Siralom ami most megy a Vágó műsornál. A sima nézők számára bizonyára titok, hogy már jóval kevesebb játékos jelentkezik a műsorba. Négy-öt éve kollégámat beválogatták, bekerült a műsorba, bár játszani nem volt lehetősége. Akkor két adásig ülhetett be (mondjuk a másodikat végigjátszotta egy játékos), aztán hazaküldték. Egy barátom nemrég bekerült a frissen és elég nehézkesen újraindított Milliomosba, most öt adáson keresztül bent szenvedett, mert sajnos nem bírt játszani. Míg négy éve az akkori szerződésnek olyan kikötése is volt, hogy másfél-két éven belül nem jelentkezhet újra ide, addig az említett barátomat újra beválogatták, és úgy tűnik, be is megy. Lehet, hogy megint öt adás erejéig!
Amúgy meg szánalom dolgai vannak ennek a Zertéel nevű világadónak, minden második műsorba beletuszkolnak valami visszataszító SMS-játékot, amivel úgysem lehet nyerni, de legalább elmegy a műsoridő, míg a műsorvezető felolvassa a kérdést, a telefonszámot, bejelentik a nyereményt ecetera ecetera. És ennek fejébe ott megy órákig a nyomorult, kifejezetten debileknek kifejlesztett idióta és minősíthetetlen betelefonálós szarságuk. Néha odakapcsolok, röhögök egyet a seggfej műsorvezetőkön, és shut down-nolom a médiát. Mindenkinek ajánlom a Retek Klub turista magazinjait, pláne az Itthont Palotás Petruskával. Valami szégyen! Szegedből össz-vissz a Dóm térből láttunk valamennyit, de azt is csak takarásban, mert az operatórnek fontosabb volt a főplébánost mutatni, amíg ő a tér történetét ecseteli.