Nem félünk a farkastól! (2 DVD)

Amit a jó szinkron,rossz szinkron témában írtok,azzal egyetértek.
Ettől persze maradok feliratpárti.

helyesbítés: sokszor jó a szinkron

Ez tényleg így van, a legfontosabb a belső, meg esetleg a gesztusok hasonlósága. De sokszor a külső hasonlóság hasonló gesztusokat eredményez, és ezért sokszor jó szinkron, ha a színész és a magyar hangját adó színész hasonlítanak.
(Ld.: Bud Spencer - Bujtor István, Kathy Bates - Molnár Piroska, Woody Allen - Kern András, Michael Douglas - Dörner György, stb.)

Köszi az idézetet!
Örülök, hogy egy komoly szakember is alátámasztja azt, amit magam is szajkózom egy ideje.

Még annyit, hogy az idézet 1984-ből való.

"A jó szinkronnál egyáltalán nem az a mérvadó, hogy a szinkronizálandó és a szinkronizáló színész külsőleg hasonlatosak legyenek egymáshoz, hanem inkább habitusuk, retorikájuk és kifejezésmódjuk illeszkedjen egymáshoz...
...persze, az sem baj, ha a két színész hangja hasonlít egymáshoz, de nem alapkövetelmény, csak egy plussz, amit jól ki lehet használni, még akkor is, ha a két színész külső jegyeiben jelentősen, vagy csak némileg eltér egymástól...
...erre jó példa a Paul Newman-Mécs Károly páros..."


dr. Hársing Lajos, szinkronrendező, Pannónia Filmstúdió

Egyetértek! :-)

Megértem az álláspontodat, de én meg továbbra is azt mondom, hogy egy film maximális élményét nem rontja el hangszínbeli eltérés. Arról nem is beszélve, hogy 20-30 évvel ezelőtt nem volt dvd, amin hangsávkapcsolgatással mindezt méricskélni lehetett volna, ez leginkább a dvd elterjedése óta divatba jött szőrözés, sokszor indokolatlanul.
Igen, ha minden dvd legalább kétnyelvű lenne, és ez a két nyelv a film eredeti  hangja, meg a magyar hang volna, akkor mindkét verzió szerelmesei elégedettek lehetnének. Régi szinkronoknál ez ráadásul egyfajta "kultúrális értékmentésnek" is számítana, igaz, ezért nem adnak szalámit a boltban, és újabb jogdíjak kifizetésére sem lehet beváltani, ha az árnövelő magyar hangsáv miatt nem fogy el a cucc.

Inkább csak a szinkronról írnék.Kitünõ,de tartom a véleményen,az eredeti jobb.Nézzük a két fõszereplõt:
Ruttkay Éva kedves hangja szerintem nem igazán illik Taylorhoz.Õ tényleg modoros,de más filmjében nem mindig.Pont tegnap ment a TCM-en egy másik közös filmjük,ott nem volt az.Akkoriban a szinkronhangokat nagyon gyakran a külsõ hasonlóság alapján választották.Itt is ez történt.
Kállai Ferenc valóban jól adja vissza a szerep fásultságát(a saját hangja eleve egy kicsit ilyen),de hiányzik belöle a Burton hangjában meglevõ feszültség és rejtett indulat.
Én ezért tartom jobb választásnak az Equusban Szilágyi Tibort.Õ hozta ezt.
Mindezek ellenére a gyûjteményem értékes tagja ez a film,nem veszek fel a helyére soha mást,de megnézni alighanem a feliratos verziót fogom.Sõt! Tényleg rákerülhetett volna ez a szinkron és felirat az extrákra.
Legfeljebb egy picit drágábban.
A film példamutató módon elfogyott.Alighanem mégis van kereslet a nívós alkotásokra,akár csak felirattal is.
Más forgalmazó is megfontolhatná ezt!

