• {name} ({TCS})


Nem regisztrált felhasználó  - [belépés]
évvégi kiárusítás12<br>
böngésző

A 100 legújabb termékkritika:
Találatok száma: 100 db. (5 oldal) | Jelenleg mutatva: 4. oldal (61-80. termék)
Termék/oldal: 20 | 40 | 60 | 80 | 100
61.
Sleeping Beauty Sleeping Beauty (2011)  
699 Ft
Listaár: 3190 Ft (-78%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:24
Jelige: Perverzek se kíméljenek!
Istenbizony, én elolvastam, miről szól, hogy van egy csaj, aki vállalja, hogy miközben ő aléltan fekszik, pénzért egy elit klub tagjai kedvüket tölthetik rajta. Persze elhamarkodottan, de ebből egészen érdekes drámát tudtam volna elképzelni, hiszen azért eddig eljutni bármelyik félnek, és ezt megélni... vagy lehetett volna akár egy még érdekesebb thriller, az ájultság alatt történtek rejtélyével. Ehelyett enervált életeket láttam... meg más enervált dolgokat, amik nélkül bőven meg tudtam volna lenni ebben a másfél órában.

Ez megint az a típusú film, aminél talán értem és érzem, mi miért van, de a film maga annyira kevés kapaszkodót ad hozzá, hogy az idő jelentős része azzal telt, hogy egyáltalán az eseményeket egy életbe tudjam rendezni. Merthogy ez a Csipkerózsika (Emily Browning számomra továbbra is értékelhetetlen alakításával) nem csak a klubban ernyedt és alélt, hanem a fennmaradó időben is. Semleges guminő-arckifejezéssel tűr és csinál szinte mindent, az egyik munkahelyéről való kirúgására például csak egy "köszönöm" a válasza. Sőt, pontosabb az a jellemzés, hogy hagyja, hogy mindenki azt csináljon vele, amit akar. Talán ha három olyan szitu volt, ami megrökönyödést vagy szabad szemmel látható érzelemmegnyilvánulást eredményezett nála; példaként: ebből az egyik az, amikor a klubban megkérik, hogy a "felső" ajkait rúzsozza pont olyan színűre, mint amilyenek az "alsók"... hagyok időt, hogy leessen... Egyébként csak éber kómában tengette napjait, rakosgatta a lapokat a fénymásolóba vagy törölgette a kocsmaasztalt. Biztosan okkal csinálja mindezt, de a háttérbe az író/rendező asszony nem kívánt betekintést adni.

Pedig hatásos szereplőből, sokkoló vagy éppen megbotránkoztató jelenetekből, mondatokból nincs hiány, de ezek pillanatnyi felvillanások csak, egyre gyarapodó kérdések, amik között az ájult lányon kéjelgő vén kecskékre már-már alig kaptam fel a fejem. Helyette ott volt az elégetett pénz, a lecserélt albérlet, a család jelenlétére utaló egyetlen telefonhívás, a "fogyaszt-e drogot?" kérdés után a visszakérdezés, és mindezeken koronaként a vodkás müzli. Csak a kérdések, válasz sehol; találd ki! Egyedül a végén sejlik fel Csipkerózsika életének szerteágazó szálai között valamiféle kapcsolat, csak akkor már túl későn.

Minden negatívuma ellenére azt kell viszont mondanom, hogy ha egy élet, életek értelmetlenségéről, kilátástalanságáról akarnék filmet látni, akkor ezt nézném meg ismét, annak elgondolkodtató és frappáns. Az egy más kérdés, hogy most ezt az egyszeri alkalmat is túl soknak tartom.

Röviden: Mintha a Sucker Punch-ot nem Zack Snyder, hanem teszemazt Lars von Trier rendezte volna; szinte ugyanaz az öncélú húspiac az egész, csak a sci-fi-fantasy akcióorgiát felváltotta a melankolikusan drámai művészkedés (ennyivel tekinthető talán többnek annál), célközönségnek pedig a pubertás geek-ek helyett a sznob, de kellően kanos öregurakat képzelhették el.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.8/10 volt.
62.
Pi élete Life of Pi (2012)  
1.490 Ft
Listaár: 3290 Ft (-55%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:16
Tigris! Tigris!
Erre a filmre leginkább az előzetese és az indiai vonal vett rá, egyfelől, mert egyszerűen egy szép és küzdelmes filmnek tűnt, másfelől meg kíváncsi voltam, mi ez a "tigris a csónakban" dolog, hogyan lehet ezt úgy megcsinálni, hogy ne tűnjön gagyinak, és ki legyen töltve rendesen a játékidő.

Aztán valahogy úgy adódott, hogy éppen a tigrises részt tartottam mégis kevésbé érdekesnek. Az első fél óra, a keretsztori az egyszerűségében is különleges életképével (egy író ötleteket gyűjtve az új könyvéhez meghallgatja egy másik férfi élettörténetét), a főcím állatkerti sétája, és azok a kalandos vagy éppen mókás mérföldkövek, amik segítségével Pi a hajótörés idején az lehet, aki, szóval a bevezető jobban megfogott. Még némi nosztalgiát is jelentett, mert felidézte bennem, amikor még Gerald Durell korfus emlékeiről olvastam a könyveket. A sok családi anekdota, amik lenyűgözik az olyan idegeneket, mint akár a film nézője: hogy miért lett Pi Pi, és hogy az évek alatt hogyan ismerkedett meg a különböző hitrendszerekkel, hogy honnan kapta a nevét a tigris és hasonlók. Mindehhez jön az ezerarcú India azon arca, ami nem nyomor meg kasztrendszer meg mocsok meg patkányok, hanem a színes, zenei és kulturális egzotikum, amiért általában szívesen nézem az Indiában játszódó filmeket. Ezek akkor is elszórakoztattak volna, ha csak ilyenekből áll a film, és nem társulnak hozzá a csónakban történtek.

Szóval Pi és a tigris... Azt tudjuk már az elején, hogy túl fogja élni, hiszen ő meséli a saját történetét, azt is, hogy a tigris nem rágta le semmijét, de azt mondhatom, a végkifejlet feszültségének hiánya egy cseppet sem ront az élményen. Részben azért, mert az ember hajlamos megfeledkezni erről, amikor egy dühös, kétségbeesett és éhes tigris hadonászik a méretes mancsaival és az ezekből kiálló karmaival az orra előtt, részben meg azért, mert ahogy talán a filmben is elhangzik, a célnál sokszor fontosabb, hogy az ember hogyan jut el oda. Ebben pedig bőven van potenciál, kaland és látványosság, leginkább abban, hogy Pi hogyan tanul a hibáiból, óvatlanságából vagy éppen a túlzott biztonságra és kényelemre hajtásából (konzervek). Izgalmassá és érdekessé teszi még az olyan egyszerű kérdés is, hogy Pi miért választja a nehezebb utat, miért nem hagyta már az elején egyszerűen sorsára a tigrist, miért nem könnyíti meg ezzel a maga számára a tengeren sodródás amúgy sem könnyű napjait, de persze nem csak Pi a lényeg, attól mindez öncélú lenne.

Mert "talán" nem is arról szól ez a film, hogy egy fiú hogyan élt túl a tengeren egy hajótörést alig tíz méterre egy tigristől, hanem arról, hogy az ember a nehézségek, kihívások és tragédiák közepette hogyan találhatja meg az erőt magában arra, hogy küzdjön és túléljen, és ennek ösztönzésére, elősegítésére hogyan használhatja saját leleményességét, képességeit, erejét, hogy környezetének ismeretlen vagy akár kegyetlen részét "megszelidítse", hogy a fenyegetettségen, a bizonytalanságon és a hiábavalóságon túl tudjon másra is figyelni és gondolni. Akár úgy is, hogy a remény ára a fenyegetettség...

A DVD-n kevés extra (egy 20 perces werk), minőségi szinkron, éles és élénk kép és egyetlen képkockányi képhiba várja a nézőket.

Röviden: Nekem inkább ez volt a "váratlan utazás". Az indiai hangulat, a többféle és szimpatikus nézőpont, Pi karaktere, a varázslatos látványvilág mellett még a keretsztori egyszerű életképe is nagy hatással volt rám. Istenhívő ugyan nem lettem tőle, de csak mert az "alkotás", a természet sokszínűsége, ereje és csodája mellett háttérbe szorul az "alkotó" erő fontossága, és ezzel a filmmel is így vagyok.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9/10 volt.
63.
Kick-Ass 2. (Ha/Ver 2.) Kick-Ass 2 (xpka2) (2013)  
999 Ft
Listaár: 3190 Ft (-69%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:12
A képregényhősök realizmusa
Ritka, hogy egy sorozat részei között ekkora véleménykülönbség legyen nálam, főleg pozitív irányban. A Kick/Ass elsőre abba a zsákutcába futott bele, mint oly sokan, vagyis hogy az egyébként elméletben remek alapötletet, a kicsit gúnyolódó-morbid hangvételt és a hétköznapi hősök sztorit nem tudta a gyakorlatba átültetni. Hiába ütős egy mondattal is a kamerásmobil- és a közöny-kritika, hiába remek figura az apa-lánya igazságosztó erőszak-duó, és a lelke mélyén még Kick/Ass is, de sajnos túlsúlyban van a tinigeek-hangulat, Frank D´Amico időhúzó gengszterkedése és a Vörös Köd nevű szánalomhalmaz. A második részre igazából csak ezen az arányon változtattak, és ez is pont elégnek bizonyult.

Szerencsére maradt az egy pillanatig sem komolyan vehető, ripacskodós-képregényes stílus, a filozofálás a média torzulásairól és a közbiztonság visszásságairól, és mellé jött egy csomó olyan dolog, amit már korábban is hiányoltam. Említés -ha jól emlékszem, egy darab híradórészlet meg egy darab utánzó- szintjén került például eddig csak szóba Kick/Ass, mint jelenség, vagyis hogy Dave "munkásságát" hányan tekintik ösztönzésnek, hogy új alteregót alkotva maguknak segítsenek másokon, vagy éppen hányan találnak menedéket egy maszk mögött saját személyes tragédiáik elől. A dráma új műfaj ebben az elegyben, de jól áll neki.

