített hányózacskó.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 5. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9/10 volt.
17.
Senna Senna (2010)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 26. - 22:15
Rajongói film... csak rajongóknak?
Ha vásárlás előtt nézem meg, hogy a BD-változat majd egy órával hosszabb a kiegészítő interjúk miatt, akkor valószínűleg azt vettem volna meg, utólag viszont azt kell mondanom, a sima változat is elegendőnek bizonyult. Nem mintha nem hinnék benne, hogy azok is érdekes sztorikkal és gondolatokat tartalmaznának, de nekem nagyon bejött ez a tisztán archív felvételekből összevágott stílus, amiket bár narrálnak a családtagok, barátok, versenytársak, de csak a háttérből.

A házivideókból, a tévékamerák felvételeiből és a kulisszák mögötti események korabeli képeiből ugyanis egy egész kis időutazás áll össze, amiből nem zökkent ki semmilyen jelenkori bevágás. A hangulat az archív felvételek miatt elsőosztályú, a stábot minden dicséret megillet ezeknek a filmkockáknak a felkutatásáért és összefűzéséért, és sok érdekesség is kiderül bennük, ami árnyalhatja, kiegészítheti a képet az eseményeket amúgy is ismerőknél.

Az egy más kérdés hogy "eseményeken" kívül nincs is sok benne. Tök jó, hogy Sennáról egy ilyen film készült, de csak azért, mert Sennáról készült, attól még nem lesz jobb. Az itteni véleményírók közül többen azt tartották problémásnak, hogy a film elfogult, nem tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan mutatja be a Senna-Prost párharcot, és nem fordít figyelmet Senna negatív jellemvonásaira. Azzal nekem semmi bajom nem volt, egyszerűen ez egy rajongói film, amit egy brazil csinált egy nemzeti hősről. Naná, hogy elfogult! Nekem inkább az volt problémás, hogy hiába a családi felvételek, a háttérinfók, Sennáról, az emberről nem sokkal többet tudtam meg, mint amennyit eredetileg is tudtam róla, mondjuk az alapítványán és a karitatív tevékenységén kívül. Mintha a film "csak" Sennának, a nemzeti jelképnek akart volna emléket állítani, a versenyzői karrierjének krónikása, annak kiemelkedő pillanatainak gyűjteménye akart volna lenni. Mert nekem az lett, és annak tényleg remek, de nem több annál, és ezt egy kicsit sajnálom.

Képminőségről értelemszerűen nem lehet beszélni ebben az esetben, a hang nekem megfelelt.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. okt. 28. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 7.3/10 volt.
18.
Jack Reacher Jack Reacher (2013)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 22. - 6:44
Ki az a Jack Reacher?
A fenti felsorolásba én azért még betettem volna a krimit, azt is rögtön az első helyre. Mert bár van autós üldözés, bunyó és lövöldözés is, de azért a nyomgyűjtögetés és azok összeillesztése sokkal nagyobb szerepet kap, hál´istennek! Pörgősségében is unalmas akciófilmből ugyanis Dunát lehet rekeszteni, tökösnyomozós-agyalós meg szökőévente egy van. Főleg ilyen, ahol minden gyakorlatilag a néző orra előtt zajlik, mégis elvonja a figyelmét a sok sallang meg az önelégültség, és utólag csapkodja csak vérvörösre a homlokát, hogy "tényleg, bazzeg, ezt ezért mutatták meg!". A klasszikus Columbokat idézi, hogy a néző talán már az első öt percben tudja, hogy ki mit miért hogyan követett el, de hogy hogyan fog lebukni, ahhoz kell végignézni a filmet. A módszer pedig természetesen az, hogy a megfelelő kérdéseket kell feltenni, és hogy semmit sem szabad kézenfekvőnek venni.