Annak örülök, hogy a jelek szerint jól fogyott a kiadvány, és a szinkron hiánya ellenére is sokan megvásárolták! Jelenleg bizonytalan is az itteni státusza.
Vágyom rá, hogy a kiváló színészházaspár másik nagyszerű filmjét A makrancos hölgyet újból lehessen kapni, mert nálam ez is egy szuperklasszis film. Ha még az eredeti szinkron is rákerülne, az lenne az igazi kánaán!

Sziasztok! Én inkább azoknak a táborát erősítem, akik szerint a film jó, de nem egy akkora, katartikus alkotás!
Annak idején többször is megnéztem a Radnóthy Színházban, Csomós Mari akította a főszerepet - kitűnően!
Mindenki áradozott a darabról, hogy mekkora, hú, meg ha... Én meg - szégyenlem bevallani - unatkoztam alatta.
Talán azért, mert a családi dráma nem a műfajom. Kétségtelenül figyelemreméltó a mű, mély lélektani ábrázolást vitt végbe az író - de valahogy nem ragadott meg!

Persze a filmfeldolgozás nagyszerű - Liz Taylor talán ebben a filmben nyújtotta a legkiemelkedőbb alakítását. A többi szereplő is jól eltalált!
Nálam a darab olyan 10/7.

Elnézést kérek azoktól, akinek fő kedvencük! Ez csak az én véleményem!

Szia My Darling! :-)
Tudom, néha kritizáltam Faye-t, de csak akkor, ha felbosszantottál, mert Madonnát vagy más kedvencemet kritizáltad. Nem tehetek róla, én ilyen temperamentumos vagyok, talán nem mindig tudok objektív lenni, de ezek csak időleges dolgok, soha nem nehezteltem rád emiatt, és örülök, ha ez kölcsönös. Egyébként szeretem Faye-t általában, bár kicsit olyan hideg nőnek tartom.
Majd a jövőben próbálom én is hidegebb fejjel kezelni a kritikát, csak hirtelen nem esett jól, mert olyan kötekedésnek éreztem. Ha kicsit hosszabban leírtad volna nyomban, hogy láttad a filmet, és miért nem tetszett, nem esett volna olyan rosszul, csak ez az egymondatos lesajnálás jött ki furán, de igazából csak azért vágtam vissza, hogy megvédjem a színészeket, meg a szinkronokat.

Nem hiszem, hogy bántottam volna fieldet, nem is akartam, de azt hiszem, ez a kettőnk ügye. Fieldet meg talán jobban ismerem, mint te.
Én sem bántani akarlak, de ezt majd én elintézem fielddel, bár nincs is mit elintézni, mert szerintem senki nem haragszik.

Szia Juliet!

Kezdem a végén. Nincs szó haragról, ilyenek miatt pláne nem. Én szerintem éppen hogy a barátok tudnának elvileg nyugodtan eszmét cserélni a filmek témájában is, anélkül, hogy anyázásba vagy sértődésbe fordulna a dolog, ami itt az Xpressen oly gyakori.

Faye Dunawayjel nem vigyáztál igazán, szidtad (=kritizáltad) őt már többször is e fórumon, de ez nem baj. Rajongásom elég szilárd iránta (és más kedvencek iránt) ahhoz, hogy ezt mások eltérő véleménye ne ingassa meg, és ne okozzon nekem lelki válságot. Az sem gond, hogy közben módosult a véleményed a SALO-ról, hiszen a filmek magunkban meg tőlünk függetlenül is átértékelődnek olykor, ez többé-kevésbé normális. A reakciót nem értettem, hogyha elejtek (nem Neked) egy fricskázónak tűnő megjegyzést egy olyan filmről, amit Te szeretsz, akkor miért az a válasz, hogy Te is leszólsz egy olyat, amit meg esetleg talán kedvelek? (Egyébként AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGA vagy a MÉDEA fikázása jobban érintett volna, bár akkor se szakítottam volna meg a diplomáciai kapcsolatokat.) Persze lecsaphatnám a magas labdát, s ezen a nyomvonalon csakazértis beleköthetnék a MENNYEI TEREMTMÉNYEK-be vagy a LIDÉRCFÉNY-be, de minek, hiszen tényleg nem kötekedni akarok.

