Tortúra

Csak hogy kellő megalapozottsággal tudjál ítéletet mondani a humorérzékem felett, és hogy nekem se kelljen az életem hátralévő részét bizonytalanságban leélnem (még a végén derékba törik az útmutatásod nélkül az életem, jaj!), rászántam az időt, és elolvastam a Fűnyíróembert... újra.

Ugyanis, mint kiderült, az a novella az Éjszakai műszakban van, azt meg vagy tíz éve olvastam, igaz (és vélhetően ezért felejtődött el), olyan emlékezetes darabok között, mint a Leszoktató Rt., a Kukorica gyermekei vagy a Mumus. A novella megnyugtatóan "kinges", alig pár oldalban is remekül megidézve saját bizarr-groteszk-undorkeltő stílusát, és hogy ezt valaki filmmé bővítette a Virágot Algernonnak és a Tron motívumainak belekeverésével, számomra az eddigieknél is szánalmasabb fényben tünteti fel azt a filmet.

Ha egy könyvet vagy novellát csak ilyen szintű változtatásokkal tudnak vagy akarnak megfilmesíteni (függetlenül attól, hogy milyen érdekből), akkor ott szerintem nincs értelme a könyv vagy a novella megfilmesítéséről beszélni.

Kettő? Annyiért bele sem kezdek. :)

Francba, pedig azt hittem, hogy ma a személyiségem két homályos részét is meg fogod világosítani...

A "nyalás"-t hallva lehet, hogy már el sem jutott az "isztambuli kupleráj"-ig, és annak idézet-voltáig:).

OFF:

Máig előttem van kolléganőm döbbent arca, amikor bő egy éve, londoni utazásom előtt imigyen viharzottam be a pénzügyre: „Te, Kata, nyaljál már ki nekem két lepedőt, mert égek, mint egy isztambuli kupleráj!” Szegénynek fogalma sem volt arról, hogy csak Kathy Batest idéztem (nem teljesen szó szerint) a TORTÚRÁ-ból.

Ehhez el kell olvasnod a novellát, akkor megérted. :)

És, átmentem a vizsgán:)? Felsőbb osztályba léphetek:)?

Csupán azt, van-e humorérzéked. :)

Érdekes, hogy amennyire nem tetszett, hogy A ragyogás filmváltozata eltért a könyvtől, olyannyira jónak találtam, hogy a Tortúrát a könyvtől eltérően dolgozták fel.
Itt a kevesebbet többnek éreztem.
A King-könyveket szeretem, de - pl. a Bud Spencer-filmekhez hasonlóan - csak kis dózisban, kellő szünetekkel.
Az "isztambuli kupleráj" miatt pedig beiktatok egy újranézést. :)

Nem volt szerencsétlenségem a novellához, és a film tett róla, hogy ez szándékaim szerint így is maradjon. Értem én, mire fened ezzel a fűkaszát (még mindig azt sugallva, mintha nekem erre lenne kiélezve a dolog, pedig párszor már leírtam, hogy nem), de megnyugtathatlak: végtelenül röhejesnek és szánalmasnak találtam a fára mászó fűnyíró jelenetét, és ez általánosságban magát a filmet is jellemezte nálam.

Akkor ez mit is kéne, hogy bizonyítson? Hogy egy másik novella egy másik rendezővel, más költségvetéssel, más színészekkel és másik stábbal, más igényekkel és más stúdió általi elvárásokkal tud ilyen is lenni?

Hát persze, mi ezen a nem érthető? :)

Mellesleg ha már íráshűség - hogy látod A fűnyíróember c. novella feldolgozását? :)

Nem érvényesíthető, de ha mégis, akkor sem:DDD?!

Pont a tartalmi része nem érvényesíthető ide is, meg oda is, de ha mégis, az sajnos pont nem a Te álláspontodat képviseli.
Hogy miért nem? A Hibrid egy újító film, feszegeti a határokat, mutánsszex, meg amit akartok, emberi és egyéb lények megalázása, és csak ezen oldalon elégszer meggyőződhettem arról, hogy a tabudöntögető jelenetek elutasítást váltanak ki, annak ellenére, hogy 2010/2011 van. Ráadásul a Hibrid még nyomasztó is.
Ha nagyon szájbarágósan akarnék párhuzamot vonni, azt mondanám, a Hibrid a mintapéldája annak, hogy ha "túl" sokat akarnak és mutatnak, az a szélesebb (?) réteg számára visszatetszést vált ki, és mindenki az utolsó 20 perc "hatásvadász/öncélú" jelenetein kattog, függetlenül attól, hogy mondjuk az első 80 perc remekül sikerült.

