SOK HŰHÓ SEMMIÉRT (Much Ado About Nothing 1993 r: Kenneth Branagh)
"Kisasszonyok, ne sírjatok!
A férfi mind kalandor,
Fél lába itt, a másik ott,
Csak gondtalan csatangol.
Ne sírj leány a férfiért, légy, hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe - körbe!"
A fenti Balthazar-dallal indítja Kenneth Branagh színész-rendező önmaga negyedik Shakespeare feldolgozását. A több mint 400 éves darab méltó feldolgozását láthatjuk pazar szereposztásban, festői tájon, harsány színekkel ábrázolva, pazar, érzelemgazdag filmzenével.
Branagh szándéka az volt, hogy Shakespeare-t a legszélesebb tömegekhez juttassa el, ennek érdekében féltucatnyi ismert színészt szerződtetett, többek között akkori felesége Emma Thompsont (Beatrice), Denzel Washingtont (Don Pedro), Keanu Reeves-t (Don Juan), az ifjú Kate Beckinsale-t (Hero), a Holt Költők Társaságában népszerűvé vált Robert Sean Leonardot (Claudio), valamint a frenetikusan bolondozó Michael Keatont (Galagonya, a strázsamester). Természetesen a rendező önmaga is szerepel, mint Benedek, aki Beatrice örökös ellenlábasa, szópárbaj-ellenfele.
A történetet nem írnám le, hiszen kevesen vannak azok, akik még nem látták ezt a csodálatos filmet, vagy pedig a számtalan színházi bemutató egyikét.. A cselekmény a szicíliai Messínában játszódik, a stáb azonban a zöldebb Toscanában forgatott. A pazar díszletek között brillírozik szinte mindenki, nekem egyedül talán Robert Sean Leonard volt erőltetett, meg persze Keanu Reeves, aki egy későbbi interjújában említi is, hogy nem tudta igazán megragadni ezt a figurát. A többiek előtt le a kalappal! Mondjuk szerintem a Branagh-Thompson páros felülmúlhatatlan, de méltó partnerük a játékban Keaton, aki még a Beetlejuiceban sem volt ennyire idétlen! Megemlíteném még a film egyik mellékalakját: a bonyodalom egyik okozója - Margaret - szerepében a fiatal Imelda Stauntot fedezhetjük fel, akit idén Oscar-díjra jelöltek Vera Drake megformálásáért.
A film zeneszerzője Patrick Doyle, aki érzelmes, felemelő muzsikát alkotott, ahogyan korábban már több alkalommal is, például az Értelem és érzelem zenéje ami még nagyon tetszik tőle. Frappáns módon ő játsza a filmbéli dalnokot, Balthazárt.
A fényképezés is elsőosztályú, ragyogó, napsugaras, vidám helyszíneken zajlik a cselekmény. Felhívnám a figyelmet a záróképre, ahol a kamera végig követi a szereplőket, még egy alagúton is átmegy, majd (még mindig vágás nélkül!) felemelkedik a levegőbe, hogy a táncoló tömeg még monumentálisabban látszódjék. Közben pedig száz torokból szól a gyönyörű dal: "Sigh no more Ladies..." Az olyan retinába égett képeket is sorolhatnánk, mint például amikor a külön-külön szerelembe bolondított főhősöket lassított képeken látjuk örülni. Benedek a vizet rugdosva táncol a szökőkútban, míg a rávetített képen Beatrice hintázik, vagy ugyanők, amikor a végén egymás összegyűrt szerelmesversét olvassák! Megfedték Branagh-et, hogy túlgesztikulálta, túlartikulálta a monológjait, nekem pont ezzel együtt volt még jobb! Pár szót a szinkronról. Mindenekelőtt a zseniális Cserhalmi Györgyöt említeném, akinek az ezüstérmes "Rettegés foka" szinkronját megelőzve ez az abszolút legsikerültebb hangkölcsönzése! Emma Thomsont Kovács Nóra "magyarítja". Aki még különleges, az Gálffi László, Reeves hangjaként, hiszen ő sem fordult meg olyan gyakran szinkronként. Amikor 1994 elején először láttam e filmet, magam is bódultan, emelkedett hangulatban jöttem ki a moziból, ez az érzés újra és újra hatalmába kerít, valahányszor újra nézem e mesterművet. Szinte parancsszóként hat rám az egyre zengő dal refrénje:
"Hej, táncra, körbe-körbe!"