Nem állítottam be úgy, hogy Tayloréknak nem volt gond a szerepeket eljátszani, csak utaltam arra, hogy volt hozzá elég privát élményanyaguk. Marcello Mastroianni egyszer azt mondta, ő azért lett színész, hogy a szerepek mögé rejtőzve elrejthesse önmagát. Nos, Tayloréknál e film esetében fordított volt a helyzet: nekik inkább azt kellett bevállalniuk, hogy a világ színe előtt feltárjanak valamit önmagukból. Ehhez is kell bátorság és tehetség, az nem vitás, de mégis csak valahol testhezállóbb a dolog, mintha valami tőlük teljesen idegen karakterek bőrébe kéne bújniuk. Valószínűleg a magánélet-szerepek közti párhuzamot ők is érezték, hiszen Taylor évekkel később valahogy így kommentálta szakítását Burtonnel: "Meguntam, hogy annyi éven át Martha szerepét játsszam".

Ami azt illeti, én például sose gondoltam, hogy Médeát csak az a színésznő tudja jól eljátszani, aki már megölte a gyerekeit, de valószínűleg nagyon jó tud lenni a szerepben, ha olyan privát élményanyaga van, hogy egy pasi őt is kihasználta, átverte, megalázta. A Sztanyiszlavszkij-módszert leginkább a színészek értik félre, akik túlzásba viszik. Közismert anekdota erről Dustin Hoffman, aki maratoni futóedzéseket tartott a MARATON ÉLETRE-HALÁLRA főszerepéhez. Kollégája, Laurence Olivier minderről ennyit mondott: "De hát miért nem játssza el inkább?"

Egyetértek TM-mel abban, hogy ez a film 40 éve nagyobb durranás lehetett, de hát az idő a filmek legnagyobb ellensége. 2007-ben ÉN úgy látom, mondanivaló és megvalósítás szempontjából nem különösebben frenetikus, bár az átlagnál jelentősebb filmről van szó: 10/6 az én skálámon.

-y

Szia field!
Nem esek bele abba a hibába, hiszen sokan kritizálták már kedvenc filmjeimet, de nyilván nem izgat, ha egy idegen teszi, de ha egy barát, akkor mindjárt más a helyzet. Én is vigyázni szoktam, hogy nehogy szidjam Faye Dunaywayt valami kapcsán, és mivel te tudtad, hogy nekem ez az egyik legkedvencebb filmem, jólesett volna, ha nem ironizálsz vele. Na mindegy.
A Salo először tényleg tetszett, de utána, hogy jobban átgondoltam, már nem igazán, csak ezt nem beszéltük meg.
Az természetes, hogy a színészek felhasználják élettapasztalataikat alakításaik során, de nekem az nem tetszett, hogy úgy állítottad be, mintha nekik már egyáltalán nem is kellene erőfeszítést tenniük, hiszen úgyis a saját életüket adják elő. Ennél ez azért sokkal bonyolultabb, én csak ezt írtam le. Amúgy meg ezt a Sztanyiszlavszkij-problémát sokan félreértik (nem rád célzok), és azt hiszik, mindent át kell élniük, amit eljátszanak, tehát mondjuk egy kábítószerest csak az tud eljátszani, aki már valaha drogozott. Szerintem ez ennél bonyolultabb.
Mindenesetre az, hogy az életükben hasonlóan viselkednek Taylorék, szinte semmit nem segítene nekik a szerepük megformálásában, ha nem lennének elég tehetségesek, kreatívak, fantáziadúsak. Hiába alkoholista valaki, attól még korántsem biztos, hogy jól eljátssza egy részeges szerepét, sőt! Én erre utaltam a hasonlataimmal, de sajnos félreértetted.
A film sűrűségével kapcsolatban nem értünk egyet, dehát ez nem baj, én nem haragszom, remélem, te sem. :-)
Pasolini más filmjeit (A csóró, A túró, Teoréma, Mamma Róma) továbbra is szeretem.