Ehhez remek karaktert kreáltak, pontosabban gyúrtak össze Tom Cruise két korábbi figurájából. Jack Reacher le sem tagadhatná, hogy egy Daniel Kaffeeba (Egy becsületbeli ügy) oltott Ethan Hunt, aki volt katonai nyomozóként és háborús veteránként mostanában "szellemként" éli mindennapjait, próbálva minél kevesebb nyomot hagyni a társadalom rendszerében. Róla a végéig sem lehet sokat megtudni, inkább csak az elveiről, mást ugyanis nem is nagyon visz magával egyik helyről a másikra. A történetről meg nem sokat szeretnék mesélni, elvégre a készítők már az ötödik percben tekergetik a sztorit, a csavarok nagyobb része frappáns, a kisebb része meg blőd, kellemes arányban.

Az is a Jack Reacher javára válik, hogy a filmnek igen kellemes humora is van. Reacher acélkemény-szarkasztikus beszólásai még csak hagyján, de már éppen megdicsértem volna Christopher McQuarrie író/rendezőt a két melák fürdőszobai csetepatéjáért, amikor is kiderült a DVD-n extra kisfilmből (remek kis 10 perc, érdemes megnézni azt is), hogy azt úgy megcsinálni Tom Cruise ötlete volt, ahogy még sok más kellemes apróság is. Jó figura Robert Duvall fegyvermestere is, csak túlságosan elvitte a filmet a buddy-akciókomédiák felé.

Ami negatívum volt, azok inkább csak hatásvadász apróságok, például Hollywood igazán elfelejthetné már egy időre az "az autó nem indul, majd a legválságosabb pillanatban pöccre"-klisét, mert nem izgatott leszek tőle, hanem ideges. Ezen túl egy kicsit hosszabb a kelleténél, meg elkelt volna pár tartalmasabb szereplő, szegény Rosamund Pike karaktere kb. egy Bond-lányéval ér fel, a legemlékezetesebb a feltűnően a néző arcába tolt dekoltázsa volt.

Röviden: Kár, hogy a téves műfaji meghatározás sok negatív véleménynek ágyazott meg, azok meg sokakat távol tartottak a Jack Reachertől. A legnagyobb kár, hogy a "lassúság" miatt egy állati jó krimi élményétől fosztották meg magukat.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. okt. 28. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
19.
Az erő krónikája Chronicle (2012)  
990 Ft
Listaár: 3490 Ft (-72%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 26. - 21:19
Szuper-haverok
Úgy tűnik, a szuperhős-mozikat is elérte a "found footage"-mánia, a kézikamerás őrület ezeknek a középiskolás srácok kalandjainak képében, akik a maguk pubertás problémái mellé még különleges képességeket is kapnak.

Az iskolai tápláléklánc alján vegetáló, többszörös családi nehézségekkel küzdő Andrew, a tőle lehető legtávolabb eső, osztályelső-diákelnök Steve, és a számegyenesen kettejük között levő Matt egy erdei gödörben találnak "valamit", és ez a valami telekinetikus erővel ruházza fel őket. Attól azonban, hogy tudnak tárgyakat mozgatni, és hogy sorra fedezik fel, mi mindenre teszi ez képessé őket, még nem lettek hirtelen érettebbek, felnőttebbek. Úgyhogy szupererővel is azt csinálják, amit a korukbeli srácok: sportolnak, kicsit szívatják az embereket, csajoznak, buliznak, próbálják magukat népszerűvé tenni. Nekem a finálén kívül ez a szakasz tetszett a legjobban (főleg az iskolai tehetségkutató), amíg a képesség játékos szórakozás és nem hatalom... kár, hogy a drámai alaphelyzet miatt nem maradhatott az.