A JF és benne Jim Carrey igazi plusz, főleg mert ahol a jófiúk csapatba verődnek, ott a rosszak érkezésére sem kell sokat várni, a Vörös Köd satnya lárvájából kibúvó "Muterbe/Ver" és gonosz csatlósai (Zdrasztvujtye, gyévocská!) pedig pont annyi vérfröcskölést, morbiditást és idétlenkedést adnak a filmhez, amennyit az jó szívvel elvisel. A Kick/Ass 2. tele szájjal röhögve gúnyolja ki és vágja gyomorszájon Hollywood összes szuperhősmoziját, amelyek vért izzadnak azon, hogy fenntartsák az illúziót, és a néző ne jelmezes színészek kalimpálását lássa. Ez meg nem pusztán bevállalja a "jelmezes színészek kalimpálását", de még ki is kacsint a "valóságra", a maszkon túli világra, ahol a vér az vér, a veszteség az veszteség, és ahol a "következményeket" nem tünteti el a digitális varázspálca, a félrenéző kamera és az amnézia. A film csúcsa volt nekem, hogy minden abszurditása és a kib*szott színpadiassága ellenére is negyed órára (a temetői jelenet és az azt követő üldözés idejére) képes volt valószerűbb lenni, mint az idén júniusig általam látott akciófilmek kábé összesen! Végig megmarad azon a sávon belül, amit ha nehezen is, de be lehet tudni szerencsének... qrvasok szerencsének. És nahát, így rögtön tudtam izgulni rajta, rögtön jött az akciófilmeknél régen tapasztalt érzelmi hatás, például egy kis beleborzongás a Ralph bácsinál tett látogatás rideg kegyetlenségébe vagy a szaporább légzésszám és pulzus!

Abban persze még lett volna mit javítani, hogy a történetszálak egy kicsit jobban összefonódjanak, hogy kevésbé legyen olyan érzete a nézőnek a film kétharmadában, mintha három különböző film snittjei keveredtek volna össze a vágóasztalon. Különösen igaz ez Hit Girl mellékvágányára, ezúttal ugyanis ő a soros, hogy a tinivilág kihívásaival szembenézzen egy kis Bajos csajok utánérzésben. Remek paródia ez is, csak Chloë Grace Moretz találhatta furcsának, hogy idén kétszer is kijutott neki ebből a "kiközösített középiskolás kiscsaj különleges képességekkel"-szerepből (a másik ugye a Carrie).

Ha pont ez utóbb említett szakaszból a "rókarudi" kimaradt volna (azt már azért kicsit soknak éreztem a fricskából, meg mostanában amúgy is feltűnően és zavaróan sok a hányás a filmekben), akkor talán járna a maradék pont is, mert a Kick/Ass 2. nekem emlékezetesen szórakoztató élmény volt, de így "csak"...
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.8/10 volt.
64.
Az acélember Man of Steel (xpmof) (2013)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

A beszerzés bizonytalan


Niwrok
értékelése:
2014. jan. 2. - 1:07
Superman dilemmája
Nekem kb. így fest egy izgalmas és érdekes szuperhősös film! Azt nem mondanám, hogy túl sok újszerű vagy annyira kiváló elemmel rendelkezik, de néha elég annyi is, hogy egy filmben mindenki azt csinálja, amihez ért, és nem kontárkodik bele másba.

Nolan eddig -minden előzetes híreszteléssel ellentétben- semmi mást nem írt és forgatott, mint pszichodrámát, függetlenül attól, hogy azt thrillernek vagy akciófilmnek "álcázta". A legtöbb filmjének azok a legjobb részei, amikor a szereplői jellemén, a félelmeiken, kétségeiken, motivációikon, az ezekből következő tetteiken és azok járulékos áldozatain agyal, amit az utóbbi időben kiegészített az emberiség kollektív tudatának és önpusztításhoz vezető cselekedeteinek elemzésével és kritizálásával. Superman figurája és eredettörténete is érezhetően az ő világlátásának lett alárendelve, és nekem tetszett, hogy sokkal színesebb és árnyaltabb lett a Superman-univerzum, mint eddig, bár ez persze azt is jelenti, hogy a klasszikus elemeknek nem vagy csak alig jut szerep. Ezúttal a kryptoniak nem csak tehetetlen szemlélői saját világuk összeomlásának, hanem aktív résztvevői, és Superman sem az az eltévedt árva űrkisfiú, akinek a mamája varrt piros palástos ruhácskát, hogy abban röpködjön, hanem hogy a ruháján levő szimbólum földi megtestesítője legyen, a rossz döntések két lábon járó mementója, okulásul. A küldetése azonban nem könnyű, eleve onnantól, hogy meg kell győznie az embereket, bár egyetlen szempillantással meg tudná ölni bármelyiküket, de nem fogja, hogy a tisztelet és a jószándék legyen az, amin keresztül hat az emberekre, ne a félelem, és akkor a származásának kérdéseit éppcsak megemlítem. Ezért aztán nem volt nehéz elhinni, még ha Henry Cavill játéka és a jól letesztelt érzelmi sablonok a színfalak mögé kényszerítették is ezeket, hogy az igazi harcok odabent zajlanak, és az egész hacacáré Zoddal meg az egész űrt végigguberáló kryptoni sittesekkel csak ennek kivetülése.

Ez a kivetülés persze nem baj, mert Nolan steril, csekély dinamikát és fantáziát felvonultató akciójelenetei után jól esett, hogy Snyder -aki ha másban nem is, ebben szerintem profi- olyan látványvilágot teremtett, amin azért rendesen kellett kapkodnom a fejem. Önmagában a látványtervezők munkája is tetszett, a védőruhák és a tengeri állatokra hajazó űrjárművek megalkotója különdíjat is érdemelne tőlem, de az igazi vizuális élményt az összecsapások jelentették. És úgy, hogy ezúttal térkapukon át érkező inváziós seregek sem kellettek hozzá, csak féltucatnyi kryptoni, akik a hadsereg asszisztálásával gyepálják egymást. Megvannak a maga botlásai, mondjuk nehezen hihető, hogy Smallville nem vált a földdel egyenlővé úgy a negyedik-ötödik lángcsóva és lezuhanó repülő után, de ha nagyon akarom, ez még magyarázható sok-sok véletlen egybeeséssel...

...a néha kínosan hangzó párbeszédek és az időnként giccsparádé viszont nem. Gondolom ez az a rész, ami Goyernek "köszönhető", mert a másik kettőből nem nézem ki (Nolan legalábbis biztosan tud ennél jobbat). Nem rossz, csak tele van közhelyekkel és bakikkal. A mélypont a kutyás-tornádós jelenet, ahol a főszereplő tragédiáját sikerült teljesen nevetségessé és ostobává tenni, az nyugodtan végezhette volna a vágóasztalon.

De aztán ennyi, és ahhoz képest, hogy Hollywood negyvenes generációjának két ellentétes pólusa hozta össze a sablonkirállyal kötőanyagként, akinek már nem egy popkult-ikont sikerült a sárba löknie (csak annyit mondok: Szellemlovas 2.), nekem kétszer megméretve is tetszett.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. jan. 8. - 14:58
A kritikát eddig 4 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.8/10 volt.
65.
A hobbit: Váratlan utazás - bővített, extra változat (5 DVD) (l... The Hobbit: An Unexpected Journey - E... (2012)  
2.990 Ft
Listaár: 4990 Ft (-40%)

Kosárba teszem

kb. 1-5 nap alatt szállítható


mester-jani
értékelése:
2013. dec. 18. - 19:45
Megérdemelt utazás
Filmről már írtam véleményt a moziváltozat megjelenésekor. Most jobban a bővített részekre és a kiadványra koncentrálok.
Először is ez a DVD kiadás gyönyörű a Gyűrűk Ura bővítettek óta nem volt ilyen szép kiadvány a kezemben. Kicsit a gerinc dizájnja elüt a nagy trilógiáétól, mondjuk ez mégiscsak egy másik "könyv".

Bővített részek hozzáadnak a teljes történethez, kivéve a Koboldkirály magánszámát, azt kicsit neccesen fogadtam de legalább a zenéje jó volt. Az első bővebb rész viszont nagyon kellemes, ahogyan a kicsi Bilbó fakardal tángálja Gandalfot, Völgyzugoly is kibővült szerintem előnyére. Kicsit kevésnek éreztem ezt a 13 perc bővítést, olyan 30 perc körüli idővel kibékültem volna.
Az extráknál kezdődik az igazi kincsesbarlang. Lemezenként egy teljes filmet nézhetünk végig, ha éppen egyben szeretnénk. Tele minden földi jóval és végig magyar felirattal.
Kérem szépen így kell DVD-t kiadni, telepakolva tartalommal egy csodálatos csomagolásban. Ha csak 1 filmet veszel 2013-ban akkor az a Hobbit Váratlan utazás bővített változata legyen.
Kritika elbírálásának dátuma: 2014. okt. 4. - 18:35
A kritikát eddig 5 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 4.2/10 volt.
66.
Ízek palotája Les saveurs du palais (2012)  
699 Ft
Listaár: 3190 Ft (-78%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 17. - 22:27
A francia gasztroangyal
Amennyiben az ajánló végén szereplő "romantiká"-t érthetem úgy, hogy az az ételek iránti szenvedélyről és szerelemről van szó, akkor a mondat szépen kifejezi a film lényegét. Másfajta érzelmek ugyanis legfeljebb nyomokban fedezhetők fel a filmben, és egyébként éppen ettől lesz egyedi.

A legtöbb főzős filmben, amiket láttam, a konyhaművészet, az ételek ugyanis legfeljebb köretként szolgálnak, hogy a két szakács közötti szerelemnek, kezdő szakács és titkolózó asszisztense közötti barátságnak vagy éppen az egyéni drámáknak, problémáknak zamatos kísérőt szolgáljanak, és kb. a filmek felénél ki is kopnak a "menüből". Itt is hasonlót vártam, főleg mert a keret és az elejtett háttérinformációk ezt sugallták; egy sorsfordító nagy drámát, ami az Elysée-palotából egy antarktiszi kutatóbázisra kísérte Hortense-t. De hiába vártam, nem kaptam... hál´istennek.

Hortense ugyanis egyszerűen szeret főzni, szereti az ételeivel boldogabbá tenni az embereket, és közben át is ad egy kicsit a saját életfelfogásából a környezetének. Végre itt minden az ételekről szól: az ételekről beszélgetve derül ki Hortense kapcsolata az elnökkel és a többi kollégával, az ételekről szólnak azok a rivalizálások és korlátok, amik megkeserítik Hortense palotában tartózkodását, és derül ki, hogy semmi sem tudja annyira kikezdeni Hortense nyugalmát, mint amikor a kalóriák meg a költségek miatt próbálják megakadályozni a teljes önkifejezésben, hogy elégedetté tudja tenni a vendégeit az ételeivel. A pletykák, szurkálódások is csak ennyiben érdeklik, egyébként meg arra sem veszi a fáradtságot, hogy megcáfolja őket. És ezen kívül sok nem is derül ki róla, a családja is csak említésre kerül: Hortanse nagyothalló nagybácsija (aki potenciális drámaforrásnak tűnt) tíz másodpercig kap szerepet, az pedig, hogy Hortanse-nak van egy lánya, az első órában ki sem derül, és nem is lényeges, csak egy adat. Mert a lényeg a tányéron van.

