Daemiaen szerint a világ

Azért van ám gyengébb Eastwood-mozi is. Például nem szeretm túlzottan a Minden áron vesztest (a folytatását annál inkább), A zöldfülűt és a Birdöt sem. De ezek sem rosszabbak ám 5-6-nál. :)

Amiket láttam ezek közül (kis hányada), nagyjából egyetértek. Örültem, hogy végre valaki nem szereti az Amelie-t :-)), és nagyon egyetértek azzal, hogy a Közelebb egy nagy csalódás Mike Nicholstól, én is alig tudtam végignézni. Én mondjuk arra 0 pontot adtam volna, és az Aviátorra is mondjuk csak 1-et, nem 6-ot. :-)
Amikkel nagyon nem tudtam egyetérteni:
Millió dolláros bébi (szerintem elég gyenge film volt, de tudom, hogy te Eastwood-fan vagy), és a Vejedre ütök, amiből egyszerűen 15 percnél többet nem voltam képes nézni, míg az Apádra ütök-öt akárhányszor meg tudom nézni, és jókat nevetek rajta. Szerintem mérföldekkel megelőzi a folytatást, ami nagyon gyengére sikeredett, és szégyen de Niro-ra nézve, és a többiekre nézve is.

Pán Péter, Lemony Snicket - ennyit még el lehet viselni. ;)

robotok 8/10? you must be kidding!

:-) Én megértem Daemiaen álláspontját Lemony-ügyben, valóban nem a legjobb film, bár Jim Carrey ebben is nagy "arc"! :-)
Nekem inkább az Audrey Tatou-ellenszenve "fáj", de végülis az is elfogadható, hiszen korábban nekem is voltak - sőt vannak - irritációim egy-két színésszel kapcsolatban. Tatou esetében talán az lehet zavaró, hogy inkább olyan, mint egy habókos kislány, semmint egy vonzó nő.
Az ilyen "hátrányból" induló filmek esetében viszont lehetne az osztályozásnál valami külön jelet tenni! :-)

Így egyben olvasva ezeket a kritikákat, egyre inkább kezdem elfogadni Daemiaen kiegyensúlyozottnak egyáltalán nem nevezhető, ellenben kellően szarkasztikus véleményét a világról. A legutóbbi pack-ban már csak a Lemony Snicket miatt érdemel fejleharapást. :-)

kissebb = nem elírás, jelentése annyi, csókosabb

Remek billentyűzetű házikritikusunk 4000ig végigkacagja A fűrész kult-horrort, ötször eltemeti a magyar filmet, telesír két zsepit Audrey Taoutou miatt és megérleli bennem a bizonyosságot, hogy ha annyi pénzem volna, amennyit ő kicsenget a hazai box officeoknál, biztosan vennék egy kissebb középkori utcát a várban.



József és testvérei: Jelenetek egy Parasztbibliából (József és testvérei: Jelenetek egy Parasztbibliából, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Két okból is megrendítő élmény volt a József és testvérei. Egy: soha nem voltam még úgy előadáson valamilyen művész moziban, hogy ilyen kevesen lettünk volna. Rajtunk (2 fő) kívül egyetlen ember ücsörgött a Toldi mozi nagytermében várva Jeles András filmjét. Úgy látszik, jócskán megelőzte az alkotást a híre. Nem véletlenül... Kettő: ilyen borzalmas fércművet nem vetítenek minden nap. Komolyan mondom, érdemes beülni rá és megnézni. Alpári, gusztustalan és teljes mértékig visszataszító borzalom. Akibe szorult egy hangyányi jó érzés, értékelhetetlennek találja majd eme gyönyörű "biblikus" átdolgozást.

1/10




A bukás: Hitler utolsó napjai (Der Untergang, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

A történelémet mindig is szubjektív tantárgynak tartottam, vagyis sosem gondoltam, hogy egy törikönyv 100%-ig fedné a valóságot. Éppen ezért érzem úgy, hogy nincs teljesen objektív, régi korról szóló film, szerintem A bukás sem az. Oliver Hirschbiegel Hitler-filmjének legnagyobb erénye és hátránya is ugyanaz: hatásokra épít. Ez egyfelől pozitív, ugyanis amit elképzelt a diktátorról, azt eképpen el is tudja juttatni a nézőhöz. Másfelől a túlzott stilizáltság és a hatásvadász eszközök gyakori alkalmazása elvonják a figyelmet arról, miről is kellene, hogy szóljon a film: egy ember utolsó napjairól. A Hitlert alakító Bruno Ganz viszont egészen félelmetes. Teljesen mindegy, mennyire alakult át a diktátorrá, maga a színészi teljesítménye az, ami elismerésre méltó A bukás alapvetően jó film, ám amit vállalt, azt csak részben sikerült teljesítenie.

7/10




Az ifjú Churchill kalandjai (Churchill: The Hollywood Years, 2004, forgalmazza: FF Film & Music)

Szatíra Angliából. Ismerve a brit humor múltját, ez akár telitalálat is lehetne. De nem az, amiről 75%-ban Peter Richardson rendező-társforgatókönyvíró tehet. Az még elnézhető, hogy iszonyatosan bárgyú az alapsztori, de hogy alig akadjon értelmes mondat vagy poén a filmben, már kevésbé. A roppant igényesen összeválogatott színészsereg egyáltalán nincs kihasználva, de legalább az az egy-két emlékezetes momentum, humoros jelenet nekik köszönhető. Az ifjú Churchill kalandjai nagyon félresikerült alkotás, pedig nem biztos, hogy nem lehetett volna belőle jópofa darab.

3/10




A tűzből nincs kiút (Ladder 49, 2004, forgalmazza: InterCom)

A tűzből nincs kiút akár a tűzoltós filmek evolúciójának következő lépcsőfoka is lehetett volna, ha Jay Russell nem ragaszkodott volna annyira ahhoz, hogy a 2001-es terrortámadásban részt vett tűzoltóknak állítson emléket. Azért mondom, hogy evolúció lehetne, mert a trükkök és a lángmennyiség már sokszorosa akár a Pokoli toronyénak vagy a Lánglovagokénak. Vakmerő kaszkadőrmutatványok, ügyesen megkomponált "vészhelyzetek". Viszont a dramaturgia a  70-es,  80-as évek szintjén áll: takaros házikó, szép feleség, két gyerek, bazi nagy terepjáró. Egy átlag amerikai család alapkellékei manapság, akár tűzoltói fizetésből is. Az előre kiszámítható és percre pontosan megmondható történések sem tesznek túl jót a filmnek, de most az egyszer azt lehet mondani, hogy a WTC-es tűzharcosok megérdemelték ezt a filmet.

5/10




Válótársak (Laws Of Attraction, 2004, forgalmazza: SPI)

Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire szórakoztató lehet egy Pierce Borsnan és Julianne Moore nevével fémjelzett vígjáték A nő kétszer rendezőjétől. Unalmas kis lötyi-pötyi lávsztorira számítottam, ehelyett épkézláb poénos jeleneteket, korrekt jellemeket (persze bizonyos határokon belül), ugyanakkor ezerszer látott történetet kaptam. Mindent egybevéve elégedetten távoztam/-tunk a moziteremből, mert kellemes emlékeket hagyott bennem a Válótársak még akkor is, ha bizony a 85 perces játékidő ellenére egyszer-egyszer csak rápillantottam az órámra közben.

6/10




Messze (Uzak, 2002, forgalmazza: Cirko Film - Másképp Alapítvány)

Ha emlékezetem nem csal, az utóbbi időben nem sok török filmet láthattunk, bár a jól sikerült Fallal szemben félig az volt. A Messze a távolságtartás filmje. Nuri Bilge Ceylan, a 2003-as Cannes-i Filmfesztiválon nagy sikert és sok elismerést aratott műve azonban igencsak unalmas. A folyamatos csend hiába szimbolzálja remekül a magányt vagy akár a tanácstalanságot, egész egyszerűen nem élvezetes. A főszereplőkről készült kevés közeli kép is remek rendezői fogás, 30-40 dögunalommal átitatott perc után ezt sem tudtam nagyra értékelni. Most mondhatnám azt, hogy ennek ellenére jó volt nézni a Messzét, mert kellemes utóíze van, de nem mondom, mert nincs így. Érdemeinek elismerése mellett jelentem ki, hogy talán kicsit felesleges eképpen filmet készíteni.

4/10




Luther (Luther, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Na, ebben a filmben nincs mit elszpojlerkedni. :) Luther Márton története úgy gondolom, majdnem méltó feldolgozást kapott Eric Till rendezőtől. Dicséretes, hogy kizárólag csak a történelemkönyvekben is fellelhető eseményekre koncentrál (ezáltal kifejezetten lendületes és élvezhető), ugyanakkor ez sok helyütt a visszájára is fordul, ugyanis a jellemek a legtöbb esetben sekélyesek, papírmasé figurákkal pedig nehéz azonosulni, még akkor is, ha szinte mindenki ismeri/ismerheti a sztori végkicsengését. Sir Peter Ustinov utolsó szerepében is remek, de érdemes ám átböngészni a stáblistát: ilyen nevekkel (Bruno "Hitler" Ganz most papi szerepben, ami A bukás után egy héttel igencsak vicces) nagyon rtikán találkozni német film esetében.

6/10




Csudafilm (Csudafilm, 2004, forgalmazza: Hungaricom)

Szűnni nem hagyó igénytelenség uralkodik a magyar filmeseken. És most már nemcsak a fiatalokat kell szidni (Rap, revü; Magyar vándor, stb.), itt van nekünk Ragályi Elemér Kern Andrással karöltve, akik olyan vackot tárnak a nagyközönség elé, amitől még az Apám beájulna! is Tarkovszkij-filmnek tűnik. Szánalmasan nagyra törni akaró produkció hihetetlenül primitív és álszimbolikus tartalmú forgatókönyvvel - ha ez a Csudafilm, mint műfaj definíciója, akkor nem is negatívum. Ráadásul ilyen színészeket, mint Reviczky, Badár és Kovács Lajos homoros megjegyzések és épkézláb szerep nélkül hagyni olyan mértékű pazarlásra és tehetségtelenségre utal, amit még egy Ragályi Elemér szintű filmes sem engedhet meg magának.

1/10





Vera Drake (Vera Drake, 2004, forgalmazza: SPI)

Történet egy asszonyról, aki az ötvenes évek Angliájában gyárban dolgozott, minden nap másnál takarított, mindezt családja megélhetéséért. Emellett ingyen segített fiatal és kevésbé fiatal lányokon/nőkön, akik magzatelhajtást kértek. Mindezt mosolyogva tette, a rosszindulat vagy a haszon megszerzésének célja nélkül. Mike Leigh - már most ki merem jelenteni - az év egyik legjobb filmjét alkotta meg. A színészközpontú Vera Drake-ben nincs mellébeszélés: minden mondatnak és jelenetnek olyan súlya van, hogy az szinte ránehezedik a nézőre és képtelen akár csak egy lélegzetvételnyi szünetet is engedélyezni a 125 perces játékidő alatt. A díszletek és a hátterek sivárak, egyszerűek, semmi nem vonhatja el a figyelmet a lényegről, vagyis a szereplőkről, és arról, ami velük történik. Imelda Staunton világszerte történő méltatása nem reklámfogás, egyszerűen látni kell, amit produkál, mert, kérem, ez a színjátszás csúcsa. A Vera Drake megérdemelten kapott három rangos jelölést az Oscaron.

9/10




Az utolsó gyémántrablás (After The Sunset, 2004, forgalmazza: InterCom)

Hurrá! Újabb tolvajos, átverős filmet üdvözölhetünk, ezúttal Brett Ratnertől, aki elhitte, hogy már mindent sikerre tud vinni, és olyan baromira tud rendezni is. Nos, ott még nem tart. Néhány tingli-tangli és az egyetlen Vörös sárkány úgy látszik, számára nem volt elég. A Brosnan és Hayek közti viszony végig felületes és sivár, sokkalta inkább két szomszédnak vannak ábrázolva, semmint szerelmeseknek. Woody Harrelson karaktere amúgy minden szempontból tök fölösleges, nélküle viszont nem lett volna "erős" a történet, és nem érte volna el az "izmos" 85 percet. Feel good movie-nak gyenge, tolvajosnak még gyengébb, romantikusnak pedig egyáltalán nem az. Mindenből egy kicsi, ami a bugyuta poénokkal hozzájárul ugyan egy alapszórakozáshoz, de semmi több. Lalo Schifrin (aki a megboldogult Elmer Bernstein mellett a kedvenc zeneszerzőm) pedig ilyen jellegtelen muzsikával még nem állt elő.

4/10



Fűrész (Saw, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Alaposan túlértékelt, horror elemekkel tűzdelt divatfilm a Fűrész. A szobában játszódó jelenetek kétségkívül izgalmasak és klausztrofóbiás érzéseket is képesek lehetnek kiváltani a gyanútlan nézőből, ám amint James Wan kimerészkedik kamerájával ebből a szobából, meghal a film. Hihetetlen mértékű tehetségtelenséggel rendezett jelenetek sorakoznak egymás után, ráadásul a színészeivel képtelen bánni Wan. Nem mondom, hogy nem lehet szórakozni és parázni a Fűrészen, de néhol nagyon megmosolyogtató és kedvesen bugyuta.

5/10




Hosszú jegyesség (Un Long Dimanche De Fiancailles, 2004, forgalmazza: InterCom)

Jean-Pierre Jeunet újabb gyönyörű mesét mond. Aki imádta az Amélie-t, ebben sem csalódhat, ugyanis ez annak az evolúciója, csak másfajta körítéssel. Az érzelmek sehol sem válnak érzelgőssé, a giccset messze elkerüli a forgatókönyv és a rendezés is. A picit a Ryan közlegény és A bátrak igazságának a dramaturgiáját követő film kb. nulla meglepetéssel szolgál a bő két óra alatt, de ez esetben talán ez nem lényeg. Hanem, hogy bárcsak bejönnének Jeunet rendezései! Egyszerűen nem bírtam elviselni az Amélie-t sem, ezt is csak egy picivel jobban. Audrey Taoutounál még sosem volt idegesítőbb színésznő látható a vásznon, lehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy képtelen legyek átérezni a rendező sajátos stílusát. Elismerem erényeit (jószerivel csak az van neki), de számomra (az isteni szikra híján) nem több egy átlagos szerelmes történetnél a Hosszú jegyesség.

5/10




Kerülőutak (Sideways, 2004, forgalmazza: InterCom)

No, az InterCom nem vitte túlzásba a Kerülőutak forgalmazását. Budapesten összesen két moziban adják az utóbbi évek egyik legjobb amerikai filmjét. Alexander Payne bátorsága teljes mértékig kifizetődött. Két középkorú ember kilátástalan élete még sosem volt ilyen vonzóan és jóízűen elmesélve. Csupa valódi érték, az életből vett pillanatok brilliánsan rendezve. Képtelenség nem a film hatása alá kerülni, ugyanis amit a Kerülőutak hirdet, az maga a nagybetűs élet. És nem feltétlenül csak a negyvenesek számára.

10/10




Lucky Luke és a Daltonok (Les Dalton, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Eric és Ramzy. Ez a két név szerintem bőven elég ahhoz, hogy mindenki elképzelhesse, miként is lett elbarmolva Lucky Luke története, ami mellesleg csak a magyar cím szerint szól a cowboyról. Borzalmas, ellenhumoros, sírásra gerjesztő film.

1/10




Ray (Ray, 2004, forgalmazza: UIP)

Nagyon kevés jó életrajzi filmet láttam eddig, mert mindig úgy voltam velük, hogy nagyon kell tudni ahhoz rendezni, hogy valakinek az ismert végkicsengésű életpályáját izgalmasan és érdekfeszítően láthassuk a vásznon. Taylor Hackford Ray című filmjéből hiányzik ez a plusz. Nem több, mint rutinból elmesélt történet, ami pusztán Ray Charles miatt kerülhetett ennyire reflektorfénybe. Az őt megszemélyesítő Jamie Foxx alakítását mindenki el tudja képzelni, ha eszébe jut Ben Kingsley és a Gandhi. Hackford jól tette, hogy megállt egy bizonyos életrajzi pontnál, viszont nagyon hiányzik egy drámai csúcspont. SPOILER! Ennek hiányát úgy próbálta palástolni, hogy a film végén a nyakunkba zúdítja Ray Charles (addigi) életének főbb mozgatórugóit, ami egyrészt eképpen elémesélve különösen szájbarágós, másrészt az eddig eltelt 140 perc alatt még a hülye is rájöhetett ezekre.

6/10




Egy hulla, egy falafel és a többiek... (He Died With A Felafel In His Hand, 2001, forgalmazza: Paradigma Film)

Különös bestsellerből jó filmet nagyon nehéz kreálni. Tavaly George Sluizer jól elbarmolta José Saramago Kőtutaját, idén pedig Richard Lowenstein tette ugyanezt John Birmingham művével. Kusza, egyedinek tűnni próbáló fércmű, ami a sajátos látásmód helyett inkább összezavarja a nézőt. Noah "Hitler" Taylor játéka ugyan jónak tűnik, csak tudnám, mit is akart játszani. A poénoknak szánt sorok nem működnek, az egész film meg majdnem nézhetetlen.

2/10




Sorstalanság (Sorstalanság, 2005, forgalmazza: InterCom)

Pont azt kaptam, amire vártam. Érzelgős nagytotálok, borzalmasan kevés és gyenge Morricone zene, 12 egy tucat dramaturgia, "remek" színészi játék. Koltai Lajos rendezői bemutatkozása még véletlenül sem lóg ki a jelenkori magyra filmek tengeréből, egyedül a digitális utómunka az, amivel többet nyújt egy átlagos hazai művecskénél. Jó lenne már túllépni a régmúlton, és valami eredetit letenni az asztalra, mert önismétléssel nem lehet elismerést kivívni (remélem).

3/10




Hölgyválasz (Shall We Dance, 2004, forgalmazza: SPI)

Jól menő ügyvéd metróval jár haza (!). Jól menő ügyvéd az általa évek óta "használt" metróvonalon legalább 10 esztendővel később veszi csak észre, hogy gigantikus neonfényekkel hirdeti magát egy tánciskola (!!). Jól menő ügyvéd metrószerelvénye csak harmadnap áll meg a tánciskolai megállónál (!!!). Jól menő ügyvéd, aki Richard Gere, elkezd táncolni, mert otthon nem boldog, nekünk mégis úgy tűnik, hogy tökéletes a harmónia (!!!!). Jól menő ügyvédet egy idős alkoholista (naná, hogy a szekrényből bukkan elő a laposüveg) tánctanárnő kezdi tanítani, aki fél, hogy tönkremegy a sulija (!!!!!). Jól menő ügyvédné kerül minden konfliktust férjével, inkább elnézi neki, hogy táncikál, ahelyett, hogy őt dugná (!!!!!!). Jó soundtrack, borzalmas film, ami csak azért nem 1-es, mert Stanley Tucci és Richard Jenkins szokás szerint zseniálisak.

3/10




Micimackó és a zelefánt (Pooh s Heffalump Movie, 2005, forgalmazza: InterCom)

Direkt videóra szánt rajzfilm, ami az első feléig jópofa, utána nagyon gyerekessé válik. A zelefánt neve és karaktere gyengécskére sikerült, de egy újkori Disneytől már az is csoda, ha a feléig elszórakoztat egy 60 perces, "egészestés" meséje.

5/10




Oldboy (Oldboy, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Félelmetesen nagyhatású, zseniálisan megkomponált film az Oldboy. Műfajok és stílusok keverednek egészen félelmetesen fantasztikusan jól. Olyan ez a film, amit valóban látni kell ahhoz, hogy megtudjuk, létezik még egyedi alkotás, egyéni látásmód. Park Chan-wook kompromisszummentes rendezésén már most látszik, hogy az év egyik legjobbja lesz. Első megnézés után egyelőre "csak" 9 pont, de egy Oldboy-féle filmet nem elég egyszer megtekinteni az objektív értékeléshez.

9/10




Éjfél után (Dopo Mezzanotte, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Kis film kis mondanivalóval, kis élvezet kis emlékekkel. Davide Ferrario lerótta mozgókép iránti tiszteletét, nem feledkezve meg Buster Keatonról, valamint honfitársairól: Federico Felliniről és Giuseppe Torantoréról. A kicsit avíttas megvalósítás sajna nem tett jót a filmnek, a dramaturgiai erőlködések még annyira sem, egyszer azonban hűledezés nélkül végigühető, majd a végén konstatálható, hogy se nem jó, se nem rossz az Éjfél után, de ahhoz pont elég volt, hogy az Odeon-Lloyd moziban ne az "igényes", székrugdosós sznob közönségre kelljen figyelni.

5/10




Vejedre ütök (Meet The Fockers, 2004, forgalmazza: UIP)

Ha a pontokat nézem, akkor a Vejedre ütök pontosan 4-szer annyira tetszett az Apádra ütöknél. Elismerem, itt már találkozni a humor csírájával (szigorúan személyes vélemény, ugyanis a szinte teltházas mozi fetrengett), Jay Roach azonban még mindig nem tud kilépni egy bizonyos körből. Túlzottan is parodisztikusra veszi a szülők figuráját, ezáltal az ellentétekből fakadó poén(nak szánt gügyögések) sokkal kevésbé jönnek át a vásznon. A dialógusok a legtöbbször mesterkéltek, hiteltelenek, az egész film pedig üres és széteső, és a színészóriások "egymásnak feszülésének" ez esetben pedig korántsincs akkora súlya, mint amekkora kellene, hogy legyen.