Ami már kevésbé tetszett, az maga a stílus, legalábbis ahogy indult. Gyakorlatilag az első újkori "found footage" (Ideglelés) óta probléma, hogy a kamerát a szereplők azokban a helyzetekben, amikbe kerülnek csak hiteltelenül tudják használni. Ki törődik a videóval, amikor egy ötvenemeletes szörny vagy egy gonosz lélek van a nyomában? De még talán ennyire rosszul, megerőszakolva soha nem oldották meg, mert már a kamera előkerülése is marhaság. Van bármi értelme annak, hogy Andrew a korábbi piszkálások, megaláztatások mellett egy neonfénnyel világító "Rúgj belém!" homloktetoválással felérő, vállról indítható kamerával kezdi élni a mindennapjait?! Csak szerintem nincs? Mármint azon kívül, hogy éppen egy kézikamerás film készül... Ennél még a szőke csaj "magyarázata" is jobb a "Miért kamerázol?" kérdésre: "Csak úgy...". Ennyi, francnak kérdezel hülyeségeket, tipli tovább, nincs itt semmi látnivaló!

Azaz dehogy nincs! Onnantól, hogy a kézikamera a képességük krónikásává, az események szerves kísérőjévé válik, és nem a körülmények esetlen bemutatása miatt van csak bent, szóval onnantól minden rendben. Rengeteg a kiváló jelenet, amiknek nyomán a várva-várt érzelmi töltet is megérkezik, és remek volt, ahogy együtt tudtam izgulni meg örülni ezekkel a srácokkal. Az utolsó 20 perc "mintha benne lennél" érzete is nagyszerű, az akciók nemkülönben, itt látszik igazán az a 12 millió, amibe a film került.

A kép és a hang a kézikamerás filmekhez mérten teljesen rendben van, az extra kisfilmek közül pedig inkább a 3 perces másodikat (a kamerapróbást) tudom ajánlani. Az első (az 7 perces) sem rossz, de pár sajnálatosan kimaradt mondaton (vallomáson) kívül pont ugyanaz, mint ami a filmben amúgy is benne van. Kár, hogy hozzánk csak a 81 perces változat jött, ahogy néztem, azért a 86 perc sem lett volna rémesen hosszú, viszont lehetőséget adott volna Andrewn kívül a többiek családjának, ambícióinak jobb megismerésére (az "a teljes filmért vegyél BD-t!"-dolgot meg már most nagyon unom).

Röviden: Kb. ilyen az, amikor az ember nem a különleges erővel együtt, Jonathan és Martha Kent óvó kezétől kísérve nő fel, hanem hirtelen pottyan bele a sérelmeinek és a keserűségének mocsarába. És persze ott a kérdés is: Te mit kezdenél egy ilyen erővel?
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. okt. 28. - 6:53
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.3/10 volt.
20.
Brooklyn mélyén Brooklyn’s Finest (2009)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 20. - 20:21
Szolgálunk és vétünk
"Az élet nem jóról és rosszról szól, hanem jobbról és rosszabbról"

Alig fél éve néztem a másik, Kiképzéssel reklámozott rendőrfilmet, az Utolsó műszakot, és ahhoz képest, hogy a Brooklyn mélyén volt az, ami kevésbé érdekelt, mégis filmként ez tetszett jobban. Amíg ugyanis Ayer remek forgatókönyve és annak drámaisága mellett a rendezése nekem már nem jött be, addig Fuqua-nak sikerült egy kezdő, de tehetségesnek tűnő íróval együtt dolgoznia (Michael C. Martin), így a történet és a megjelenítés ebben állt össze jobban.