Kétségtelen, hogy ez a film jó időben készült: Hollywood túl volt a szandálos megalátványosságok divatján, de még Új-Hollywood szuperprodukciói előtt állt. Ebben a termékeny periódusban szerencsére sok olyan film készült, ami ILM-trükkök helyett színészek és rendezők, operatőrök és más szakemberek tehetségére épült.

Semmi gond, én meg próbáltam elmagyarázni, hogy számomra viszont az!
Hogy némileg korrigáljam magamat, ez a film a bemutatásakor azért durranhatott mégis nagyobbat, mint manapság, mert korábban ilyen nyers, szókimondó fim a nagy stúdiók műhelyeiből még nem igazán került ki. Akkor még nem bomlasztotta milliók agyát a nyilvánvalóan legtöbbször emberi tirpákságra épülő Jerry Springer-show és hitványnál is hitványabb nyomoronc hazai utánzatai. Ez a film még egy tisztább, ha úgy tetszik prűdebb világ terméke. A jelentősségét én ebben IS látom.

tudom, hogy nem nekem válaszoltál. csak megjegyeztem, hogy senki nem mondta, hogy unalmas, sőt, azt sem mondta senki, hogy rossz, mindössze egy páran azt, hogy nem annyira kiemelkedő. ;)

Több véleményre próbáltam egyszerre reagálni, nem célzottan rád gondoltam!
Az általad említett rész talán azért "lóg ki", mert ott kevésbé van  jelen a film többi részére jellemző vibrálás, a két férfi beszélgetése kevésbé vitriolos, viszont segít, hogy jobban megismerhessük őket, főleg George-ot.
Számomra a legjobban tetsző rész Martha monológja, melyben feltárja férjéhez fűződő érzelmeit.
Ez az alakítás egy cicababa-külsejű Taylortól kevésbé lett volna hiteles, ám Liz "átalakulása" önmagában édeskevés lett volna, ha nem játszotta volna ilyen jól a szerepét.

unalmasnak senki nem titulálta, én írtam egy részre, hogy ott nekem picit ellaposodott, unalmas lett, de ezt nem az egész filmre értettem.

Szia Juliet!

Utánéztem, és nem úgy látom, hogy én lettem volna az, hiszen nem is a Te hozzászólásodra reagáltam. A jelek szerint Te viszont beleesel ugyanabba a hibába, mint itt a fórumon oly sokan, és nehezen viseled, ha a Te kedvenced másnak nem tetszik, s ezt netán meg is írják. Én gond nélkül elfogadom, hogy Neked nem tetszik a SALO. Elfogadom, bár emlékszem arra is, hogy eleinte nem voltál ilyen elutasító azzal a filmmel, de ez most mindegy. Eddig is tudtam, hogy miért kedveled  a NEM FÉLÜNK...- filmet, ezért sok újat most nem írtál ezzel kapcsolatban. Én se akarnám tovább ragozni, mi nem tetszett benne. Nézhető film volt, korrekt, de nem érzem különösebb remekműnek se a mondanivaló, se a megvalósítás, se a szinkron szempontjából.

Valóban szerepeltem filmben, sőt ez a reklám helye: alakításom A FALU JEGYZŐJE című filmben DVD-n is már látható, csak a kiadvány még nem szerepel az Xpress kínálatában. Csodálkozom viszont, hogy Te, aki nálamnál gazdagabb színészi tapasztalatokkal rendelkezel, olyan megütközve fogadod azt a nagy művészek által is sokszor kimondott tényt, hogy alakításaikban a többség bizony saját életéből, élményeiből merít, különben mitől lennének hitelesek? Ehhez persze a színésznek nem kell teljesen és pont akkor átélnie azt, amit eljátszik, de szükséges valami közös pont a karakter és a valós én között, hogy az alakítás igazán hiteles legyen. Aki ismeri Taylorék privát életét, az tudja, hogy szerepük ebben a filmben igencsak sokban hasonlított magánéletükre is, de ezzel a megállapítással szerintem még nem vitattam el színészi munkájukat sem.