4/10




Közelebb (Closer, 2004, forgalmazza: InterCom)

Jujj! Elkezdeni is nehéz, hogy szavakba öntsem a csalódottságomat a Közelebbel kapcsolatban. Mike Nichols nem tett egyebet, mint egy számára szimpatikus színdarabból elkészítette a Testi kapcsolatok iszonyatosan otromba remake-jét. Az agyondramatizált színházi világ nagyon nem áll jól a filmnek, a mélység nélküli locsogás sajnos rossz értelemben nevetséges, az üres frázisok dobálása pedig pont egy Nicholstól hat lesújtóan. Ha nem lenne Clive Owen a filmben, szóra sem lenne érdemes a Közelebb, szerintem jó Bond válhatna belőle. Igen, ennyit szűrtem le a filmből.

2/10





A por (Spun, 2002, forgalmazza: Atlantis Entertainment)

Újabb drogtrip a Trainspotting és a Rekviem egy álomért nyomdokain. Töredezett, széteső, zaklatott, és sajnos nemcsak a film látványvilága. A drogosok életéből megint nem látunk semmit, Jonas Akerlund megelégszik néhány vizuális orgiával. Viszont élvezet olyan színészeket látni, mint Brittany Murphyt a rúd körül, Mickey Rourke-ot mint "narkófőzőt", John Leguizamót idegbeteg dílerként, Mena Suvarit lezüllött cafakának, a megazseniális Majdnem hírest készpénzre váltani nem tudó Patrick Fugitot függő tiniként és a non plus ultra: Eric Robertset drogkirályNŐként. Miattuk érdemes megtekinteni A port, különben sok szóra nem érdemes.

4/10




Aviátor (The Aviator, 2004, forgalmazza: Mokép)

Sajnos Martin Scorsese egyre megalománabb rendezővé válik, ami az Aviátor minden kockáján látszik. Míg a New York bandái esetében még olykor szenvedélyes jelenetekről is lehetett beszélni, addig most pusztán 110 millió dollár következetlen elszórásán. Életrajzi filmként korrektnek mondható az Aviátor, ugyanakkor az olykor tök felesleges, ráadásul nagyon béna látványelemek simán hozzájárulnak ahhoz, hogy lelohassza érdeklődésünket. Többször is úgy tűnt, hogy már csak azért trükköznek, hogy elmenjen a giga pénzösszeg... Scorsese filmje leginkább egy - mint fentebb említettem - megalomán művész életrajzi víziója.

6/10




Én, Pán Péter (Finding Neverland, 2004, forgalmazza: SPI)

Jól fejbe tudnám vágni Marc Forstert, ugyanis az egyik legszebb meséből készített masszív siratódalt úgy, hogy a fene el nem hiszi, hogy így keletkezett a Pán Péter. Aki egy kis vidámságra vágyik (a cím alapján jogosan), messze elkerüli Forster rekviemjét. Sajnos Johnny Depp engem képtelen volt meggyőzni arról, hogy ő az a Barrie, aki a gyermeklelkű felnőttek és persze maguk a gyerekek egyik legcsodálatosabb fabulájárt felelős, egész egyszerűen a rendező nagyon kevés időt szánt ennek a résznek a bemutatására. Félreértés ne essék, igazán tempósra és mindezek ellenére is élvezetes alkotás az Én, Pán Péter, de szerintem nagyon elhibázott koncepció alapján készült (ja, persze, Miramax...).

5/10



Bújócska (Hide And Seek, 2004, forgalmazza: InterCom)

Mi a fenéért vállal De Niro szerepet egy már előre láthatóan sem túl igényes produkcióban? A válasz azért nagyrészt kiderül, de többre senki se számítson. Sablonos, újabb King-adaptációkra hajazó gyenge történet négy, többre hivatott színésszel. Egyedül az igényes külcsíny az, ami értékelhető, de ezért kár filmet készíteni.

2/10




A belső tenger (Mar Adentro, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Oscar-barát spanyol film - leginkább így lehetne jellemezni Alejandro Amenábar legújabb "remekét", ami után rettentő dühösen és feldúltan jöttem (haverom eleinte nem értette haragomat) ki a teremből. Szánalmas próbálkozás az eutanázia kérdéséről ráadásul úgy, hogy a főszereplőt a rendező egyáltalán nem teszi szimpatikussá idióta nézeteivel. A forgatókönyv sajnos amúgy is több sebből vérzik (gondoljunk csak a Bardem és a pap között lezaljó dilettáns, "magasröptű", lenéző csevegésre), ehhez hozzájárul a rendíkvül terjengős rendezés: Amenábar sok ember szemszögéből szeretné megmutatni a kérdéskört, ám a sokat markolni akarás vége egy unalomba fulladó, érdektelen filozofálgatás. Viszont a szereplőkre tényleg egy fikarcnyi panasz nem lehet.

3/10




Le a fejjel! (Le a fejjel!, 2005, forgalmazza: Hungaricom)

Gálvölgyi János említette több helyütt is, hogy magasról lesz*rja a kritikákat. Nos, ezt meg is értem, ugyanis sok mindenre nem lehet büszke a Le a fejjel! láttán. Tímár Péter jellegzetes stílusából a 2000-es évekre nem maradt meg semmi más, mint puszta vizuális kísérletezgetés, ami jelen esetben felesleges, idegesítő, és még azt a pirinyó lendületet is folyton megtöri. A sztori egy csöppet sem humoros (a Süsü, a sárkány viccesebb ennél), a színészek persze nem lépnek túl a Heti hetes által felállított mércén: mindenki azt hozza, amit más műsorban már láttunk tőle - szerintem óriási szégyen. Rengeteg dolog miatt bele lehet kötni a filmbe, de legyen elég annyi, hogy egy-két jellegzetes Tímár-poénon kívül bűnrossz a Le a fejjel!

2/10




Penge: Szentháromság (Blade: Trinity, 2004, forgalmazza: InterCom)

Akinek bármi kétsége is lett volna afelől, hogy akár Norrington, akár Del Toro rendelkezik némi (szerintem több) rendezői kvalitással, az most meg is bizonyosodhat róla. David S. Goyer ugyanis nem több lelkes amatőrnél, akinek sikerült elérnie a New Line-nál, hogy harmadik forgatókönyvéből már ő maga dirigálhassa a fokhagymaszagú vadászatot. Nos, a Penge harmadik epizódja szánalmas lett, egy pillanatra se köszönnek vissza a régi elemek, sem hangulatában, sem kivitelezésében nem képes felnőni a korábbi két részhez. A rendezés satnya, az izgalom legcsekélyebb szikrája is hiányzik a filmből, a szerepek pedig iszonyatosan nevetségesek, kb. a Dracula 2000 szintjén mozognak (nem tudom, ki hogy van vele, de a szívtiprónak beállított, ultratehetségtelen, antihősöket alakító színészecskékből elegem van).

1/10




Amerika kommandó: Világrendőrség (Team America: World Police, 2004, forgalmazza: UIP)

A forgalmazás milyenségéről most nem szeretnék írni, inkább a filmről. A kicsit vegyes kritikák ellenére én azért bizony nagyon sokat vártam az új Parker-Stone őrülettől, és bizony be kellett látnom, hogy nem kaptam mást, mint a South Parkot újra, csak ezúttal bábköntösben, és kicsit trágárabbul. Félreértés ne essék, az Amerika kommandó önmagában nem rossz film, de jóval kevesebb igazi ötletet vonultat fel, mint nagyhírű (vagy inkább nagyon hírhedt elődje). A kikacsintások olykor jók, olykor egyáltalán nem jönnek be, és valahogy a teltházas Westend moziban úgy éreztem, talán a közönség is többet várt. Azért majdnem elégedetten távoztam/-tunk a teremből, de nagyrészt világos volt, miért is nem arathatott ez a film akkora sikert, mint a South Park.

6/10




Lemony Snicket: A balszerencse áradása (Lemony Snicket s A Series Of Unfortunate Events, 2004, forgalmazza: UIP)

Halvány fogalmam sincs (és ezek után nem is lesz) a Lemony Snicket-művekről, de a filmet követően ezt nem is bánom. Brad Burton... pardon, Silberling a Burton-stábbal (szerencsére Elfman nem komponált zenét ehhez) egy olyan üres fércművet rakott le az asztalra, aminek minden perce roppant kínos. Három regény lett egybegyúrva 95 percnyi játékidőre. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy rendkívül töredezett a film, mert az. A lélektelen dialógusok, a roppant idegesítő alakítások (Jim Carrey sem nevettet már meg, Meryl Streepről ne is beszéljünk) és persze Silberling, még casperi "magasságokba" sem érő rendezése hozzájárul ahhoz, hogy a Lemony Snicket: A balszerencse áradása egy méregdrága, ám csodásan kinéző képeskönyv legyen - a mese vagy a történet varázsa nélkül.

3/10




Millió dolláros bébi (Million Dollar Baby, 2004, forgalmazza: FF Film / UIP)

A Millió dolláros bébit egyetlen oldalról lehet csak kikezdeni, ez pedig az alapsztori. Ezen kívül olyan erős mindenben, hogy vétek nem az év filmjének kikiáltani. Clint Eastwood legutóbb A szív hídjai esetében rendezett ilyen hagyományosan, old school Hollywoodot idézve, mégis ilyen erőteljesen - kiváló munka, megérdemelte az Oscart. Paul Haggis forgatókönyvíró a - mint azt említettem - langyos alaptörténetet olyasfajta varázslattal dobta fel, amit nagyon kevesknek sikerül: a karakterek egytől egyig élnek, nem is akárhogy, nincs olyan elhangzó mondat, amit ne lehetne szeretni. Eastwood zenéje pont annyira tud magható lenni, amennyire kell (sokat tanulhatott Lennie Niehaustól), és sosem viszi túlzásba a használatát. Tom Stern operatőr úgy játszik a fénnyel, mint szegény, megboldogult Conrad L. Hall tette szinte minden filmjében, egyszerűen nincs hiba látvány terén (sem). Ehhez járul hozzá a Nincs bocsánatért már Oscart nyert, idén azonban "csak" jelölt Joel Cox, Clint "házivágója" is: gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor Frankie kezet fog Maggie-vel, két másodperc alatt a színész-rendezőtől szokatlanul kb. 5-6 vágást láthatunk, de ennek olyan minőségi érzése van, ami (számomra legalábbis) abszolút felejthetetlen (és persze magát Eastwoodot is dicséri). A színészként sosem síró Piszkos Harrynél ezúttal csak eltörtik a mécses, alakítása simán a legjobb pályafutása során (persze azért nem jelent mondjuk Jamie Foxx szintű játékot). Morgan Freeman visszafogottan, Red Redding-szerűen hozza szerepét, naná, hogy Oscart ér. Hilary Swank, nos, úgy látszik, neki mindegy, mit kell eljátszania. Azt mindenképp hozzátenném, hogy ha ezek az úgymond tényezők külön-külön szerepelnének más filmekben, csak megemlítenénk őket, hogy "miatta jó ez a film", stb. De együtt egy olyan csodálatos filmélménnyel ajándékoztak meg, amiről végre elmondható, hogy joggal lett az Ocaron is "Az év filmje".

10/10




Átok - The Grudge (The Grudge, 2004, forgalmazza: SPI)

Sok negatívat hallottam a Grudge-ról, mielőtt végre megnézhettem volna, de szerencsére azért én tudtam élvezni. Lehet, hogy a rémisztgetések túlspilázottak és nem éppen eredetiek, ugyanakkor Shimizu kétséget sem hagy afelől, hogy szívén viseli a remake-et is. Sodró lendülettel vezeti végig a soványka sztorit, az áldozatok külön kis történetben való megmutatása nekem kifejezetten bejött. Amit vártam megkaptam (Sarah Michelle Gellartól a "szupertehetséget" is), meg nem lepődtem, de nagyot nem is csalódtam.

5/10




A randiguru (Hitch, 2005, forgalmazza: InterCom)

5 perc után sántított, hogy aki ennyit pofázik, az hogy lehet egy randiguru? Szerintem sehogy, és a bűnhosszúnak tűnő 110 perc alatt egy pillanatra sem sikerült elhinnem Smithről, hogy ő a kapcsolat-megváltó. Andy Tennant eddig olyan műfajban nem rendezett eddig, amilyenben nem akart, és ez meg is látszik A randigurun. A régi hollywoodi romantikus filmekből merített jó adagot, ugyanakkor összeeszkábált rendezése jól áll a lábán, de amennyit nevettem, annyit ásítottam is.

5/10




Bűnök (Forbrydelser, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Két "Persona" "Halálsoron" hányások, dorgok és idióta mondatok közepette egy dán női börtönben a lassan elmúló Dogma elvek stílusában. Ugye a Dogmának az lenne (lett volna) a feladata, hogy a külsőségek (pl.: zene, szűrők, látványeffektek) elhagyásával a nézőt szinte a vászonra a szereplők közé ültesse. Úgy gondolom, hogy ez egyedül Triernek sikerült csak (neki is csak hellyel-közzel), Annette K. Olesen rendezőnő megelégedett annyival, hogy hősnői mélabúsan, kilátástalan arcot vágva merednek bele sokszor a ziláltságot jelképezni akaró, örökösen rángatózó kézikamerába. Hozzáteszem, a film nem rossz, ugyanakkor a már-már idióta megszólalások teljesen hiteltelenné teszik mind a teológusnő, mind a csodatévő rab szerepét. A vége pedig szokatlanul negédes egy skandináv filmtől. Mondjuk Bergman Personája előtti tisztelgésnek megfelel.

4/10




Az Operaház fantomja (The Phantom Of The Opera, 2004, forgalmazza: InterCom)

A musical szerintem alapvetően egy giccses műfaj, de ennyire talán még sosem volt az. Más kérdés, hogy az erősen stilizált látványt én nem hátránynak, sokkal inkább a színpadi változat teljessé tételének gondolom. Schumacher és Webber közös forgatókönyvének az a két legnagyobb baja, hogy roppant sovány maradt a történet (ebben hű a sikeres darabhoz), valamint, hogy a szereplők kidolgozatlanok maradnak mindvégig. Schumacher rendezése erre még rátesz egy jókora lapáttal, ugyanis a méregdrága díszletek között zajló jelenetekről nem nagyon lehet elképzelni, hogy filmre íródtak volna, mint ahogyan eredetileg nem is. Mégis, Az Operaház fantomja néhány olyan felejthetetlen élménnyel gazdagított, mint például Christine első találkozása a fantommal, vagy például a temetői szcéna. Legerősebb rész vitathatatlanul a zene, amit mindenképp moziban kell hallani, ugyanis a kellően feltekert hangerő elengedhetetlen eleme a jó értelemben vett megborzongásnak. Ha kicsit filmszerűbb lett volna, ott lenne a helye a legnagyobbak között.

6/10




Skizó (Shiza, 2004, forgalmazza: Mokép)

Ha visszakeresek az emlékeim között, bizony egyetlen kazah filmet sem találok, úgyhogy már ebből a szempontból igazi kuriózum volt a tegnap este. Az, hogy egy felemás produkciót láttam, már más kérdés. Elvileg a címszereplő srác jellemfejlődés-történetét kellett volna, hogy észrevegyem, ehelyett a történet szempontjából csak érintőlegesen fontos, borzalmasan amatőr módon leforgatott bunyós részek kerültek előtérbe (80 percből kb. 20-ban ez van), ráadásul irtózatosan gagyi hangeffektekkel. A szokásos, társadalmi sablonok (hogyan is élnek az emberek Kazahsztánban) ugyancsak feleslegesek, de legalább jókat lehet derülni rajtuk. Viszont a karakterek nagyszerűen sikerültek: a főhős, a "barátnője" és annak kisfia, a gengsztervezér, aki egy számára új (amúgy 15 éves) Mercire hajt, mind-mind hitelesek, sőt, szeretnivaló figurák.

Igazi unikum a Skizó, ám legfőképp csak a "származása" miatt.

5/10




Csak lazán! (Be Cool, 2005, forgalmazza: InterCom)

Ember meg nem mondja, hogy Elmore Leonard-műből készült a film, ha nem tudja. A szerzőtől szokatlanul sovány a sztori és üresek a locsogások. F. Gary Gray rendezése pedig olyan merev, mint Travolta lehetett az első filmszerepének első próbafelvételeikor. Egy (vagyis inkább sok) dolog van, ami megmenti a filmet a teljes csődtől, ez (ők) pedig a színészek: egytől egyig (kivéve Uma sótlanságát) képesek hozzátenni játékukkal a színvonal emeléséhez (csak sokszor a forgatókönyv idióta mondatai nem engedik meg a teljes kibontakozást). A Csak lazán! tíz évvel a Szóljatok a köpcösnek! után készült, és mintha az egész koncepció is öregedett volna ugyanennyit, a frissességnek ugyanis nyoma sincs. Azért végigülhető.

4/10




Dallas Pashamende (Dallas Pashamende, 2005, forgalmazza: Budapest Film)

A Nyócker! után végre ismét egy magyar film, amire én, személy szerint rá tudom mondani, hogy jól sikerült. Kompromisszumokat persze azért érdemes kötni a végkomklúzió levonásakor. Pejó Róbert filmjének legnagyobb hibája, hogy sztereotip figurákkal operál, ezen kívül azonban tényleg nagyon nehéz belekötni a Dallasba. A hangulatteremtés, a fényképezés, a forgatókönyv egy-egy eleme, a színészek és persze Pejó rendezése mind-mind kiemelkedik a hazai mezőnyből. Bár minden magyar film legalább ilyen színvonalas lenne!

7/10



Robotok (Robots, 2005, forgalmazza: InterCom)

Aki valami újat, valami eredetit szeretne látni egy CGI rajzfilmtől, ne a Robotokat nézze meg! Ugyanis ebből a az animációból hiányzik az ötlet legapróbb csírája is, mégis nagyon jó, és ez főképp Chris Wedge-en múlt. Szenzációs iramot diktál 80 percen keresztül, az agyonismételt poénok is jól ülnek a vásznon, egy percig sem válik montonná vagy unalmassá a film, úgyhogy a rendezés előtt le a kalappal. A figurák jópofák, de bejáratott sémát követnek, úgyhogy én egyet tudok érteni a 40%-osokkal is (:), bár nekem ez kétszer annyit ér.

8/10




Édes vízi élet (The Life Aquatic With Steve Zissou, 2004, forgalmazza: InterCom)

Már az Okostojás óta folyik a vita, hogy Wes Anderson géniusz avagy idióta. Szerintem egyik sem, pusztán egy különc Hollywoodban. Olyan filmeket készített eddig, mint a Petárda, aminél kevés rosszabbat, vagy a Tenenbaum, a háziátok, aminél kevés jobbat láttam (az Okostojás valahol a kettő között helyezkedik el). Így az Édes vízi életet nem vártam különösebben vérmes reményekkel, szerencsére. A pofon egyszerű történetet a szokásos andersoni közönyös figurák hivatottak "feldobni", ám ez ezúttal nem sikerül teljes mértékig, ugyanis az összes karakter totálisan beleillik a képkockákba. Hiányzik egy oda nem illő, karizmatikus figura, aki tovább növelné a történet és a képi világ (Henry Selicket dicséret illeti) által nyújtott abszurditást, ám ezúttal le kell mondanunk egy Gene Hackman-féle színészről. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem már elegem van Bill Murray savanyú ábrázatából (meg is őrültem volna, ha az Elveszett jelentésért Oscart kap), a többi szereplő viszont képes újat nyújtani (legfőképp a schwarzeneggeri akcentussal beszélő Willem Dafoe). Az Édes vízi élet az év egyik legkülönlegesebb filmje, ám azt nehezen tudnám rámondani, hogy jó is.

6/10




A zűrhajó ((T)Raumschiff Surprise: Periode 1, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

A Manitu bocskorát követően elég nehezen tudtam elképzelni, hogy egy újabb Michael Bully Herbig filmen képes leszek majd nevetni, mégis így történt. Vitathatatlan, hogy a németek nem a vígjátékok terén a legerősebbek (azért ez A zűrhajón is látszik sokszor), de ezúttal azért van egy-két jó pillanata a filmnek. Azt sem lehet elvitatni, hogy a trükkök igencsak profik (ami egy paródia esetében nem számít alapkövetelménynek). Viszont továbbra is sokszor erőltetett a film, az agyonismételt (humortalan) jelenetek elég kínosak (még visszautalás is van jó néhány a Manitu bocskorára - brrrr), de összességében (még ha ez az összpontszámon nem is tükröződik) többet kaptam, mint amit vártam.

4/10



Hiúság vására (Vanity Fair, 2004, forgalmazza: Intersonic)

Mindig is nagy divat volt irodalmi műveket filmre adaptálni, csak azt nem értettem soha, hogy irtózatosan hosszú írásokkal minek próbálkozni? Az amerikai Háború és béke sem több egy dekoratív képeskönyvnél (pláne a totál oda nem illő Audreyval és Henryvel), és sajnos ilyen lett a Hiúság vására is. Thackeray regényének zanzája a film, ami így sem ér el semmilyen hatást. Mira Nair baromi bénán bánik szereplőivel, kb. olyan az egész, mintha a Spinédzserek XIX. századi változatát látnánk: sok a locsogás, kevés a beszéd - csak míg a Silverstone-múvinak ez előnyére vált, addig a Hiúság vásárának korántsem. Mindegy, a regény miatt nem olyan rossz ez, de annak ismerete nélkül csupán egy merő tévedés.

5/10




A Főnix útja (Flight Of The Phoenix, 2004, forgalmazza: InterCom)

John Moore nevét rendesen megjegyeztem a (persze csak a saját műfaján belül kezelve) szinte hibátlan Ellenséges területet követően. A Főnix útja sem okoz egyáltalán csalódást: egy ex-videoklipes szakembertől ilyen régimódian cool rendezést talán még sosem láttam. Moore filmje lendületes, és aki nem veszi észre benne az iróniát vagy a tiszteletet az Aldrich-féle változat iránt, az valóban szidhatja. Az tény és való, hogy a zseniális első 20 percet képtelenek voltak túlszárnyalni bármilyen szinten is, de Moore a későbbiekben is előnyt tud fabrikálni a klisékből: egyszerűen élvezetes nézni még az agyonkoptatott szálakat is. Csupán egyetlen dolog zavar bele a végértékelésbe: Jimmy Stewart szelleme...

