Július 13-15
Jeges fogadtatás
A negyedik Jégkorszak mozi, mely A vándorló kontinens alcímet viseli már nem szuperált olyan jól az amerikai mozi pénztáraknál, mint a korábbi animációs mozik, melyek eddig stabilan 60 millió felett nyitottak. A második résznek még sikerült anno 68 millióval igen stabilan kezdeni, de a harmadik rész, A dinók hajnala szerdai nyitása ellenére is csak 66 millióig jutott 5 nap alatt. Pedig akkor még virágzott a 3D ipar, ám nemzetközi piac nagyon rákapott. Már a második rész bevétele is 70%-ban nem amerikai területekről származott, de a harmadik rész 690 milliója a legjobb, amit valaha animációs filmnél mértek ezeken a területeken. Így hát le lehet írni, hogy a 46.6 milliós kezdése halvány az új Jégkorszak filmtől, de az eddigi 339 millió dolláros nemzetközi eredmény, melyet három hétvége alatt szedett össze még bőven fog hízni. Addig pedig az amerikai területeken is lesz lehetősége még bizonyítani, hiszen a nyár utolsó családi filmjéről van szó, így nem lehet komoly feladat 150 millióig elcsúsznia, pláne, hogy az előző rész még az ötnapos bevételét is éppen megháromszorozta, így magasabb végeredményt is várhatunk.
A Pókember karaktere viszont jobb napokat is látott. Hiába lépett vasárnap éppen át a 200 milliós határon egy szelíd 44%-os mínusszal, de a 300 millió elérése már az új Batman mozi jelenléte nélkül is komoly kihívás lenne. Így meg kell barátkoznia a stúdiónak, hogy az Andrew Garfield féle reboot az első Pókember mozi, mely nem éri el a 300 milliót. Siránkozni amúgy biztos nem fog senki, sőt vidáman vágnak bele a folytatásba, hiszen világszerte már 521 milliót kaszált és a 800 milliós összbevételre szép kilátások vannak.
A Vadállatok egy 41%-os mínusszal bebiztosította a 45 milliós költségek kielégítését, a Madagaszkár 51%-os mértékben, a Merida, a bátor valamivel kevésbé érezte meg az új családi film jelenlétét. Előbbi túl van a 200 millión, utóbbi pedig egy karnyújtásnyira tőle. Ha nem jön közbe valami komoly, akkor Channing Tatum rövidesen magabiztosan vetkőzik neki a Magic Mike személyében egy újabb 100 milliós határ meghódításának.
A Holdfény királyság a lista végén magabiztosan tartja a pozícióját, ezúttal csupán 18%-os veszteséggel. 32 milliós eddigi bevétele duplája a költségeinek.
A szenzáció ezen a héten is a Ted, amely korhatáros komédiaként hamarosan lehagyja a Koszorúslányokat (169.1m) és a Keresd a nőt! (176.5m) és ha nem kavar be komolyan A sötét lovag - felemelkedés, akkor az Ünneprontók ünnepe (209m) is meglesz és akkor e kategóriában már csak a Másnaposok filmek maradnak meg.
1. Jégkorszak 4 - 46.63m
2. Pókember - 34.63m /200.5m/
3. Ted - 22.41 /159.25m/
4. Merida, a bátor - 11.1m /196m/
5. Vadállatok - 9.39m /32.12m/
6. Magic Mike - 9.02m /91.84m/
7. Madea s Witness Protection - 5.58m /55.6m/
8. Katy Perry - Part of me - 3.8m /18.6m/
9. Holdfény királyság - 3.7m /32.48m/
10. Madagaszkár 3 - 3.67m /203.9m/