Ami az átélést illeti: George problémáját igazán át kéne éreznem, hiszen ugyanabban a korban vagyok most, mint ő, s én se lettem a történelem tanszék vezetője se szó szerint, se átvitt értelemben. Ettől függetlenül fenntartom, hogy a helyzetek és párbeszédek számomra sokszor erőltettettek a filmben. Persze nyilván nem lehet egy több évtizedes házasság történetét egy az egyben bemutatni (ámbár van számos jó és hiteles film, melyek évek, sőt évtizedek történéseit mutatják be a fontos csomópontokat hangsúlyozva.) Az ilyen tömény sűrítés meglátásom szerint jót tesz a darab eljátszhatóságának, de nem tesz igazán jót az elhihetőségének, még ha nem is lett persze fantasztikum az egész. Hangsúlyozom, ez továbbra is a személyes véleményem a filmről, s nem valami burkolt személyes támadás.

"A Salót csak azért hoztam elő, mert mivel te az én kedvencemmel ironizáltál, ezért én is előhoztam a tiedet. Lehet, hogy nem a legkedvencebb filmed, mint nekem ez, ezért talán nem tudtam akkora fájdalmat okozni, mint te nekem, de azért így is jólesett. :-)))" Azt hiszem, ez a megjegyzés azért választ ad a bevezető kérdésedre is.

P. S.: A SALÓ nem volt siker, legalábbis nem a bemuatása időszakában. Később persze botrányfilmként, szadopornóként próbálták eladni, de ez nem a film és nem Pasolini hibája.

