Még mostanra sem sikerült kipihenni a hétfő éjszaka által okozott fáradalmakat, viszont végre nyugodtan tudok írni a látottakról. Akármennyire divat fikázni az Oscart én még mindig nagy várakozásokkal ültem le a 79. díjátadó elé.
Elle DeGeneres-től nem vártam sokat, azonban legnagyobb meglepetésemre remek házigazdának bizonyult. Elég lazára vette a figurát, nem volt tolakodó, a gála irányítása helyett inkább végigkísérte azt. Poénjai majdnem mindig ütöttek, a Clint-es és Scorsese-s kis magánszáma pedig telitalálat. Will Ferrell, Jack Black és John C. Reilly énekes paródiája valami frenetikusra sikerült, nyugodtan mondhatom, hogy a gála egyik csúcspontja. Nagyon jó új ötletek voltak, a kezdeti bemutatkozásoktól kezdve az ismerős filmek vászon mögötti ábrázolásáig mind-mind olyan dolgok, amik növelték a műsor élvezhetőségét. Az utóbbi évek leghosszabb gálája volt a mostani, ennek ellenére észre sem vettem, hogy elment közel 5 óra.
És akkor jöjjenek a díjazottak, pár személyes hozzáfűzéssel:
Legjobb film: A tégla.
Scorsese tarolt. Igaz, hogy a jelölt filmek közül csak A királynő sikerült gyengébben, mégse zavar A tégla győzelme. Legyen már végre egy olyan gála, ahol Marty van a középpontban. Úgyse lesz több ilyen (bár ne lenne igazam), hadd élvezze ki a pillanatot, mert ha valakinek, akkor neki maximálisan kijárt az elismerés. A rendezés, vágás és forgatókönyv mellett elnyerte a legfontosabb díjat, így legalább nem tűnik úgy, mintha csak szánalomból adták volna neki. Ezzel viszont az olyan remekművek, mint a Babel, A család kicsi kincse vagy a Levelek Ivo Dzsimáról díj nélkül maradtak, de érdekesmód a Király visszatér tarolásánál elég kevesen fanyalogtak, márpedig akkor is csak ott volt egy Titokzatos folyónk. Az előbb említett 3 film közül bármelyik lehett volna az év legjobbja, de igazából a United 93 és Az ember gyermekével lett volna teljes az ötösfogat.
Legjobb rendező: Martin Scorsese.
Három évtizeddel később végre megkapta a díját Marty, akinek olyan nagyszerű filmeket köszönhetünk, mint a Taxisofőr, a Dühöngő bika, Krisztus utolsó megkísértése, a Nagymenők vagy a Casino. Rendkívül erős volt itt is a mezőny, senki sem került érdemtelenül a jelöltek közé. Paul Greengrass és Alejandro González Iñárritu akármelyik másik évben diadalmaskodhatott volna, most egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen. Nagyon tehetséges rendezők, akik ha folytatják az eddigi munkájukat, akkor végre kivívhatják az Akadémia elismerését. Clint Eastwood pedig nem igényel különösebb bemutatást, szimplán csak az egyik (ha nem a) legjobb élő filmrendező. De ez most Scorsese éve és örüljünk neki, hogy új-Hollywood egyik legmeghatározóbb egyénisége végre megkaphatta azt a díjat, amit már a Taxisofőrért meg kellett volna kapnia. A Lucas-Spielberg-Coppola trió díjátadása szintén nem semmi látvány, régi nagy cimborájukat boldogan köszönthették.
Legjobb férfi főszereplő: Forest Whitaker.
Páran kérdezték, hogy ki is az a Ryan Gosling és mit keres ő a jelöltek között. Akik még nem találkoztak az eddigi szerepeivel vagy az épp aktuális filmjével, azoknak elmondom, hogy a feltörekvő színészgeneráció egyik legígéretesebb tehetsége. Másokkal ellentétben ő nem tudta videóról nézegetni a megformálandó személy archív felvételeit, az egész karaktert neki kellett (úgymond ösztönösen) felépíteni, emiatt olyan zseniális és szívszorító a játéka, az év legjobbját nyújtja.