Valami ilyesmit tudok elképzelni a Tortúránál is - ha a végére beindul a fűnyíró meg a többiek és az egész a kellőnél sötétebb, a néző nem arra fog emlékezni, Kathy Bates hogy ragyogott a vásznon, hanem hogy kellett levegőt kapkodni az aprítós és egyéb jelenetek láttán. És ha a néző így van vele, az Akadémia miért lenne másként? Ehhez még álszentség sem kell.

Mégegyszer hangsúlyozom, én nem igazán lettem volna ellenére egy regényhű változatnak, de azt mindannyiunknak el kell fogadnunk, hogy huszonegy éve jobbnak látták visszafogni a lovakat és koncepciót váltani, ha nem akartak bedőlni.

Való igaz, a "szövegkörnyezet" a Hibrid volt, de ez szerintem semmit nem von le a szöveg tartalmi részéből. Gondoltam, a szövegkörnyezet különbözősége számodra nem annyira zavaró, hiszen esetemben a feltételezés feltételezését is úgy tálaltad, mintha akár csak véleményként megfogalmaztam volna. Ezt a mondatelemzési tortúrát viszont semmi kedvem végigcsinálni.

Az a gyökere a filmmel kapcsolatos elégedetlenkedésemnek, hogy a könyvet háromszor is magamévá tettem. Elégedjünk meg mindketten ezzel.

Ismerős ez a bekezdés, de teljesen más szövegkörnyezetben használtam, úgyhogy felesleges ezzel jönni.

Az ördögűző, az Alien, az Aliens (és még sorolhatnám) fröcsögése, ahol egy fikcionális lény okozza a támadásokat (Az ördögűzőben, ha jól emlékszem, nincs is direkt erőszak, legalábbis olyan aligha, ahol a gonosz karakter saját kezével kárt okozna valaki másban) egy lapon sem említhető azzal, hogy egy félbolond nő fűnyíróval lemészárol egy szerencsétlenül járt szereplőt.

De ez jól látszik a besorolási gyakorlatban is: az ember-ember elleni nyílt erőszak rögtön 18-ast kap gyakran még akkor is, ha nem mutatják, mi történik, míg a valóságban nemigen létező szörnyek által letépkedett és repkedő kezek-lábak-fejek igen sokszor beleférnek a 16-osba.

Még az is lehet gyökere a filmmmel kapcsolatos elégedetlenkedésednek, hogy a könyvet háromszor is magadévá tetted - teljesen nyilvánvaló, hogy az az olvasó, aki sokadszori feldolgozásra már ismeri az anyag világát és rezdüléseit, különösen érzékeny arra, ha egy feldolgozás nem passzol ahhoz, ami szubjektívan már természetessé vált.

Valószínűleg én lennék a legutolsó, aki ellenezte volna, hogy megközelítés és erőszakosság tekintetében Rob Reiner regényhű filmet készítsen, de objektívan szemlélve a filmes piac alakulását, ez abban az időszakban egyszerűen nem volt lehetséges úgy, hogy a végleges produkció hasonló színvonalú legyen, ezért pedig senkit nem érdemes kárhoztatni sem álszentséggel, sem beképzeltséggel.
Marilyn Monroe-tól kár lett volna elvárni, hogy minduntalan a punciját mutogassa az ötvenes évek magazinjaiban, manapság pedig már szinte bárki bármelyik lukába be lehet látni 1080p-ben, aki elég pénzt kap hozzá. Most ettől az ötvenes évek modelljei, fotósai, szerkesztői álszentek és beképzeltek?

Kathy Bates elmélázó vagy éppen felzaklató monológjainak, szikrázó dührohamainak fényét halványította volna el, ha átmegyünk durvába és pokolian nyomasztóba - a Tortúra épp annyira vészjósló, amennyire az átlagnéző is elviseli, és ezt jól csinálja, a filmet önmagában nézve pedig a karakterek hitelességével sincs probléma. Az már más kérdés, hogy Te természetesnek vetted, hogy a filmbéli szereplők minden olyan vonulattal rendelkeznek majd, mint a regényben és a dramaturgia is úgy alakul, ahogy azt már megszoktad írott formában.
Nem így történt, ez kétségtelen, de ebből még véletlenül sem következik, hogy Rob Reiner filmje máris vacak és érdemtelenül emlegetik a mai napig.

