Sziasztok!
Elég régen szóltam én is hozzá bármihez is, de mivel látom ez lesz az utolsó szavazás, így én is hozzá szeretnék járulni a listámmal. Remélem nem untatok majd agyon sok mindenkit a rizsázásommal.
39 filmet láttam a felsorolt címek közül, igazán mély nyomot nem igazán hagyott bennem sok alkotás.
1. Avatar: A Víz Útja (James Cameronban mindig lehet bízni. Igazából nálam a filmek iránti szeretet az Ő munkásságával kezdődött 9 évesen, mégpedig egy elsüllyesztehetetlennek hitt hajó történetével. Ezért ezúton is köszönetet mondok neki. Számomra A víz útja visszahozta azt amit igen régen kaptam meg egy filmtől.)
2. Top Gun: Maverick (Bevallom az eredeti 86-os film egészen 2022-ig kimaradt az életemből. A Maverick előtt bepótoltam, egyáltalán nem tetszett. Na nem úgy ez a film! Nálam nem sűrűn fordul elő, hogy egy filmet kétszer megnézek két egymást követő nap. Ez a film elérte ezt!)
3. Ahol a folyami rákok énekelnek (Kicsit féltem a női rendezőtől, de megoldotta a feladatot. Szép volt, jó volt.)
4. Togo (Állatszeretőként megérintett a film, az utolsó 10 percet nem lehet kibírni könnyezés nélkül.)
5. Préda (Nálam is meglepetés film volt, nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz. Ezt tényleg moziban kellett volna bemutatni.)
6. Batman (Nagyon tetszett a film, az előkészületeknél Robert Pattinson nevét elsőre elég nehezen hittem el címszereplőnek, de látva a filmet teljesen meggyőzött. Colin Farrell viszont még mindig döbbenetes Pingvinként, drukkolok a smink Oscar-díjért.)
7. Rémálmok sikátora (A film első órája felemás, de amit utána kap a néző na az nem semmi. Többször újranéztem.)
8. Rohammentő (A szokásos Bay-féle látványos, hangos zúzás, kizökkent 2 órára a mindennapokból. De szerencsére most a kínos humort mellőzték.)
9. Elvis (Kicsit tartottam a filmtől, Luhrmann filmes stílusjegyei nem állnak valami közel hozzám. Anno a Gatsby-t elég nehezen tudtam befogadni, aztán nagyon megszerettem. Ráadásul Presley legalább olyan távol áll tőlem mint a magyar Király, de ennek egy percét se tudtam unni.)
10. Nincs baj drágám (Ettől a filmtől nem vártam sokat, lehet pont ezért is jött be végül.)
Ami még tetszett:
Sikoly (remek nosztalgia volt. Jöhet az újabb rész.)
Moonfall (újabban bűnös élvezetté ment át Emmerich összes munkássága, ez a film is hülyeség naná. De ha minden filmet komolyan vennénk, akkor nézhetnénk magunkat.)
Jurassic World: Világuralom (ez is jó kis nosztalgia faktor volt, bár elég sok kínos egysoros volt a színészek szájába adva.)
Legendás állatok: Dumbledore titkai (kár érte, de ez a sorozat is úgy néz ki kifulladt. Gyakorlatilag érdeklődés hiányában aligha folytatják.)
Doctor Strange: Az őrület multiverzumában (a Marvel nálam sem a régi már, a debil sorozataikat nem követem, a mozifilmek közül ez tetszett egyedül.)
Beugró a paradicsomba (könnyed szórakozás volt, két igazán nagy veterán színésszel. Lehet több ilyen kellene.)
Amiket legszívesebben kikapcsoltam volna:
Black Adam (na erre szavakat sem találok még mindig, egyszerűen rossz volt.)
Minden, mindenhol, mindenkor (nem leszek népszerű pár embernél akinek ez dobogóra került, de ez számomra közel nézhetetlen volt.)
Pinokkió (igen-igen, a Disney féle undormányról van szó. Ez volt az a film, ami alatt szabályosan kínosan éreztem magam.)
A gyilkos járat (erre se igazán tudok szavakat találni, az agyamra is gyilkos volt.)
Nos, számomra ilyesmi volt 2022. Egyébként sorozatok terén tetszett a Sárkányok háza, A Hatalom Gyűrűi (ennek ráadásul a kiváló filmzenéjét is rongyosra hallgattam, ilyen se mostanában történt velem), az Úr Sötét anyagai befejező évada, ja és még a Pam and Tommy is.
Szavazzatok minél többen! Köszi a lehetőséget!

0