Bár engem senki nem kérdezett a témában, ezért egy napig nem is kívántam reagálni mások filmélményére (ami különben is szubjektív dolog) de most mégis írnék, mert Juliet írása nagyon tetszett, különösen a színészi alakításról, szerepformálásról írt rész, amivel maximálisan egyetértek!
Számomra a "Nem félünk a farkastól!" megismerése Albee drámájának olvasásával kezdődött. Olyannyira nem tartottam unalmasnak, hogy egy éven keresztül havonta meghosszabbítottam a kölcsönzését, mire sikerült antikváriumban hozzájutnom egy példányhoz, melyben ráadásul más remek írásai is megtalálhatóak. Akiknek tetszett a Nem félünk a farkastól! azoknak ajánlom elolvasásra!
A filmhez csak később jutottam hozzá, és roppant kíváncsi voltam, hogy e két nagyszerű színész miként játssza el Martha és George életének e kiragadott estéjét, éjszakáját. Én úgy látom, az indulatok szinte szétvetik a filmet, bár elfogadom, hogy egyesek számára unalmas, én is jó pár filmmel vagyok így, amit meg mások emelnek a saját képzeletbeli filmtrónusukra.
A Juliet által elmondottakat még kiegészíteném azzal a sokak által érthetetlen ténnyel, hogy bizonyos esetekben, a valóban KIVÁLÓ szinkron miért is tud jobb lenni az eredeti hangnál:
Gondolom, abban egyetérthetünk mindenféle magyarságközpontúság és túlzásbavitt nacionalizmus nélkül is, hogy kis hazánkban az eltelt sok évtized alatt születtek olyan tehetséges emberek, akik életük során a színészmesterség olyan fokára jutottak el, amire kevesen a világon, és egy Ruttkay Éva, egy Latinovits Zoltán - és itt elfogultság nélkül sorolhatnánk tucatnyi nevet is akár - csupán azért nem lettek világhírűek, mert Magyarországon születtek. Egy "majdnem" kivétel azért akad, méghozzá Törőcsik Mari, akit Cannes-ban is jegyeztek, de ez messze nem az a szintű elismerés, melyet színészeink megérdemelnek, illetve megérdemeltek volna!
Amikor a régi iskola szerint készültek a külföldi filmek magyar hangjai, akkor az egész stáb együtt megnézte az eredeti filmet, és így volt rálátásuk arra, hogy mi volt a rendező elképzelése, milyen volt a színészek játéka, hogyan keltették életre a történetben szereplő figurákat. Minderre volt idő és rendelkezésre álló stúdió is. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy valami fene nagy tököléssel járt ez az egész, a színészeink olyan mesterségbeli tudással rendelkeztek, hogy a fent leírtak mellett is gördülékenyen zajott ez a folyamat. Egy jó szinkronnak nem az a legfontosabb ismérve, hogy a magyar hang a legapróbb színében is megfeleljen a filmen látható színész orgánumának. Ez is fontos, de a lényeg az, hogy az összhatás színvonalában megfeleljen az eredeti műnek. Jókat mosolygok, amikor vissza-visszatérően abba kötnek bele egyesek, hogy a magyar színész és a filmben szereplő színész hangja nem ugyanaz, tehát a szinkron ROSSZ! Véleményem szerint, ha a szinkrozináló színész alkatilag megfelelő a filmbeli szerepre, akkor talán még jobb választásnak is bizonyul, mint az, aki csupán hangban tudja hozni a figurát, ám mögötte csak nagy üresség lakozik. Neveket  mindkét példára lehetne mondani. Nekem Kállai Ferenc azért tetszett, mert tökéletesen visszaadta azt a hangulatot, amit Burton a játékával nyújtott, azt a kiégett, megfáradt, illúzióit vesztett, fásult hangot, amit e szerep eljátszása igényel. Hogy mindemellet Burton hangja nem pont ugyanilyen? Nem zavar! Nem, mert simán a tűréshatáron belül van, és a hang - nagyon fontos! - SZOLGÁLJA a filmen látható színész játékát!
A másik lényeges tényező pedig a színvonalat javító korrekció lehetősége, és itt térnék vissza a korábban említett nagy színészeinkre: ha igazán tehetséges csapat gyűlik össze egy szinkron létrehozásához, akkor bizonyos esetekben a szinkronrendező és a színészek még javíthatnak is a filmben szereplők játékán azzal, hogy adott ponton mondjuk egy hanglejtéssel, egy szó nagyobb kihangsúlyozásával, egy hangutánzó szóval stb. eltérjenek, változtassanak azon, ami a film hangsávján van, hiszen a kész filmen az eredeti alkotók változtatni már nem tudnak. Sok színész utólag épp ezért nem is szereti visszanézni magát, mert van, hogy úgy érzik, mégjobban el lehetett volna játszani a film egyes jeleneteit. A szikronhangok bizony még egy Taylor-Burton nívójú alkotás esetén is nyújthatnak pluszt, hiszen - mint írtam - már ismerték az egész történetet, ismerték a szereplők tulajdonságait, motivációit, és így, mint egy színházi próba, úgy gyúrhatták össze az elkészülő anyagot. Ha valaki ezt öncélú művészkedésnek titulálja, az téved, ezt úgy hívják, hogy nagyfokú művészi alázat, mellyel például Ruttkai "aládolgozott" Taylornak, hogy mégnagyobb hatású legyen a moziban látható színészi alakítása!
Sajnálom, hogy ma már - sokminden egyéb mellett - ez a szakma is átalakult, véleményem szerint a régi szinkronok ezért tudtak jobbak lenni a maiaknál, és bizonyos esetekben ezért tudtak többet adni a befogadónak, azaz nekünk nézőknek, mintha a filmet játszó színészeket hallanánk.
Pár szóval még a filmről: bár régen készült, de mégsem mondanám ódivatúnak, unalmasnak, lassúnak, idejétmúltnak. Ebbe a kategóriába inkább sorolnám azokat a filmeket, melyek műfaja jellegéből adódóan folyamatosan megújul. Például az akciófilmek, bűnügyi történetek, thrillerek. Szerintem egy korai James Bond-filmhez, vagy egy Hitchcock-krimihez sokkal nagyobb toleranciára van szükség a mai néző szemének, hiszen 40-50-60 év elteltével már mások az elvárások az ilyen filmeknél.
Martha és George lehetetlen, de valahol mégis szeretetreméltó kapcsolata viszont a 21. században sem lenne ábrázolható másképp, mint ahogyan azt Mike Nichols kiváló filmjében láthattuk. A benne rejlő fájdalmak, indulatok, intrikák semmit sem változtak, ugyanolyan köztünkjáró érzelmek, mint akkor, és ezért nem kopott semmit a film 40 év alatt, ezért tartom értékes, kimagaslóan jó művészi teljesítménynek!