Röviden: Az ízek palotája egy könnyed főzős komédia, szinte mint egy szufflé illusztrációja, mozgó képek egy régi szakácskönyvhöz, amiben az érzések, drámák, bár léteznek, de meghúzódnak a háttérben.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 21. - 6:12
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 7.3/10 volt.
67.
Mielőtt éjfélt üt az óra Before Midnight (2013)  
399 Ft
Listaár: 2990 Ft (-87%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:49
Egy görög este...
Ahogy azt már a Before Sunsethez is írtam, a film létezése is spoiler. Újabb kilenc év lelt el, újabb válaszok jönnek Linklatertől, Ethan Hawke-tól és Julie Delpytől, újabb részletek derülnek ki a Before Sunriseban megismert szerelmespárról...

Jesse és Celine az ikerlányaikkal egyik ismerősük, Patrick meghívására Görögországban nyaralnak, melynek az utolsó napját töltik. Egy szintén ott üdülő házaspár a kölcsönös szívesség jegyében felajánlja nekik, hogy legyenek ezen az éjszakán kettesben, majd ők vigyáznak a lányokra. Amíg Celine és Jesse elsétálnak a hotelig, rájönnek, hogy évek óta csak a gyerekek és a munka és a háztartás körül forgott az életük, és most, hogy ez szünetel, talán van rá alkalom, hogy felfedezzék, mi maradt a szenvedélyből, a szerelemből kettejük között, ami évekre háttérbe szorult... vagy éppen hogy milyen problémák is azok, amik a mindennapok teendői mellett elsikkadtak, most viszont teljes erejükkel figyelmet követelnek maguknak.

Linklater harmadszor is megcsinálta. Sajnos sosem fogom megtudni, hogy a másik két rész ismerete nélkül milyen látni ezt a filmet, de azt, hogy milyen érzés kilencévente belenézni egy kapcsolat alakulásába annak fordulópontjain, nem cserélném el semmire. Egy nap alatt csaknem öt órát töltöttem ezzel a két emberrel, és a döcögős kezdés (ez alatt a Before Sunrise-t értem) után még a figyelmem sem nagyon kalandozott el, annyira lekötötték. Még mindig működik a színészi játék, a vibrálás Delpy és Hawke között, még mindig érdekesek a sztorijaik, legyen az a mindig kettőt kölykedző macska vagy Jesse leendő könyvének alakjai, még mindig döbbenetesek a hosszú snittek (rögtön a film elején van egy autós jelenet, és bár nem stopperoltam, biztos hosszabb volt, mint 15 perc!)... és a problémáikat, a kérdéseiket sem éreztem távolabbinak vagy érdektelenebbnek, csak mert már harmadszor hallottam őket.

Bár ez sem igaz, hiszen nem ugyanazok hangzanak el, hanem mindig az aktuális élethelyzetük kérdései, ami ezúttal már túlmutat kettejük kapcsolatán, szerelmén. Ennek "túlmutatás"-nak remek érzékeltetése, hogy ebben a filmben először nem kizárólag egymással beszélgetnek magukról és egymásról, hanem az ismerőseiket is bevonják, őket is kérdezik, nekik is mesélnek magukról, és zseniális, ahogy például a vacsoraasztalnál egy kapcsolat három fázisával szembesülhetnek: amilyenek akár ők is lehettek volna, ha most lennének fiatalok (persze modernizálva, Skype-pal meg facebookkal), amilyenek ők is lehetnének a saját életkorukban és amilyenek talán lehetnének mondjuk 30-40 év múlva, ha akkor találkoznának.

Ami pedig kettejüket illeti, arról valahogy többször is a Blue Valentine jutott eszembe: két ember nehéz küzdelemmel elért szerelme válságba kerül, amit egy hotelszoba magányában próbálnak feltárni, és ha lehet, megoldani. Celine és Jesse esetében nem is minden probléma ered egymásból, mert bár van egy csomó apróság, ami hiányérzetet kelt, egy rakás szokás, ami rigolyává erjedve őrületbe kergeti a másikat, és egy pár rejtély, amit a másik tudni szeretne, de éppúgy akadnak kétségeik a karrierről, az anyaságról/apaságról, hogy miért nincs jobban elosztva a házimunka, hogy ki miatt élnek ott és úgy, ahol, hogy mennyi lehetőséget szalasztottak el vagy mennyi minden kimaradt, amit meg akartak csinálni, és már valószínűleg ki is fog. És persze ott vannak azok a kérdések, amik már 9 meg 18 éve is bennük voltak, hogy hova, milyen döntésekhez és következményekhez vezethet, ha együtt maradnak, és hogy a szerelemben gyökerező közös életük, amit a bécsi éjszakájuk majd a párizsi délutánjuk alapján elképzeltek, mennyire állja ki a valóság próbáját.

Valami nagyon megdöbbentőt kéne látnom a moziban decemberig ahhoz, hogy a Before Midnight ne legyen rajta a 2013-as TOP10 listámnak legalább a dobogóján.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:56
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
68.
Mielőtt lemegy a nap Before Sunset (2004)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

kb. 1-5 nap alatt szállítható


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:40
Egy párizsi délután...
Ennek a filmnek a puszta létezése is spoileres, hiszen elkészültéig teljesen nyitott volt a Before Sunrise vége, ami a nézőre bízta, hogyan "haladt tovább" a történet; hogy hogyan alakult Jesse és Celine élete, miután búcsút intettek egymásnak a bécsi pályaudvaron. Linklater kilenc évvel később megadta a saját válaszát a kérdésekre.

Jesse azóta író lett, és a könyve előadó-dedikáló körútján egy napot Párizsban tölt. Egy könyvesboltban az érdeklődőknek a könyvéről mesél, ami -és ez az "emlékbevágásokkal" még egyértelműbb- Celine-ről és a vele töltött estéről szól... aki fel is bukkan az ajtóban. Jesse először alig jut szóhoz, de aztán a rövid "szia, mi van veled, hogy megy a munka"-dolgok után szinte ott folytatják a sztorizgatást, ahol abbahagyták, de az elkalandozásaik és a témaválasztások mindig ugyanoda juttatják vissza őket: a bécsi éjszakához, és hogy az hogyan változtatta meg az életüket és a gondolkodásukat.

Ritka az olyan stílusgyakorlat, amin keresztül megfigyelhető két ember felnőttebbé válása, ill. az, hogyan látják a kilenc évvel ezelőtti önmagukat a mostani életük fényében és fordítva. Hogy a naiv Celine-ből hogyan lett egy távkapcsolatban élő környezetvédő vagy hogy a kötetlenségben hívő Jesse hogyan talált menedékre a múlt emlékeiben. Ugyanakkor sugárzik a filmből, a párbeszédekből (amik közül egyébként sokat maga Hawke és Delpy írtak), a hangsúlyokból, a félrenézésekből, vagy éppen a néma rácsodálkozásokból, hogy ennek a két karakternek múltja van. Persze ez a film is csak egy rövid, "valós időben" nyitva levő "ablak" a szereplők életére (amire a rendező még külön rá is segített a hosszú vágásokkal), de ezúttal van történet, csak az nem maga a beszélgetés, hanem az, amit a szereplők a kilenc év alatt átéltek, és ami ennek nyomán zajlik bennük és köztük.

Mert kilenc év sok kötöttséget, felelősséget és "megcsontosodást" is jelent, és noha gyorsan kiderül, hogy Jesse és Celine most sem közömbösek egymás iránt, de nem tudják, mit kezdjenek ezzel az érzéssel, és hogy ennek kapcsán minek tekintsék a bécsi estét: fellángolásnak, amit beteljesületlensége miatt kiszínezett az idő; gondtalan ifjúságuk nosztalgikusan boldog utolsó perceinek... vagy talán valami másnak, többnek. A vágyaik, érzéseik köré kilenc évnyi félelem és sértettség nőtt a megszokásból és a csalódásokból, ezért már csak ritkán van meg az oldott, fiatalos lazaság a beszélgetésükben. Még teljesen őszinték sem tudnak lenni egymáshoz; gyakran ütik félre egy-egy poénnal a kényes témákat, már ha egyáltalán szóba hozzák őket (a film közepéig nem téma a családi állapotuk), és néha egy-egy -maguknak- kegyes hazugság is tetten érhető. De persze amíg nem indul a repülő, megint van idejük beszélgetni...

Még egy dologban nem változott a film: talán egy fokkal kevésbé, de a Before Sunset befejezése is nyitott. Megint a nézőre vár, hogy "megírja" az egyszerű "Tudom." utáni szavakat és jelenetek.

Remek folytatás, de kis fantáziával önálló filmként is megállja a helyét. Az érzések az elfojtások ellenére is (vagy éppen azért) sokkal intenzívebbek, a film izgalmassá válik pusztán attól, hogy még a végén sem feltétlenül tudni, meddig jutnak, merészkednek el. Az autós jelenet pedig önmagában minden elismerést megérdemel, a nyolc perces snitt a rengeteg szöveg és az érzelmi terhelés miatt is nagy kihívás lehetett. Nekem az tetszett benne a legjobban.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:56
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.3/10 volt.
69.
Mielőtt felkel a nap Before Sunrise (1995)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

kb. 1-5 nap alatt szállítható


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:37
Egy bécsi éjszaka...
Az európai kóborlásából hazafelé tartó, amerikai Jesse és a budapesti nagymamájától Párizsba igyekvő Celine egy veszekedő házaspár miatt egymás mellé keverednek egy Bécsbe tartó vonaton. Lassan beszédbe elegyednek, és mert ez mindkettőjük számára kellemes élmény, ezért Jesse javaslatára Celine is leszáll Bécsben a vonatról, ahonnan majd csak másnap reggel indul a srác repülője. Így tehát van egy teljes estéjük, amely során megismerhetik a várost... és megismerhetik annyira egymást, hogy talán több is legyen a dologból, mint egy átbeszélgetett éjszaka.

A beszélgetés a kulcsa és a veszélye is ennek a filmnek. Bár kétségtelenül van egy kis útifilmbe oltott road-movie jellege a dolognak, de a város csak háttér és ürügy két ember beszélgetéséhez, akik eltérő múlttal, tervekkel, nézőpontokkal rendelkeznek, szóba kerül itt öregség, vallás, szerelem, család, szex. Felszínes dolgok és a legmélyebb vallomások, azon alaptétel mentén, hogy a legkönnyedebben azzal tudunk beszélgetni, akit soha többé nem látunk... vagy akiben ösztönösen megbízunk. Ahogy a családjukról, az érdeklődési köreikről, a szakmai elképzelésükről vagy akár a politikai nézeteikről, elveikről beszélnek, úgy tűnhet, hogy semmi közös nincs bennük; talán csak annyi, hogy az egymást keresztező szófolyamokból felsejlik, nem nagyon van kivel beszélniük ezekről a dolgokról, és élvezik, hogy most van.