Viszont azt, hogy "elvárni, hogy jelen mozi fogadtatása húsz évvel ezelőtt ugyanolyan széleskörű lett volna aprítással, mint anélkül, irreális." (bár már mondtam, hogy nem várok el efféle dolgokat a filmek kapcsán, mert nekem széleskörű fogadtatás nélkül is tud hatásos lenni egy film), voltál olyan kedves te magad megcáfolni.

"Számukra egy-egy horror hosszú idő után eléri az eredeti célját: iszonyatot, viszolygást, ellenszenvet vált ki. Csak már elszoktunk ettől. Biztonsággal elnézegetjük a rengeteg fikcionált kaszabolást, még csak fel sem szisszenünk, csak épp a lényeg veszett el. Végre itt egy igényes film, amely eléri az ösztönszerű elutasítást, de ez máris kellemetlen. Valahol érthető, no de kétség ne férjen hozzá: ez a horror. Legalább hasonlót élünk át, mint őseink Az ördögűző, az Alien vagy más filmklasszikusok láttán. Hol van itt a gond?"

Bár régen láttam ezeket, de emlékeim szerint (hozzácsapva még az Alienst is) egyik sem mentes a fröcsögéstől, aztán valahogy mégis kibírta őket az Oscar-gála, és a fogadtatásuk széleskörűségére sem lehetett panasz.

Nagyon nem akarod megérteni, hogy nem az aprítást hiányolom a filmben, de semmi gond, elvégre nem meggyőzni akarjuk egymást a saját véleményünk helyességéről, ugye./?

Szerintem nem hozza a hangulatot, szerinted igen. Az állás 1:2, sőt, ha fieldet meg az MGM-et is beleveszem, akkor 1:4. Ettől még nyugodtan fogok aludni.

Semmi gond nincs az adaptáció hangulatával. Ha Rob Reiner képes valamire, akkor az a hangulatteremtés, nemcsak önmagában, hanem az alapanyaghoz képest is, a Tortúra, mint mozgókép pedig gond nélkül képes ugyanazt az atmoszférát, gyomorgörcsös veszélyérzetet megteremteni a nézőben mindenféle fűnyírós meg egyéb húzás nélkül, mint amit a regény, ecsetelve a kegyetlenkedéseket.
Kathy Bates játéka és a fentiek meg is adják a választ arra, miért vívta ki az elismertséget ez a cím.

Semmi értelme videojátékokat, kalandfilmeket és sci-fiket egy kalap alá venni a horrorral, a nyílt erőszak explicit bemutatásával - úgy csinálsz, mint aki életében nem látott még egy fröcsögős produkciót sem. A Tortúra témája még konkrétan a film alapján sem kevésbé brutális, mint bármelyik A. Christie regényé, de azt elvárni, hogy jelen mozi fogadtatása húsz évvel ezelőtt ugyanolyan széleskörű lett volna aprítással, mint anélkül, irreális. Oké, hogy Neked az előbbi inkább a kedvedre való lett volna, ezt már kezdjük érteni, de attól még az MGM ezt épp leszarja.

Csak tudnom kellett, nehogy olyan próbáljon nekem érvelni a film mellett, aki nem olvasta a könyvet, vagy csak a film után (merthogy ugye az ember már csak olyan, hogy hajlamos azt tekinteni "eredeti"-nek, amivel ő személy szerint előbb találkozik).

Tehát ne csak a pénzt, hanem a díjakat is lássam mögötte? Igazad volt, így tényleg sokkal könnyebb:)...

Nem akartam én semmilyennek ezt a filmet, és nem is az vagyok, aki elvárásokat fogalmazna meg az Akadémia felé, tehát nem kell elfogadtatnod velem semmit. Viszont ettől még meglehet a véleményem, és szerintem nem kell, hogy ennek kialakítása közben a sikerek, a díjak, a pesszimista jóslatok arról, hogy mennyivel rosszabb is lehetett volna, vagy a résztvevők becsvágya érdekeljen.