Szia field!
Nézd majd vissza a hozzászólásokat, ki kezdte a kötekedést! :-)
Sajnos, vagy inkább szerencsére, egyáltalán nem értek egyet veled abban, amit írtál (a ki mit néz most topikban). Az rendben, hogy ez a film egy színdarabból készült, talán picit érződik is rajta, bár nekem annyira nem, igaz, tudtam, hogy abból készült, így nem tudom objektívan megítélni. Az életszerűség nálam megvan. Az életben is előfordul, hogy pár óra alatt történnek ilyen intenzitású dolgok az emberekkel, főleg olyan emberekkel, akik ilyen vérmérséklettel élnek. Bár egyébként nem hiszem, hogy a film nagyrészében olyan dolgok történnének, amik máskor nem (az utolsó félórától eltekintve), úgyhogy ez a pár óra híven tükrözi George és Martha mindennapjait, csak annyi a különbség, hogy most Nick és Honey is jelen van, de nem tudhatjuk, máskor kik asszisztálnak a műsorhoz. A szöveget nem éreztem túl soknak, a pár karakteréből és egymáshoz való viszonyából adódik, hogy sokat beszélnek, hogy „köszörülik egymáson az elméiket”, ahogy George is mondja.

„Számomra ez tipikusan olyan mű (akár mint színdarab, akár mint film), amelynek szerepeit nagyon jól el lehet játszani, igazi jutalomjáték mindegyik karakter (főleg a két főszerep), de igazából az alakítások dominálnak, nem a "mondanivaló". Burton és Taylor valóban remekelnek, bár rosszmájúan hadd jegyezzem meg, hogy megkönnyítette a dolgukat az, hogy kicsit saját magukat, a marakodó házaspárt alakították egy "se veled, se nélküled" kapcsolatban.”

