A K ügynők (nem a Men in black-ből...) ráérősen kutatja a régóta eltűnt "nyugdíjas" Penge-futárt.
Túl lassú, hosszú (tehát sokáig kell néznünk benne Ryan G. kedélyes, bamba képét), és amúgy egy felesleges, megkésett folytatás szerintem e film; ráadásul befejezetlen lett: Leto vak, szinte ördögi "replikáns-gyártó mogul"-karaktere mindössze kétszer jelenik meg a 165 perces filmben, és az, hogy mi van/mi lett vele a későbbiekben, el is lett utána felejtve, valamint az utolsó jelenetet látva pedig arra gondoltam, biztosra vehető majd egy harmadik rész is, de aztán ennek utána olvasva, nekem úgy látszott, hogy -eme mozi fogadtatása miatt- abból nem lesz bizony semmi, s ez igazán kár).
Mindenesetre a hangulat, a történet, a pazar képi világ (fényképezte: Roger Deakins), s nem utolsó sorban pedig -nem, nem Harrison Ford, aki kb. filmünk utolsó 35 percében jelenik csak meg...- Ana De Armas (érte viszont csak azért kár, mert egy hologramot játszott csupán, mondjuk egy replikáns helyett...) miatt, azt kell mégis írnom, egyáltalán nem bántam meg, hogy rászántam az időmet erre a filmre (is).