Keresés

Jurassic Park - limitált, fémdobozos változat (2018-as steelbook) (BLU-RAY)

2018. június 4., hétfő 20:42
Az egyik kedvencem, a Jurassic Park-ban és a Jurassic World-ben is, az az ajándékboltok, mikor olyan dolgokat látni, amiket aztán (kisebb-nagyobb módosítással), de valóban meg lehetett vásárolni :)

A harmadik részben látott Spinosaurus mindig is sok rejtélyt hordott magában: amikor a repülőgép megtámadása után a túlélők visszatérnek a roncsokhoz, akkor Alan és Billy megbeszélik egymás között, hogy a Spinosaurus nem is szerepelt az InGen listáján. A Jurassic World és a Bukott birodalom viral marketing-jéből is sok minden kiderült, például az, hogy bár a Masrani vállalat felvásárolta az InGen-t, még Masrani háta mögött is az InGen titkos genetikai kísérleteket folytatott a Sorna-szigeten, ennek egyik eredménye a Spinosaurus. Később, amikor Masrani bejelentette, hogy újraépítik a parkot a Nublar-szigeten, a Sorna-szigeten addigra a titkos kísérletek miatt megszaporodott állatok, és valószínűleg főképp a Spinosaurus, olyan károkat okozott a sziget élővilágában, hogy akiket tudtak, áttelepítettek a Nublar-szigetre, és elvileg kihalt az állomány a Sorna-n :(

A Dinóvédő Csoport eredeti, angol nyelvű oldalát megpróbáltam lefordítani, talán érthetően, és sok kérdésre választ ad :)

https://dinovedelmicsoport.webnode.hu/jelentesek/
0
2018. június 4., hétfő 13:39
Reális meglátás. Tény, hogy a logókat csak az első és negyedik filmben látni. A másik kettőben csak a posztereken és borítókon tűnik fel. Mondjuk nekem se tetszett, hogy elcserélték, főkép az zavart hol volt a Spino a 2. rész idején? Persze ez csak egy a listán a film hibáiból. Ha Hammond olyan cuccból építette volna  aparkot, amiből az a mobiltelefon volt...
0
2018. június 4., hétfő 1:12
A Jurassic World-nél már csak csak azért is volt evidens a Rex, mert a park a film világában 2005-ben nyitotta meg kapuit Isla Nublar-on, akkor még a kanyarban sem volt az Indominus, és ugye a logót a filmben is sűrűn láthattuk.

A harmadik rész esetében a logót nem most cserélték le, már 2013-ban lecserélték a Spinosaurus-t, és utána a legtöbb új kiadásnál már az új logó volt. Mivel világéletemben Tyrannosaurus rex rajongó leszek, annyira mélységesen nem háborít fel a dolog, mert a Spinosaurus megölte azt a Rexet Isla Sorna szigetén, de azért tényleg nem túl elegáns. Az jobban tetszett, amikor a Jurassic World-ben Rexy nem csak egy Spinosaurus, hanem konkrétan a harmadik rész Spinojának a csontvázán vágtat át :D
0
2018. június 3., vasárnap 23:25
Én is azt hittem, hogy a csúcsdínó van a logón mindig. Lenne benne ráció!
Főleg a logó-minimalista design-nál!
0
2018. június 3., vasárnap 20:20
Vagyis akkor adsz nekem? :)
most posts by TM
0
2018. június 3., vasárnap 17:56
Oooo... hat az se gond. Volt mar h 2 lemezebol kellet 1 lemezest csinalni igy volt megmaradt peldany. Meg amugy is be vagyok tarazva ilyenkbol. Anno a cseh oldalon kimondottan arultak ilyen talcakat. Akkor vettem egy csomot.
0
2018. június 3., vasárnap 16:48
Megértem, hogy a T-rex a főoszlopa a szériának és talán ezért kerütl vissza a 3. filmre. De speciel a 4. film logójára is kerülhetett volna az I-rex, hamár az adott film csúcs dínójára megyünk. Steel vagy sima, szinte egyre megy ha egy filmet több év késéssel adnak ki. Sose passzol a gerinc vagy a design. Én ezért vagyok díszdoboz/gyűjtemény párti. Persze ha borítékolható hogy aza dott filmből nem készül több belátható időn belül.
0
2018. június 3., vasárnap 15:18
Mondhatnám, hogy apróságokon ne akadjunk fent, csak sajnos teljesen egyetértek! Az ilyen dolgok bizonyítják, hogy sosem hozzá értő a designer. Lehet, hogy tudatos a Spino bojkott, de nem kéne hogy az legyen.. A továbbiakról meg csak álmodni merhetünk. A star wars steelek sem hűek egymáshoz sajnos például. Az a tapasztalatom, hogy amikor csapódik valami egy kész gyűjteményhez, az istennek se tud passzolni. :(
0
2018. június 1., péntek 18:12
S honnan szerezzek ilyen tálcát?
most posts by TM
0
2018. június 1., péntek 17:35
Felesleges papirtok, mert ki lehet a steelben cserelni a muanyag talcat is tok egyszeruen 2 lemezes talcara.
0
2018. június 1., péntek 15:34
Vedd meg ezt meg a 3D-t és egy papírtokban rakd be a Steelbe. Lesz egy ProVideo kiadványod. :D
De egyébként nem várható.
0
2018. június 1., péntek 15:27
Ne.
0
2018. június 1., péntek 14:49
És a 3D-t már ne is várjuk hasonló fémes csomagolásban?
0
2018. május 31., csütörtök 22:02
A kiadotol. Meg nem tudtak megegyezni az Universalal se es a Fox-al se. Ugy h8gy egyhamar ezeknek a studioknak az UHD-s filmjein nem is voltunk es egyhamar nem is leszunk sajnos.
0
2018. május 31., csütörtök 21:52
Honnan van az info?
0
2018. május 31., csütörtök 0:28
Gondolom azért számít, milyen régi filmről beszélünk. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a filmek eredeti színkeverésükben pompázhatnak a 4K-s kiadásoknak hála, ugyanis már a dvd esetében (sőt, talán már a VHS-nél), módosítottak az eredeti színkeverésen, most legalább ezt megpróbálták korrigálni, most először láthatóak a filmek úgy, ahogy a mozikban is vetítették őket.