Forest Whitaker alakítása tényleg lélegzetelállító és hasonló a helyzet mint tavaly P.S. Hoffman-nál (Terrence Howard volt a jobb, de egy kisköltségvetésű filmmel és szinte "ismeretlen embernek" nem osztanak díjat). A papírforma beigazolódott és Whitaker diadalmaskodott, ami pályafutását tekintve kétségbevonhatatlan és megérdemelt, de idén ketten is jobbak voltak nála (Leo, Gosling).
Will Smith már megint megmutatta, hogy nem csak vicces srácnak jó, hanem komoly drámai szerepekben is megállja a helyét. Örülnék ha végre elismernék munkásságát, de ez még nem az ő éve. Sőt, igazából sosem lesz olyan, hogy az ő éve, mert az ilyen kaliberű emberek díj nélkül szoktak maradni.
Peter O Toole egy legenda, akit már számtalanszor mellőztek és ez most sincs másként. Úgy tűnik, őt már leírták és nem tekintenek rá versenyben levő félként. Nagy kár, mert egy nagy színészegyéniség egyik utolsó lehetőségét szalaszották el. Nem szép dolog, hogy az embertől egy életműdíj után már nem várnak semmit, pedig még mindig "ott van" és még mindig remekel.
Leonardo DiCaprio-t meg egész egyszerűen megfosztották a szobortól azzal, hogy a Véres gyémántért jelölték. Ha A téglás játékával lett volna a legjobb ötben, akkor bizony az egyik legnagyobb esélyes lenne a végső győzelemre, így a lista legvégén kullog egy szintén remek alakítással. De őt nem féltem, eljön még az ő napja.
Legjobb női főszereplő: Helen Mirren.
Királynői alakításhoz hasonló megjelenés is dukál, Helen Mirren mögött pedig elbújhatnak a huszon- és harmincakárhányéves sztárocskák. Szintén erős volt a mezőny, de igazából ebben a kategóriában senki sem rúghatott ladbába a Királynő mellett. Teljesen megérdemelten és a papírformának megfelelően vihette haza a díjat az év legjobb női alakításával a 61 éves angol színésznő.
Legjobb férfi mellékszereplő: Alan Arkin.
A díj ismét jó helyre került, bár ez a kategória is nagyon erős volt. A legnagyobb favorit (Murphy) hatalmasat koppant, csalódottságát nem is próbálta meg leplezni. Jim Carrey se kapott díjat, Will Smith se fog egy ideig és ugyanez a helyzet Murphy esetében is. Őket elkönyvelték vicces fiúknak és akármennyire próbálnak kíbújni a skatulyájukból, csak hosszú és kitartó munka árán nyerhetik el az Akadémia kegyeit. Djimon Hounsou már megint nem kapott semmit, pedig a Véres gyémántban nyújtott alakításával kiérdemelte volna az aranyszobrot. Én neki adtam volna (vagy Brad Pittnek, de hát ugye őt nem is jelölték).
Legjobb női mellékszereplő: Jennifer Hudson.
Az est mindkét mélypontja az ő nevéhez köthető. Külsőségekre inkább nem tennék megjegyzést, de nem tudok szó nélkül elmenni a díjazott hölgyemény rendkívül alacsony intelligenciaszintje mellett. Színészi teljesítménye sem kiemelkedő, bárki jobban megérdemelte volna a díjat nála. Nekem leginkább Rinko Kikuchi alakítása tetszett, de Abigail Breslin is imádnivaló volt A család kicsi kincsében. Azért az elég furcsa, hogy hirtelen milyen sok színesbőrű jelölt lett, régen érdekesmód nagyítóval kellett őket keresni.
Legjobb eredeti forgatókönyv: A család kicsi kincse.