8/10




Bonbon, a kutya (Bombón (El Perro), 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Érzelgősség és baromságok Argentínából. A Bonbon, a kutya körülbelül 10 percig bájos és szerethető, utána úgy belefullad saját giccseibe, hogy nem öröm nézni. Van egy félős kutya, egy reménykedő ex-benzinkutas (aki a gazdája lesz), egy túlbuzgó "kétajtós szekrény" állatidomár és ennyi. Az igazi sztori kb. 50 percet követően indulna be, de "cselesen" kiderül, hogy az nem is az igazi sztori. Szóval mire kikristályosodna, hogy valójában miről is szólna a film, már a stáblistát látjuk. Teszem hozzá gyorsan, szerencsére...

2/10




A kör 2. (The Ring Two, 2005, forgalmazza UIP)

A külföldi kritikák már engedtek sejtetni valamit A kör 2. zsenialitásából, de amit láttam, az minden képzeletet alulmúlt. Hideo Nakata megmutatta, hogyan kell bő másfél órán át mutatni a semmit, és hogyan kell történet nélkül filmet készíteni. A horror elemei egyáltalán nem lelhetőek fel a filmben, a színészi alakítások egész egyszerűen borzalmasak, a speciális effektek pedig nem mások csupán, mint felesleges pénzköltések (plusz még fel is ébresztenek a hangjukkal). Egy szó mint száz, A kör 2. az év eddigi második legrosszabb alkotása, tessék megnézni, megéri!

1/10

Miért ne gondolná komolyan? A Lumiére-fivérek is szerettek nevetni...

Van olyan barom, akinek igen. :)

De sok ideje van valakinek! :-))) Ha nem tudnám, hogy alkalmazásban vagy valahol, azt hinném, munkanélküli vagy. :-)
Ez a mondat viszont nagy fájdalmat okozott, ugye te sem gondoltad komolyan???

Alien Vs Predator, amely opusz miatt végül is a Lumiére-fivérek feltalálták a mozgóképet

:-)))

Whale Rider az a Bálnalovas? Mert akkor az kell mondjam, hogy "bullshit"!
De persze A kaptár első része is úgy volt szar, ahogy, úgyhogy ehhez nem igazán kell nagy elemzőnek lenni!

A Resident Evil 2 jobb film, mint a Whale rider. Sure.

Régóta sejtettük, hogy Daemiaen a filmkritika rézandrása, de azt is bizton tudtuk, hogy nem a számok Paganinije. Ezt az is bizonyítja, hogy Koltai Világszáma jobb eredményt ért el, mint a Alien Vs Predator, amely opusz miatt végül is a Lumiére-fivérek feltalálták a mozgóképet. Annak ellenére tehát, hogy a cikkek végi Köchel-jegyzékszámok a csoda tudja, mire valók, élvezzük újra a zseniális poénokban bővelkedő remek élménybeszámolókat, ezúttal 3500-ig!


Valódi szőke (The Real Blonde, 1997, forgalmazza: FF Film & Music)

Ha valaki az FF-nél elmondaná, miért is kellett ezt a hétéves szintesz*rt forgalmazni, akkor is hülyének nézném. Az amerikai kisember, aki a színészeten keresztül akar sikeres lenni. Jóval, de jóval többet ki lehetett volna hozni ebből az alapból, de Tom DiCillónak elég volt a  80-as évek B-kategóriás vígjátékainak színvonala. A szatíra és a cinizmus elemeit nagyon gyatrán használja, szinte egyszer sem mosolyodunk el az egész film alatt. A szereplőgárda pedig olyan majdnem sztárokból áll, akikre ma már senki sem emlékszik (Steve Buscemi persze kivétel).

3/10




Új Eldorádó (Új Eldorádó, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Végre egy dokumentumfilm, ami azon kívül, hogy elfogult, nagyszerű is. Kocsis Tibor filmje az erdélyi Verespatakról szól, ahol egy kanadai óriásvállalat egy aranybányát szeretne létesíteni 4 falu helyén, lerombolva a hegyeket, óriási környezeti katasztrófát okozva a cianidos kitermeléssel.. Kocsis kamerája szinte életre kel, mindig tudja kit kell kérdezni, mit kell mutatni. Nagy szerencse aligha, tudatos rendezés annál inkább, Kocsis egyszer sem mond ki nyíltan véleményt (annak ellenére, hogy mindenki tisztában van vele), a filmbéli nyilatkozók viszont nem köntörfalaznak, egy mondattal sem mondanak többet annál, mint amit feltétlenül kell. A pénz a fejlett gazdaságokban sokkal kisebb úr, mint mondjuk egy szegényebb országban. Ezek után nem csoda, ha egy kanadai multi képes volt efogadtatni egy ilyen tervet a román kormánnyal abban az országban, ami 2007-ben az EU tagja lesz, ám még mindig a korrupció az úr.

8/10




Osama (Osama, 2003, forgalmazza: Odeon)

Siddiq Barmak Golden Globe-díjas filmje majdnem csodát tett. Egyrészt megreformálta az eddig sem túl termékeny afgán filmgyártást, másrészről végre kendőzetlenül beszél arról a világról, amelyet a tálibok uraltak, és ahol bűn volt minden, nem beszélve az igazságszolgáltatás teljes hiányáról. Arról Barmak nem nagyon tehet, hogy az amúgy nem túl hosszú filmje nem is igazán érdekfeszítő: ilyen volt ott az élet, minek színezni? És ez így is van rendjén. Az Osama olyan film, amelynek egy perce sem okoz meglepetést, mégis kellemes emlékeket hagy az emberben.

6/10




A Bourne-csapda (The Bourne Supremacy, 2004, forgalmazza: UIP)

Végre! Nagyon régóta vártam egy olyan akciófilmre, amit egy olyan rendező készített, akinek korábban soha semmi köze nem volt se Hollywoodhoz, sem pedig a műfajhoz. Paul Greengrass megajándékozott az év harmadik legjobb filmjével. A Bourne-csapda kétségkívül legnagyobb erőssége a technikai kivitelezés, ami szó szerint hibátlan. A színészek közül egyértelműen kiemelkednek ketten, Joan Allen és legfőképpen a nagyon, de nagyon "cool" Brian Cox. Egyetlen apró negatívum a sztori rettentő soványsága, de szerencsére ez most tényleg nem olyan nagy bűn. Ez kérem nem Matt Damon-, nem egy puszta akció-, sőt, nem is Universal-, hanem egy ízig-vérig Greengrass-mozi, aki mert és nyert. Meg merte tenni azt egy 100%-ig Hollywoodban készülő film esetében, hogy a saját elképzelése szerint forgassa le, és milyen jól tette! Ha nem zsánerfilm vagy egy franchise része lenne A Bourne-csapda, még azt is rá lehetne sütni, hogy szerzői film. Kötelező megnézni, én kétszer tettem meg.

9/10




Feketék fehéren (White Chicks, 2004, forgalmazza: InterCom)

A Scary Movie franchise elhagyása után Wayanséknek kellett egy új. Ez lett volna a White Chicks, amelytől mind a Columbia, mind a testvértrió legalább akkora profitot remélt, mint horrorparódiájuk első részétől. Nos, nagy siker nem lett, a nullszaldó azonban azért nem temette el Keenen-Ivoryt, Shawnt és Marlont. A Feketék fehéren amennyire csak lehet, a legalapvetőbb filmes eszközökkel operál, még véletlenül sem látunk semmi rendezői vagy forgatókönyvi bravúrt. A poénok az elvárható szintet ütik csak meg (azaz elég gyengék és unalomig ismertek), azonban ahogy előadják a fingós gegeket és társaikat, bizony nehéz megállni röhögés nélkül. Bevallom, azért rosszabbra számítottam. Viszont azért mindenképp dicséret illeti a forgatókönyvíró 6 (!) emberkét, hogy nagyjából sikerült mellőzni a "fekákra" jellemző poénhullámot.

3/10




Norman Jewison: Az ítélet (The Statement, 2003, forgalmazza: InterCom)

Az InterCom baromi fantáziadúsan a cím elé biggyesztette az érdemteleül "Oscartalan" Norman Jewison nevét a magyar cím elé, mintha mindenki ismerné e nagyszerű rendezőt és nevének láttán tódulnának a nézők abba az egyszem moziba, ahol bemutatták. Na, mindegy. Nagyon sokat vártam a filmtől, sajnos nem eleget kaptam. Adott Michael Caine, aki szerepe szerint 1944-ben megölt(?) 7 zsidót valahol Franciaországban. A párperces bevezetést követően  92-be ugrunk, ahol azt látjuk, hogy kb. féltucat csapat el akarja tüntetni a Föld színéről szerencsétlen vénembert, akinek már a szíve is alig dobog. Ez volt az egyik, ami nagyon szemet szúrt. A másik pedig a forgatókönyv felesleges agyonmisztifikáltsága. Szinte senkiről sem derül ki, hogy kicsoda, pedig egy politikai thriller/dráma esetében azért ez nem lenne rossz dolog. A rendezés rendben van, bár Jewison szokásához híven lassan szövögeti a történetet. Michael Caine alakításán meg lehetne lepődni, ha nem minden filmjében hozná ki magából a maximumot. Amin egy kicsit elmosolyodtam, az a film vége volt: az alkotás a II. Világháborúban elhunyt 70000 francia zsidónak állít emléket. Ebben semmi mosolyra méltó nincs, de az, hogy az alkotók (sem a rendező, sem a producer, sem a forgatókönyvíró, aki mellesleg A zongoristáért Oscart kapott, sem egyetlen szereplő) között egyetlen francia sincs, sőt, egy árva francia szó sem hagzik el a filmben. Na most ezek után utólag nevetségesen hangzik Caine szájából, igazi angolos angollal: "Szeretem a hazámat, Franciaországot!". Szokványos thriller jó befejezéssel.

5/10




Stepfordi feleségek (The Stepford Wives, 2004, forgalmazza: UIP)

Előre leszögezem, nem láttam az eredeti alkotást, pedig gondolom, akkor még rosszabb véleménnyel lennék Frank Oz borzalmáról. Nem semmi ez a film. Nicole Kidman affektál, Matthew Brodericknél jellegtelenebb színész kevés van, Christopher Walken bután néz ki a fejéből, Glenn Close brillírozik, Frank Oz pedig azt sem tudja, mit csinál. Egy olyan szürreális, abszurd vígjáték film a Stepfordi feleségek, amelynek nagyon kevés értékelhető mozzanata van. Bette Midler és Glenn Close mindenképp hozzájárulnak ehhez a kevéshez. Ez a forgatókönyv nem másért, mint egy Tim Burton kaliberű rendezőért kiált, aki tud mit kezdeni a különös világokkal. Mert ez így alig több, mint a semmi.

2/10




Perlasca - Egy igaz ember története (Perlasca, Un Eroe Italiano, 2002, forgalmazza: HungariCom)

Sajnos bevett forgalmazói gyakorlat itthon, hogy egy magyar koprodukciós film éveket késik, mire mi is láthatjuk. Az eredetileg tévére készült Perlasca is ilyen. A magyar-olasz alkotás nem sokban különbözik a Schindler listáától vagy a Raoul Wallenberg életéről szóló, Stellan Skarsgaard főszereplésével készült Wallenbergtől. Alberto Negrin rendező egy tévéfilmhez képest jó munkát végzett, a film 125 perce alatt egyetlen üresjárat sincs, rendesen pereg a film. Azonban ami megbocsájthatatlan, az az amatőr hatásvadász eszközök borzalmasan gyatra használata, a Romantica sorozatai szintjét alig felülmúló dramaturgia és a színészi játék. Azonban mégsem lehet egyértelműen rossz filmként emlegetni a Perlascát, mert igenis vannak jó momentumai, és az utolsó percig leköti a figyelmet (igaz, ez nagyrészt a témájának köszönhető). Ezek mellett az operatőri munka is kiváló, Ennio Morricone pedig ismételten remekelt, bár kicsit ismerős tételekkel találkozni.

5/10




A tűzben edzett férfi (Man On Fire, 2004, forgalmazza: InterCom)

Tony Scott egy olyan rendező, akinek a filmjeinél nem mehet biztosra az ember. Lehet, hogy remek témát választ, de sokszor bizony elég kétes a végeredmény. A tűzben edzett férfi esetében is aggódva ültem be a terembe, hiába az IMDb akciófilmhez képest remek átlaga, a külföldi kritikák nem voltak elragadtatva az alkotástól. Pedig remek film! Brian Helgeland ugyan képtelen volt megsimételni akár a Szigorúan bizalmas, akár a Titokzatos folyó színvonalát, de gondolom, itt az alapanyag sem volt olyan eredeti. Mindenesetre a 145 perces játékidő egy pecig sem vontatott, a dialógusok remekek, a karakterek élnek, hihetőek (ami, valljuk meg, egy akciófilmnél nem alapfeltétel). Tony Scott azonban átesett egy kicsit a ló túlsó oldalára: enyhén "agyonrendezte" filmjét, folyamatosan valami képi effekttel bombáz: hol kézikamerát rángat, hol hatalmas betűkkel feliratoz, hol 6 részre osztja a képet, hol pedig a vágással szórakozik. Azonban ettől függetlenül A tűzben edzett férfi remek film, amelyből ugyan hiányzik az eredetiség, de remekül összerakott, jól megkomponált, kellemesen kimunkált bosszúmozi.

8/10




Álmodozók (The Dreamers, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Bernardo Bertolucci csak testileg öregszik. Legalábbis számomra ez jött le Az álmodozókat nézve. Az olasz direktor visszakalauzol minket 1968-ba Párizsba, a diáklázadások idejére, azonban szerencsére kihagy mindenféle nyílt politikai és hovatartozási önreklámot és propagandát. Viszont hiába indul jól a film, kb. 30-40 percet követően végleg tévútra jut. Nem látunk mást, mint egy önelégült testvérpár és egy útkereső amerikai egymásra találását egy cseppet sem vonzó formában. Egy ehhez hasonló erotikus töltetű film esetében a rendezők általában remek érzékkel teszik kíváncsibbá és kíváncsibbá a nézőt, de Bertolucci ezzel nem törődött. Egyszercsak mindenki meztelen, aztán "uzsgyi, mutassuk meg!". Egy picit sem tud a film szép és vonzó lenni, akárcsak a három főszereplő. A befejezés is sajnos a várt fordulatot hozza, ami szintén csalódás. A kis buddha és a Lopott szépség sem volt már az igazi, és sajnos Az álmodozók sem az. Nagyon úgy tűnik, hogy Bertolucci egy lélekben fiatal rendező, aki még mindig arról a korszakról álmodozik, amelyben a legjobban érezte magát.

5/10




Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók II. (Les Riviéres Pourpres II. - Les Anges De L Apocalypse, 2003, forgalmazza: SPI)

No, kérem, Luc Besson már itt is átvette az irányítást. Mióta megbomlott az elméje, képtelen akár egyetlen jó filmben is közreműködni. A Bíbor folyók II. forgatókönyvére is biztos baromi büszke, pedig nem lenne mire. A borzalmasan unalmas és gagyi történet, megmosolyogtató lövöldözések és a folyamatos futkorászás szinte már az agyamra ment, annyira élveztem eme műremeket. Olivier Dahan pedig a Hüvelyk Matyi után ismét tanúbizonyságot tett arra, hogy lehet jellegtelenül rendezni. Azért van ám benne pozitívum is: a fő- és a végefőcím.

2/10




Vágyastársak (El Otro Lado De La Cama, 2002, forgalmazza: Intersonic)

A roppant mód IQ-mentes előzetes után nem sok jóra számítottam e filmmel kapcsolatban, még szerencse, hogy kinőttem az előzetes alapján való ítélkezésből. A Vágyastársak egy jó film megfűszerezve néhány tényleg kiváló poénnal. Kis bemutató napjaink párkapcsolatairól, amolyan latinos szemlélettel. Emilio Martínez Lázaro nagyszerűen vezeti színészeit és remek érzékkel helyezi el filmjében a hangsúlyos részeket. Még véletlenül sem egy Almodóvar-alkotással van dolgunk (a Rossz nevelés után már lehet, hogy szerencsére), viszont remek kikapcsolódás a hűvös októberben.

7/10




SCHULTZE GETS THE BLUES (SCHULTZE GETS THE BLUES, 2003, FORGALMAZZA: SZIMPLA)

LEGUTÓBB TAVALY MÁRCIUSBAN, A CHIHIRO SZELLEMORSZÁGBAN UTÁN ÉREZTEM AZT, HOGY 10-EST KELL ADNOM EGY FILMNEK, EZ MOST ÚJRA MEGTÖRTÉNT. A SCHULTZE GETS THE BLUES MINDEN MÁSODPERCE VARÁZSLAT, EGY APRÓ ÉLET HATALMAS ÖRÖMERIRŐL SZÓL. MICHAEL SCHORR RENDEZŐ-FORGATÓKÖNYVÍRÓ RENDKÍVÜLI ODAADÁSSAL ÉS TÖRŐDÉSSEL KÉSZÍTETTE EL FILMJÉT, NAGYON KEVÉS HASONLÓAN KEDVES ÉS HANGULATOS ALKOTÁS KÉSZÜL MANAPSÁG. SCHULTZE SZEREPÉBEN HORST KRAUSE PEDIG EGYSZERŰEN LEHENGERLŐ: NINCS OLYAN MEGMOZDULÁSA, AMI NE LENNE HITELES: ESETLEN, BÁTORTALAN, TISZTELETTUDÓ ÉS VÉGTELENÜL JÓLELKŰ. A KÉPEK IS MAGUKÉRT BESZÉLNEK: JÓ HOSSZAN KIMUNKÁLT FESTMÉNYEK, AMELYEK SZINTE ÁRASZTJÁK A NYUGALMAT MAGUKBÓL. KÉPTELENSÉG ERRŐL A FILMRŐL ROSSZAT MONDANI, VITATHATATLANUL AZ ÉV FILMJE!!!

10/10




Már megint bérgyilkos a szomszédom (The Whole Ten Yards, 2004, forgalmazza: InterCom)

Majdnem sikerült, de még egy picit igyekezni kellett volna, hogy alul tudja múlni az idei mozis évben a Vas színvonalát, de azért így sem "rossz". Kevés ennél kínosabb filmet láttam életemben, egy igazi förmedvény. Hirtelen nem is tudom, mit írjak róla, annyi emlékezetes momentum maradt meg bennem Howard Deutch csodájából, de egy sem jut eszembe. Inkább tessék megnézni! Megéri!

1/10




Tamara (Tamara, 2004, forgalmazza: HungariCom)

Hajdu Szabolcs második filmje (az első a Macerás ügyek volt) egy igazi unikum a nem túl széles, ám de annál silányabb idei hazai filmtermésben. Sajátos stílusa és látásmódja arra enged következtetni, hogy vannak még itthon tehetségek. Hibátlan és nagyon egyedi látványvilágával a film vizuálisan már-már élményszámba megy, nagy kár, hogy a történet eléggé hiányos, néhol meg szájbarágós: egy ilyen különleges kivitelezésű alkotás esetében a film lényegét megmagyarázni óriási hiba volt, márpedig sajnos ez történt, nehogy véletlenül valaki ne értse. Ettől függetlenül azonban a Tamara értékes mű, és még sok időt sem kell rá áldozni, mivel csupán 75 perces.

6/10




A temetetlen halott (A temetetlen halott, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

A "szoftkommunista" Nagy Imréről csoda, hogy eddig nem készült film. Mészáros Márta, jó nagy kormányzati és alaptíványi hátszéllel azonban készített egyet. Az alkotás sajnos nem olyan, mint lehetett volna: olcsó, hatásvadász eszközök, kevésszer felvett jelenetek, ezáltal néhány kínosan gyenge alakítás (Jan Nowicky sem túl jó mindenhol) és még néhány igénytelen dolog, amelyek igencsak szemet szúrnak, nem kell nagyítóval keresgélni őket. Hiába segédkezett Jancsó Miklós dramaturgként, ez sem segített a filmen filmként való megítélésében. Viszont ezt a filmet látni illik, én személy szerint beleborzongok a gondolatba, hogy mi lett volna, ha nem az elvakult Kádár, hanem Nagy Imre maradt volna miniszterelnök.

4/10




Collateral - A halál záloga (Collateral, 2004, forgalmazza: UIP)

Nem fogom minden spoiler előtt felhívni a figyelmet, lesz néhány. Michael Mann az év egyik legkülönösebb és legkülönlegesebb filmjét készítette el - abszolút tehetségetelen módon. Amatőr dramaturgiai megoldások, megmosolyogtató helyzetek, felesleges rendezői "túlkapások" (a magányos farkas szimbóluma szerintem rettenetes). A történet amúgy kellemesen csordogál, Tom Cruise szerintem elég hiteles ahhoz, hogy most végre elhiggyük neki, amit játszik. Jamie Foxx alakítása remek, bár roppant idegesítő a faszi, lúdbőrzik tőle a hátam. Mark Ruffalo már Az élet nélkülemben és az Egy makulátlan elme örök ragyogásában is megmutatta, mire képes, apró szerepében most is kiváló. A két életunt, kiábrándult főhős jellemfejlődése sem tökéletes, néhol - akárcsak máshol - igencsak következetlen a rendezés. Viszont a dialógusok nagyszerűek, de ebből következik számomra a legnagyobb negatívum is: Mann helyében én sokkal merészebben fejeztem volna be a filmet, ám ha már így lett vége, minek kellett az emberek szájába rágni, hogy a metrón csak órákkal később fedeznek fel egy hullát (ugyanis az egyik legjobb jelenetben Cruise kifejti L.A.-ről a véleményét ezzel kapcsolatban is)??? Sokkal hatásosabb lett volna, ha emlékezni hagy Michael Mann, nem pedig hülyének néz mindenkit. Bár 100%-ig hollywoodi film, így nincs min csodálkozni.