Nekem tetszett, de mivel történet gyakorlatilag nincs, igazából csak azoknak tudnám ajánlani, akik szeretik a házibulik fáradt filozofálgatását. Bár folyton változik a díszlet, ahogy körbejárják a várost, meg belefutnak a bécsi éjszaka furábbnál furább alakjaiba, mint a csöves költő vagy a tenyérjós, de mégiscsak Ethan Hawke és Julie Delpy van folyamatosan a képernyőn, ahogy végeláthatatlanul ontják magukból a kérdéseket és az anekdotákat, újabb és újabb kirakósokat adva a karakterük személyiségéhez... vagy éppen a nézőéhez, hiszen válaszaikban (különbözőségük miatt) könnyű magunkra ismerni. Talán még ez teheti többé ezt a filmet, mint egy szerelem kicsírázásának története vagy két ember locsogása.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:57
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 7.7/10 volt.
70.
Válaszcsapás: 1. évad (4 DVD) Strike Back: Cinemax Season 1 (2012)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:31
Durr, durr és kúr
"Cinemax Season 1", érdemes erre figyelni. Merthogy aki nem ismerné a háttérsztorit: a lényeg az, hogy eredetileg az angol Sky1 csinálta A Strike Backet, de passzolta a második évadot, az amerikai Cinemaxnak viszont annyira megtetszett a formátum, hogy átvette, csak éppen szinte mindent kidobott belőle. Maradt a 20-as részleg (az angol titkosszolgálat egyik területi bevetésekre specializálódott osztaga), persze teljesen más szereplőkkel, maradt a kétepizódos szerkezet (ezt egyébként külön díjazom, az 5*2 rész pont jó ritmust ad az egésznek, ebbe nem fér tökölés, legfeljebb töltelékrészek)... aztán ennyi. Illetve még a számozást is meghagyták, úgyhogy az amcsi nézők pisloghattak rendesen, hogy mi ez az S2-zés (a továbbiakban S2 alatt ez a kiadvány, a "Cinemax S1" értendő), ki a tök az a Porter, és hasonlók. "Cserébe" a Cinemax szögre akasztotta a drámaiság nagy részét és még azt a kevés realitást is, amivel a sorozat rendelkezett, és csinált egy... "lövős-baszós" sorozatot:).

Ami sajnos sokat romlott, az a karakterek színvonala: az angolok a 6 rész alatt azért csak kialakítottak valami képet a 20-as részleg háttér-tagjairól, Collinson és Layla karakterének szabad szemmel is látható mélysége volt. Itt viszont Eleanor Grant ezredesen kívül mindegyik biodíszlet, közömbös senkik a tömegben, és némelyik epizódszereplőről is többet tudtam meg, mint róluk. Porter karaktere csaknem sebészi pontossággal lett kettévágva a "jó zsaru"-"rossz zsaru" tengely mentén, amitől egyébként különbözőségük ellenére is mindkét utód olyan, mint egy képregényfigura. Stonebridge az ilyen "jó tanuló-jó sportoló" típus, aki tutira kitüntetéssel végezte az összes elképzelhető dolgot, amibe csak belekezdett, és csak azért nem az élére vasalt tankönyvei alapján hajtja végre a küldetéseket, mert lassan rájön, hogy Scott módszerei hatékonyabbak... főleg, ha mindenféle átverésekbe csöppen az ember. Így aztán nem tudom, a Cinemax felvállaltan csinálja-e ezt, de ez egy one-man-show lett, Scotté. Az még hagyján, hogy Scottnak már az oviban is "renault" lehetett a jele (ennyi öncélú kúrós vágóképet kb. a Spartacusban láttam utoljára, részenként legalább egy nőt tutira levarr, akár a legelképzelhetetlenebb helyzetekben is), de közben egyesül benne Sherlock Holmes és Rambo minden előnyös tulajdonsága, hogy egyébként a Nagy Összeesküvés szálai is az ő múltjában fussanak össze, és még a poénok (jellemzően szarkasztikus és/vagy szexista beszólások) 99%-át is neki köszönhessük. Mellette Stonebridge legfeljebb söprögető, esetleg a magánéleti konfliktusok szállítója. Ordító ellentétükre még a jelmezes is rájátszik, és egyszerűen röhejes, ahogy időnként Stonebridge ingben meg sportzakóban feszít, miközben Scottról le sem lehet robbantani (tényleg nem, kipróbálták!, ld. lejjebb:)) a gyűrött kínai pólókat és a koptatott farmert.

A történet kb. ugyanazon a szinten mozog, mert amennyivel az S1 tartalmasabb volt, az S2 annyival izgalmasabb, pörgősebb. Az epizódok közötti összekötés ezúttal lazább, a múltbeli dolognak kevesebb a személyes indíttatása, nem generál igazi feszültséget, az egyes epizódok viszont önmagukban sokkal zsúfoltabbak, talán öt percre is alig lassulnak le. Azokból rögtön a bevezető, a hoteles tetszett, aztán persze a szudáni, és végül a koszovói, utóbbi leginkább azért, mert a készítőknek a magyar az már majdnem albán, úgyhogy tele a stáb magyarokkal (Nagy Zsoltnak még szöveges szerepe is akad), hogy aztán a finálé egy része ténylegesen Budapesten is játszódjon (annak minden perce kincs, de nem írok róla, mindenki fedezze csak fel magának!). A fordulatok gyakoribbak, de általában súlytalanabbak, előfordul szimpla ismétlés az S1-ből (pl.: aknamező, a 20-as részleg "sajátos" módszerei a pszichológiai profil alkotására, bajuszösszeakasztás a CIA-val, fényképes poharazás, stb.) illetve van egy-kettő, ami tovább erősítette a képregény-akciómese hangulatot. Némelyik bomba például a felcsapódó lángokon túl belőlem is kirobbantotta a röhögést, gondolva itt rögtön az indiai hotelben fellógatott "csillárra" és a harmadik rész végére a Scottra szerelt "övtáskával". Utóbbinál az volt a legviccesebb, ahogy elképzeltem, milyen szánalmas magyarázatokat fognak kitalálni, hogy elhitessék, Scott azt túlélte (annyira, hogy a megboldogult Annie Wilkes is eszembe jutott Stephen King Tortúrájából), végül szerencsére egy vállalhatóan kínosat sikerült kitalálniuk :). És ha már "ész"... bár abból valóban kevesebb van az S2-ben, de "agyatlan"-nak mégsem mondhatom, lévén kiloccsantott állapotában annyi van benne, mint a 80-as évek "B"-kat. akciófilmjeiben (amitől persze még kevésbé értem, hogy a mozikból miért kellett száműzni szinte teljesen a véres jeleneteket, tévében miért sokkal kevésbé "romboló"...).

Röviden: Mocskosul szórakoztató volt, az kétségtelen, de hogy a formátumon, a rövid átkötésen és a pár remake-elt elemen kívül nem sok köze van az "S1"-nek és ennek a "Cinemax S1"-nek egymáshoz, az biztos. Élményben talán hasonlóak voltak, de oda a két évad igencsak más úton jutott el, az S1-et talán egy fél ponttal jobbnak éreztem... bár a fene tudja, Scott tuskósága is nagy élmény tud lenni. Na jó, akkor inkább legyen az ok az olyan abszurditásukban megdöbbentő jelenetek hiánya, mint a burkás nők a kanapén:).
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:57
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9/10 volt.
71.
A vadászat Jagten (2012)  


A TERMÉK MÁR
NEM RENDELHETŐ!


R2-D2
értékelése:
2013. nov. 13. - 18:04
Egy kellemetlen film
„Misi bácsi szakköre elmarad”

Nos, ha van hazánkban, akinek ez a mozi személyes élményt jelenthet, akkor az a pécsi rajztanár. Egyúttal ezzel a néhány gondolattal remélem adtam némi útmutatást is a filmhez, ugyanis jómagam az égvilágon semmit nem tudtam róla, valahol teljesen másra számítottam – és bizony egy ponton pont e tudatlanság majdnem félbe is hagytam az egészet…

Szerencsére nem tettem, mert végül is egy iszonyat erős drámát láttam, ami bizonyos szemszögből méltán kapott annnyi jelölést és díjat Európában, aminek jelenetei fotelbe döngölnek, s ami film után egyszerűen nem érzed jól magad. S az, hogy ez a mozi mégsem aratott nálam osztataln sikert, az talán pont ennek köszönhető. Ugyanis erős drámaisága mellett borzasztóan kényelmetlen a film. Már a témaválasztása önmagában az, aztán a főszereplő viselkedése és topasága, majd a finálé utolsó percei is. Néztem, néztem, leakadtam, de végig azt éreztem, hogy a szánalom és gyűlölet, a tehetetlenség és a harag dolgozik bennem egy kimondottan lassú dramaturgiájú moziban, ahol az északi nyelv inkább zavaró tényező volt, mint autentikus beleélési eszköz. Az események ugyanis nem helyhez kötöttek.

Eleve nehezen indul a mozi, Lucas (Mads Mikkelsen), mint óvóbácsi jellemének bemutatása és az egész sztori megágyazása számomra kicsit unalmas lett. A kakiló kiskölöktől Klaráig és a konfliktus kialakulásásig eljutni hosszú volt, azt a mélységet, amit esetleg a későbbi történet indokolt, mégsem kaptuk meg (mármint hogy Lucas miért is reagálja le az egézset úgy, ahogy). A „bomba” robbanása nagyon jó, ám de kétlem, hogy ezt szakember ilyen egyszerűen annyiban hagyná… még akkor is, ha ugyebár a film egyik alap tézise: „ A gyerekek soha nem hazudnak” (ááá, nem…)
A drámai hatás mindazonáltal működik, s a mozi is itt kezdett élni számomra. Az a kirekesztés, megaláztatás, amit utána Lucasnak el kellett viselnie, az nagyon durva és megrázó volt. A szerencsétlen flótás – kissé hihetetlen, de zseniális karakter – kanossza járása az egyik legjobb „szenvedéstörténet”, amit láttam. Igazából ezt talán csak Adrian Brody tudta volna jobban eljátszani, de Mikkelsen is szenzációs. Szinte kéjes élmény volt, mikor visszaütött, s nagy megelégedéssel töltött el a rendőrségi ügy végeredménye is.