Erős mezőny volt, a győzelem megérdemelt, bár én inkább a Babelnek adtam volna a díjat. A kicsi sárga busz és a "furcsa" család története az év egyik legjobbja, örülök hogy legalább itt elismerték.
Legjobb adaptált forgatókönyv: A tégla.
Nagyon rossz döntés. A tégla-gépezet beindulásának elkerülhetetlen lépcsőfoka, azonban a kapott 4 díj közül ez a legkevésbé megérdemelt. Sőt, William Monahan scriptje a leggyengébb az általam látott 3 film közül. A Szigorúan piszkos ügyekből megmaradtak a jó dolgok, a saját munka viszont igencsak felemásra sikerült. Hol van A tégla forgatókönyve a Boratéhoz képest? Sehol. Az ember gyermekénél mennyivel jobb? Semmivel. Egyszóval akármi nyerhetett volna, csak ez nem, de már megszoktam a hasonlóan érdekes döntéseket, annak ellenére idegesít. Egyszerűen féltek Sacha Baron Cohen-t díjazni, pedig a legjobb script tőle és a segítőtársaitól származott.
Legjobb idegen nyelvű film: A Mások élete.
Bár még nem láttam, látatlanban az elsőfilmes német rendező munkájának drukkoltam. A mindenki által istenített A Faun labirintusa nem ejtett rabul, közel sem tartom olyan kiemelkedő munkának mint sokan mások. Bár még egy esélyt adok neki moziban, de nekem inkább csalódás a túl nagy hype után. A többi versenyzőhöz nem volt szerencsém, de a két "nagy" név mellett igazán egyikük sem szólhatott bele a versenybe.
Legjobb animációs film: Táncoló talpak.
Nem ez volt az első- és utolsó meglepetés, de azért rendesen szívenütött a Verdák mellőzése. Kellemes animációs film a Táncoló talpak, de a Verdákat idén nálam senkinek sem sikerült leköröznie.
Legjobb dokumentumfilm: Kellemetlen igazság.
Al Gore filmje rendkívül aktuális és súlyos kérdéseket feszeget, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Arra már nagyon sokan rájöttek, hogy valami nem stimmel a bennünket körülvevő környezettel, ám a cselekvés állapotáig igen kevesen jutottak el. Sokan azt hiszik, hogy egy ember nem képes változtatni ilyen nagyléptékű dolgokban, az ex-alelnök viszont végig kiállt saját igaza mellett és kőkemény tényekkel alá is támasztotta azt. Nem volt szerencsém a többi jelölthöz, annak ellénre kétlem, hogy ilyen gondolatébresztő és jól összeszedett dokumentumfilmmel bármelyik másik alkotás fel tudta volna venni a versenyt. Bravó, Mr Gore!
Legjobb operatőr: Guillermo Navarro - A Faun labirintusa.
Az egyik legnagyobb melléfogás. Sokmindent megérdemelt A Faun labirintusa, de ebben a ketegóriában nem neki kellett volna nyernie. Emmanuel Lubezki lélegezelállító munkát végzett Az ember gyermekében. Ha a film emléke meg is kopik (amit szintén kétlek), Lubezki munkája akkor is örökre nyomot hagy a mozgókép-történelemben és az emberek emlékezetében. Egyébként itt is erős volt a mezőny és mindannyian jó munkát végeztek, de Lubezkinek nem volt ellenfele idén (bár ha Zsigmond Vilmos nyer, akkor kevésbé fájt volna a dolog).
Legjobb vágás: Thelma Schoonmaker - A tégla.
Scorsese örökös partnere 3. díját vihette haza, megérdemelten. Nem mondok újdonságot, de itt sem lehetett könnyű a döntés, a United 93-at legalább ebben a kategóriában lehett volna kárpótolni, de ugyanez igaz Az ember gyermekére is.
Legjobb filmzene: Gustavo Santaolalla - Babel.