5/10




Haverok (Buddy, 2003, forgalmazza: Cirko Film - Másképp Alapítvány)

Norvég film a Haverok, ezért is voltam különösen kíváncsi egy ilyen igazi amerikai téma skandináv feldolgozásához. Három barát saját maguk szórakoztatására Jackasst játszik, amit handycammel meg is örökítenek. Valahogy egy kereskedelmi csatorna kezei közé kerül egy-két kazetta, és felfedezik a fiúkban rejlő "tehetséget". Vajon pozitívan változtat meg a sztárlét? Nem, úgy látszik, Norvégiában sem. Sok újat nem kapunk, egyedül a giccs és a gagyi poénok hiánya tudatosítja bennünk, hogy nem hollywoodi filmmel van dolgunk (ja, és persze, hogy norvégül beszélnek). Mégis kellemes szórakozás, bár jól bejáratott séma alapján készült, "zaftos" heppienddel.

5/10




Nők transzban (Connie And Carla, 2004, forgalmazza: InterCom)

A Bazi nagy kliséhalmaz után itt van a Buzi nagy kliséhalmaz. Hurrá! A mind forgatókönyvíróként, mint színészként ultratehetségtelen Nia Vardalos valahogy meggyőzte Toni Collette-et, hogy ugyan már öltözzenek férfi travesztiknek, rohadt jó film lesz belőle, pláne, hogy ő, az Oscarra jelölt szkriptíró kerekítette a sztorit. Nos, borzalmas a végeredmény. Történet nincs, helyette van sok, nagyon sok varieté betét és szánalmas poén. Az egyetlen pozitívum, hogy Toni Collette zseniális színésznő, egyszerűen kiemelkedik a viccesnek szánt "homoktengerből", ha valaki esetleg mégis kedvet kapna a filmhez, hát, miatta érdemes egyedül beülni rá.

2/10





Neveletlen hercegnő 2. - Eljegyzés a palotában (The Princess Diaries 2. - Royal Engagement, 2004, forgalmazza: InterCom)

Tegyük is fel rögvest az első kérdést: kinek is szól a film? Röviden: aki kibírja. Utánuk jönnek azok az érzelmileg kificamodott egyének, akik szerint egy ilyen film folytatása még megható és más egyéb, Disneys jelzővel illethető. Gyerekeknek biztos nem, mert az InterCom feliratosan küldte a moziba eme remeket, bár szerintem tök mindegy, így is, úgy is sz*r (lenne). Második (és egyben utolsó) kérdés: miért (nem) jó a film? Röviden: mert unalomig ismert, elcsépelt, hazug, álszent és unalmas. És miért közel 2 órás? Garry Marshallnak annyi mondanivalója volt, nyilván még így is meg kellett vágnia dédelgetett gyermekét. Szépen közelítünk a mélypont felé, már nem sok kell, hogy ne a Vas legyen az év legrosszabb filmje.

1/10




Monsieur Ibrahim és a Korán virágai (Monsieur Ibrahim Et Les Fleurs Du Coran, 2003, forgalmazza: SPI)

Újabb barátkozós film az öreg tata-kisgyerek bugyorból. Philippe Muyl A pillangója még emlékezetünkben és szívünkben él (nem mintha annyira jó film lett volna, de pl. a bábjáték zseniális volt), a Monsieur Ibrahim pedig ezt hivatott "kicserélni". Könnyen rá lehet mondani, hogy Omar Sharif jutalomjátékáról van szó - szerencsére erről szó sincs, bár tény, olyan szerepe van, amelyben nyugodtan felvonultathatta képességének teljes tárházát. Az igazi sztár mégis Pierre Boulanger, a kisfiú, aki a szemünk előtt serdül férfivá, és ezt remek játékkal teszi. A film maga elég szokványos úton halad: Sharif nagy szavai legalább akkora hatással vannak a fiúra, aki kimondva-kimondatlanul is amolyan haveri státuszba kerül az idős boltossal. A film végére pedig egy nagy kalandra indulnak közösen: innentől sajnos elég kínossá válik a rendezés, Francois Dupeyron szeretett volna megsiratni, azonban olcsó eszközeivel és olajozottan működő kliséivel ez nem sikerült. Kellemesen szórakoztató film, ami nagyrészt kikerüli a műfaj buktatóit. Kár az utolsó 20 perc miatt.

6/10




A bálnalovas (Whale Rider, 2002, forgalmazza: Budapest Film)

Manapság divat rámondani egy hollywoodi filmre, hogy giccses, stb. Ez sokszor helyénvaló. De hogy egy Amerikán kívüli alkotás cukormázas legyen - neeeem, az nem lehet, legalábbis még a kritikusok képtelenek beismerni, hogy Hollywoodon kívül is létezik giccs. Mondjuk Új-Zélandon. Niki Caro filmje nem más, mint nagy hazafias ömlengés egy szupertehetséges kislánnyal a főszerepben. Caro remekül használta fel hazája mondavilágát egy olyan film elkészítéséhez, amibe szívét-lelkét beleadta, sajnos az az ő hibája, hogy a bálnalovagláson és Rawiri Paratene nevetséges alakításán kívül nem emlékszünk semmire. Bár mégis. A kislány és nagyapja közti viszony lerágott csont, mégis vibrál a levegő közöttük - remek rendezői megoldás. A film hangulata kétségkívül különleges, Keisha Castle-Hughes játéka valóban parádés, de ennyi. Lisa Gerrard zenéje erősen emlékeztet Badalamenti taktusaira, bár ez annyira nem baj. Aki kíváncsi egy jó, a törzsi konvenciókról és szigorú hagyományokról szóló filmre, nézze meg az Akit Paripának hívtak című Richard Harris-filmet.

5/10




Alien Vs. Predator - A halál a ragadozó ellen (AVP: Alien Vs. Predator, 2004, forgalmazza: InterCom)

A Universal első keresztezős filmjei (Drakula, Frankenstein, Farkasember) óta minden évtizedben születtek ilyesféle alkotások. A  60-as években már olyan képtelen címek is voltak, mint Billy The Kid Vs. Dracula. Ki gondolta volna, hogy mára újra divatba jönnek ezek? Az Alien Vs. Predator sem születhetett más elgondolásból, mint a két elhalóban lévő franchise egyszerre történő megújítása. A 20th Century Fox vezetőinek képzeletében már nyilván a legelejétől egy PG-13-as besorolású film létezett, ezért kerestek olyan rendezőt, akinek az elkészített filmjét különösebb visszhang nélkül megvághatják utólag is. Szemmel látható, hogy az amúgy remekül vágott filmbe hol kontárkodtak bele utólag. Szánalmas...

A történeten sokat gondolkodtam, hogyan is lehetne összeereszteni a két vadat, nekem sem jutott eszembe jobb megoldás annál a nevetséges klisénél, minthogy kis csapat indul felfedező útra. Tehát ezt még a megtekintés előtt sikerült magamban lerendezni. Ezután már csak magára a megvalósításra voltam kíváncsi. Anderson kétségkívül ügyes rendező (legalábbis számomra újfent ez jött le), szó szerint lúdbőrzött a hátam, mikor a két idegen egymásnak feszült - szerencsére minimális CGI használata mellett. A Kockára hajazó piramis sem lehet véletlen, ugyanis Anderson következő forgatókönyvéből Vincenzo Natali fog filmet készíteni (Necropolis). Néhány jópofa utalás is tarkítja az AVP-t, jókat lehet mosolyogni rajtuk. Ami viszont még remek megoldás volt (SPOILER!), az a királynő halála: látszólag céltalanul vált vissza a kamera a vízben süllyedő idegenre, viszont a baljósan csillámló vízben távolodó lény kétségkívül az első két rész "űrbe kilövős" végét idézi - remekül. Egy szó mint száz: több sebből is vérzik az Alien Vs. Predator, viszont ha túl tudjuk tenni magunkat az előzményeken és a gyermeteg párbeszédeken, valamint a körítésen, jól fogunk szórakozni. Kíváncsian várom a bővített változatot, de mivel most ezt a filmet ebben a formájában kell értékelni, ez így csak közepes.

5/10




Cápamese (Shark Tale, 2004, forgalmazza: UIP)

A DreamWorks lázasan kapkod, hogy valahogyan minőségben be tudja fogni a Pixart, de ez a Cápamesével sem sikerült. Abba most nem szeretnék belemenni, miért is van újabb halas filmünk (lehet, hogy a DW előbb kezdte a Cápamesét, csak a Pixar beelőzött a Némóval és ezért tolták odébb a premiert másfél évvel), de a legnagyobb gyengeség megint a forgatókönyvben rejlik. Akárcsak a Shrek 2., ez is nagyon bugyuta és banális. Dicsérendő a stúdió újítási szándéka a történetet illetően, de a szándék kevés volt, ha a szkriptet nem sikerült rendesen megírni. Gettómese - ez is lehetne a cím, ugyanis olyan szlenget hallhatunk (sajnos a magyar szinkron nem tudja visszaadni mondjuk a De Niro - Scorsese párbajt, de Speier Dávid újfent megmutatta, hogy nála jobb magyar szöveget készítő fordító nincs hazánkban), hogy már csak a káromkodás hiányzik. Az elkészítéssel is gondjaim akadtak: minden egyes élőlény nagyon bumfordira sikerült. Lehet, hogy szándékosan, nekem mindenesetre nem jött be. A Cápamese eleve bukásra (kritikaira mindenképp) volt ítélve, ugyanis a DreamWorks a Z, a hangya óta képtelen megverni a Pixart akár egyetlen orrhosszal is.

4/10




Rózsadomb (Rózsadomb, 2003, forgalmazza: Mokép)

Cantu Mari filmje és Jim Sheridan Amerikábanja között - akármilyen furcsa is - párhuzam van. No, nyilván nem a gyártási költségek között, ez sokkal inkább az elkészítés módjában keresendő. Mindkét alkotás esetében gyermekek szemszögéből "izgulhatjuk" végig a történetet, ami a Rózsadomb esetében már megint 1956. Az unalomig ismert forradalmi téma "nagyon üt", most csupán annyi a különbség, hogy egy II. kerületi villából, egy hithű komcsi gyermekeinek szemszögéből tapasztalhatnánk valami oltárira újat. Csak míg Sheridannek jól sikerült, addig Cantu Marinak nem. Azok a részek a leggyengébbek a filmben, amikor a kölkök próbálnának információt juttatni a nézőhöz, amit én személy szeint elnyújtott ásításokkal nyugtáztam. Andorai Péter és Marozsán Erika viszont kitettek magukért, hiányos szerepüket kellő átéléssel adják elő. A Rózsadomb nem teljesen rossz film, ugyanis a jó értelemben vett elszigeteltség, a nyugalom és az (ál)gondtalanság azokban a zűrös napokban, remekül átjön a filmen.

4/10




Sírhely kilátással (Plots With A View, 2002, forgalmazza: SPI)

Klassz kis angol vígjáték a Sírhely kilátással, melynek legfőbb erényei maguk a szereplők. És aki tehet erről, az nem műs, mint Nick Hurran direktor. Nem tudom, mikor kaphatott észbe, hogy már jó háromnegyed órája még csak a "bevezetés"-nél tart, de biztos szólt neki valaki, hogy nem eposzt forgat. Sajnos emiatt nem igazán telitalálat a film, viszont a második fele igazi sziporkázás. Brenda Blethyn, Alfred Molina, Christopher Walken, Robert Pugh, Naomi Watts, Lee Evans - impozáns névsor, mindannyian emlékezetes alakítást nyújtanak, bár Mr. Walken a mikrofonfrizurás, állandóan temetkezési újításon a fejét törő vállalkozó szerepében csúcs. Az utolsó 7-8 perc horrorepizódja pedig felteszi a koronát a produkcióra. A Sírhely kilátással, ha nem is eredeti, ha sokáig is kezdődik, a remek színészek és az utolsó pár perc miatt élvezetes és jónak mondható film.

7/10




Felejtés (The Forgotten, 2004, forgalmazza: InterCom)

Harmadik típusú baromkodások. Röviden ennyi a Felejtés. Gerald Di Pego forgatókönyvíró eddig leginkább tévés szkriptjeiről volt ismert (jó, plusz a Csodabogár), nem véletlen, ha a kereskedelmi csatornák összes, titkosügynökös vagy bármi olyan sorozatot, ami akár picit is kapcsolódik a sci-fihez, alapul vett. Joseph Ruben pedig jött, és még jól el is barmolta a sz*rt. Ilyen rossz filmkezdéssel ritkán találkozni: arcpirító monológok és beállítások, egyértelmű utalások a későbbiekre, fogódzkodót nyújtva ezáltal nemcsak a dilettáns nézőnek, de magának a direktornak is, nehogy valami eredeti rendezői "bravúrt" kelljen alkalmazni. Sajnos a film további részének sincs nemhogy sok értelme, de még élvezetes perce sem, Julianne Moore pedig még sosem volt ilyen idegesítő.

1/10




Kidobós - Sok flúg disznót győz (Dodgeball: A True Underdog Story, 2004, forgalmazza: InterCom)

Régen volt már "ertéelkubosemberke" szavaival élve sírva röhögős filmvígjáték, nos a Kidobós félig az. Azért csak félig, mert amikor Rawson Marshall Thurber épkézláb dialógokat írt, akkor fetrengünk, a film másik felében inkább unatkozunk és hallgatjuk a totális csődöt a párbeszédekben. A másik hiányom a Kidobóssal szemben, hogy baromira jó paródia lehetett volna belőle, igazi "sportfilmfika", ugyanis aki egy ilyen sportot választ alapul, annak remek alapot szolgáltat(hat)ott volna egy kis karikatúrához. Nem így történt. Bánkódni így sem érdemes, Rip Torn elviszi a hátán a filmet. Ben Stiller karakterében és alakításában fedezhető fel nyomokban, hogy azért "vót itten próba kérem arra, hogy kifigurájjunk", de az idén agyonfoglalkoztatott színész sajnos kicsit túljátssza a szerepét. A Starsky és Hutchhoz képesti szerepcsere nem tett viszont jót Vince Vaughnnak, aki valami eszméletlenül humortalan és savanyú. Mindegy, a Kidobós remek szórakozás, a nyavajgásaimat pedig jócskán feldetetik Torn mesés megnyilvánulásai.

5/10




A mandzsúriai jelölt (The Manchurian Candidate, 2004, forgalmazza: UIP)

Már az eredeti filmnek sem értettem soha a magyar címét, ugyanis Mandzsúriához kb. annyi köze van, mint részegnek a gerendagyakorlathoz. Mindegy. Szóval Jonathan Demme úgy tűnt a  90-es évek elején, hogy Amerika egyik legnagyszerűbb rendezője lesz. Nem így lett, erről pedig csak ő maga tehet. A mandzsúriai jelölt sem ér fel sem Philadelphiához, nemhogy A bárányok hallgatnakhoz. Nem más, mint egy olyan forgatókönyvsablonra épülő thriller, amelyben csak a neveket kellett kitölteni. Demme érdemei közé tartozik, hogy a feszültség végig a gyomrunkban érezhető (még ha csak kis mennyiségben is), ráadásul ott titokzatoskodik, ahol kell, ott árul el dolokat, ahol annak a helye van. Meryl Streep, Jon Voight (még kis szerepében is) és legfőképp Liev Schreiber nagyot alakítanak, legfőképp Streeptől szokatlan ez a szerep, de nagyon jól áll neki. Denzel Washington évét írjuk: a korrekt Időzavarban és a nagyon jó A tűzben edzett férfi után ez a harmadik filmje szők egy év alatt, és sajnos ebben a leggyengébb. Képtelen voltan elhinni (anélkül, hogy bármilyen "poént" is lelőnék) róla, hogy ő egy - hogy spoilermentesen fogalmazzak - lelkileg sérült exkatona. Sajnos a film végét sikerült rendesen elbarmolni, bár az amerikaiaknak a választások hevében nyilván pont egy olyan filmre volt szükségük, amelyben némi happy enddel zárul a történet. A mandzsúriai jelölt nem felesleges remake, inkább úgy lehetne mondani, hogy a Frankenheimer-változat aktualizálása.

6/10




Nézz balra, ott egy svéd! (Se Til Venstre, Der Er En Svensker, 2003, forgalmazza: Cirkó Film - Másképp Alapítvány)

Újabb könnyed vígjáték a halódó Dogma-tételek alapján. Bár azért Natasha Arthy használt steadycamet, valamint zenei aláfestéssel is találkozunk. A történet enyhén szólva sem túl eredeti: van egy hazudós menyasszony, egy szakítás miatt már két éve depressziós nővér, egy mindenki álma vőlegényjelölt és egy HIV-pozitív svéd exbarát, aki Kenyában gyűjtötte össze fertőzését. Kétségtelen, hogy a film remekül működik, nagy részében még élvezetes is, azonban a szereplők közül néhányan eléggé idegesítőek ahhoz, hogy ne érdekelje az embert, mi fog történni velük. A Nézz balra, ott egy svéd! egy, a sablonjaiból kitörni nem szándékozó, ám pusztán szórakoztatni kívánó dogmatikus produkció, ami hellyel-közzel rendben is van.

5/10




Téli álom (San Zimske Noai / Midwinter Night s Dream, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

A Téli álom szép film. Mondom ezt annak ellenére, hogy a 2004 telén, Szerbiában játszódó film kb. ugyanarról szól, mint nálunk a produkciók fele: a napi nyomorról és a kilátástalanságról. Azonban ez esetben a remény ott bujkál minden egyes képkockán. Goran Paskaljevic nagyszerű rendező, egyszerű megoldásai nagyszerűen hatnak, és nem utolsósorban - gyorsan hozzáteszem -, giccsmentesen. Lazar Ristovski személyében egy olyan marcona külsejű főszereplője van a Téli álomnak, akinél jobbat nehéz lett volna találni: hideg tekintete mögül hihetetlen mennyiségű érzelem szabadul fel a film során, teszi ezt olyan játékkal, hogy még véletlenül se váljon tolakodóvá vagy nevezségessé. Természetesen számon lehet kérni Paskaljevicen az eredetiséget nagyrészben nélkülöző forgatókönyvet és az olykor leülő történetet, ám mindezek ellenére a Téli álom korrekt alkotás, szépséges zenével.

7/10




Che Guevara: A motoros naplója (Diarios De Motocicleta, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Az életrajzi filmek általában egy bizonyos személy felemelkedéséről és pályájáról szólnak. A motoros naplója ellenben Ernesto Guevara akkori életéről, amikor még senki volt. Pontosabban ez csak a film elejére igaz, ugyanis 120 perc elteltével Guevarából jóval több lesz, mint puszta cselekedni vágyó ember: egy szimpla kis 6000 km-es utazástól egy teljesen megváltozott világnézetű, átértékelődött szemléletű egyén, akiben már fortyog valami. Walter Salles filmje korántsem lendületes vagy pergő, inkább csak úgy nézeti magát. Képtelenség nem koncentrálni, valami varázslat folytán még az üresjáratok (azért van egy-kettő) alatt sem lankad figyelmünk. Gael García Bernal, aki a Rossz nevelésben hihetetlenül idegesítő volt, itt remek. Ő Guevara, a jövőbeni forradalmár, és el is lehet hinni neki. Mégsem ő a film igazi sztárja, hanem a Che társát, Alberto Granadót alakító Rodrigo De La Serna. A kicsit szertelen, léha biokémikus szerepében Serna nagyszerű, a film végi letaglózó jelenet is leginkább miatta olyan gyönyörű és valóban megható.

8/10




Könyörtelenek (Ondskan, 2003, forgalmazza: Mokép)

Az idei Oscaron ez volt az egyik jelölt az idegen nyelvű film kategóriában. Akármennyire is tetszett a Könyörtelenek, nem biztos, hogy helye volt a nomináltak között. Mikael Håfström filmje a sima iskolai sablonokra építkezik, egy dekányi eredeti momentum sincs benne, mind a szülők, mind a társak személye jó ismerősünk már. Ami azonban alaposan hihetővé és hatásossá teszi a filmet, az egyrészt Andreas Wilson érett alakítása, másrészt pedig a kor, amiben játszódik. Az  50-es években, ebben a bizonyos privátsuliban az idősebbek olyasféle diktatórikus hierarchiai rendszert tartanak fenn, ami kísértetisesen hasonlít nagyravágyóbb "kollégáikéra" a második világháborúban. A nagy világégés után nem hiszem, hogy mesterkéltnek hatna egy ilyen iskolai "rend", én igenis elhittem, hogy voltak néhányan, akik megpróbálták utánozni mondjuk Hitlert és társadalmi elképzeléseit. Kínzások, megaláztatások, gyomorforgató jelenetek sokasága - mégsem felesleges, sokkal inkább szerepük van abban, hogy a főszereplő hogy nem képes megváltozni és legalább életében egyszer belezökkenni a normális életbe.

8/10




Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! (Bridget Jones: The Edge Of Reason, 2004, forgalmazza: UIP)

Nekem az első rész kifejezetten tetszett, meg sem fordult a fejemben, hogy a második ennyire gyenge lesz. Tovalibbent a varázs, Bridget nem szingli többé, másak a problémái. Kár, hogy a filmen ez már nem viccesen, hanem kínosan jön le. A dagi Zellwegertől is csak egy-két jó poénra futja, Hugh Granttől viszont még annyira sem: az első részben ő sziporkázott, most viszont borzalmasan kiegyensúlyozatlan és buta szerepe miatt erre lehetősége sincs. Colin Firth olyan, mint az elsőben volt, semmi különös. Beeban Kidron viszont rendezhetett volna jobban is: félóra után már ásítoztam, csak a menetrendszerűen alvásgátlóként beidőzített poénok nem hagytak elszenderedni. Kár ezért a filmért, de jobban belegondolva, képtelenség lett volna megismételni az első rész jópofa "szingliségét".