Ugyanakkor a finálé előtt értetlenül állok. Nem is csak az időbeni ugrás zavart, hanem az a hirtelen jött béke – amit a napfényben álló alak ugyan árnyal, de valójában nem kérdőjelez meg. Csak azt érték el vele, hogy az egész lóg a levegőben… kissé hatásvadász módon. A Vadászat így nem csak a nyögvenyelős indítása, hanem a bosszantó fináléja miatt sem jött be maradéktalanul: ugyanakkor az is tény, hogy a játékidő nagy részében látott, az emberi természetet, kis falusi közösséget bemutató kép zseniális lett. Kellett hozzá egy kiváló színészi gárda, egy remek fényképezés – no meg egy iszonyat kényelmetlen és gusztustalan téma. Ha picit feszesebb lett volna a forgatókönyv, esetleg kevesebb életszerűtlen cselekedet van a moziban, akkor egy örök érvényű alkotás lehetne. Így is súlyos darab, de akit zavar, hogy nem érzi jól magát egy film nézése közben, annak felemás élményt nyújt.

Mint nekem

Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:56
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8/10 volt.
72.
Mama Mama (2013)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


R2-D2
értékelése:
2013. nov. 13. - 17:55
Bébiszitter az erdőből
Majdnem becsapott (ismét) a marketinggépezet, mert majdnem megvettem látatlanban ezt a mozit is. Szerencsére hallgattam a józan paraszti észre, s vásárlás előtt megnéztem: nos, legutóbb talán a Ház az erdő mélyénél éreztem ezt a WTF érzést, amit e film fináléja produkált. Azonban míg attól a mozitól rövid úton megszabadultam, ezt talán még egyszer meg is veszem – mert van benn egy-két kimondottan jó húzás, ötlet, rémisztgetés…

Az indítás a kétségbeesett apával, a havas úton csúszkáló Mercedesszel, majd a kis erdei ház hangulata nagyon bejött. Kiváló indítás egy jó kis horrorhoz – amit aztán az apa leszerelése rögtön hazavágott. Már ott összeráncoltam a szemöldökömet, hogy tulajdonképp milyen lény is ez, milyen materializálódott szellem képes azt tenni, amit Mama ott tett. De aztán a kósza rosszérzés tovaszállt, ez ekkor még csupán csak egy pillanat volt: a továbbiak nagyon sokáig kielégítették a rémisztgetős horrorfilm iránti elvárásomat. Ahogy, amilyen állapotban a két lányt megtalálták, az egyszerűen zseniális: az elállatiasodott, négykézláb futkosó gyerekek látványa talán az egész film legborzasztóbb, legmegdöbbentőbb, legmaradandóbb képsora. Egy icipicit itt is eltűnődtem, hogy 5 évig hogy nem mentek el onnan, hogy éltek cseresznyén meg hogy nem találták meg őket – de ekkor még ez sem volt létkérdés. A sejtelmesség, hangulat továbbvitt, vártam, mi fog történni Victoriával és Lillyvel az új családban.

Amikor Vicnek odaadja Lucas a szemüvegét, azon egyszerűen összeszorult a torkom. Aztán ahogy merülünk bele a karakterek érzelmi kapcsolataiba, úgy fordul át a mozi témája a szellem?történetből egy családi drámába, aminek szereplői tulajdonképp a két lány és a két mama. Mivel a férfiúi karakter ideje nagy részében nem főszereplő, a pszichodoki szintén csak másodhegedűs, ezért fókuszálhatunk a lányokra: igazi csajos film lett ez, a játékidő nagy részében. Baromira tetszett az a hangulat, ami körbelengi a kapcsolatot, az ágyneműt húzogató Lilly, a szemüvegét letevő Vic, majd az egyre jobban beguruló Mama. Nem tudom, a kedves kolléga hogy kerülte ezt ki, de én a frászt kaptam ettől a figurától – az is tény ugyanakkor, hogy ismételten kell hozzá a házimozi rendszer. Kiváló effektekkel erősítik fel az ijesztgetéseket – egyszer a filmet nem néző feleségem jobban megijedt a hangra, mint én. Az ijesztgetés első osztályú, izgalmas, félelmetes a film – kb. a háromnegyedéig…

Hogy aztán a fináléra minden összeomoljon. Miután kiderült, kicsoda is a Mama, s elkezdenek utána nyomozni, egyre nevetségesebb, idegesítő hibákkal tűzdelt, értelmezhetetlen bacaság lett az egész. Kétszer!!! megtörténik az, hogy a keresésre induló szereplő napsütésben hagyja el a kocsiját, majd koromsötétben bóklászik oda a házhoz. Persze, mert sötétnek kell lennie, anélkül semmit nem ér a jelenet… A címszereplő egyre furcsább képességei hol az Ördögűzőre, hol a Körre emlékeztettek, de a végén kicsit Harry Potteres volt a kiszívott élettel. Egyre több horrorklisé tűnik fel, ami aztán a legeslegvégén röhögőgörcsbe fullad: képtelen vagyok befogadni a boogieman módjára lepkékből álló szereplőt, annak tettét, ahogy, ott történtek a dolgok. Tudom, hogy egy szellemes filmtől sok realitást nem kellene várni, de a finálé kimondottan értelmezhetetlen és nevetséges lett. Sam és Dean Winchester ezt pikk-pakk elintézte volna, aztán a Mama meg mehetett volna vissza a tenger fenekére. Csak szellemekkel tudni kell bánni – elintézni is őket, meg használni is filmekben. Ez az ördögszellem nem jött be – mint ahogy egy másik filmben a démonzombik sem.

A történet lyukait a hangulat és a színészek azonban szépen betömik. Nagyon jók a beállítások, a hangulati elemekkel kiváló feszültséget generálnak. A Mama kellően randa és ijesztő – kicsit értetlenül is néztem Lilly vonzalmát iránta. Ami a filmet számomra emlékezetessé teszi, az egyrészt a két gyerekszínész, illetve a Mama figurája. A két kislány, Megan Charpentier (Victoria) illetve Isabelle Nélisse (Lilly) alakítása zseniális, a szerepük is az. Többekkel ellentétben nekem Lilly alakítása jobban tetszett, az a kis ösztönlény, aki a tesója szoknyája mögött mászik, lepkét eszik, megdöbbentőbb és keményebb, mint nővére. A főszereplő srácot nagyon sokáig nem tudtam hova tegyem, de aztán villámcsapásként ért a felismerés, hogy ő Jamie Lannister a Trónok harcából – már másodszor tréfált meg a szőke vs. fekete haj. A legvégére hagytam a legnagyobb meglepetést: kérem szépen a Mama az igazából papa: az a Javier Botet játssza, aki már a REC-ben is csontsovány nőt játszott. Igazi kaméleon a srác, max respect érte. Miattuk, a kivételesen jó casting, a remek hangulat, a jól működő ijesztgetés miatt érdemes Mamát megnézni, kár, hogy a legvégét ennyire elbaltázták. Amiatt az egész egy ökörség lett. Kár érte.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:57
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.3/10 volt.
73.
Parker Parker (2012)  
699 Ft
Listaár: 3290 Ft (-79%)

Kosárba teszem

kb. 1-5 nap alatt szállítható


R2-D2
értékelése:
2013. nov. 13. - 17:53
Statham és a pofonok
Ha nem egy globális földönkívüli átverés áldozatai vagyunk, akkor örömmel jelentem, hogy Jason Statham ember, s nem kiborg, mert e film alapján bizony képes megsebesülni és akár vérezni is. Ezek után persze az is igaz, hogy eme tulajdonságaival aztán végképp letehet arról, hogy a hatalmas Chuck Norris nyomdokaiba lépjen, ugyanakkor esendő mivoltával icipicit belopta magát még a szívembe is… Léte továbbra is állandóságot nyújt a filmes palettán, nagyjából tudja az ember, mire számíthat, ha ő a főszereplő: akcióra, bunyóra, minimális történetre és faarcra.

Ezekhez képest a Parker kellemes csalódásként ért - nem, nem Statham váltotta meg a világot, hanem az átlagnál jobb forgatókönyvet adtak a kezébe. Megmondom őszintén, a mozi legeslegelső percei, a vidámpark látványa az óriási pörgettyűkkel rögtön levettek a lábamról – valami hullámvasút még lehetett volna -, hogy aztán a nyitány negyed órája egy jobb fajta heist-mozit megidézve a fotelbe szögezzen. A rablás, a profizmus, Parker kimondottan jó volt – a felütés volt tulajdonképpen az egész moziban a legjobb.

Mert sajna utána átváltunk egy alacsonyabb szintre: belépünk az átvertek/bosszút állok felépítésű mozik kategóriájába – csak sajnos itt a bosszú Parkerhez kell, hogy kötődjön. Nem egy Oceans féle kifinomult, elegáns bosszú, hanem a másik megoldás, a bunyó mindhalálig féle: Statham figurája szokás szerint végigverekszi magát az egész mozin, ezzel hozza az elvárt bizonyosságot, a megszokott jellemrajzát. No meg a megszokott baromságokat… ugyanis még így is, hogy ezerszer láttam már, még így is iszonyat nehezen vette be a gyomrom, hogy az út mellett hagyott súlyos sérült faszi, négy bordatöréssel, lőtt sebbel hogy a francba képes utána azokat tenni, amiket. Ezzel a képességeivel simán elmehetne a Rajtaütés koreai szupercsapatába, ott voltak hasonló anatómiai képtelenségek… Szóval Parkerünk szupergyorsan talpra áll, pénze nyomába ered – és eljut a csodás, csillivilli Palm Beachre.

A nyitány és a palm beachi finálé között azonban néha borzalmasan képes leülni a film. Hatalmas szerepe van ebben a Jennifer Lopez által megformált Leslie figurájának: a béna ingatlanügynök karaktere nem tett jót a filmnek, sokszor feleslegesen lassítja a cselekményt, inkább idegesítő a jelenléte, mint szükséges. Mintha direkt csak azért lenne, hogy a fináléban megnehezítse Statham szerepét – aki mellesleg több vért veszít egy bunyóban, mint az összes korábbi filmjében összesen. Az átszúrt kezet, meg a szarrá vert fejet már nem is mondom, Parker tökös legény így is: mert gondolom az senkinek meg nem fordult a fejében, hogy ennek a történetnek nem happy end lesz a vége. Már csak azért sem, mert az alkotók kényesen vigyáztak arra, hogy Parkert a bűnözők „jó oldalán” tartsák, a robin hoodi oldalon, akivel mégiscsak könnyebben lehet azonosulni, akit nem szabad elveszteni – így a legvégén még néhány könnyfacsaróan giccses jelentre is futja. De ezek mégiscsak illettek az összképbe, abba az összképbe, ahol a kezdeti bankrablós-átverős moziból végül is egy Statham féle csihi-puhi film lett. Ha nem két órás, még jobban tetszett volna, így csak szimplán a jobb filmjei közé sorolom.