Persze talán nem véletlen, hogy az Utolsó műszak nagyobb népszerűségre tett szert (az imdb szerint egy ponttal jobb). Az emberek biztosan szívesebben néznek filmet hősies zsarukról, akik minden körülöttük hömpölygő mocsok ellenére megtalálják a bajtársiasságnak és a poénkodásnak azokat a kis pillanatait, amivel az eufemisztikus "munkahelyi stresszt" ellensúlyozni lehet, hogy legalább ne mindig vigyék haza magukban a munkát, mint olyanokról, akiket ugyanez már bedarált. A Brooklyn mélyén ajánlóban is említett három zsaruja ez a kategória, de az ajánló valóságtartalma ezen a ponton véget is ér, például nincs itt semmi "a véletlen úgy hozza, hogy együtt kell folytatniuk megkezdett útjukat", mert bár a sorsuk valóban összefonódik, de együttműködésre esélyük sincs. Helyette az egyéni drámák mentén halad a történet, és a nehézkes indulás és lassúság ellenére egyre jobban átérezhetővé vált, hogy mit jelenthet ennek a három embernek nap mint nap munkába indulni, hogy ezt milyen erkölcsi dilemmáktól terhelten teszik. Hogy hogyan folyik össze munka és magánélet, ami mindhármuknál oda vezet, hogy a jogszolgáltatás egyre lejjebb csúszik a fontossági listán, főleg mert a rendőrség intézményének magának is megvannak a maga érdekei, stiklijei, például hogy egy utcai lövöldözés kapcsán kialakult botrányban produkálni kell egy pár rendőrös "pandahírt", ami segít majd a kirakatban a rendőri állomány szebbik arcát mutatni.

"Erre" ott vannak ők hárman. A vallásos Sal, akinek nem csak a felesége és a gyerekei "boldognak látása" a célja, hanem az, hogy a házat, ami már több szempontból sem megfelelő nekik, le lehessen cserélni egy jobbra, és ezért bizony tényleg nem csak annyit tesz, hogy várja a fizetési csekkeket. Az apatikus Eddie, akinek a nyugdíja előtti utolsó hetén varrják a nyakába olyan újoncok felkészítését, akiknek a bizonyítványán még meg sem száradt a tinta, de abban, amit ő tanítani tud nekik, igazságszolgáltatási szempontból nem lesz sok köszönet. A csak Tangoként bemutatott beépített zsaru, akinek pár rendőri vezető jobb választási esélyei miatt kellene még mélyebbre ásva feladnia olyan elveit és kapcsolatait, amiknek a beépítés ideje alatt az életét köszönhette, miközben tehetetlenül kénytelen nézni, ahogy "kinti" élete minden nap távolléttel egyre jobban esik szét. Nem tipikusan azok a figurák, akiknek szívesen osztogatnánk az "A hónap dolgozója" emlékplaketteket, ugye? A film viszont ügyesen meghagyja a kérdést a nézőnek, hogy megvetését, erkölcsi aggályait az egyének, azok jellembeni "hibái" felé irányítja, vagy a "rendszer" ellen, amelyik az egyéneket ilyen helyzetbe hozza.

Mindehhez a film a film megadja az elmerengési időt, két óránál is hosszabb játékidejét lassú drámaiság és két pörgősebb tetőpont jellemzi; az első szinte mértani pontossággal a film közepénél afféle lehetséges fordulópont mindhárom zsarunál, a második meg a finálé majd egy órával később. Mégsem éreztem unalmasnak vagy üresnek ezt az időt, az érzelmek és a pár meglepően érdekesnek és szimbolikusnak ható jelenet (leginkább az maradt meg, ahogy Sal keresztet próbál vetni a liftben, szerintem a film messze legjobb pillanata volt) több, mint elegendő volt.

A DVD-kiadás a -sajnos- szokásos faék egyszerűségű, de érthető, hogy a kiadónak ennél többet nem ért meg: a kép szép, de tudtommal a 16:9 csonkoltnak számít, extrának csak az előzetes minősül, a hang (értsd: szinkron) viszont kellemes meglepetés volt, a sok steril felolvasás után megint olyan magyar szöveget hallgatni, amiket a színészekkel szinte már összenövő "hangok" életre tudtak kelteni.

Röviden: Akik fejében a rendőrök még emberi mivoltuk ellenére is ideálképként élnek, azoknak inkább az Utolsó műszakot tudnám ajánlani. Mindenki másnak ott a Brooklyn mélyén.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. okt. 22. - 7:55
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
<<< első oldal
< előző 1 2 3 4 5 6 7 következő >
DVD
Ingyenes szállítás
Filmek kedvező áron