4/10




Mobil (Cellular, 2004, forgalmazza: InterCom)

Amint azt Sutter írta, tényleg nem más a Mobil, mint egy nagy reklám. Mindenki Nokával telefonál és mindenki Porschéval jár. Ezeken kívül van sikoltozás, autós üldözés, nyomozgatás, férfiszínész felfedezése, női színész rehabilitálása és 45 perc után dögunalom. Ekkorra már kezdett borzalmasan vontatottá válni a kergetőzés és a fene nagy titkolózás, szerencsére azonban David R. Ellis 90 perc után befejezi a filmet. Egyáltalán nem rossz film a Mobil, hála istennek mentes a divatos vágásoktól és modern akciójelenetektől, egyszerű és olykor egész ügyes, bár a forgatókönyvet jobb nem feszegetni.

5/10




Young Adam (Young Adam, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Ewan McGregor végigdug egy unalmas filmet. Kb. ennyi a Young Adam, pedig David McKenzie nagyon igyekezhetett. Kifejezetten jó ötlet, hogy - és erre kb. 30-35 perc után lehet rájönni - váltogatja az idősíkokat a rendező. "Mecsoda" kár, hogy egy totál érdektelen film kapott ilyen remek megoldást. Az életcél nélküli dokkmunkás kálváriája elmondva igenis érdekes, ám McKenzie nyomasztó és lassú képein nem az. Ewan McGregor ugyanakkor kiváló (ritkán nem az), Tilda Swinton pedig lélegzetelállító, ahogy a kiégett, minden apró reménysugárba belekapaszkodó családanyát alakítja. A Young Adamnek nincsenek emlékezetes pillanatai, az elejétől a végéig drámai fokozás nélkül jut el a film, az utolsó negyedóra bírósági tárgyalása pedig egész egyszerűen hiteltelen.

3/10




Csodálatos Júlia (Being Julia, 2004, forgalmazza: InterCom)

Szabó István drámai rendező. Első színtiszta vígjátékán is érezhető ez. Ha Ronald Harwood nem jópofa és megmosolyogtató, hanem komolyabb párbeszédeket adott volna a szereplők szájába, ugyanígy működött volna a Csodálatos Júlia. Szóval remek komédiát láthat az, aki nem idegenkedik a magyar nevektől a stáblistán. Nem vártam, nem is kaptam harsány, szó szerint megnevettető poénokat, inkább csak az egész játékidő alatt jól éreztem magam az üresjárat nélküli filmen. A színészeket felesleges méltatni, a bulvársajtó azzal van tele, hogy Bening Oscart kap, Irons még sosem volt ilyen jó, stb. Viszont amit senki sem említ meg, az az utolsó, a végső csattanó: teljesen váratlanul ért az, ahogy Szabó István elégtételt vesz a főhősnőjét ért filmbéli csalódásokon - ilyen parádés befejezést ritkán látni vígjáték esetében. A film pár apróbb hibától sajnos nem mentes, ám kétségkívül az év egyik legszórakoztatóbb filmje.

8/10




Nyílt tengeren (Open Water, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Először hadd legyek tárgyilagos: a Nyílt tengeren üdítő színfoltnak tűnhet költségvetése, "ötlete" és megvalósítása miatt. Azonban számomra a félelem legapróbb szikrája sem jött át a vásznon, valahogy képtelen voltam azonosulni a főhősök fél napig tartó fura nyugalmával, ami hirtelen pokoli terrorrá(?) alakul át - lélekben és a vízben egyaránt. Persze ehet, hogy csak én voltam éppen ilyen, félelemre immunis hangulatban (ja, nem, "L" kollega is így élte meg :). Szerintem kicsit kevés a Nyílt tengeren, bár amit vállal, azt be is tartja, és még a vége is ügyes.
És akkor most gonosz leszek: ha erre halad a független film, akkor szerintem le kellene téríteni erről az útról. Egyre képtelenebb ötletekkel próbálkozni nem biztos, hogy kifizetődő. Persze, "dobjunk be embereket a cápák közé, mi meg vegyük fel, és ha véletlenül meghalnának, eladjuk az anyagot Blair Fish Projectként". Szánalmasnak tartom ezt a felfogást. Mi lesz vajon a következő? Részeg ember a szakadék szélén??? Csak azért, mert mondjuk megtörtént?

5/10




Anakonda 2.: A véres orchidea (Anacondas: The Hunt For The Blood Orchid, 2004, forgalmazza: InterCom)

Majdnem a szék alá estem, amikor pár hónapja megláttam először az Anakonda 2. előzetesét. Gondoltam, ha ilyen filmek elérhetik nemhogy csak Amerikában, hanem szerte a világon a mozikat, akkor nem megy minden rendben. No, mindegy. Az első és a második rész között a legnagyobb különbség, hogy ezúttal rendező ült a székben. Nem mondom, hogy Dwight H. Little egy csudajó rendező, de a totális antitálentum, Luis Llosával szemben ő legalább a kamerát tudja, mire való. A 4 "forgatókönyvíró" által összetákolt szkript viszont nevetséges, a címlapokról leszédült tudósok roppant hihetőek, a színészek pedig kiestek a válogatáson. Fájó még, hogy a címszereplő hüllőnek bántóan kevés szerep jut, pedig a trükkök - bár olcsók és látszik is rajtuk - hatásosak. Az Anakonda 2. véletlenül a mozis tatyóba került a "szigorúan csak videón" feliratú helyett, sebaj, majd lesz belőle RTL Klubos-TV2-s vasárnapi überfaszamozi.

2/10




Godsend - A teremtés klinikája (Godsend, 2004, forgalmazza: SPI)

Robert De Niro volt már ördög, itt volt az ideje, hogy istent játsszon. Micsoda pazarlás, hogy egy ilyen filmben teszi. A kisvárosban játszódó Stephen King-történetek nyomvonalán haladó vérszimpla thriller a Godsend. A végére hagyott csattanót Nick Hamm rendező már 30-40 perc után az orrunk alá dörgöli. Feszültség nincs a filmben, a gonosz gyerek ebben a felállásban már nem tud félelemforrásként működni. Greg Kinnearnek és Rebecca Romijn-Stamosnak van elég tere villogni, kár, hogy ezt nem teszi meg egyikőjük sem. Igaz ez De Niróra is, aki olyan dilettáns dumával kábítja a klónozásra kíváncsi nézőt, amit az újságokból is el lehet olvasni. Ilyen vérszegény ötletből kár filmet forgatni.

2/10




A bőség földje (Land Of Plenty, 2004, forgalmazza: FF Film & Music)

A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően már szinte fogadásokat is lehetett kötni, melyik lesz az első, a tragédiával komolyabban is foglalkozó film. Spike Lee Az utolsó éjjelében már találhattunk nyomokat arra a napra vonatkozóan, de talán Wim Wenders az első, aki egy teljes nagyjátékfilmet szentel a témának, mellesleg 3 évvel a támadások után. Fura, hogy már megint külföldi rendező készít jellegzetesen hazafias érzelmeket (legalábbis az amerikaiakból) kiváltó alkotást, bár így talán kevésbé elfogult a film? Mindenesetre Wenders kemény, mégsem bántó kritikája az "új" Amerikáról igen ötletesre sikerült. Főhőse, a vietnámi veterán, a terroroizmus diadala óta ismét akcióban érzi magát: minden arab gyanús, a náluk lévő dobozok még gyanúsabbak. Összeesküvés-elméleteket kreál, hogy védje hazáját. Karaktere tán egyfajta keveréke a taxisofőrének és Mel Gibson konspirációs teóriákat kiagyalójának. Wenders jól ismert paneleket használ Amerika bemutatására, ráadásul filmje az első órát követően egyre érdektelenebbé válik az előre nemcsak hogy sejthető, sokkal inkább tudható végkifejlet miatt. Azonban itt talán az a lényeg, hogy mi Wenders véleménye. És ő úgy gondolja, hogy az az ország már nem a benne élőké. Ez már más Amerikája.

6/10




Orion űrhajó: A visszatérés (Raumpatrouille Orion - Rücksturz Ins Kino, 1966 / 2003, forgalmazza: Filmmúzeum)

A németek vevők voltak az újravágott (vagyis inkább jelentősen lerövidített) sorozatra, hatalmas siker volt az Orion újra történő bemutatása. Legalább a készítők jól jártak, ugyanis tök felesleges volt ezt így elkészíteni. Persze nehezen lehet nem röhögni az "Overkill"-es dumákon, de az egésznek se füle, se farka érzése van. Nosztalgiázni jó, viszont ebből megsimerni az "Orion-feelinget" aligha lehet.

5/10




Az ördögűző: A kezdet (Exorcist: The Beginning, 2004, forgalmazza: InterCom)

A tűzoltóként a forgatási helyszínre érkező Renny Harlin korrekt munkát végzett, magasan sikerült túlszárnyalnia a második és a harmadik részt. Rögtön eszembe jutott jamamura írása a DVDExtrán, mely szerint a Holtak hajnala a legvéresebb stúdiófilm. Nos, ha a mozikba került változatokat vesszük alapul, Harlin exorcistája szépen lepipálja a Romero-remake-et. Látszik, mi volt a Warner szándéka, de szerintem Harlin kicsit elengedhette magát, mert úgy belelendült a rendezésbe, hogy olyan gyomorforgató és brutális jeleneteket "komponált", hogy nem nagyon lehetett csámcsogást hallani a teremben. A film éppen csak, hogy elkerülte az NC-17-es besorolást, ugyanakkor nem csak erről marad emlékezetes Az ördögűző. Harlin és operatőre, Vittorio Storaro nagyon egy nyelvet beszélhettek a forgatáson, ugyanis néhány olyan gyönyörű kép és jelenetsor található a filmben, hogy az ember lélegzete elakad. Ráadásul a rendező erejéből még egy jónak mondható utolsó félórára is futotta az erejéből, úgyhogy a borzalmasan gyatra és sokat markolni akaró történetet bőven kompenzálja a látvány és olykor-olykor a megvalósítás is (persze a digitális trükköket kivéve).

És még valami: szinte mindenki azt mondja, hogy majd  meghal, hogy lássa a Schrader-féle változatot. Kérdem én: ha állítólag túl művészieskedő a film (és elvileg ez az oka a törlésnek), viszont mondjuk olyan nagyon jó lenne, nem azt mutatta volna be a Warner?

5/10




A hihetetlen család (The Incredibles, 2004, forgalmazza: InterCom)

Óriásiak voltak az elvárásaim, és szinte teljesítette is a Pixar azokat. Remekül megírt, elmesélt, megvalósított retrovígjáték A hihetetlen család. Brad Bird filmje merőben más az eddigi animációs remekektől, különlegessége, egyedisége minden képkockáján látszik. Két dolog rontja nálam az összképet: egy, hogy nagyon steril a kreált világ; kettő, hogy Syndrome karaktere kicsit elnagyolt, a többeikéhez képest kidolgozatlan marad. Ennyi, viszont ezektől függetlenül hatalmas élmény, az év egyik legjobbja.

9/10




Totál szívás (Les Gaous, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Újabb francia blődli, Jean-Marie Poiré egyre jobban lejáratja magát. Igor Sekulic ráadásul azt hitte, hogy ha tönkrevágja a filmjét, attól rohadt vicces lesz. Egy-egy jelenet nem tart néhány másodpercnél tovább (olykor még annyi ideig sem), a jellehzetes francia humornak pedig még a csírája is hiányzik a filmből. Elkeseredett próbálkozás a vígjáték műfaján belül, megnézni nem, elkerülni kötelező.

1/10




Kalandférgek (Harold & Kumar Go To White Castle, 2004, forgalmazza: InterCom)

A roppant gyenge előzetest követően nem gondoltam, hogy jól fogok szórakozni a Kalandférgeken. Pedig de. Jópofa kis komédia, egy újabb szatirikus hangvételű film a gyorséttermek frenetikus kínálatáról és az emberek hamburgerrel történő elcsábításáról. Nem véletlen, hogy a két főszereplő sem amerikai: John Cho kínai, Kal Penn pedig indiai, és legalább tehetségesek, jól is játszanak. Sajnos a forgatókönyv nem mellőzi a fingós-szarós poénokat (ezúttal lányok játszanak Battleshit nevű játékot a vécében), ráadásul még egy-két üresjárat is akad, azonban a végeredmény még így is bőven pozitív.

6/10




Csoda Krakkóban (Csoda Krakkóban, 2004, forgalmazza: Hungaricom)

Groó Diana filmje teljes mértékig meglepett. Nem számítottam egy profin leforgatott első nagyjátékfilmre, mégis ilyen a Csoda Krakkóban. Aki ismeri, esetleg gyakorolja a zsidó vallást, annak nyilván többet mond az alkotás, számomra csak egy ügyesen megcsinált élménybeszámoló. Azonban a rendezőnő képtelen nyugton hagyni a kamerát, folyton ficánkol a gép, a képi világ ezáltal kissé zaklatott, még a nyugodt pillanatokban is megy a fahrt jobbra-balra (akárcsak Zemeckisnél). Ha Groó így lesz képes a jövőben is a színészeivel bánni, akkor sok panaszunk nem lehet majd a filmjeire. Mint említettem, akit jobban érdekel a téma, az az utolsó félórában akár a címben szereplő csodát is más színben láthatja, nekem az már egy picit sok és negédes volt.

5/10




Anyám a lányokat szereti (A Mi Madre Le Gustan Las Mujeres, 2002, forgalmazza: UIP)

Hú, de nem emlékszem erre a filmre, pedig pénteken láttam. Három nővér, kiknek anyja leszbi lesz vénkorára és egy cseh lánykával nyalja a fagyit, ráadásul a három testvér egyike sem normális. Borzalmasan megírt forgatókönyv, a rendező pedig biztos szabadságon volt. Jellegtelen, dögunalmas, elkorcsosult spanyol vígjáték.

3/10




Amerikai taxi (Taxi, 2004, forgalmazza: InterCom)

Mindenki képzelje maga elé a legrosszabb Don Wilson-, Lorenzo Lamas- vagy Mark Dacascos-filmet, és ossza kettővel őket. Még ekkor sem kapjuk meg az Amerikai raxi színvonalát. Hihetetlenül amatőr, elfuserált, olcsó film benyomását keltő produkció. Minden mozzanata olyan silány, hogy az eredeti Taxi amúgy tényleg borzalmas harmadik része köröket ver rá. Ilyen blue box megoldásokkal a hatvanas évek filmjeiben lehetett utoljára találkozni, a központi elemet jelentő autós jelenetek pedig totál bénák, sablonosak. Életemben nem hallottam ilyen gyatra magyar szinkront moziban, a Görög Zita-Epres Panni duó lehúzhatná már magát a WC-n, csak színészkedni ne próbáljanak! Bár a film nívójához tökéletesen passzolnak. A legnagyobb szégyen azonban mégis a producer neve - újfent.

1/10




Kelekótya karácsony (Christmas With The Kranks, 2004, forgalmazza: InterCom)

Columbus és Grisham. Tűz és víz. Azonban most egyesült erővel vették célba a box office-t. Kár, hogy egy totál hangulattalan filmmel. A Kelekótya karácsonyban semmi ünnepi nincs. Van viszont amerikai giccsmánia, pénzköltési láz, felebarátod szeretete és tisztelete. A legfájóbb, hogy mindez humor nélkül van jelen. Az ügyeletes karácsonyi filmes Tim Allen, valamint Jamie Lee Curtis pazar választás lehetett volna, ha Chris Columbus és Joe Roth rendező is úgy gondolták volna. Szerencsés lett volna az is, ha az első két Harry Potter rendezője nem lop korábbi munkáiból. Ettől függetlenül a Kelekótya karácsony nem 100%-ig reménytelen alkotás, de karácsonyi vígjátéknak teljességgel alkalmatlan.

3/10




Hymypoika - Kitűnő tanulók (Hymypoika, 2003, forgalmazza: Best Hollywood)

Újabb generációs kritika, ezúttal Finnországból. Sajnos a Hymypoika sokkal közelebb áll a Ken Parkhoz, mint mondjuk a Könyörtelenekhez. A szájbarágós mondanivaló perverz, durva szexuális jeleneteket tartalmazó képekben van elrejtve. Álprovokatív, kézikamerás, párhuzamosan futó jelenetekből álló, drámainak szánt produkció, amelyből szinte teljes mértékig hiányzik a dráma. Sokkalta inkább tűnik Jukka-Pekka Siili rendező trendkövetésének: filmmel uszítani, hergelni ugyanis nagyon felkapott dolog manapság. De ez nagyon kevés. Ráadásul így elmesélve érdektelen is.

4/10




Tapló télapó (Bad Santa, 2003, forgalmazza: SPI)

Végre egy jó film! Bűnös, ám nagyszerű szórakozás. Képes teljesen lerombolni egy gyerek minden illúzióját, de azt remekül csinálja. Terry Zwigoff rendező (az ezúttal csak producerkedő Coenék által megtámogatva) ráérzett a hiányra, kellett már egy ellenkarácsonyi film. A Tapló télapó személyében ráadásul mindenféle nagyzolás helyett egy egyszerű, kevés szereplős, de jól működő alkotással sikerült pótolni a mulasztást. Billy Bob Thorntonnál rosszabb (ez most dicséret) télapót elképzelni sem lehetne, méltó párja Torrentének. Ilyen bunkó, k*csög beszólásokat talán csak ő képes ilyen szenvtelenül előadni. Szentimentálisabb lelkületűek és érzékenyebb emberkék jobb, ha messze elkerülik Zwigoff munkáját, a többieknek pedig irány a mozi!

8/10




Kávé és cigaretta (Coffee And Cigarettes, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

No, Jim Jarmusch csak nem hagyta annyiban korábbi három rövidfilmjét, inkább kiegészítette őket mág nyolccal, így lett egy nagyjátékfilmnyi hosszúságú hamisítatlanul Jarmusch-os beszélgetés-dömping. Szimplán humoros, néhol keserédes, egyszer-egyszer pedig szatirikus hangvételűek az epizódok, amelyek sajnos nem minden esetben hasonlóan színvonalasak. Kétségkívül azok a legszórakoztatóbbak, amelyekben a rendező szabadjára engedi színészeit, ám sajnos az első hármon kívül ez csak kevésszer fordul elő. A Kávé és cigaretta olyan film, amelynek nem a tényleges fogyasztása, hanem az utóíze jobb.

6/10




Polar Expressz (The Polar Express, 2004, forgalmazza: InterCom)

Nagyon nehezen tudtam szabadulni a Polar Expressz nyújtotta élménytől, egyszerűen varázslatos a film. Zemeckis kiváló gyerekfilmet hozott össze bő 200 millió dollárból, de én azt mondom, megérte. Ha ezt a mesét maximum 12 éves fejjel láttam volna először, szinte biztos vagyok benne, hogy alaposan megváltoztatta volna a hitemet a Mikulásban/-ról. A mostani rajzfilmes trenddel ellentétben semmi felnőtteknek szóló mondat nincs benne, a Polar Expressz színtiszta fabula, kicsit túlerőltetett csomagolásban. Félelmetesen eltalált hangulata teljesen levett a lábamról, aki teheti, mindenképp nézze meg, még karácsony előtt.

9/10




Nyócker! (Nyócker!, 2004, forgalmazza: HungariCom)

A South Park nyomán megszületett a magyar "fikafilm" is. A költségvetés szűkössége szülte animációs technika meglepően jól működik, egyediséget és egyéniséget kölcsönöz a Nyócker!-nek, amit persze köszönhet a remekül megírt forgatókönyvnek is. Jó beszólások és párbeszédek tarkítják az jelenkori magyarországi életet kifigurázó bemutatását, hol felnagyítva, hol leegyszerűsítve valamit. A külföldi "sztárok" megjelenése a filmben már csak hab a tortán. Kár, hogy a másfélórás játékidőre nem volt elég anyag, így több helyütt is egy helyben topog a film. A zenei betétek tökéletesen passzolnak, naná, hogy a hazai "gengszterrap" éllovasai adják elő a magasröptű gondolatokat megfogalmazó dalokat. A Nyócker! végre egy jó magyar film, ráadásul animációs is, úgyhogy elégedetlenkedni nem nagyon lehet, raádásul az is kiderül belőle, hogy (SPOILER KÖVETKEZIK!) Osamáék már a spájzban vannak...

7/10




Nagy Sándor, a hódító (Alexander, 2004, forgalmazza: InterCom)

A Nagy Sándor szervesen illeszkedik Oliver Stone eddigi életművébe: eposzi léptékű kaland helyett szimpla életrajzi film, ami ráadásul rendesen beleesik a műfaj csapdájába, vagyis egy kerek történet helyett inkább kiragadott epizódokból áll, amiket narráció köt össze. Sajnos a Nagy Sándor semmilyen téren nem állja meg a helyét. Roppant gyenge a forgatókönyv, amit tetéz, hogy egyetlen szereplőnek sincs még halvány reménye sem arra, hogy kibontakozhasson, Stone ugyanis a jellemfejlődést teljes mértékig hanyagolta: el-, majd feltűnnek, és értelmetlen párbeszédeket folytatnak, amiknek nemhogy súlya, de még értéke sem sok van. Magáról Nagy Sándorról, amit megtudunk, az pusztán azért van, mert Anthony Hopkins veszettül olvassa a történelemkönyvet és kb. 5 percenként megszólal, elmagyarázva a nagyon rövid jelenetekből a nem vagy csak alig kiderülő történéseket. A legfájóbb pontja mégis az a filmnek, hogy szinte egyetlen momentumát sem tudom elhinni, ráadásul olyan életrajzi dolgokat hagyott ki Stone, amelyeknek illett volna beleférnie a háromórás játékidőbe. (SPOILER!) Valahol a rendező is érezhetett valamit, ugyanis az utolsó percekben Hopkins pátoszosan végig arról beszél, hogy ki is volt Nagy Sándor, miket tett, és miért is volt "Nagy". Pedig ez a filmből is kiderülhetett volna.