Nem utolsósorban azért is, mert egész jó kis játszópajtásai voltak. Igaz, Nick Nolte látványa egyre inkább nem való vászonra, s Lopez kisasszony karaktere is idegesítő volt, de a Fantasztikus négyes Benjének, a Kemény zsaruk Mackeyének örültem, mint ahogy felcsillant a szemem, mikor megláttam a zsaru szerepében azt a Bobby Cannavalet, aki Gyp Rosettije miatt a Gengszterkorzó S3 oly emlékezetes marad. A mozi hangulata rendben van, a hitelessége (szokott módon) már kevésbé, engem a palm beachi csillogás nem rántott be – viszont a rablás(ok) tetszettek. Kár, hogy nem abba az irányba vitték el az egészet.

De hát egy film, ahol is Stathamet szarrá verik, önmagában a jobb Statham filmek közé tartozik. Azért már megéri megnézni, de megvenni nem fogom. :)
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:57
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.3/10 volt.
74.
Sherlock: 1. évad (3 DVD) Sherlock: Series 1 (2010)  
2.999 Ft
Listaár: 3190 Ft (-6%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


SirKán
értékelése:
2013. nov. 11. - 15:20
Hallhatatlan Sherlock
Kezdem a jóval: a történetek kitűnőek, a XXI. századi környezet, a modern technika használata kifejezetten vonzóvá teszi a feldolgozást. Lenyűgözőnek találtam a két főszereplő játékát, a mellékszereplők is abszolút mértékben élvezeteset alakítanak. Ami kritika írására indított: a hang pocsék. Az amúgy kitűnő zenei aláfestés elnyomja párbeszédeket, így szinte élvezhetetlen a nagyon is jól megcsinált évad.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 14. - 5:57
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 3.7/10 volt.
75.
Kényszerleszállás Flight (2012)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 3. - 21:37
Lehet-e egy seggfej hős, és fordítva?
„Az ember megiszik egy piát, majd a pia megiszik egy piát, végül a pia megissza az embert!”

Egy lötty állott sör az üvegből, egy kis maradék whiskey, egy csík kokain: így indul jól a reggel Whip Whitaker kapitány számára, aki ezen a különleges napon abba a helyzetbe kerül, hogy egy repülőszerencsétlenséggel a háttérben tesztbábuja lehet mindenféle morális dilemmának, ezzel próbára téve önmagát, a környezetét, a nézőket, de még igazából a Kényszerleszállást készítő stábot is.

Bár az ajánló nem említi, de mert a fent leírt események a mozi első öt másodpercében történnek, így nem spoiler: a történet alapja az, hogy Whitaker kapitány berúgva, majd önmagát egy szippantásnyi kokainnal józanítva olyan repülési bravúrt hajt végre, ami a totális katasztrófa helyett "csak" hat embernek a halálával jár. Ezt nagyjából tudtam már a film előtt is, így azt hittem, hogy ez leginkább egy tárgyalótermi krimi lesz egy függő drámájával kiegészítve, és a kérdések aköré fognak csoportosulni, hogy mit tekintünk "fontosabbnak": hat ember halálát vagy kilencvenhat életét? Meghurcolható-e az az ember bármilyen okból, aki 96 ember túlélését jelenti egy reménytelennek tűnő helyzetben, hat áldozat árán? Megmenthető lett volna még akár az a hat is, ha Whitaker kapitány nem a pia-kokó kombót dobja be reggelire, hanem egy sonkás tojást, vagy ezek tették lehetővé azt a higgadtságot, hogy legalább az utasok egy részét megmeneküljön? Ha Whitaker a rákos felesége vagy a bírósági végrehajtó utolsó figyelmeztetése miatt aggódott volna, akkor ez a befolyás kisebbnek, elfogadhatóbbnak tűnik-e, mint az effajta függőség? Szóval már rögtön a valóban sokkoló hangulatúra megcsinált légikatasztrófa után szépen sorakoznak a kérdések, várva, hogy ha a film nem is ad választ ezekre (hiszen akkor mit vinne magával a néző?), de azért megpróbál közelebb vinni hozzájuk.

Nos, ez a film ezt nem teszi meg. Ezt a csattanót sajnos le kell lőnöm, sok csalódásnak elejét véve ezzel: aki pszichológiai nyomozásra számít, és arra, hogy a végén választ kap például Whitaker függőségének okára, hogy azért piál-e, mert az imádott apja túl korán halt meg, vagy mert hatéves korában eltörték a hintalovát... az ilyenekért másik filmet kell nézni. Hasonlóan kell tenni a probléma széleskörű "kibeszéléséért" (például a média és a külvilág szinte teljesen kimarad az alaphelyzetből), vagy hogy a néző egy Dávid-Góliát küzdelmet lásson a "kisember" és a Nagy, Gonosz Légitársaság meg a Még Nagyobb, Még Gonoszabb Repülőgépgyár között, akik a saját hibájuk mocskát maszatolnák egy "hős" esendőségére.

A készítők inkább egy személyes megközelítést választottak. Értelemszerűen részben Whitakerét, akinek megismerjük a körülményeit, amikben él, az áldozatot, amit ő személy szerint elszenvedett a baleset miatt, a múltjának egyes elemeit, a meghasonulásait, a vívódásait a függőséggel, és hogy ez miket hoz ki belőle... de, ahogy mondtam, a probléma gyökerének a bemutatását a film kihagyja. De ez egyáltalán nem baj, mert amelyik kérdést ehelyett végigvezeti a film, az legalább ilyen izgalmas: bármiért is került Whitaker erre az útra (ami nem pusztán a függőé, hanem a hazudozó, beképzelt, gyáva seggfejé...), van-e bármi, ami letéríti őt erről? És mert az első lehetőséget, vagyis hogy a munkája, az életüket rábízó utasai iránt érzett felelősségtudat legyen ez, azt rögtön az alaphelyzet kiikszeli... Igen, Whitaker piával folytatott "küzdelménél" már csak az keményebb, amit a stáb folytat azért, hogy a néző 96 ember megmentőjét ellenszenvesnek tartsa. Ahogy EZT Denzel Washington kifejezi és elősegíti, azért emelném ki őt.

Azonban mégsem ő az, akit megjegyeztem ebből a filmből, akitől igazán emlékezetes alakítást láttam volna, vagy akinek a karaktere a legérdekesebb volt, hanem... mindenki más:)! A Kényszerleszállás olyan szinten tobzódik a kiváló mellékszereplőkben, amit talán még egy másik filmben sem láttam; még úgy is, hogy igazából semmi más szerepük nincs a film eseményeire tekintettel, mint hogy csomópontok, útjelző táblák legyenek, választási lehetőségek elé állítva Whitakert. Már az furcsa volt, ahogy Whitaker sztorijával párhuzamosan egy drogos "masszősz" életét is felvezetik (és Kelly Reilly alakítása ennek a szerepnek egy percében is hitelesebb volt, mint Washington a film teljes időtartama alatt), de ő csak előfutár volt. Ugyanígy kiváló karakter és szerepformálás volt John Goodman dílere (morbidan kellemes humorral fűszerezve a filmet), a vallásos másodpilóta (Brian Geraghty), Whitaker ex-felesége és fia, Whitaker szakszervezetis barátja-katonatársa (Bruce Greenwood), a Whitakert a jóízlés határán egyensúlyozva kimosdatni igyekvő ügyvéd (Don Cheadle), a stewardessek, de még az AA-klubban "Kétsör" Barry (Dylan Gussman) vagy az a kórházi ápolt is (charlie E. Schmidt), aki a lépcsőházban bagózva öt perces filozófia nagymonológot nyom Whitakernek az életről. Plusz köztük van a film számomra igazi kulcsfigurája is, de hogy ki az és miért, azért már inkább tényleg nézze meg mindenki a filmet... vagy kérdezze meg a fórumon;).

Kár, hogy az érzelmek, az események súlyának kifejezésében a rendező Zemeckis nem elégedett meg azzal, amit a színészei nyújtottak, és néha nevetséges, giccses vagy éppen bunkó módon tolta az arcomba, hogy mit is kéne gondolnom és éreznem. Ezt néha szimplán kiröhögtem (pl.: Whitaker túlméretes vodkásüvege, a lágyan felduruzsoló hotelszobai hűtő), néha szimplán tudomásul vettem (Whitaker keresztneve Whip, ami angolul ostort jelent...), de a vége, az majdnem földbe állította nálam a Kényszerleszállást (ami amúgy egy tényleg jó, többféleképpen értelmezhető cím).

A DVD képét remeknek találtam, eredeti hanggal nézve azt egy kicsit halknak, nyugodtan lehetett volna erősíteni rajta. A lemezen egy hétperces kisfilm van a repülőbaleset forgatási képsorairól; hasznos és érdekes extra, de emellett szívesen hallottam volna például arról, hogy az író mi alapján és miért írta ezt meg... ja, és tudom, hogy telhetetlen vagyok, de mindezt úgy, hogy nem kell hozzá BD-t vennem.

Röviden: Ez a film egy kalandos repülőút, ami többször kerül légörvénybe, főleg a fináléval, és bár sokak számára részletkérdés lehet, de nekem akkor is bejött az, hogy az ülés kényelmes volt, a stewardessek kedvesek és csinosak, a felszolgált kaja ízletes, a kilátás pazar... és hogy a "leszállásnál" kéznél volt a repülőkön rendszeresített hányózacskó.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 5. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9/10 volt.
76.
Mama Mama (2013)  
999 Ft
Listaár: 3290 Ft (-70%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. nov. 3. - 11:42
Riogatós dráma az anyai szeretetről
Felnőtt mese... igen, szerintem is ez a jó szó a film leírására, és emiatt a műfaji felsorolásból is erősen hiányolom a drámát. A Mama nyomokban tartalmaz ugyan kísértethistóriát, de sokkal inkább arról szól, hogy két kislány hogyan talál új családra, miután a szüleik meghaltak.

Az, hogy a kislányok a központi szereplők, nagy felelősséget rakott a gyerekszínészek vállára, főleg a Victoriát, az idősebb testvért alakító Megan Carpentierére, aki az alakítást meglepő hitelességgel hozták. Érdekes lenne tudni, hogy mennyire avatták be őket a történet mélységeibe és rémségeibe, de éppúgy érződik rajtuk az erdőben eltöltött idő hátborzongató elállatiasodása, mint idővel a nevelőszülők iránt érzett szeretet és aggódás. Csak mögéjük sorolhat be az Annabel szerepében Jessica Chastain, nem azért, mert az alakítása rosszabb lenne, egyszerűen csak a bevezetőt és a finálét leszámítva a karaktere súlytalanabb, viszont nagyon jól mutatja be azt az érzelmi átalakulást, amivel a filmbeli események számára együtt járnak. Ami/aki nem működik a filmben, az sajnos éppen Mama, legalábbis nem úgy, ahogy egy horrorfilmben azt vártam.