A regényt háromszor olvastam, amire a film a kezembe került, és igen, vagyok annyira önző, hogy ha egyszer egy film a Tortúrán, mint regényen alapul, akkor szeretném, hogy legalább a hangulatának az emlékét legyen képes megidézni. Mint ahogy mindenki más is így van, vagy legalábbis lenne vele, mivel a filmek értékelése, befogadása (tudomásom és véleményem szerint) szubjektív műfaj. Így, ahogy már mondtam, nem a rendőrtrancsírt vagy a láblevágást szerettem volna látni Fűrész-stílusban, hanem valamit, ami bennem belső megelégedettséget okoz, ennek pedig éppúgy összetevője a történetvezetés, a hangulat, a karakterek hitelessége meg még száz más dolog. Ez a film nem tette, és ezért az a véleményem róla, ami; csalódtam benne, mert a könyv képes volt rá.
Nem kell bemutatnod azt sem, hogy egy tehetségtelen rendező és ripacs színészek hogyan képesek a földig lerombolni egy könyv hangulatát; éppen King életműve szolgál számtalan példával. Ha pedig "a jelen szereplőgárda 90%-a nem szerepelne az el nem készült változatban", akkor a te feltevésed alapján azt is gondolhatnám, hogy "micsoda egy felfuvalkodott bagázs". Érdekes, a kor nagyjainak nem derogált szerepelni egy Agatha Christie feldolgozásban 1974-ben, pedig az is "csak" egy krimi, témája brutálisabb, mint bármilyen trancsír, és mégsem passzolta az Akadémia. Vagy említsem a Király visszatért, ami "csak" egy fantasy? Talán majd egyszer eljön az a rendező és az a stáb, amelyik egy "féktelen kaszaboldát" is meg tud csinálni díjra érdemesre, függetlenül attól, hogy a Tortúrának sem kellett volna annak lennie. Továbbá még szerencse, hogy tudom, hogy az olyan nagy színésznők, mint Judi Dench, Maggie Smith, Helen Mirren vagy éppen Kathy Bates megengedik maguknak azt a luxust, hogy ne befolyásolják őket az ilyen dolgok, és így akár hangjukat adják rajzfilmekhez és videojátékokhoz, játékukkal pedig vígjátékokat, kalandfilmeket és sci-fiket tesznek -akár egy epizódszereppel is- még emlékezetesebbé, pedig nyilván pontosan tudják, hogy egyik sem fog ott tolongani az Oscar-jelöltek között.
Azt meg, hogy a regényhűségből hogy következik neked pont a Tortúránál a "hatástalan történetvezetés", végképp nem értem. Majd egyszer, egy sör mellett térjünk vissza rá:).

Éppen ezért, a fentiek miatt (és csak remélhetem, hogy nem lesz belőle sértődés), nem érdekel a garanciád sem.

A könyvet 14 éves koromban olvastam, a filmet pedig (a fene gondolta volna, hogy három sör után ilyen nehéz számolgatni:) 16 éves koromban láttam.

Bocs a mellényúlásért. creeper, a kérdés neked szól.

Te olvastad a könyvet, és ha igen, akkor a film előtt vagy után?

TORTÚRA-témában azokhoz csatlakozom, akik jónak tartják a filmet. Jómagam egyáltalán nem szeretem a „regényhű” filmeket. Azt ugyanis, ahogyan az én fantáziámban filmszerűen végigpereg az olvasott regény, azt egyetlen konkrét film sem tudja visszaadni. Éppen ezért számomra azok a filmadaptációk az érdekesek, amelyek nem illusztrálják, hanem értelmezik az adott művet. Ha ezt érdekesen teszik, az se baj, ha az értelmezésük nem teljesen harmonizál az enyémmel.

A TORTÚRA-filmben nekem kifejezetten tetszett, hogy Rob Reiner visszafogta egy kicsit a borzalmakat. (Ld. például azt, ahogyan ahogyan Annie szökésre alkalmatlanná teszi az írót a könyvben és a filmben.) Filmvásznon kevesebb is elég, a vizualitás önmagában megsokszorozza a hatást. Nem igazán szeretem a Stephen King-könyveket, a belőlük készült filmeket még kevésbé, de a TORTÚRA szerintem mindkét területen a sikerültebbek közé tartozik. És igen, a film vonatkozásában ez nem kis részben Kathy Bates érdeme, sőt ne felejtsük el azt sem, hogy Molnár Piroska remekül szinkronizálta. „Égek, mint egy isztambuli kupleráj” – ezt én is ebből a filmből emeltem át a saját szókészletembe.

Valaki említette, hogy a DOLORES CLAIBORNE is sikerült adaptáció. Ezzel is egyetértek, és szerintem azért jó a film, mert a rémségek helyett a lélektani motivációkra helyezi a hangsúlyt. Kivételesen még azt is megbocsátottam, hogy a gödörmotívum pofátlan plagizálása az ONIBABA (1964) című zseniális japán filmnek.