Sajnos beigazolódott minden jóérzésű filmzenekedvelő rémálma és Gustavo Santaolalla immár kétszeres Oscar-díjas. A Babel zenéje filmmel együtt remekül működik, magában viszont szinte fogyaszthatatlan. Az Akadémia sajnos elég mostohán kezeli ezt a kategóriát és csak amolyan "pótdíjnak" tartják fent, holott a jó filmzenét onnan lehet felismerni, hogy magában is megállja a helyét. A jelöltek közül Javier Naverrete - A Faun labirintusához írt szerzeménye volt a legszebb, bár a tavalyi év legjobbjai igazából még a jelöltek között sem voltak. Hol van kérem Hans Zimmer - Da Vinci-kódja? És Clint Mansell - The Fountain-je (ami mellesleg a tavalyi év leggyönyörűbb filmzenéje)? James Newton Howard - Véres gyémántja vagy a Lány a vízbenhez írt csodája? Nem is folytatom tovább, mert még jól felhúzom magam. Végre megadhatnák a méltóságot a szerzőknek és elkezdhetnék a tényleges teljesítményeket díjazni, vagy legalább a látszatát kelteni. Ehhez a kategóriához kapcsolódik még egy másik nagy vesztes, Ennio Morricone életműdíja is. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen kaliberű nagyságot díj nélkül hagytak. Ha megkérdeznének egy pár kevésbé hozzáértő embert, hogy mondjanak 3 (vagy legalább 1) filmzeneszerzőt, akkor ide a rozsdás bökőt, hogy Ennio Morricone-Vangelis-John Williams-Jerry Goldsmith-Hans Zimmer ötösből nagy valószínűséggel az első helyen lévő olasz mester neve hangzana el legtöbbször. A lényeg az egészben, hogy Morricone életműdíjával szemben is pofátlanság, hogy a gitárpengetős Gustavo Santaolalla már 2 díjjal rendelkezik, míg James Newton Howard 1-gyel sem, Hans Zimmer 1-gyel és a sort még folytathatnám tovább, de nem teszem. A gála legigazságtalanabb döntése ebben a kategóriában született, Alexandre Desplat, Philip Glass vagy Thomas Newman már régóta rászolgáltak a díjra, bármelyiküknél jó helye lett volna.
Legjobb betétdal: Melissa Etheridge("I Need To Wake Up") - Kellemetlen igazság.
Az est másik mélypontja. Az elején úgy voltam vele, hogy mindegy melyik, csak nehogy valamelyik Dreamgirls betétdal kapja a díjat, a végén pedig odáig jutottam, hogy itt ma ne hirdessenek győztest mert egyszerűen senki sem érdemelné meg. Randy Newman zongorajátéka Máris szomszéd énekkíséretével mosolyt csalt az arcomra, Jennifer Hudson ordibálása hallattán már inkább ökölbe szorult a kezem és megfájdult a fejem, a sokk csak akkor enyhült egy kicsit, amikor megjelent Beyoncé, de már ő sem tudott segíteni az Álomlányok mélyrepülésén. A Verdák betétdala a filmben jó volt, de élőben szokás szerint elég sokat veszített a varázsából, a Dreamgirls-ös dalok már a filmben is rendkívül ostoba szövegűek és végtelenül egysíkúak voltak, ezt csak tetézte Jennifer Hudson ordibálása, egy kiadós kínzással ért fel az 5 jelölt végighallgatása.
Legjobb animációs rövidfilm: The Danish Poet.
Szurkoltunk a Maestro-nak, Scrat-nek mégjobban, a Gyufaárus lány is jó volt, azonban a semmiből jött a The Danish Poet került ki győztesen. Szintén nagy baklövés, de az idei díjazottakat tekintve már nem lep meg a dolog különösebben.
Összességében elégedett vagyok a gálával (már ami a szórakoztatás részét illeti), díjak tekintetében pedig sokhelyen eléggé mellényúltak, de Scorsese és Morricone díja sokmindenért kárpótol.
Elnézést a bő lére eresztett mondanivalóért, de mindenképp meg kellett osztani a véleményemet az idei Oscar-díjátadóról. :)