Egyszerűen nem tudtam félni attól a szellemtől, amelyik ugyan gyilkol, riogat, kifacsarodik, hörög meg mászkál, de közben a film jelentős részében annyit csinál, hogy játszik a gyerekekkel, énekel nekik, eteti őket -az Örökké Termő Fán érő, szilvaméretű cseresznyéivel(?)-, és amikor lelepleződne, akkor előzékenyen elbújik a háziak elől a szekrénybe meg egyéb helyekre. Nem éreztem, hogy a figura maga félelmetes lenne, csak az eszközök azok, amivel a stáb a frászt akarja a nézőkre hozni, hogy hirtelen felbukkan itt-ott és hogy milyen zajokat kelt. Még amikor titokzatos, akkor is kb. olyan, mint egy albérletben élő, szégyenlősen rusnya babysitter, akit Annabel simán megkérhetne, hogy vigyázzon a lányokra, amíg koncertezik a bandájával. Onnantól meg, hogy elkezdik direktbe mutogatni, és kiderül, hogy "csak" egy groteszk samponreklám, még inkább szánalmat és sajnálatot éreztem iránta, mint félelmet.

Ezért a Mama inkább "riogatós" drámaként tetszett meg, ahogy bemutatja a testvérek kapcsolatát és a szereplők anyasághoz való viszonyát. Hogy hogyan "éli meg" Mama, aztán meg Annabel, hogy a lányok bekerültek a "létezésükbe" (Mamánál ugye nehezen értelmezhető az "életükbe"), és hogy a testvérekben milyen változásokat indít ez el. Mindezt szinte mellékesnek tűnő jeleneteken keresztül, mint ahogy Lily hívja Victoriát egyik éjjel, vagy ahogy Victoria leveszi a szemüvegét, mielőtt a gyerekszobába lépne. A film sokkal inkább szól a szeretetről, a gondoskodásról, a ragaszkodásról, az elengedésről és az érzelmi kapcsolatok szorosságáról, mint a félelemről. Minden horrorklisé és mellékszereplő ellenére ez két nő és két kislány története. Még Luke karakterével sem tudtak sok mindent kezdeni, a funkciója annyi, hogy létrehozza ezt a kapcsolatot, Annabell "tükre" legyen, és utána Coster-Waldau-t az író kómába meg egy céltalan erdei bolyongásra küldte.

Még mindenképpen ide kívánkozik, hogy az operatőrt, a látványtervezőt és a rendezőt is együttesen dicséret illeti a film hangulatának megteremtéséért. Bár sokszor kilóg a lóláb az érzelmi manipuláció miatt (a végén, hajaj...), de még az elejéről nagyon megjegyeztem Jeffrey menekülését az autóval a havas úton meg a Helvetia nevű kis házat az erdőben (ami az elmúlt évek egyik legkarakteresebb helyszíne lett szerintem ebben a stílusban).

Röviden: A Mama alapjául szolgáló 3 perces kisfilm sokkal félelmetesebb, mint másfél órásra hizlalt nővére. Ettől még sok dolog van, amiért érdemes lehet megnézni, csak tudni kell, hogy a riogatás még csak-csak, de a borzongás nem igazán van köztük. A véletlen úgy hozta, hogy két egymást követő napon is megnéztem a Mamát, de örülök ennek, az eredetileg szánt 7 pont a műfaji korrigálás miatt így erős 8 pont lehetett.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 5. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
77.


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Hege
értékelése:
2013. nov. 2. - 21:32
Csak objektívan!
Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy minden embernek van egy olyan film az életében, mely alapvetően változtatja meg az életét. Nos nekem személy szerint úgy eset, hogy a Ryan közlegény megmentése lett az, és mint ilyen filmről nehéz objektívan beszélni. A filmet talán 12 vagy 13 évesen láttam először, de már jóval azelőtt is tigris tankok meg párducok szaladgáltak minden felé a szobámba az arra járó felnőttek legnagyobb szerencsétlenségére. És akkor jött ez a film meg az első tizenöt perc és a földről szedtem össze az állam. Onnantól nem volt több kérdés mi leszek, ha nagy leszek...

Na de ennyit a nosztalgiázásról, ugyanis közben felnőttem és azóta sok más filmet is láttam. Most, hogy megrendeltem és újra néztem tizenvalahány év után rá kellett jönnöm, hogy az emlékek könnyen megfakulnak. Konkrétan a film első jelenete a temetőben akkora giccsel és pátosszal van leöntve, melyet csak a film vége űberel a zászlóval, meg a tisztelgéssel. Csöpög, sőt inkább fröcsög a nyál minden felé, ráadásul még béna is. Miután túl vagyunk a kezdeti sokkon, jön az a rész mely talán híressé tette a filmet, mely pedig a partraszállást mutatja be. Olyan látvány világot kapunk amit más háborús filmekben nem. A kamera ott mozog a katonák között, azok sikoltanak vagy a testrészeiket szedik össze. Elképesztően jól van megcsinálva és végtelenül hiteles. Akárhány könyvet olvastam a témával kapcsolatban és az omaha beach-ről mindig ez a jelenet ugrik be. 5.1-gyel nagyon durván oda szól.

A film fő kérdése, mely végig kíséri az egész filmet: Miért érdemes nyolc ember életét kockáztatni egyért? Ugyanis egy kis különítmény azt a feladatott kapja, hogy keressen meg egy Ryan nevű közlegényt és vigye biztonságos helyre, ugyanis meghalt mindhárom fivére. Bevallom elég hülyeségnek éreztem végig én is ezt a feltevést, de a film gonoszul elbánt velem, mert most hogy újra láttam abszolút máshogy gondolom. Leginkább Horvath őrmester monológja miatt melyet a századosnak mond el a hídőrzésekor, aki ugyanezt a kérdést teszi fel. Fel kellett nőnöm, hogy megértsem ezt.

Ezeken túl több olyan jelenet is van, mely morális szempontból mutatja be a katona létet. Ilyen például mikor leomlik egy fal és a másik oldalán egy mémet egység pihen és hirtelen mindenki egymásra szegezi a fegyvert, de ott van például amikor a katonák leülnek halott bajtársaik dögcéduláival pókerezni. Vagy amikor kifüstölnek egy német géppuska állást és egy német foglyot ejtenek. Spielberg az ilyen jelenetekben nagyon erőseket tud alkotni. Csak ott marad rajta az a giccses máz és nem lehet róla levakarni.

A film rendezése a fentebb említett problémától eltekintve zseniális. A csata jelenetek nagyon jól néznek ki. Etalon lehet bármilyen háborús film számára. A köztük lévő időkitöltés is remekül lett összehozva. Feszültség, egyéni drámák, tragédiák, félreértések váltogatják egymást. Humort is fellelhetünk, de az ilyen helyzeteken is átérződik az egész küldetés súlya. A fényképezés zseniális olyan kamera szögeket és képi világot kapunk mely egészen egyedi. A film szürkés, bronzos színekben fest, mellyel jelzik a film borongós hangulatát is. Talán kétszer háromszor süt ki a nap és mit ad isten, pont akkor mikor reményt láttunk arra, hogy megtalálják azt akit keresnek. Tetszenek a közelik a színészek arcáról, akiknek az érzései így könnyedén leolvashatóak. A forgatókönyv gördülékenyen halad előre akárcsak a dialógusok, egyáltalán nem szájba rágós.

Apropó színészek. Valami elképesztő castingot hoztak itt nekünk össze. Sok a filmben szereplő színész itt próbálgatta először szárnyait mint például Matt Damon, Vin Diesel, Barry Pepper vagy Giovanni Ribisi. A Upham tizedest alakító Jeremy Davies pedig talán a legidegesítőbb ember a filmvásznon. Mármint a karakter akit játszik. Az a tökölés istenem... Tom Hanks most is Tom Hanks, Tom Sizemore pedig jó mint mindig.

Összegezve eltekintve a film elején illetve végén levő kb. 5 percet, egészen kiváló filmmel van dolgunk. Spielberg egy vérbeli profi és most is sebészi pontossággal csinált egy háborús filmet, melyben ugyanúgy meg van a kötelező moralizálás, mint a lenyűgöző csatajelenetek, ráadásul a mesterien megkomponált jelenetekkel ezt tovább erősíti. Nem állítom, hogy minden idők legjobb háborús filmje, de talán a top 5-ben benne van. Nálam abszolút Number 1. Mondom ezt úgy, hogy láttam Az őrület határán-t, a Sztálingrádot, a Vaskeresztet, a Nyugaton a helyzet változatlant vagy A szakaszt és sok egyéb másik háborús filmet.

Ez volt az egyetlen olyan film amely valóban nagy hatással volt rám és az életemre, így könnyedén átlépek azon, hogy giccses, nyakon van öntve pátosszal és hogy lényegében egy olyan fronton játszódik melyet össze sem lehet hasonlítani a keleti front borzalmaival. Ilyenkor az ember megadja magát és nincs mit tenni csak bele törődve kimondja: ez tízes marad örökre.

A DVD 5.1-es hanggal és kiváló képminőséggel érkezik, ezt leszámítva nagyon alap kiadás semmi extra. 1000 forintot így is megér. A film 10 a kiadvány 10.



Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 5. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 9.3/10 volt.
78.
Tökéletes hang Pitch Perfect (2012)  
999 Ft
Listaár: 3190 Ft (-69%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 31. - 8:21
Kivágja a magas "C"-t, mint macskát szarni
Ez a hasonlat némi magyarázatra szorul majd, viszont a Pitch Perfect tudathasadásos-stílusidegen dolgait hirtelenjében ezzel gondoltam kifejezni. Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz hányás egy zenés vígjátékba?

Mert azért ezeknek eddig elég kötött szabályai voltak: sekélyes szereplők, egyszerű konfliktusok, romantikus limonádé és tinglitangli dalocskák. Az ajánlóból is kiolvasható, hogy az alapok azért megvannak, a forgatókönyvírók egyszerűen megnyomták a gombot az "új szereplő beilleszkedik a suli kasztrendszerébe" klisé-o-matán, és az ezúttal azt dobta ki, hogy Beccának akkor is akapella-kórustagnak kell lennie, ha ezt az elején totál röhejesnek tartja, és egyébként DJ-nek készül. Még a felvezetés bíztató is, másodszor sikerült már rögtön az Universal-logoval lehengerelnie egy filmnek (az első a Scott Pilgrim volt), és az is egy jó dolognak tűnt, hogy nincsenek spontán dalra fakadó, versenytáncos kórusok; szerencsére csak akkor és ott teszik ezt, amikor ennek helye van az énekversenyre készülés keretei között. Látszik, a készítőknek tetszhetett az ötlet, hogy a Glee és azon keresztül a tinis-zenés filmek sikerét meglovagolva megcsinálják a maguk verzióját, de mert ezt a piacot elég jól lefedte a High School Musical, így aztán hozni kellett valami újat, valami meglepőt, valami olyat, amit az emberek megjegyeznek... és ekkor jött az ötlet a mikrofonba hányásról.

