Thomas Harris - Vörös sárkány
1- A filmek
Eme könyvet (mely amúgy nemrég újra megjelent) kb. 2 és fél éve olvastam, majd nem sokkal később írtam itt a belőle készült mozifilmes adaptációkról -Embervadász (1986) és A vörös sárkány (2002)- is. A Manhunter-nek e regény -már ahogy én látom- csak az alapja volt (a nevek, a történet, és a cselekmény is csak nagyvonalakban van benne átvéve a könyvből, viszont sok mindent egyszerűsített, s kihagyott belőle Mann a forgatókönyv írásakor). Aztán a film stílusa köszönőviszonyban sincs sem e könyv, sem pedig az ezután forgatott Lecter-adaptációk hangulatával (vagy esetleg mondanivalójával, ha van itt olyan...), és szerintem már csak ezért is hiba a többi HL-filmhez sorolni a jó öreg Michael kiváló moziját. A második filmecske, a könyvvel azonos című Red Dragon viszont már hűbb a regényhez (bár abból már hiányzik Dr. Sidney Bloom karaktere, illetve, idióta módon, a Lloyd Bowman nevű Fbi-os személyt a 2002-es filmben egy ázsiai színész játssza, de a fent leírt nevet mégsem változtatták meg ennek megfelelően...), s nekem tetszik Ratner mozija is, a fantasztikusan jó Anthony Hopkins-szal.
2- A regény
Nem tetszett! Először is, itt -az említett Bloom dokit, Will mostohafiát (akit itt ugyanúgy Willnek hívnak), Springfield rendőrfőnököt, és -érdekes módon- talán még pont Hannibal Lectert kivéve- mindenki testi-lelki nyomorék (ez Harris-nél valami fétis biztos...), vagy hát minimum ellenszenves a regény szereplői közül: Molly, Will felesége, Jack Crawford, Reba; a riporter Lounds, Spurgen, a fegyverszakértő, vagy maga Dolarhyde meg külsőleg, testileg is már... úgymond eléggé hátrányosak; a könyv szerint különleges nyomozati érzékkel megáldott, remek profilozóra -amely jellemzés inkább a Mann filmjében látható, William L. Petersen által igazán nagyszerűen alakított főszereplőre illik inkább, nem az ebben a könyvben szereplő zavarodottra, na mindegy-, ám az általam csak egy unszimpatikus baleknak tartott, Fbi-os Will Grahamre (kit a neje, Molly, valamint Crawford és Lecter is hülyére vesz egész végig) pedig mindkét jelző igaz: először egy kissé megszállott és bunkó viselkedésű detektív volt ő, aki aztán -Spoiler! a regény fináléjánál -dr. Lecter "közbenjárásának" köszönhetően-, a "Sárkánnyal" való harca során, szintén torz arcúvá (és lelkűvé) nyomorodik, s ráadásul még az említett gyilkost sem ő, hanem végül a felesége lövi le... ezt rendesen megszívtad, Will!
Továbbá zavart az is -de mondjuk S. King regényeinek olvasásánál ugyanez mégsem volt bajomra-, hogy Harris, egy-két helyzetet és magát a Csorbafogú utáni nyomozást néha már kicsit túlírta, aztán meg ott van ugye a "csattanó" is, e könyvecske vége fele...
S, igen, a gyilkos előélete. Harris, regénye közepén "megáll", és vagy 30 oldalon keresztül -az én szememben- elkezdi az olvasónak sajnáltatni a sorozatgyilkos Francis Dolarhyde-ot. Leírja részletesen -az előéletével együtt persze-, miként bántalmazta Francist (szóban, de főleg fizikailag) szinte mindenki, jóformán a születésétől kezdve, annak nyúlszája és farkastorka miatt; de jobb lett volna ehelyett szerintem ezekre a dolgokra csupán néhányszor utalni vele kapcsolatban a könyv cselekménye során, mivel nekem így elég kellemetlen volt szánnom ezután egy olyan "embert" -nyúlszáj és ütlegek ide vagy oda-, aki kinyírt azóta két, sokgyerekes családot, ráadásul -az ő "tükrös"-módszerével, teliholdkor- továbbiak legyilkolását is tervezte (de szerencsére nem tudta azt már megvalósítani).
Egy szó, mint száz: én a könyv helyett ajánlom inkább az abból készült filmadaptációkat (főképp a 2002-es mozifilmet, mivel az, ahogy említettem, ugyebár hűségesebb az "alapanyaghoz")!