Gondolom sokan ismeritek a Caps-A-Holic oldalt, én nagyon szeretem, sokat nézegetem, és már össze is lehet hasonlítani a BD és UHD képeket, még a Jurassic World színkeverése is másabb!
0
2018. május 30., szerda 21:06
Valljuk be, a külföldi tesztek alapján nem ez lett a 4K Ultra HD "demo disc"-je. Pedig jó lett volna és az esélye is megvolt, elvégre a filmet szkennelték be, de nem jött össze jól. Sajnos nem ez az első eset, és várhatóan nem is az utolsó... (Rád nézek most Nagymenők...)
0
2018. május 30., szerda 20:49

Na, itt van az egyik olyan kijelentés ami miatt engem még mindig nem lehet meggyőzni arról hogy bármikor is váltsak 4K-ra, mikor olyanokat írnak profi teszterek (akiknek éveken keresztül elhittem amiket írtak a BD-ről, mert én is azt láttam hallottam amit ők), hogy: "...surrounding foliage and the practical effects are BIT MORE DETAILED."

Ezért vegyek több százezerért új TV-t, lejátszót, erősítőt? Vagy mert a színek szebbek, teltebbek?
0
2018. május 30., szerda 10:21
itt meg azt írják "recently" :)
0
2018. május 29., kedd 20:58
Használják a likely szót, azaz valószínűleg, de nem biztosan... Itt például arról írnak, hogy igenis az eredeti, 35 mm-es nyersanyagot digitalizálták be:

"Jurassic Park was shot using Panavision Panaflex Platinum cameras on 35mm film, and has been recently scanned to a 4K DI, with the obvious caveat that the effects are always going to be limited, and it is this that has been used here for the 4K Ultra HD Blu-ray. The disc presents a native 3840 x 2160p resolution image in the widescreen 1.85:1 aspect ratio, and uses 10-bit video depth, a Wider Colour Gamut (WCG), High Dynamic Range, and is encoded using the HEVC (H.265) codec for HDR10. We reviewed the Region free UK Ultra HD Blu-ray release of Jurassic Park on a Panasonic 65DX902B Ultra HD 4K TV with a Panasonic DMP-UB400 Ultra HD Blu-ray player."

Forrás:
https://www.avforums.com/review/Jurassic-Park-4k-Blu-ray-Review.14965
0
2018. május 29., kedd 17:20
Jurassic Park

The now-classic adventure blockbuster stampedes onto 4K Ultra HD Blu-ray with a lovely HEVC H.265 encode, offering a notably upgrade over its Blu-ray counterpart. It s not a significantly monstrous difference, but viewers will appreciate a not able uptick in definition and resolution. The same soft, blurry moments from before persist, likely the result of using the same master as the BD, but fine lines in the clothing, surrounding foliage and the practical effects are bit more detailed.

Forrás: https://ultrahd.highdefdigest.com/57208/jurassicparkcollection4kultrahdbluray.html
0
2018. május 29., kedd 12:55
Nem volt szempont a magyar vonatkozás...
0
2018. május 28., hétfő 22:12
Nem. A Universal az eredeti kópiákról digitalizálta be a filmanyagot az UHD-hoz :) Én is sajnálom, hogy legalább a lehetősége nincs meg, hogy megvegyük, de így kevésbé vérzik az én szívem is, mert úgy sem tudnám megnézni még pár évig.
0
2018. május 28., hétfő 15:39
bd és uhd ugyanabból a masterből készült, szerintem az uhd nem is igazán lett jó, maxium a dts:x ami többlet. nyilván amúgy jobb mint a bd, de hatalmas dolgot nem érdemes várni tőleg.
0
2018. május 28., hétfő 15:38
Nem lesz belole magyar vonatkozasu UHD lemez!
Igy nincs mit megvarni.
0