2/10




Állítsátok meg Terézanyut! (Állítsátok meg Terézanyut!, 2004, forgalmazza: SPI)

Bergendy Péter "betörése" a nagyjátékfilmek világába kétségkívül szimpatikusra, de nem eléggé szórakoztatóra sikerült. A közönségfilm és a művészieskedés határmezsgyéjén egyensúlyozó alkotás egész egyszerűen túl sok akar lenni egyszerre, pedig nem több egy szimpla vígjátéknál, amelyből sajnos hiányzik a humor és az átütőerő. Az előbbi Rigó Béla forgatókönyvíró számlájára írható, az utóbbi pedig Bergendy terjengős rendezésének köszönhető. A több mint kétórás hosszal nem is lenne baj, ha elég érdekesek lennének a karakterek, de nem azok, sőt, Hámori Gabriella borzasztóan idegesítően játszik (mellesleg nem is igazán a szerepre termett). Néhány jelenet viszont valóban impozánsra sikeredett, ember meg nem mondja, hogy csupán 1.3 millió dollár volt a költségvetése a Terézanyunak. Aki egy korrektül elkészített (bár akadnak benne amatőr és megmosolyogtató megoldások is), mosolygás nélkül végigülhető vígjátékot szeretne látni, annak ideális választás, amúgy ez is egy jó nagy kihagyott ziccer.

5/10




Özönvíz (La Prphétie Des Grenouilles, 2003, forgalmazza: Best Hollywood)

Úgy tűnik, ezentúl meg kell majd becsülni a beszivárgó, hagyományos módszerrel rajzolt filmeket, melyek idei rövid sorába az Özönvíz is tartozik. A Leo és Fred stílusában elkészített animációs alkotás biblikus ihletése már a magyar címből kiderül, a történetben túl sok megelepetés emiatt nem is akad. Viszont az embereknek és az állatoknak sikerült igazi egyéniséget adni, ami külön dicséretet érdemel, mivel nem kevés élőlény tűnik fel a filmben. Az egyszerű szimbólumokkal operáló Özönvíz semmi meglepetést nem tartogat, sokkalta inkább egy délelőtti, kereskedelmi csatornás rajzfilmnek tűnik elsőre, mégis jó volt látni moziban egy ilyen kuriózumot.

6/10




Kóristák (Les Choristes, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Kishíján az év meglepetésével találkoztam tegnap a moziban. Előzetesen mi mást lehetett volna várni, mint egy újabb tanár-diák kapcsolatról szóló alkotást, valahol a Holt költők társasága nyomvonalán. Igazam is lett: tanár-diák kapcsolat, ráadásul egy deka eredeti ötlet sincs a filmben, de mégis olyan gyönyörű (sajnos néhol igencsak ragacsos) és szeretetteljes alkotás. Gérard Jugnot alakítása a legfőbb vonzereje a Kóristáknak: csetlő-botló, esendő, ám végtelenül célratörő és öntudatos az általa megszemélyesített figura. Igazán kár, hogy a legfelemelőbb pillanatokban Christophe Barratier forgatókönyvíró-rendező inkább a giccset részesítette előnyben, ám ha ezen túl tudjuk magunkat tenni (ez esetben engem sem zavart túlzottan), ha nem is páratlan, de egy picit talán emlékezetes élményben lesz részünk. Igazi karácsony előtti film.

7/10




Halhatatlanok (Immortel (Ad Vitam) / Immortal, 2004, forgalmazza: Intersonic)

Kétségkívül a Halhatatlanok az egyik legkülönlegesebb filmélmény, amit valaha is átélhettem, ám a keserű szájíz garantált. Enki Bilal saját comic alapanyagát adaptálta vászonra, érdekes mixtúrát hozva létre a saját ötlet minden szikrája nélkül. Senki se csodálkozzon, ha Az ötödik elem, a Stargate, esetlegesen William Gibson cyberpunk világa ugrik be a filmet nézvén, úgy is mondhatnám, hogy a látványvilág e két sci-fi + Gibson kreált világa házasításának szülötte. Lehet, hogy másnak igen, nekem nagyon nem jött be a 3D-s animált figurák (mint a Final Fantasy-ben) élőkkel történő együtt szerepeltetése sem, nem kicsit tűnt mesterkéltnek ilyenkor a rendezés. Apropó, rendezés! A Halhatatlanok sztorija végtelenül egyszerű és töklineáris, mégsem lehet egy kukkot sem érteni belőle a 30-40. percig (vagy én vagyok debil). Bilal ráadásul csak nyújtja filmjét, holott kb. félóra is elegendő lenne a történetre. A párbeszédek roppant kimódoltak, mindenki jóízűen, lassan mondja el a saját kis részét, de ettől nemhogy jobb, inkább idegesítőbb lesz az egész. A Halhatatlanok vitán felül talán megismételhetetlen moziélmény, de én bizony jóval többet vártam tőle.

4/10




A pityergő teve története (Die Geschichte Vom Weinenden Kamel / The Story Of The Weeping Camel, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

A néző- és könnycseppcsalogató filmcím tényleg karácsonyra való. A pityergő teve története egy korrekt dokumentumfilm, ami félúton átmegy történetmesélésbe. Kétségkívül meghatóak és aranyosak a képek, a kis teve (aki nem is pityereg, sokkalta inkább bömböl :) nagyon cuki, a mongol törzs tagjai dolgosak és kedvesek egymással, sehol a durvaság, a közöny, mindent beborít a szeretet és a törődés. Kell ennél több egy olyan film esetében, amit idehaza karácsonykor mutatnak be?

6/10




Ocean s Twelve: Eggyel nő a tét (Ocean s Twelve, 2004, forgalmazza: InterCom)

Soderbergh bulimozija sem kerülte el a sikerfilmek (ráadásul remake-et folytatni...) csapdáját: parti No.2. Naná, hogy mindenki visszatért: Soderbergh haverjai csak úgy, a reflektorfényben kevesebbet sütkérezők pedig, hát persze, hogy egy pici szelet dicsfényért. Az Ocean s Twelve egy feleslegese kuszán elmesélt történet, amelynek szereplői motivációhiánnyal küszködnek, de mi azért jól szórakozunk egy-két cameón (bár az a bizonyos eléggé túl van spilázva). A film megtekintése után nekem úgy tűnt, hogy az egész színészcsapat is bevonult a vágószobába, nehogy az ő szerepe kerüljön a kukába vagy a kimaradt jelenetek közé. Üdvözítő volt viszont Zeta-Jones figurája és játéka, mindkettő messze kimagaslik a mezőnyből. Ami miatt nem 4 pontot, hanem 5-öt kap a film, az az utolsó cameo - egyszerűen imádom a színészt.

5/10





80 nap alatt a Föld körül (Around The World In 80 Days, 2004, forgalmazza: SPI)

Az SPI első szinkronos filmje a mozikban a Verne-adaptáció. Jól tették, tömve is volt a terem. Más kérdés, hogy borzalmas az alkotás. A Disney Amerikában rendesen befürdött vele, nem csoda, hogy a legtöbb országban lemondtak a forgalmazás jogáról. A méregdrága helyszínek, diszletek és trükkök olyan igénytelenséggel párosulnak, amit jobb hamar elfelejteni. A néhány epizódból és kínos, a régényhez képesti változtatásból álló 80 nap... összes kalandja abban merül ki, hogy folyamatosan Chan bunyózik, Steve Coogan (pedig mennyire jó volt a Kávé és cigarettában) és Cécile De France (Magasfeszültség, ugyebár) jobbára statisztál vagy valamiféle óriási baromságot mond, ami cseppet sem humoros. A cameók (úgy látszik, idehaza ez a mozihét a vendégszerepes filmekből áll) viszont dobnak valamicskét az élvezhetőségen. SPOILER!!! Schwarzenegger megválasztása előtti utolsó szerepe zseniális; Kathy Bates, a Wilson-testvérek, John Cleese, Sammo Hung, Rob Schneider apró feltűnései nem kevésbé élvezetesek. Ám ezeken kívül nem sok élvezetes dolog akad a filmben, ami így jókora csalódás.

3/10




Világszám!: Dodó és Naftalin (Világszám!: Dodó és Naftalin, 2004, forgalmazza: Hungaricom)

Koltai Róbert sosem készített "hű, de..." filmeket. Alkotásait én személy szerint mindig végigmosolyogtam, de különösebb nyomokat nem hagyott bennem. Ilyen a Világszám! is: könnyed szórakozás, ami bármikor megtekinthető. Visszaemlékezve a Sose halunk megre, a Szambára vagy bármely Koltai-opusra, ez az új sokkal kiforrottabbnak hat, ám mégsem jobb semelyiknél sem. Okát talán kidolgozatlanságában, a forgatókönyv rövidségében kell keresni, pedig  56-hoz kevesen nyúltak még ilyen jókedvvel. A Tóth Orsolya-Koltai duó a filmben maga a gyönyör: a vidéki lányka és a kiöregedett bohóc különös, ugyanakkor pompásan elővezetett kapcsolata nagyon megindító, kétségkívül a Világszám! legjobban sikerült részét képezi. A színészi játékra amúgy sem lehet panasz, Gáspárostul, Kulkástul mindenkinek hiteles és eredeti a játéka, persze Koltai tikkelését nem veszem ide. A könnyen beazonosítható szimbólumokkal telepakolt Világszám! nagyon jól indul, az első félóra csodás, majd hirtelen valami eltörik, és csak a fentebb említett páros közös jelenetei érdemelnek szót.

6/10




A legtöbb ember Kínában él... (Folk Flest Bor I Kina, 2002, forgalmazza: Cirko Film - Másképp Alapítvány)

Aktuális norvég politikai szatíra, kilenc rendező kilenc különböző (de egy hely, egy benzinkút körül játszódó) története a kilenc norvég párt fő választási szlogenje alapján beleágyazva egy férfi (a benzinkutas) szerelmi történetébe és személyes tragédiájába. Ez A legtöbb ember Kínában él... . Szerintem az idei mozis felhozatalban ez volt a legeredetibb film a legszenzációsabb ötlet alapján. Meglehet, a komplex szimbólumrendszert mi nem teljesen érthetjük, ám a legtöbb politikai párt koncepcióival és irányvonalával azért tisztában lehetünk. Az epizódok olykor keserédesek, olykor szimplán humorosak, de abban mindegyik tökéletesen megegyezik, hogy maró gúnnyal, tán még kemény kritikával is illeti a norvég pártokat és pártrendszert. A sok kis történet a fő történetben pedig valóságos bravúr, ugyanis a film egésze tökéletes egységet alkot. Ez főleg annak a tükrében dicsérendő, hogy kilenc különböző direktor működött közre a forgatás során. Sajnos azonban a részek legalább a fele borzasztóan rövid (a film maga is csak 82 perc) és bizony van, amelyik eléggé bugyuta (vagy csak én nem értettem), ennek ellenére A legtöbb ember Kínában él... korrekt, jó film. SPOILER! Amikor pedig felcsnedül az Internacionálé kilenc, éppen a sárban süllyedő öregember előadásában, egyszerűen képtelenség nem a film hatása alá kerülni.

7/10




A miskolci boniésklájd (A miskolci boniésklájd, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Deák Krisztina tudta, mit akar: romantikus bűnözőtörténetet két fiatalról, akik sorsuk miatt lettek azok, akik. Mindezt 90 perc alatt. Hát, nem sikerült. Pedig adva volt az alapsztori (micsoda történeteket ad az élet!), mégis A miskolci... olyannak tűnik, mint egy amatőr elsőfilm. A rendezőnő folyatamotsan kapkod, nem bont ki semmit, színészeivel meg egész egyszerűen mostohán bánik. Egyetlenegy alakításról sem lehet elhinni, hogy ez tényleg megtörtént/megtörténik - óriási hiba. A fiatalok motivációjára csak homályos utalások történnek (azok végtelenül banálisak), a kívánt hatást pedig azzal próbálta Deák elérni, hogy párhuzamos idősíkként jeleníti meg Lili börtönben töltött napjait és a tényleges bűntényvonalat. Lehetett volna ebből remek filmet is készíteni, de senki se csodálkozzon, ha a megtekintés után inkább az Európa Expressz fog beugrani viszonyításként. Ahhoz képest legalább élvezhető az alkotás.

4/10




Az állomásfőnök (The Station Agent, 2003, forgalmazza: Mokép)

Ó, kérem, fantasztikusan indul az év! Az első három premierfilm átlaga (nálam) 8,33. Az állomásfőnök pedig szinte ugyanazt a varázslatos élményt nyújtotta számomra, mint tavaly a Schultze Gets The Blues. Thomas McCarthy kitágította a kamaradarab mint műfaj határait, így kaptunk egy 3 szereplős, sok helyen játszódó történetet, ami mégis hasonlóan működik a fent említett, elsősorban színházi műfajhoz. Mégis, ami miatt szinte tökéletes a film, az McCarthy jellemábrázolási képessége és a szereplői közötti kohézió. (SPOILER!) Hihetetlen, hogy a három, egymástól tökéletesen különböző karakter ilyen egyenletesen és eredetien tudjon a másik lelki társává lenni a film végére. Az állomásfőnök egy csodaszép alkotás, amely nem akarja senkivel sem elfogadtatni a mélynövésű embereket (vagyis a törpéket), pusztán egy kedves és megható történetet arról, hogy senki sem testi adottságai miatt különbözik embertársától. Azt meg már csak zárójelesen jegyezném meg, hogy végre kiélhettem perverziómat, és kemény másfél órán át bámulhattam egy pici embert anélkül, hogy valaki rám szólt vagy én magam kellemetlenül éreztem volna.

9/10




A nemzet aranya (National Treasure, 2004, forgalmazza: InterCom)

Jerry Bruckheimer Don Simpson halálát követően jó pár évig szinte csak és kizárólag minőségi, ám bugyuta, anyagilag sikeres és felettébb szórakoztató (nagy többségben) akciófilmeket készített. Azonban nyilván őt is elkapta az Oscar utáni vágy és elkezdte olyan közepes végeredményű alkotások forgatását, mint a Lapzárta: Veronica Guerin története vagy az Arthur király. Szerencsére A nemzet aranya amolyan "régi idők mozija", ízig-vérig Bruckheimer-film. A "dugós-kardozós-autósüldözős"-elv csúcsrajáratója ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, bár mikor a Disney-t látjuk gyártóként és nem a Touchstone-t, a korhatárt könnyedén kitalálhatjuk. De ez esetben ez nem is baj: a tempó megfelelő, a szereplők egy kivétellel (Diane Kruger mint a levéltár igazgatója? Na neeeee!) a helyükön vannak, Jon Turteltaub pedig pályafutása legjobb filmjét tette le az asztalra, emellett bebizonyította, hogy egy 110 millió dolláros produkció levezénylése nem okoz gondot egy olyan rendezőnek, akinek eddig maximum a harmada állt a rendelkezésére. Itt azért megjegyezném, hogy a relatíve kevés és Bruckheimertől szokatlanul látványtalan akciórész a díszletek és a helyszínek mennyiségének esett áldozatul. Pörgős, szokványos, de kifejezetten szórakoztató film A nemzet aranya, nem dokumentum fanatikusoknak.

7/10




Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs, 1991, forgalmazza: Budapest Film)

14 évvel elkészültét követően a hazai mozikban Tarantino első mozifilmje. Hihetetlen élmény volt, a hátam borsódzott a kezdés előtt. Tudtam, hogy a hazai forgalmazók még egyszer nem követnek el ilyen baklövést, hogy ennyi idő teljen el egy kultuszfilm legális behozataláig, úgyhogy - remélem, persze - megismételhetetlen az érzés, amit átéltem a Toldi moziban. Semmi Dolby Digital-szerű flancosság, az eredeti, stereo keverés (mondjuk a Toldiban úgyis mindegy, bár ez most gonosz megjegyzés volt), igaz, szó sem volt felújított vagy redigitalizált változatról. Ami meglepetést okozott: tökéletes képminőségű kópia. Emígyen kell őrizgetni egy értékes alkotást! És mikor felálltunk (haversráccal) a 99. percet követően, egy hang nélkül, egymáshoz nem szólva hagytuk el a kivilágosodó mozitermet. Igazából magát a filmet már úgysem kellett megbeszélni, ugyanazt láttuk, mint 10 éve. De mégsem, mert ez az élmény eddig kimaradt. Moziban a Kutyaszorítóban... Még kimondani is kellemes.

9/10




Az élet egy csoda (Zivot Je Cudo, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Szívgörcsöt kapok már azoktól a rendezőktől, akik notóriusan kétóra feletti játékidővel bíró mozifilmeket forgatnak még akkor is, ha nincs arra elég mondanivalójuk. Kusturica is ilyen. Az élet egy csoda első fele pont azt nyújtja, amit a rendezőtől elvárhatunk, igaz, sokadszorra látjuk, de ilyen abszurd és egyedi képi humort jó látni. Viszont a második féllel van egy pici gond. A bosnyák direktor a képbe löki Szabahát, Luka ettől "megvadul", de hogy mi és miért történik, azzal lehet, hogy csak Kusti volt tisztában. Agyondramatizált szerb valóság, fröcsögősen a képünkbe tuszkolt alagút-szimbólum, mi meg megkajáljuk, mert nem halivúdi, hanem Kusturica-filmről van szó. De most már elég az önismétlésből. Underground megnéz újra, szerb háborút elfelejt, és valami eredetivel rukkol ki. Ennyi az egész.

6/10




Kaptár 2.: Apokalipszis (Resident Evil: Apocalypse, 2004, forgalmazza: SPI)

Meg kell, hogy valljam, nekem még ezzel a résszel sem volt különösebb bajom. Paul W. S. Anderson forgatókönyvét két oldalról is meg lehet közelíteni. 1. Ha elfelejtjük a játékot, akkor egy borzalmasan igénytelen, összecsapott írományról van szó. 2. A game ismeretében viszont egy tökéletesen megfelelő, debil, játékadaptációhoz elég korrekt szkriptről van szó. Alexander Witt azonban nem volt túlzottan a helyzet magaslatán. Egysíkú rendezése majdnem agyoncsapja a filmet, bár azért a viszonylagosan kevés pénzből összehozott temérdek akció pótol ezért (csak az agyonrángatott kamera mutatott volna többet is a trancsírból) a hiányosságért. A roppant tehetséges színészeket pedig jobb nem is említeni. A Resident Evil második része pont azt nyújtja, amit a cím ígér. Plusz Millát.

6/10




Nagy zűr Korzikán (L Enquéte Corse, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Na, megérkezett az év első szemete is. A Reno-Clavier páros régen vicces és jópofa volt, a francia, pardon, korzikai James Bond-paródiában egyáltalán nem az. A kellően humorosnak tűnő alapsztorit illett volna nevettető elemekkel is dúsítani, ugyanis ezeknek a hiányában túlzottan is "komolynak" tűnik az egész. Hogy mostanában miért nem tudnak a franciák jó vígjátékot készíteni, azt nem tudom, de azt elképzelni sem tudom, hogy ennyi igénytelen komédia láttán még valaki elismerően is csettintene. Márpedig a hosszú évek tapasztalata alapján úgy tűnik, mégis van ilyen.

2/10




Zuhanás a csendbe (Touching The Void, 2003, forgalmazza: Intersonic)

Csak sikerült bepótolni a tavalyi évben elkövetett mulasztásomat. Remek dokumentumfilm két hegymászóról, akik nem ismerték a lehetetlent. A reklámszöveg valós, ugyanis egyikük tényleg nem. Emberfeletti tettével és élni akarásával olyat vitt véghez (nem mintha maga a perui hegy csúcsának elérése önmagában nem lenne említésre méltó), ami sokunknak nem sikerült volna. A filmnek igaz van némi erőteljes hatásvadászati mellékíze, azonban a teljes megmutatás az elbeszéléssel kombinálva remekül működik. Azért a túlzott szenvedésből lehetett volna 10-15 perccel kevesebb is, úgyis elhittük volna.

8/10




Alfie (Alfie, 2004, forgalmazza: UIP)

Nagyon megorroltam a UIP-ra az Amerika kommandó (és mellékesen a Wimbledon) moziban NEM történő bemutatása miatt. Az Alfie a nagybukás ellenére viszont örömteli, hogy eljutott hozzánk. A szó szoros értelmében vett remake ez esetben nem állja meg a helyét, ugyanis a "Casanovákról" szóló alkotások nyilván egy adott korszakra jellemzőek. Éppen ezért az új Alfie nagyon más, de nagyon igaz. Fellini Dolce Vitája egy az egyben alkalmazható a Jude Law által életre keltett karakterre, Charles Shyer ki is aknázta a film szinte minden lehetőségét. Persze ha valami váratlan történne a végén (ami amúgyis jobban illene a filmhez), nem Paramount-logóval indítana a mozi. Röviden az Alfie egy nagyon mai, férfi Bridget Jones-történet, jó dumával. És senki se női ismerőssel, barátnővel, stb. üljön be a filmre, ugyanis azt fogja hallgatni a végén, amit én, vagyis hogy "persze, azért tetszett, mert...".

8/10

Így van. Meg is van DVD-n. :)

ha jól emlékszem a fantasztikus négyest sem aláztad annyira ;-)

Én lelkes képregényfilm-gyűlölő vagyok. :) De azért vannak kivételek. Általában a The Punisher például teccik. :)

Jó.