Szó szerint, nem a hörgős, hanem a sárgarépás, sugárban a nézőtérre. Aztán tíz perc után meg kellett állítanom a lejátszást, mert akkor lépte át a film a fájdalom- és tűrésküszöbömet a "sellőtánccal", pedig addigra már kiderült, hogy a színhelyül szolgáló Barden Universityre kizárólag a Mattel fröccsöntött babáinak emberi reinkarnációi, seggfejek és elmegyógyintézeti szökevények járnak, ezek tetszőleges kombinációi, meg Anna Kendrick, és még páran, akiket egy kezemen meg tudnék számolni. Bár folytatva a filmet enyhült ez a bizarr undor, de kitartott a végéig... és én egyszerűen nem értem, hogy ezt miért kellett. Sem a forgatókönyvírók, sem a rendező neve nem jelezte előre, de még utólag sem magyarázza, hogy hogyan és miért került ez a film Apatow-i mélységekbe, még úgy sem, hogy Hollywoodban mostanában eluralkodott a "rókafetisizmus", de ha mással nem is, a hóangyal mintájára csinált hányásangyallal sikerült a "bravúr".

Pedig a szolidan tuskó humor még jól is állna ennek a filmnek a sok negédeskedő-cukorszirup musical között. Elizabeth Banks és John Michael Higgins csipkelődő-savazó beszólásaikkal remek kísérői a versenyszínpadon zajló eseményeknek, a csapatok és a csapattagok közti feszültségre ez ugyanígy igaz, csak úgy röpködnek a zenei utalások és szójátékok, de a legjobbakat talán a medencés "háziverseny" sorsolásán mosolyogtam. Érdemes megállítani a DVD-t, és megnézni, mik is a lehetséges kategóriák ("Dalok, amiket elbaszott a Glee", "Agyonjátszott Black Eyed Peas dalok", csak hogy a nekem tetszőkből idézzek párat). A színészekre amúgy sem lehetett panasz, már eleve az kihívás lehetett, hogy ennyire élethűen legyenek retardált kretének, anélkül, hogy elröhögnék. Rebel Wilsont meg most már szívesen megnézném egy olyan karakterként is, amelyikről nem sugárzik a generációkra visszavezethető vérfertőzés.

A DVD is totál akapella, semmi kísérő, csak kép és hang meg felirat, állóképes menü, közvetlen jelenetválasztás. Mélyebb benyomást a felirat tett rám, ugyanis akinek nincs jobb ötlete, mint a "quad"-ot "négyzet"-nek fordítani az iskola egyik parkjával kapcsolatban, a "ginger"-t pedig "gyömbér"-nek, amikor értelemszerűen egy emberről, egy vörös hajú lányról van szó, az nyilván más szörnyűségekre is képes. Oké, nem lehet mindenki Speier Dávid, na de akkor is...

Röviden: Annyira jó lett volna ez a film sablonos és könnyed örömzenének, amivel az ember egy kicsit átmoshatja és pihentetheti a fülét és az agyát a napi zaj után, és ezt az énekes részek a klikkesedős tinirománcokkal és csajos viszályokkal teljesítik is. Csak a maradék, a köztes tér olyan, mint "egy elefántfingás a közönség képébe", így a pontszám a 8 és a 2 átlagakét értendő.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. nov. 5. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.7/10 volt.
79.
Senna Senna (2010)  


A TERMÉK MÉG
NEM RENDELHETŐ!

(A termék adatlapján
kérhetsz értesítést
a megjelenésről!)


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 26. - 22:15
Rajongói film... csak rajongóknak?
Ha vásárlás előtt nézem meg, hogy a BD-változat majd egy órával hosszabb a kiegészítő interjúk miatt, akkor valószínűleg azt vettem volna meg, utólag viszont azt kell mondanom, a sima változat is elegendőnek bizonyult. Nem mintha nem hinnék benne, hogy azok is érdekes sztorikkal és gondolatokat tartalmaznának, de nekem nagyon bejött ez a tisztán archív felvételekből összevágott stílus, amiket bár narrálnak a családtagok, barátok, versenytársak, de csak a háttérből.

A házivideókból, a tévékamerák felvételeiből és a kulisszák mögötti események korabeli képeiből ugyanis egy egész kis időutazás áll össze, amiből nem zökkent ki semmilyen jelenkori bevágás. A hangulat az archív felvételek miatt elsőosztályú, a stábot minden dicséret megillet ezeknek a filmkockáknak a felkutatásáért és összefűzéséért, és sok érdekesség is kiderül bennük, ami árnyalhatja, kiegészítheti a képet az eseményeket amúgy is ismerőknél.

Az egy más kérdés hogy "eseményeken" kívül nincs is sok benne. Tök jó, hogy Sennáról egy ilyen film készült, de csak azért, mert Sennáról készült, attól még nem lesz jobb. Az itteni véleményírók közül többen azt tartották problémásnak, hogy a film elfogult, nem tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan mutatja be a Senna-Prost párharcot, és nem fordít figyelmet Senna negatív jellemvonásaira. Azzal nekem semmi bajom nem volt, egyszerűen ez egy rajongói film, amit egy brazil csinált egy nemzeti hősről. Naná, hogy elfogult! Nekem inkább az volt problémás, hogy hiába a családi felvételek, a háttérinfók, Sennáról, az emberről nem sokkal többet tudtam meg, mint amennyit eredetileg is tudtam róla, mondjuk az alapítványán és a karitatív tevékenységén kívül. Mintha a film "csak" Sennának, a nemzeti jelképnek akart volna emléket állítani, a versenyzői karrierjének krónikása, annak kiemelkedő pillanatainak gyűjteménye akart volna lenni. Mert nekem az lett, és annak tényleg remek, de nem több annál, és ezt egy kicsit sajnálom.

Képminőségről értelemszerűen nem lehet beszélni ebben az esetben, a hang nekem megfelelt.
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. okt. 28. - 6:54
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 7.3/10 volt.
80.
Az erő krónikája Chronicle (2012)  
990 Ft
Listaár: 3490 Ft (-72%)

Kosárba teszem

RAKTÁRON


Niwrok
értékelése:
2013. okt. 26. - 21:19
Szuper-haverok
Úgy tűnik, a szuperhős-mozikat is elérte a "found footage"-mánia, a kézikamerás őrület ezeknek a középiskolás srácok kalandjainak képében, akik a maguk pubertás problémái mellé még különleges képességeket is kapnak.

Az iskolai tápláléklánc alján vegetáló, többszörös családi nehézségekkel küzdő Andrew, a tőle lehető legtávolabb eső, osztályelső-diákelnök Steve, és a számegyenesen kettejük között levő Matt egy erdei gödörben találnak "valamit", és ez a valami telekinetikus erővel ruházza fel őket. Attól azonban, hogy tudnak tárgyakat mozgatni, és hogy sorra fedezik fel, mi mindenre teszi ez képessé őket, még nem lettek hirtelen érettebbek, felnőttebbek. Úgyhogy szupererővel is azt csinálják, amit a korukbeli srácok: sportolnak, kicsit szívatják az embereket, csajoznak, buliznak, próbálják magukat népszerűvé tenni. Nekem a finálén kívül ez a szakasz tetszett a legjobban (főleg az iskolai tehetségkutató), amíg a képesség játékos szórakozás és nem hatalom... kár, hogy a drámai alaphelyzet miatt nem maradhatott az.

Ami már kevésbé tetszett, az maga a stílus, legalábbis ahogy indult. Gyakorlatilag az első újkori "found footage" (Ideglelés) óta probléma, hogy a kamerát a szereplők azokban a helyzetekben, amikbe kerülnek csak hiteltelenül tudják használni. Ki törődik a videóval, amikor egy ötvenemeletes szörny vagy egy gonosz lélek van a nyomában? De még talán ennyire rosszul, megerőszakolva soha nem oldották meg, mert már a kamera előkerülése is marhaság. Van bármi értelme annak, hogy Andrew a korábbi piszkálások, megaláztatások mellett egy neonfénnyel világító "Rúgj belém!" homloktetoválással felérő, vállról indítható kamerával kezdi élni a mindennapjait?! Csak szerintem nincs? Mármint azon kívül, hogy éppen egy kézikamerás film készül... Ennél még a szőke csaj "magyarázata" is jobb a "Miért kamerázol?" kérdésre: "Csak úgy...". Ennyi, francnak kérdezel hülyeségeket, tipli tovább, nincs itt semmi látnivaló!

Azaz dehogy nincs! Onnantól, hogy a kézikamera a képességük krónikásává, az események szerves kísérőjévé válik, és nem a körülmények esetlen bemutatása miatt van csak bent, szóval onnantól minden rendben. Rengeteg a kiváló jelenet, amiknek nyomán a várva-várt érzelmi töltet is megérkezik, és remek volt, ahogy együtt tudtam izgulni meg örülni ezekkel a srácokkal. Az utolsó 20 perc "mintha benne lennél" érzete is nagyszerű, az akciók nemkülönben, itt látszik igazán az a 12 millió, amibe a film került.

A kép és a hang a kézikamerás filmekhez mérten teljesen rendben van, az extra kisfilmek közül pedig inkább a 3 perces másodikat (a kamerapróbást) tudom ajánlani. Az első (az 7 perces) sem rossz, de pár sajnálatosan kimaradt mondaton (vallomáson) kívül pont ugyanaz, mint ami a filmben amúgy is benne van. Kár, hogy hozzánk csak a 81 perces változat jött, ahogy néztem, azért a 86 perc sem lett volna rémesen hosszú, viszont lehetőséget adott volna Andrewn kívül a többiek családjának, ambícióinak jobb megismerésére (az "a teljes filmért vegyél BD-t!"-dolgot meg már most nagyon unom).

Röviden: Kb. ilyen az, amikor az ember nem a különleges erővel együtt, Jonathan és Martha Kent óvó kezétől kísérve nő fel, hanem hirtelen pottyan bele a sérelmeinek és a keserűségének mocsarába. És persze ott a kérdés is: Te mit kezdenél egy ilyen erővel?
Kritika elbírálásának dátuma: 2013. okt. 28. - 6:53
A kritikát eddig 3 értékelő bírálta, az átlagos osztályzat 8.3/10 volt.
DVD
Ingyenes szállítás
Művészfilmek