Na ezzel egyáltalán nem értek egyet, és kicsit csodálkozom is azon, hogy te hogy írhatsz ilyet, miután te magad is már játszottál filmben, ha nem is szólaltál meg.
Bárki, aki kicsit is foglalkozott színjátszással (és intelligens, nem egy Dobó Kata színvonalra gondolok), az tudja, hogy nincs könnyű szerep. Minden szerep nehéz, így is kell hozzáállni, különben nincs meg a kellő alázat a szakma iránt, ami nélkül valaki soha nem lesz jó színész. A jó színész mindig kételkedik magában, és soha nem elégedett. Hiába tűnik úgy, hogy egy szerep hasonlít a színész karakteréhez, azt teljesen más otthon átélni, az ember privát környezetében, és más milliók előtt előadni (filmen) vagy többszáz ember előtt egy színházban úgy, hogy az hiteles legyen. Tudjuk, mennyire nehéz akár végigmenni a színpadon, vagy leülni egy székre úgy, hogy az ott és akkor hiteles legyen, és hű legyen a karakterhez, és a darab mondanivalójához. Ezek mind olyan dolgok, amiket sokan talán öntudatlanul lebecsülnek, és észre sem vesznek, ha jól megcsinálják, de amint egy színész rosszul csinálja, mindjárt feltűnik, hogy „kiesett a szerepből”, „civilként” volt a színpadon.
Szerintem ezek nagyon nehéz szerepek, nem véletlenül jelölték őket Oscarra a filmből, és Taylor (ebben az esetben) nem véletlenül nyerte el a kitüntetést. Iszonyatosan nehéz szerepek ezek, nemcsak az intenzitásuk miatt, hanem pont a mondanivaló miatt, aminek mindig ott kell lenni a háttérben, ami annyira jellemzi a két ember egymáshoz való viszonyát. Nem tudnék más filmet mondani, ami annyit elmond egy kb. húszéves házasság minden buktatójáról és öröméről, mint ez. Ebben minden benne van. Sűrítve, mivel nincs 20 évünk, hogy végignézzük az életüket, de benne van.
Nem tudom, én nem éreztem Taylort slamposnak, hogy ezért csodáljam. Persze, részeg volt, harsány, de szerintem nagyon szexi még így is. Jó, a film végén kicsit leeresztett, mikor már nem akart megfelelni Nicknek sem, és akkor egy otthoni melegítőbe bújt bő pulóverrel, de az csak a 3. felvonás. Előtte kifejezetten szexi volt. Én nagyon csodáltam, hogy ennyit ki tudott hozni magából, ez volt az első filmje (Az Óriáson kívül, amit akkor még nem láttam), amiben igazán jót alakított. Nem gondoltam volna róla, nagyon meglepett, és kellemes csalódás volt!
Burton nem volt meglepetés, tőle mindig jót várok el, és mindig hozza a formáját, de most még annál is többet hozott. Minden gesztusával, pillantásával könyveket tudott elmesélni, abban minden benne volt. Bármikor nézem, katarktikus élményt nyújt az alakítása.
Szerintem a két fiatal színész is tökéletes volt a szerepre. Ha most láttad először, akkor lehet, hogy fura kicsit Dennis játéka, de másodjára már csodálja az ember. Minden gesztusa őszinte, csak ő egy ilyen karakter, aki így viselkedik társaságban. Kicsit zavarban van, kicsit gátlásos, ezért néhány mozdulata zavart, félszeg lesz. Az a durva, hogy Sandy Dennis ezt tudatosan ilyen természetesen elő tudta adni. Rám nagyon nagy hatást tett ő is.
És ott van George Segal, talán neki volt a „legkönnyebb” szerepe, már ha ilyen címkéket akarunk ragasztgatni, de én nem akarok. Ő is benne volt a szerepben, ízig-vérig hiteles karrierista férfi volt.
Még mindig nem néztem meg az eredetit egészben, de eddig nekem a szinkronok jönnek be jobban. Nagyon szeretem Burton eredeti hangját, nem azzal van a gond, csak a szinkron (amit már egyébként is megszoktam) egyszerűen annyira jól sikerült, hogy nem tudok róla lemondani. Egyetértek brownnal, ez még abból az időből való, amikor nem futószalagon gyártották a szinkront, éppen ezért nagyon igényes lett. Kállai választása meglepett, de iszonyatosan hozza a figurát, a hangulatot, olyan ironikus tud lenni, hogy nem is gondoltam volna. Ruttkai Évában pedig az a jó, hogy tud rikácsolni is, ha kell, de finoman is tud beszélni, és akkor is őszinte a hangja. Taylornál sokszor ezt hiányolom, nekem modorosnak tűnik a hangja, és ezért nekem így tökéletes, Ruttkai szinkronjával, aki együtt lélegzik a szereppel, hihetetlen, mennyire jól visszaadja a legkisebb nyögést, lélegzetvételt vagy a fuldokló sírást is. Fantasztikus zseni az a nő.
Venczel Veráért nem rajongok, de ebben a szinkronban ő is zseniális, nagyon illik Honey-hoz a hangja. Kovács István is tökéletes Nick.
Én pont azt érzem, hogy a szinkronok még jobban kihozták a feszültséget, még kicsit csiszoltak a filmen.
A Salót csak azért hoztam elő, mert mivel te az én kedvencemmel ironizáltál, ezért én is előhoztam a tiedet. Lehet, hogy nem a legkedvencebb filmed, mint nekem ez, ezért talán nem tudtam akkora fájdalmat okozni, mint te nekem, de azért így is jólesett. :-)))
Egyébként igaz, tényleg így éreztem a nézése közben, szerintem csak azért lett siker, mert botrányfilm, és igazából ezt a témát sokkal közönségpártibb módon, kevésbé durván is be lehetett volna mutatni, de ez meg az én véleményem a Salóról.

Ha viszont ők már nem veszik meg a jogokat,akkor a magas áraikkal miért akadályozzák meg a film vetítését?A szinkronra gondolok.Végül kiderül,hogy az egész új szinkron mizériának ők az okai!