Brosnan jó volt, nekem legjobban az Aranyszemben tetszett. A "Halj meg máskor" már inkább egy Die Hard-filmre emlékeztetett.
most posts by TM
0
2006. június 26., hétfő 16:09
273
Nos, ha Brosnan nem volt elég kedélyes akkor Craig egyenesen karótnyelt. Az előzetes alapján gondolom amit a múltkor a moziban adtak.
Most engem, meg lehet majd szólni, de nekem Brosnan tetszett az összes közül. Connery-t sosem szerettem, Moor még elment, Dalton említésre sem méltó.... Craig pedig még bizonyíthat.
Az hogy egyre inkább akció film lesz a bond filmekből nem meglepő. Haladni kell a konkurenciákkal, mert a filmlészítők nem csak a Bond rajongókat szeretnék moziba csábítani. Annál többet szeretnének keresni.
0
2006. június 26., hétfő 15:08
52685
Én az összes Bond-mozit bírom, remek kordokumentum ez a húsz+1,2,3 film. Az utolsó, modernebb részekben hiányoltam a bájt, a több humort, hiszen Bond attól igazán jó, hogy a készítők mindig kikacsintottak a közönségre, hogy ezt kéretik nem komolyan venni. Ha kőkemény, mai akciófilmmé gyúrják át a 21. század 007-es sztorijait, azzal az eddigi filmek lényegét ölnék meg. Remélem, még Daniel Craig is tud majd önirónikus szuperügynök lenni!
most posts by TM
0
2006. június 26., hétfő 14:59
1075
Nekem csak a Connery féle Bondok tetszettekigazán. Roger Moore-t mindigis nevetségesnek tartottam Bond szerepében és egyik kalandja sem győzött meg az ellenkezőjéről. Előny, hogy így csupán 4-5 filmet kell begyűjtenem :D Kedvenceim továbbra is a You Only Live Twice és a Goldfinger.
0
2006. június 26., hétfő 14:57
52685
Nem, ez egy MGM-en kívüli film, egy olyan sztorival, melynek jogát más szerezte meg, és 1983-ban a Warner Bros csinált belőle a meglehetősen sok pénzért visszacsalogatott Sean Conneryvel egy "ellen-Bond"-mozit, mellyel a Roger Moore szereplésével készült Polipkának gyártottak konkurenciát.
most posts by TM
0
2006. június 26., hétfő 14:46
19957
Az a régi kiadásbsn sem volt a sorozatban. Ezt most igy hosszú lenne elmagyarázni,de nem tartozik a "sorozathoz".
0
2006. június 26., hétfő 14:39
4842
gyerekek! hogy lehet hogy az ősszel megjelenő james bond sorozatban nem lesz benne a soha ne mond, hogy soha (never say never again)??? ez nem a james bond sorozat része?
0
2006. június 24., szombat 15:57
19957
Változó. A gyáriaké állitólag 30-50 év is lehet,nekem van 8 éves DVD-im é segyenlöre semmi bajuk. Az irtaknál más a helyzet. Nekm van 5 éves irtam is és tökéletesn müködik,de van olyan ami 4-6 hónap után "eltünt" róla minden (pedig nem gagyi lemezen volt). Ez nagyon sok mindentől függ.
0
2006. június 24., szombat 13:51
2007
A felhasználó hozzászólásait az alapvető fórumetikai szabályok sorozatos megsértése miatt töröltük.
0
2006. június 24., szombat 13:27
52685
Talán a topic névadója sikeresen kinyomozza, ha lesz itt egy ON hozzászólás is...
most posts by TM
0
2006. június 24., szombat 13:20
7252
Úgy legyen!
0
2006. június 24., szombat 13:19
13
köszi az infókat. Esetleg ha eszembe jut még valami , jelentkezek .
0
2006. június 24., szombat 13:13
7252
Azért nem szabad vízszintesen tárolni, mert akkor vetemednek a korongok! Ez most lehet, hogy bután fog hangzani, de úgy kell elképzelni, hogy a korongok szélein hat a gravitáció, ami ugye a saját súlyánál fogva lefelé húzza a széleit. Tehát - még ha csak nagyon kis mértékben is - a korongok íveltek, ferdültek lesznek. Ez a lejátszások során problémákhoz vezethet:pontatlanabb lesz az adatok kiolvasása. UI.:Egyáltalán nem idegesítesz!
0
2006. június 24., szombat 13:03
13
Nekem olyan a DVD álványom hogy Vízszintesen fekszenek benne a tokok . Miért nem szabad így tárolni. UI: remélem nem idegesítelek a kérdezősködésemmel.
0
2006. június 24., szombat 12:56
7252
BÁRMILYEN korongról is van szó (CD, DVD, gyári vagy írott), mindig a tokjában, függőlegesen - tehát nem lefektetve, vízszintesen - kell tárolni a korongokat. Lehetőség szerint zárt szekrényben (portól mégjobban és napfénytől védve). Az írt oldalát soha ne érintsd meg, ezzel az oldalával (de inkább sehogy) ne tedd le közvetlenül az asztalra vagy bárhová. Tehát:meg akarod nézni, előveszed, tokjából kiveszed, lejátszóba beteszed, megnézed, lejátszóból kiveszed, tokjába visszateszed, végül pedig a helyére teszed!
0
2006. június 24., szombat 12:49
13
Hogy érted hogy mennyire vigyázok? Mire Kell odafigyelni a tárolásnál illetve hogy lehet meghosszabbítani az élettartamukat .
0
2006. június 24., szombat 12:17
7252
A DVD gyártási technológiákhoz én sem értek; az, hogy mennyire lesznek tartósak a filmjeid, több dologtól is függ: -milyen típusú az íród, -milyen sebességgel írtad, -milyen lemezre, -mennyire vigyázol ezekre a lemezekre...
0
2006. június 24., szombat 12:13
19957
COLUMBO!
A gyári filmekre az "adatokat" nem irják hanem nyomják rá. Az otthoni filmeket amiket irsz azokat pedig a lézer égeti bele ez pedig az oxidáció következtében sajnos idővel elveszitik az adatott.
0
2006. június 24., szombat 12:01
13
ELECTRIFY ! Én tök hülye vagyok a DVD gyártási technológiákhoz . Éppen ezért kérdeztem amit kérdeztem . Én csak azokat a filmeket írom meg otthol amelyek nem jelentek meg még ahazai piacon de nekem megvannak VHS-en csak a minőségük már romlik és ezért szeretném tudni hogy az asztali DVD írómmal megírt filmek mennyire lesznek tartósak.
0
2006. június 24., szombat 11:50
7252
COLUMBO !
Ne hasonlítsd már össze a több tízmilliós gyártósoron megírt GYÁRI lemezeket az otthoni ötvenezres sz@rokkal megpörköltekhez!!