- ő

Most, hogy valami őrült topic-szétoffoló segítsége révén végre megtudtuk, melyik az az egyetlen nap az évben, amikor nincs születésnapja Daemiaennek, itt a 3000.-ig terjedő kritikatömeg, mely okán majdnem megrendeltem a Punishert, de aztán láttam a Macskanő okán, hogy hősünk tán nem is annyira szaktekintély ő a képregényfilmek terén. :)



A szem (Jian Gui / The Eye, 2002)

Annyi pozitív véleményt hallottam A szemről, hogy szinte már tutira menvén ültem be barátaimmal a moziba. És aztán vége lett, én meg jó nagyot csalódtam. Olcsó ijesztgetésnek szánt effektek, borzalmasan lassan vánszorgó történet, tehát még unatkoztam is (egyedül a nagyszerűen eltalált hangulat volt az, amit értékelni tudtam a filmben). Ha valaki elmondja, mitől jó A szem, annak örülni fogok. A hatodik érzéket nem fogom felhozni, mert azt sem igazán szeretem, de néhol szembeszökő volt az  I see dead people  hasonlóság. Ha meg Patrick Swayze is játszott volna benne, lehetett volna Ghost 2 is... Vagy Chinese Ghost Story (bár ez a Szellemharcosokra nézve igencsak lealacsonyító lenne).

4/10




Betörő az albérlőm (The Ladykillers, 2004, forgalmazza: InterCom)

Joel és Ethan Coen a Kegyetlen bánásmóddal beléptek a high budget filmek világába, és ez folytatódott idén is a The Ladykillers remake-jével. Majdnem sikerült is jó filmet alkotniuk, de aztán mégsem. Kétségkívül Tom Hanks karaktere a legjobb a filmben, talán még Tzi Máé ennyire jó, de a többiekére nem volt erő vagy idő? Marlon Wayanstől egy Coen-filmben azt lehetne elvárni, hogy ne Marlon Wayans legyen, hanem valaki más. De nem, ő maradt a nagyszájú, állandóan panaszkodó néger, és ez egy az egyben az író-rendező testvérpár hibája. Mindettől függetlenül a film jó is lehetne, ha néha a cselekmény élvezeti szintje nem alulról nézegetné a béka fenekét. Aki teheti, nézze meg az eredetit, ami egy kicsit más, de sokkal jobb. Nyilván anélkül ez nekem is jobban tetszett volna.

6/10




A legelő hősei (Home On The Range, 2004, forgalmazza: InterCom)

Ha az igaz, hogy a Disney legutolsó kézzel rajzolt filmje volt A legelő hősei, akkor nagyon szomorú vagyok, ráadásul a búcsú nem is sikerült valami fényesre. Sőt, inkább elborzasztott az ötlettelensége, humortalansága. Sehol nincs benne a Disney-re jellemző báj és lendület. Hiába játszódik a számomra oly kedves vadnyugaton, olyan bárgyú történetet sikerült kerekíteni, ami még a Disney-rajzfilmeken felnőtt gyerekek feneke alatt is kényelmetlenné teszi az amúgy röpke 72 percet. Szégyen és gyalázat, hogy Michael Eisner hova vezette Walt Disney stúdióját.

3/10




Padlógáz (Autobahnraser / A2 Racer - Pedal To The Metal, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

A Halálos iramban és e film között csupán annyi a különbség, hogy ez esetben az Európában kedvelt járművek tuningváltozatait csodálhatjuk meg, és nem mindegyik néz ki úgy, mintha most gördült volna le a gyártósorról, vannak köztük már korosabb, legendás típusok is. Amúgy meg mindenki nézze meg és csodálkozzon, merre is tart a német filmgyártás.

1/10




Csak ön után (Aprés Vous..., 2003, forgalmazza: Mokép)

Daniel Auteuil a jelen francia filmipar kiemelkedő színésze. Vele szinte lehetetlen gyenge filmet készíteni. Ez most sincs másként, más kérdés, hogy Pierre Salvadori szerint ilyet még nem láttunk. Pedig de. Sok eredetiséget kár is keresni a Csak ön utánban, és tulajdonképpen tragikomédiához képest kevés benne a tragédia, ezáltal a poénok sem ülnek mindig úgy, ahogy kellene. Viszont ha 20 percnyivel megkurtították volna, valamint határozottabb rendezéssel készült volna, nagyon jó film lehetett volna.

6/10




Időzavarban (Out Of Time, 2003, forgalmazza: SPI)

Mostanában nagyon híján vagyunk a  80-as,  90-es években oly népszerű kisvárosi thrillereknek. Idén azonban ez már a második ilyen film, A titkos ablak után (igaz, ami igaz, az Időzavarban 2003-as). Egy rossz szót nem lehet szólni magára az alkotásra: stílusos, az első fél óra után pergő is, izgalmas is és még a színészek is jól teljesítenek. Carl Franklin meglepően kevés logikai bukfenccel vezényli le kirakósjátékát, ez külön piros pont. Szóval akinek olyan thrillerhiánya van, mint amilyen nekem volt, nyugodtan nézze meg, feltehetőleg nem fog csalódni benne.

6/10




Leány gyöngy fülbevalóval (Girl With A Pearl Earring, 2003, forgalmazza: UIP)

Peter Webber filmje érdekes kísérlet egy festmény megfilmesítéséhez, ugyanakkor jóval több merészségre lett volna szükség ahhoz, hogy jó lehessen. Eduardo Serra bámulatosan megkomponált képei még ennek ellenére is elegendőnek bizonyulnak a meglepően rövid játékidőhöz, a lassú történetszövéshez képest nem lehet unatkozni a filmen. Colin Firth és Scarlett Johansson is csúcsformában vannak, bár utóbbitól ez most már nem meglepő. Aki látott már Vermeer képet (mondjuk Bécsben), annak bizonyára tetszeni fog a film. Én sem untam, de mint korábban említettem, több merészséggel bizony igazi remekmű is válhatott volna belőle.

5/10




Shrek 2. (Shrek 2., 2004, forgalmazza: UIP)

Stackpointer írta alant, hogy akinek tetszett az első is, az ebben sem fog csalódni. Nos, én már az elsőt sem szerettem, ezt meg még jobban utálom. Mióta a Spielberg-Katzenberg-Geffen triumvirátus megalapította a DreamWorksöt, a rajzfilmrészleg egy-két kivételtől eltekintve (Egyiptom hercege, Szilaj) a Disneyt próbálja a földbe tiporni. Igaz, Katzenbergnek van önkritikája, ugyanis a Shrek 1-2-ben inkább azokat a rajzfilmeket figuráztatja ki, amelyek az ő Disneys uralkodása alatt készültek.

A Shrek 2. sem képes komplett rajzfilmmé összeállni, egymásra hányt gegek(nek szánt valamik) sorozata hibás dramaturgiával karöltve. Az, hogy túlontúl csöpögős meg szájbarágós, hát, egye fene, végtére is hollywoodi film. Szerintem meg azért az sem mellékes, hogy a DreamWorks utóbbi animációs produktumai még nagy nehezen sem képesek elérni a 75 percet sem, szemben a Pixar filmjeivel. Nyilván egyedül leszek a véleményemmel, de a Shrek 2. egy nagyon gyenge próbálkozás, ami nagyon bejött Amerikában, és nyilván a világ többi része sem lesz ezalól kivétel.

3/10




Zsernyákok (Kopps, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Skandináv (leginkább dán és svéd) filmekkel igencsak el vagyunk látva idén, nagyrészt a Budapest Filmnek köszönhetően. A művészibb alkotások mellett öröm volt látni, hogy egy ízig-vérig kommersz svéd filmet is bemutattak nálunk. Ha azt mondom, hogy idén ez az eddigi legeredetibb ötlet, még akkor is távol vagyok az igazságtól. A film legnagyobb hibája is ebből fakad: nem képes a történet felnőni a hihetetlenül zseniális ötlet mellé. Persze kellőképpen szórakoztató, de azért néhány igazán eredeti poént is kreálhattak volna Faresék. Ettől függetlenül azonban egy üdítő színfolt az idei, hazai mozis palettán, még ha néhol kicsit gyengécske is.

6/10




A tűz óceánja (Hidalgo, 2004, forgalmazza: InterCom)

A Disney idei éve maga a rémálom. 5 filmje (Hidalgo, A legelő hősei, Alamo, 80 nap alatt a Föld körül, Arthur király) is elérte vagy megközelítette a 130 milliós gyártási költségeket, és mindegyik megbukott, némelyik igencsak csúfosan. Ráadásul még abbahagyták a hagyományos animációs filmek készítését is, úgyhogy 2004 emlékezetes év a Disney történelmében.

A Hidalgóval viszont nincs semmi baj. Korrektül elkészített kalandfilm, amiben nem illik jobban belegondolni, mert akkor hirtelen nevetségessé válnak egyes részei. Frank T. Hopkins életének ezen részét a stúdió igaznak állította be, pedig nem kevesen kételkednek a dolog eredetiségében. Viggo Mortensen szerintem inkább sztár, mint nagyon jó színész, bár kétség kívül jól áll neki a cowboy kalap is. Lehet, hogy a tetszési indexet erősen befolyásolta a vadnyugat iránti gyengéd kötődésem, mégis úgy gondolom, hogy lendületes, régimódi kliséket használó, de mód felett szórakoztató kalandfilm A tűz óceánja.

7/10




Dirty Dancing 2. (Dirty Dancing 2. / Dirty Dancing - Havana Nights, 2004, forgalmazza: SPI)

Szóval ha a Dirty Dancing 2-t eredetiség-vizsgálatnak vetnék alá, tuti, hogy átmenne rajta, ugyanis semmi olyan (t)részlet nincs benne, aminek ne ismernénk az alapjait. Ennyi és nem több. Ja, meg még Patrick Swayze.

1/10



Szívem csücske, Chouchou (Chouchou, 2003, forgalmazza: SPI)

Hatalmas sikerrel vetítették Franciaországban a Chouchout, a kérdés csak az, hogy miért? Végig kiszámítható melegfilm néhány eredetinek és poénosnak szánt elemmel. Kár, hogy a poénokat szinte az egész film alatt nélkülözni kell, bár azért akad egy-kettő jól kitalált vicces jelenet. Az alkotás egyetlen erőssége a karakterek kidolgozottsága, ebben mindenképpen a többi hasonló film fölé nő, de nem ártana ha szórakoztatna is.

3/10




Holtak hajnala (Dawn Of The Dead, 2004, forgalmazza: UIP)

Szerencsére Zack Snyder tudta, mit akar. George A. Romero egyszerű, ám hatásos apokaliptikus vízióját nem másította meg, de mégsem úgy készített remake-et, mint Gus Van Sant a Psychóból. A Holtak hajnala egyszerűsége imádnivaló a régi és az új esetében is. Szerencsére sikerült mellőzni a divathorror kliséket, így egy igen hatásos, kellemesen üdítő horrorfilmmel bővült az új évezred palettája, még ha csak remake-ről van is szó.

7/10




Hirtelen 30 (13 Going On 30, 2004, forgalmazza: InterCom)

A viszonylag kedvező tengerentúli kritikák után, én hülye (sőt, barátaimmal mi, hülyék) apróbb várakozással tekintettem(ünk) a Hirtelen 30 elé. Pedig nagyon nem kellett volna. Bárgyú, ostoba és szokásosan hollywoodi filmet láthattam(unk), aminek szinte egy perce nem vicces. Hasonlítgatni felesleges a filmet bármihez is, önmagában sem állja meg a helyét. Egyetlen értékelhető motívum Jennifer Garner alakítása, aki bár idegesítő, de jól áll neki.

2/10




Drogtanya (Wonderland, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Val Kilmert utoljára a hazai mozikban A vörös bolygóban láthattuk, úgyhogy kíváncsi voltam már rá. Mint utóbb kiderült, a Drogtanyát egyedül a színészek mentik meg a teljes csődtől. James Cox rendező-társforgatókönyvíró alapul vette a  90-es években felkapottá vált kézikamerás és több szemszögből elmesélt filmeket, ráadásul úgy, hogy ő maga egy kislábujjnyit nem tett hozzá. Így lett a Drogtanyából egy zilált történetszövésű, idegbeteg kameramozgással leforgatott dráma, amelyben a színészek (Val Kilmer, Kate Bosworth, Lisa Kudrow, Josh Lucas, Dylan McDermott, Tim Blake Nelson, Christina Applegate, Eric Bogosian és Carrie Fisher) brillírozásán kívül egyedül maga az alapsztori érdekes. Maga az elbeszélés módja nem.

5/10




Megtorló (The Punisher, 2004, forgalmazza: InterCom)


Sutter úgy kezdte saját véleményénél, hogy sosem volt képregényrajongó. Na most én pedig sosem voltam képregény-adaptáció fan, a Batmanen kívül szinte egytől egyig roppant gyenge feldolgozások születtek. A Megtorló viszont igenis jól sikerült. Aki azt rója föl hibának, hogy Thomas Jane csúnyán néz és kész, az kutasson fel egy Punisher-képregényt. Jonathan Hensleigh eddig forgatókönyvíróként sem tett le sokat az asztalra, de most végre sikerült egy jó filmet összehoznia. Nem sok hiányzik, hogy nagyon jó legyen, csupán egy kicsit erősebb forgatókönyvre és kicsit határozottabb rendezésre lett volna szükség. Ami még tetszett, hogy Hensleigh képes volt két órás filmet készíteni annyi pénzből, ami másnak 80 percre sem lett volna elég. A nagydarab oroszt pedig felfoghatjuk a Dolph Lundgren-féle változat "megemlítésének" is.

7/10




Nothing (Nothing, 2003, forgalmazza: Mokép)

"Vincenzo Natali, a Kocka rendezőjének új filmje." A Mokép eképp hirdeti visszafogottan a Nothingot, bár a két mozis bemutató nem nagyon fogja sikerre vinni a filmet. A probléma ugyanott van, ahol a Zsernyákok esetében is. Ragyogó ötletből nem sikerül - az első fél óra kivételével - jó filmet készíteni. A második 60 perc tele van erőltetett marhaságokkal, az eltüntetősdi pedig a tanácstalanság csúcsa. Most lehetne írni, hogy másképp lehetett volna belőle jó film, de fogalmam sincs, hogy én hogyan tudtam volna folytatni az igen ütős fél óra után. Már pedig Natalinak sem volt.

4/10




Super Size Me (Super Size Me, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Schobert Norbi kedvenc filmje végre hozzánk is eljutott. Egy baj van vele, hogy óriási túlzás az egész. Ezt maga Morgan Spurlock, a készítő is elismeri a film végén, persze nem ilyen nyíltan. Lehet, hogy naivnak tűnök, de el nem tudom képzelni, hogy akár még Amerikában is legyen olyan marha, aki reggel, délben, este, folyamatosan gyorsétteremben eszik. Egy afro srác a film közepén valahol megemlíti, hogy akár kétszer is eszik Mekiben egy nap, de aztán edz egy kicsit. És valahol ez a lényeg. A mozgás. Nem pedig, hogy hányszor és hol eszünk.

5/10




Én és a hercegem (The Prince & Me, 2004, forgalmazza: InterCom)

Az Én és a hercegem is egy tipikusan olyan filmnek nézett ki, amiben legfeljebb az a humoros, hogy Julia Stiles hogy pazarolja el azt a kis tehetségét, ami megadatott neki. De nem! Martha Coolidge filmje minden hibája ellenére kellemes kikapcsolódás. Egy fikarcnyi eredetiség nincs benne, ja de, talán Eddie Irvine felbukkanása az elején annak mondható. Szóval sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen filmre azt fogom mondani, hogy szívesen megnézném még egyszer, de ez esetben így van.

6/10




Függőség (Twisted, 2004, forgalmazza: SPI)

Ha e film alapján kellene eldönteni, hogy Philip Kaufman jó rendező-e, nem valószínű, hogy pozitív lenne a végeredmény. Pedig az első harminc percben ügyesen gardírozza filmjének szereplőit, még élvezetesnek is lehet mondani addig a filmet. Ami azonban utána következik, az megbocsájthatatlan egy ilyen kaliberű direktortól. Az mág hagyján, hogy a vakon és a süketen kívül mindenki tudja a gyilkos kilétét, de az az amatőr színészvezetés és rendezés rendesen agyoncsapja az egészet. Ha stílszerű akarnék lenni, azt írnám, hogy a Függőség a film elviselhetetlen butasága. Bár ez nem élrtelmes így. Na, mindegy. :)

3/10




A hazugsággyáros (Shattered Glass, 2003, forgalmazza: Budapest Film)

Hayden Christensen mindenképp szerette volna bizonyítani, hogy nem olyan gyenge színész ő, mint amilyennek A klónok támadásában láthattuk. A hazugsággyáros a provokatív történet ellenére egyértelműen az ő magánszámára épít, ami egyben legnagyobb hibája is a filmnek. Mert Christensen hiába nyújt a meggyőzőnél is jobb teljesítményt, ha a történetben olyan mértékű butaságok vannak, amik igencsak megmosolyogtatóak. És ha a film miatt kellene elhinnem az eset valódiságát, tuti, hogy nem tudnám megtenni.

4/10




Pókember 2. (Spider-Man 2., 2004, forgalmazza: InterCom)

Sam Raimi még mindig a járatlan utat járja. A borzalmasan gyatra első rész után csinált egy már nem annyira borzalmasan gyatra, de gyenge folytatást. Mert ugyan ki kíváncsi a tényleg jópofa utalgatásokra és a jellegzetes Raimis rendezői motívumokra, ha minden digitális? Ki miatt izgulna (már ha ezen a filmen lehetne) az ember a vonatos bunyó közben, ha egy eredetinek tűnő mozdulat nincs benne? És mindez 250 millió dollárból, minden idők legnagyobb jóváhagyott költségvetéséből. NEVETSÉGES! Tobey Maguire félszeg mosolya legfeljebb arra lenne jó, hogy rá mosolyogjanak az öreg nénik a buszon, Kirsten Dunst álomba hajló szemhéjai pedig mindenről árulkodnak, csak szerelemről nem. Mindent egybevetve számomra a Pókember 2. háromszor olyan jó film, mint az első volt, de csak ha a pontozást nézzük...

3/10




Kistestvér (Kistestvér, 2003)

Lengyel Andor filmjét nagy valószínűséggel valamelyik valóságshow ihlethette, és ez burkoltan el is hangzik a filmben. A Kistestvér egyébként egy kicsit amatőr, ám mindenképp lelkes próbálkozás a jelentős pénzhiánnyal küzködő hazai filmiparban, amolyan félkomoly "félkukkolósdi" egy átlagos történetbe ágyazva. Sem sok rosszat, sem sok jót nem lehet elmondani róla, viszont a film elkészültének értelmét vagy indítékát nem nagyon lehet felfedezni.

4/10




Black Mor szigete (L Ile De Black Mór, 2004, forgalmazza: Mokép)

Dicséretes, hogy a Mokép rétegfilmeket is behoz, ám a Black Mor szigete kicsit túlzásnak tűnik. Ilyen rajzfilmeket látni délelőttönként a kereskedelmi csatornákon, ám az mindenképpen elgondolkodtatott, hogy kinek is szól valójában a film. Amikor ugyanis a 15 éves kislány megszabadul ruháitól, majd ráveti magát a szintén korabeli kalózfiúra, az addig 10 év alatti korosztálynak szóló mese hirtelen megváltozik. Mellesleg ennek a jelenetnek sok értelme nincs is, ugyanis igencsak céltalannak tűnik. Akár az egész mű. Stevenson regényének sokadik újragondolása semmi eredetit nem nyújt sem megvalósításában sem történetében.

4/10




Szex, csajok, Ibiza (Pura Vida Ibiza, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

"A Hangyák a gatyában alkotóitól." Pompás ajánló, nem véletlen, hogy a Best is így próbálja népszerűsíteni a német humorgyár legújabb remekét. Csalódni lehetetlen benne.

1/10




Garfield (Garfield, 2004, forgalmazza: InterCom)

Nem tudom, mi van mostanában velem, általában a hasonló filmektől hánynom kell, ám az Én és a hercegem és a Garfield is jóval több pozitív, semmint negatív élménnyel gazdagított. A bugyuta és felháborítóan semmitmondó történettől eltekintve a Garfield egy szerethető és szórakoztató szösszenet, ami jóval túlszárnyalja a Stuart Little bármelyik részét. Ha a poénok nem is felelnek meg teljes mértékig a "képregény" követelményeinek, jókat lehet kacarászni és mosolyogni rajtuk. Jennifer Love Hewitt pedig úgy tűnik, Geena Davis és Jeff Goldblum példáját követve egy CGI állatos filmmel pecsételi meg karrierjét. Ami még a Garfieldot a Stuart Little fölé emeli, az az ésszerűbb költségvetés, amivel a Fox bebiztosította, hogy nagy bukta nem lett a filmből, de remélhetőleg a folytatásra már nem gondolnak.

5/10




Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine Of The Spotless Mind, 2004, forgalmazza: SPI)

Charlie Kaufman legújabb agymenésével visszatért A John Malkovich-menethez. Elvont, ám gyönyörű szerelmi története az év (sokak szerint minden idők) legkülönlegesebb filmje. A nem időrendben történő mesélés mostanában nagyon divatos, ám Kaufman forgatókönyve nélkülözi ezen filmnyelvi eszköz hatásvadász alkalmazását. Michel Gondry rendező neve majdnem feledésbe merül a hihetetlenül eredeti szkript miatt, azonban úgy érzem, hogy ha esetleg mondjuk Spike Jonze rendezte volna a filmet, sokkal kevésbé lett volna erős a képi hatása. Jim Carrey, Kate Winslet, Kirsten Dunst, Mark Ruffalo, Tom Wilkinson és Elijah Wood mind-mind hihető és szerethető karaktert formál meg, bár sok kibontakozásra érdekes módon egyikőjüknek sincs lehetősége. Nehéz értékelni egyszeri megtekintés után a filmet, jelenleg nem tudok 8-asnál jobbat adni neki.

8/10




A sötétség krónikája (The Chronicles Of Riddick, 2004, forgalmazza: UIP)

Számomra létezik két rendező, akik (relatíve) fiatalok, és mindkettőben megvan a lehetőség a nagy kiugrásra. Az egyikük Paul W. S. Anderson, a másikuk David Twohy. Twohy igaz, már többet tett le az asztalra a Galaktikus támadással, a Pitch Blackkel, a Merülés a félelembével, ám még nem ismerték el nagy rendezőnek. A sötétség krónikája lett volna az ő nagy esélye arra, hogy nagy mainstream sci-fi rendező váljék belőle. Az, hogy nem sikerült, az számomra is rejtély. A Pitch Blackhez viszonyítva a Riddick elvesztette minden eredtiségét, különcségét, egyszerűségét és ötletességét. Mégis azt mondom, jó filmről van szó. A legtöbb esetben az ennyi logikai bukfencet felvonultató filmet nem szoktam szeretni, ennek ellenére van a műnek valamiféle bája. Lesüt róla, hogy szeretettel, sőt szenvedéllyel készült el, ami minden egyes képkockán látszik. A kreált világ nem túl eredeti, a forgatókönyv tűl rövid, Vin Diesel szövege nagyon művi és majdnem nevetséges, a trükkök viszont első osztályúak. Sajnos az eltúlzott költségvetés és a behozott pénz nem hozza egyensúlyba a mérleg nyelveit, így Twohynak és Dieselnek nagyon sokat kell még kilincselnie a Universalnál, ha pénzt szeretnének kapni a trilógia lezárásához. Én szurkolok nekik.

7/10




A macskanő (Catwoman, 2004, forgalmazza: InterCom)

Számomra már ott elvágta magát a film, hogy teljesen függetlenné tették a Batman univerzumtól és Gotham Citytől. John D. Brancato és Michael Ferris forgatókönyvírók elég alaposan megásták A macskanő sírját, tavaly majdnem sikerült a Terminátor 3-mal is ezt tenniük. Pedig Pitof mindent beleadott, bár rendezése hagy némi kívánnivalót maga után, de olyan profin vágatta meg Sylvie Landrával a filmjét, amilyet ritkán látni. Thierry Arbogast képeinek sok köze nincs a képregényekhez, de legalább szépek. Klaus Badelt kihozta a maximumot A macskanőből, remek zenét komponált. Ennyi a pozitívum. A papírmasészerűen egyszerű karakterek borzalmasak, egyedül Lambert Wilson képes némi életet vinni George Hedare figurájába: szenzációs, ahogy bánni tud a szavakkal. Halle Berry, Benjamin Bratt és Sharon Stone képtelenek megbírkózni a nevetséges feladatukkal, ami nem is az ő hibájuk, bár elnézve a külföldi kritikákat, az Arany Málnára igencsak esélyesek lesznek. Pitofot ezután sem tartom tehetségtelen rendezőnek, bár A macskanő nyomokban sem emlékeztet sem a látványtervező, sem pedig a Vidocqot rendező Pitofra.

3/10




Fahrenheit 9/11 (Fahrenheit 9/11, 2004, forgalmazza: Mokép)

Eleinte vártam ezt a filmet, majd később kezdtem rájönni arra, hogy mi a fenének van szükség egy olyan dokumentumfilmre Hazánkban, ami az amerikai elnököt akarja megbuktatni. Legfeljebb annyi, hogy ezáltal is kifejezésre jusson a világ Amerika-központúsága, még egy nyamvadt doksi is bejárja a Földet. Amúgy Michael Moore nem végzett rossz munkát, a Fahrenheit jobban sikerült a Kóla, puska, sültkrumplinál. Sokkal kevesebb olcsó hatásvadász eszközzel operál, és meglepő módon korántsem annyira manipulatív, mint az előző filmje. Az, hogy mit hiszünk el a Fahrenheitnek, az megint más lapra tartozik, egy dolog mindenesetre egyértelműen kiviláglik: Amerikában gazdagnak lenni talán a legjobb dolog a világon, a szegényeket pedig még jobban lehet etetni a választási kampányokkal, mint Európában. Azt hiszem, a Fahrenheit anyagi sikere is ennek a bizonyítéka.

6/10




Az élet nélkülem (My Life Without Me, 2002, forgalmazza: Budapest Film)

Haláldrámákból jó pár futott az utóbbi időben, legutóbb pl. a Barbárok a kapu előtt. Az élet nélkülem azonban egy megbízható minőségű, jó film, méltatlanul alulfoglalkoztatott színészekkel. Isabel Coixet rendező remekül kikerülte a divatos siratós képek használatát, egyedi módon sikerül végigvezényelnie az egész filmet. Hihető a történet, hihetőek a karakterek, ennél több nem is kell egy drámának. Érdekesség, hogy olyan színészek tűnnek fel a filmben, akiket a hazai mozikban teljesen más filmekben láthattunk az elmúlt 1-2 hónapban: Sarah Polley (Holtak hajnala), Scott Speedman (Underworld), Mark Ruffalo (Hirtelen 30, Egy makulátlan elme örök ragyogása) és Alfred Molina (Pókember 2.) Nem mellesleg Pedro Almodóvar volt a film egyik producere.

7/10




Bajos csajok (Mean Girls, 2004, forgalmazza: UIP)

Mark S. Waters filmje üdítően hatott az idei tinivígjátékok tengerében. Kellemesen eredeti poénjaival és ügyes történetszövésével talán a legjobb a hasonló filmek között. Egy nagy hibája van, hogy képtelen átlépni egy bizonyos szellemi színvonalat, és ezáltal néhol gyerekesnek, talán még kínosnak is hat. Lindsay Lohan a Nem férek a bőrödbe után most is jópofa, ha kell, csúnya, ha kell, gyönyörű és még csak 18 éves. Az biztos, hogy mellbedobással ő győzne a korabeli színésznőtársai között.

6/10




Dühöngés (Fureur, 2003, forgalmazza: Best Hollywood)

Boxdráma. A Dühöngés leginkább eképp kategorizálható. Karim Dridi filmje azonban bűnrossz. A vászonról lefolyó egyéni rendezői látásmódnak egytől egyig minden áldozatául esik. A fordulatosnak szánt történet nem tartalmaz több csavart, mint a Véres játék. És ha már a Van Damme-filmnél tartunk: Samuel Le Bihan, akit amúgy jó színésznek tartok, egy orrhosszal sem nyújt többet belga kollégájánál, pedig jóval nagyobb tere van a filmben, mint Van Damme-nak valaha is volt. Sokkal több szót nem érdemel a Dühöngés, elborzasztó példája annak, hogy egy tehetségesnek tűnő rendező, hogyan képes alárendelni mindent saját céljainak.

2/10




Szezon (Szezon, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Dicsérendő, ahogy a Budapest Film az idei hazai filmekkel bánik. Nem egyet karoltak már fel, és tisztességes reklámkampánnyal küldték őket moziba. Így volt ez a Szezon esetében is. Török Ferenc a Moszkva tér után szerencsésnek mondhatja magát, hogy viszonylag ilyen hamar újabb alkotással jelentkezhetett, de miért is pont a Szezonnal jelentkezett? Természetesen megint nem szól másról a film, mint a kitörni képtelenségről, az elveszettségről, valamint a szereplőkön úrrá levő depresszióról, amit a néző is átvesz. Ezek után nem nagyon érdekelt Török Ferenc ügyes rendezése, jópofa utalgatásai és egyszerű, ám hatásos szimbólumrendszere, ugyanis már megint azt kapjuk egy magyar filmtől, amit már évek óta is.

4/10




Arthur király (King Arthur, 2004, forgalmazza: InterCom)

Don Simpson és Jerry Bruckheimer nagyszerű producerpárost alkottak. Simpson volt a hangadó, Bruckheimer az ész. Jópár olyan filmet készítettek, amik meghatározóak voltak a  80-as,  90-es években. Aztán 1996-ban Don Simpson maghalt Wilshire Boulevard hosszúságú kokaincsík felszippantása következtében, Bruckheimer pedig magára maradt. Azonban a producerzseni ettől új erőre kapott, és futószalagon kezdte gyártani A szikla óta a sikerprodukciókat a Disney nagy megelégedésére. Azonban a Rossz társasággal valami megváltozott vele kapcsolatban. Egyre több kockázatos, ám jó esetben óriási profittal kecsegtető produkciók létrehozásába kezdett, amelyekbe bizony azért bele-beletört a bicskája. Az Arthur királyban is jóval több volt, mint ami lett belőle. Antoine Fuqua már bizonyította, hogy tehetséges rendező. Jerry Bruckheimer már bizonyította, hogy tehetséges producer. David Franzoni már bizonyította, hogy tehetséges forgatókönyvíró. Slawomir Idziak már bizonyította, hogy tehetséges operatőr. Hans Zimmer már bizonyította, hogy tehetséges zeneszerző. Azonban mindenkiből hiányzott a plusz, hogy jó film lehessen az Arthur királyból. Fuqua jellegtelen rendezése, Idziak John Tollt másoló képei, Hans Zimmer A sziklát éreztető zenéje, valamint Franzoni igencsak kurta forgatókönyve hozzájárulnak ahhoz, hogy az átlagnál ne legyen jobb az Arthur király.

5/10





Én, a robot (I, Robot, 2004, forgalmazza: InterCom)

Alex Proyast is megrészegítette a százmilliós büdzsé. Sok tehetségesnek mondott rendező veszetegette el stílusjegyeit a dollárhalmok láttán, ezúttal sem történt másként. Hollywoodban már megszokottá vált, hogy sci-fi írók műveinek adaptációiban csupán nyomokban találni rá magára, az alapot szolgáltató írásra, így az Én, a robot esetében ez nem feltétlenül negatív dolog. Azonban az első fél óra kínosan bugyuta és együgyű dialógusaira, beállításaira, és Will Smith borzalmasan gyatra karakterére nincs mentség. Nem tudom, mennyire lett megvágva a film, de az is elég zavaró volt, hogy 3-4 szereplőn kívül nem sok "beszélővel" találkozni, és még azok szerepe is jócskán hagy maga után kívánnivalót. Trükkök terén szinte tökéletes a film, akárcsak A sötétség krónikája, amúgy pedig kellően szórakoztató ahhoz, hogy ne csalódottan álljunk fel a székből.

6/10




Szigorúan piszkos ügyek II. (Wu Jian Dao II. / Infernal Affairs II., 2003, forgalmazza: Mokép)

Sajnos már az első részt is bántó érdektelenség fogadta itthon, azonban a második rész alatt üresen kongó moziterem nem sok jóval kecsegtet a forgalmazónak a harmadik részre. Pedig a második rész még magában is megállná a helyét, az első ismeretében pedig különösen jó. A kellően, néhol már túlságosan is szerteágazó történet és a mázsaszámra röpködő kínai nevek egyáltalán nem mennek az élvezhetőség rovására, sőt, teljesebbé teszik az eredetit is. Andrew Lau és Alan Mak jó munkát végeztek, bár az az elemi erő azért hiányzik belőle, ami az elsőt naggyá tette. A visszautalások, valamint Wong és Sam különös kapcsolata viszont zseniálisak, a film legemlékezetesebb pillanatai.

7/10




Rossz nevelés (La Mala Educación, 2004, forgalmazza: Budapest Film)

Pedro Almodóvar szinte csak egyfajta filmet készít. Ami nem is lenne baj, mert eddig szinte az összes filmje képes volt hozzátenni valamit a rendező sajátos filmes valóságához. A Rossz neveléssel azonban alaposan mellényúlt. Az eddigiek különös férfi- és nőkép ábrázolása itt teljesen hiányzik, ugyanis nincsenek női szereplők. Az ezáltal felszabadult időt Almodóvar a férfi test minden lehetséges eszközzel történő bemutatására fordítja, amihez a szinte a tökéletességet kihangsúlyozó fényképezés is hozzájárul. Akinek erre van igénye, biztos tetszeni fog neki, de ilyen öncélú megoldásokkal még nem találkozhattunk a spanyol rendező filmjeiben. A történet sajnálatos módon a legősibb, legbejáratottabb hollywoodi sémát követi annak minden bája és kliséje szerint. A lehető legkisebb eredetiség is hiányzik a filmből, ami csak azért nem olyan tragikus, mert néhány emlékezetes képsorra azért futotta Almodóvartól. De pont az hiányzik a filmből, ami az utolsó szó/kép a végefőcím előtt.

4/10




Pokolfajzat (Hellboy, 2004, forgalmazza: InterCom)

Guillermo Del Torónak majdnem sikerült jó képregényfilmet forgatnia. Életem során csak néhány Hellboy füzettel találkoztam, de ahhoz elég volt, hogy el tudjam dönteni, legalább van-e köze a filmnek a képregényhez. Van. Az utóbbi időben a Megtorló mellett ez a legjobb comicfilm, sajnos szemetszúró hibákkal. A forgatókönyv gyengeségei nagyon lerontják Del Toro üdítő rendezését. A bugyuta párbeszédek és beszólások nem hogy hidegen hagyják a nézőt, inkább mosolygásra késztetik - kínjában. Mindent összevetve azonban a Pokolfajzat a jobb divatfilmek közé tartozik, akár többször is nézhető.

6/10




Terminál (The Terminal, 2004, forgalmazza: UIP)

Aki látott már Spielberg filmet a  90-es évek eleje óta, az tudja mire számíthat. Egy mindenkinek megfelelni vágyó rendező szokványos filmje, sok ásítással. Egyetlen emlékezetes jelenet nincs a filmben, a képek könnyen behelyezhetők egy korábbi Spielberg-opuszba (mondjuk nem a Schindler listájába). Jellegtelen filmekkel tele van a piac, Spielberg egyetlen előnye a többi hasonló alkotással szemben, hogy ő még a szart is el tudja adni aranyként. A Terminál amúgy félelmetesen buta (egy kelet-európai, belső viszályokkal teli ország polgára tényleg ilyen naiv és együgyű???), ám jól bejáratott dramaturgia alapján készült. A Spielberg rabszolgáivá lealacsonyodott John Williams, Michael Kahn, Janusz Kaminski is nagyban hozzájárulnak ahhoz, nehogy felkapjuk a fejünket valami miatt. Azért a Terminál nem rossz film, de így nem egy nagy durranás.

5/10




Argo (Argo, 2004, forgalmazza: SPI)

Nagy várakozással lehetett Árpa Attila első filmje elé tekinteni, pedig pontosan azt kaptuk, amit várni lehetett. Hiánypótló mű született az Argóval, remélhetőleg más is kedvet kap hasonló műfajú filmhez. A rengeteg karakter nagyszerű, bár egyszerűen kidolgozottak. Némelyikük megszemélyesítése nem sikerült azonban valami jól, a jellemfejlődést pedig el is felejthetjük. A sok bazmegezés ellenére kevés az igazán jó poén, a feleslegesen belepakolt trendi kameramozgások pedig nem illenek az amúgy jól működő filmbe. És akkor most egy kis negatív kritika: tény, hogy kevés pénzből (195 millió forint) készült a film, de képtelen vagyok nem összehasonlítani Robert Rodriguez El Mariachijával, ami ennek is a töredékéből készült, mégis olyan lendületes és eredeti, hogy öröm nézni. Mindenki mondja, hogy a pénz miatt nem sikerül itthon kimagasló filmet készíteni, de azért bizony egyre jobban kiderül, hogy a tehetség terén is van mit pótolnunk.

5/10




Szüzet szüntess! (The Girl Next Door, 2004, forgalmazza: InterCom)

Meglepően nagy reklámkampánnyal indította az InterCom a Szüzet szüntess! névre keresztelt vígjátékot. Meglehet, jól tette, ugyanis az utóbbi idők tinivígjátékai közül a Bajos csajokkal egyetemben kiemelkedik ez a film. Sikerült a készítőknek sok arcpirító megoldástól megkímélni minket, ezáltal a Szüzet szüntess! egy divatos, jó megoldásokkal operáló, kellemesen mosolyogtató alkotás lett, ügyes alakításokkal.

6/10




Fallal szemben (Gegen Die Wand, 2003, forgalmazza: Mokép)

Fatih Akin díjakkal elhalmozott filmje olyan alkotás, ami megéri a pénzét. Sablonos társadalom-kritika helyett Akin a kíméletlen szemléltetés mellett döntött, amit nagyon jól tett. A Németországban élő török kisebbség (többség?) életének kiragadott pillanatainak bemutatása jól sikerült, bár sajnos a 2 órás játékidő alatt többször is egy helyben topog a történet, ami nem tesz túl jót az élvezhetőségnek. Sok filmre szokás rámondani, hogy a színészek mentik meg a produkciót. És ha ez esetben nem is megmentésről van szó, de tény, hogy a két főszereplő hatalmasat alakít. Sibel Kelillinek ezer arcát látjuk a filmben, szinte kétszer ugyanúgy nem is tudja mutatni a kamera. Birol Ünel játéka ezzel szemben az egysíkúságot képviseli, korántsem egysíkúan. Erőteljes alakítások egy jó filmben olyan betétdalok mellett, amik a  90-es évek elejének meghatározó felvételei voltak (Depeche Mode: I Feel You, Sisters Of Mercy feat. Ofra Haza: Temple Of Love).

7/10




Apja lánya (Jersey Girl, 2004, forgalmazza: SPI)

Romantikus filmet Hollywoodban szinte csak egyféleképpen tudnak készíteni, Kevin Smith azonban bebizonyította, hogy lehet jól is csinálni. Számomra az most már végérvényesen kiderült, hogy Smith nagységrendekkel jobb forgatókönyvíró, mint rendező. A sablonos dramaturgiát egyszerűen lesöpri a vászonról a zseniális szkript, olyan szenzációs dialógusokat hallhatunk a filmben, amiket nagyon ritkán. A csúcs - anélkül, hogy lelőném a poént - kétségkívül az a jelenet, amikor Ben Affleck a film vége felé egy PR ügynökség aulájában beszédbe elegyedik azzal a bizonyos fickóval, aki önmagát játssza a filmben. Az év egyik legnagyszerűbb jelenete. Mindenkinek csak ajánlható az Apja lánya, nagyszerű film, Zsigmond Vilmos kellemes képeivel. És akkor most, amit nem értek. Ez lenne Kevin Smith? Vagy ez már nem Kevin Smith? Vagy Kevin Smith megkomolyodott? Én nem tudtam eldönteni.

8/10




Torremolinos 73 (Torremolinos 73, 2003, forgalmazza: Cirko Film / Másképp Alapítvány)

Régen vártam ennyire európai filmet, mint a Torremolinost. Azonban egy kicsit csalódtam benne, a nagyszerű és eredeti témából sajnos nem sikerült a maximumot kihozni. Sajnos Pablo Berger többet foglalkozott a Bergman iránti imádatának filmre vitelével, semmint a forgatókönyv nagyszerű poénjainak életre keltésével. Pedig a színészeken semmi nem múlt. Almodóvar egyik kedvenc színésze, Javier Cámara itt is nagyszerű, Candela Pena pedig el tudja hitetni velünk, hogy ő az a szépség, akit mindenki látni akar. Szóval nálam nagy dobásnak indult a film, kár, hogy kicsit mellé ment.

6/10




Szigorúan piszkos ügyek III. (Wu Jian Dao III. / Infernal Affairs III., 2003, forgalmazza: Mokép)

A trilógia záródarabja az egyetlen a három film közül, amit képtelenség megérteni az első kettő ismerete nélkül. Pedig ez már igazi folytatás, azonban a Wai Keung Lau/Siu Fai Mak rendezőpáros nem elégedett meg egy sima harmadik résszel. Hogy Tony Leung is szerepelhessen a filmben, jól megkavarták az egész sztorit: a történet folytatása mellett folyamatos korábbi képsorok is láthatóak, amelyek az első részt egészítik ki, de ezek által - gondolom nem szándékosan - nagyon töredezetté válik a záró darab. A színészek mesteriek, a hangulat a régi és láthatunk egy nagyon jó befejezést is, méltón lezárva az utóbbi idők talán legjobb trilógiáját.

7/10




A falu (The Village, 2004, forgalmazza: InterCom)

M. Night Shyamalant eddig sem tartottam túl nagyra, de amit A faluban/-val művelt, az mindent alulmúlt. Ilyen gyatra film nem mindig születik, ezért meg kell becsülni. Ezt a forgatókönyvet kb. 10 perc alatt össze lehet dobni (bár ez fenntartásokkal kezelednő, én még ilyet sem tudnék írni), rendezésről pedig ne is beszéljünk: elég arra gondolni, hogy ha nem olvassuk el a tartalmat, kb. 45 perc után derül ki a főszereplő lányról, Bryce Dallas Howardról, hogy vak. Roger Deakins sem volt még soha ilyen gyenge: a felhős ég alatt három árnyék a szereplőknek kicsit több, mint furcsa. Az egyetlen pozitívum James Newton Howard, akinek sikerült megfelelően jó zenét komponálnia. Shyamalan filmje nem több, mint egy újabb Blair Witch Project: kalimpálás az erdőben különösebb koncepció nélkül. Aki pedig meglepetést már, az vegyen egy Kinder tojást...

1/10




Csajok a csúcson 2. (Mädchen, Mädchen 2. - Loft Oder Liebe, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

Azt már régen tudtuk, hogy nem Németország a humor fellegvára, de mondjuk a Csajok a csúcson első részében legalább sikerült leutánozni a hollywoodi szemetek fingós/böfögős poénjait. A második részben ezeket sikerült elkerülni, viszont így már poénok sem maradtak. És mivel s zó szoros értelmében filmről sem beszélhetünk, amit látunk, az a nagy semmi.

1/10

És mi a véleményed a Garp szerint a világ című filmről? :-)

Én is azt hittem. :)

Ráadásul születésnapom sincs és nem is volt mostanában. :)

De azért köszi mindenkinek! :)

Boldog születésnapot!

Azt hittem ez a topic azért nyílt hogy majd itt olvashassuk a Daemiaen kritikákat... :-)

Elismerést érdemel ilyen sok munka a filmek bemutatásában és népszerűsítésében. Gratulálok!

Köszönöm! :)