Ez is igaz. Ugyanakkor mégis van valami a serpenyő másik felében is. Valamelyik nap végigpörgettem az IC fórumot, csak úgy ötletszerűen. Ha jól láttam, tavaly május óta ott sem válaszol semki a kérdésekre, a válaszok közül meg nem egy bizonyult kacsának, hogy mást ne mondjak, a tavaly őszre ígért Prison Break már igencsak csúszik, ahogy azt sem vettem észre, hogy 2007 második felében hiánypótló Universal-filmekkel árasztották volna el a piacot. "Szívügyükként" kezelik A dolog és ha jól emlékszem az American Werewolf filmeket, amiből annyi igaz, hogy valóban jól vigyáznak rá, nehogy véletlenül megjelenjenek. :) A LK filmek folytatását is ígérték már egy évvel ezelőtt is, abból se lett semmi. Szóval az ilyen kérdésekre adott feleletek mindig kétélűek, mert az oké, hogy mondanak valamit, de a rajongók hajlamosak mindent egyből készpénznek venni, holott sokszor egy kiadvány 2-3 héttel a megjelenés előtt áll igazából össze. Ha meg mégis valami közbejön, akkor meg számonkérik, mert hogy "megígérték".
A magam részéről nem is érdekelnek az ilyen prognózisok, bőven kielégít a már megjelent filmek sora, inkább azon szoktam izgulni, hogy ne tűnjön el a boltokból, vagy ne butítsanak le olyan filmeket, melyeket majd szeretnék megvenni magamnak. Onnantól kezdve izgat egy film, ha már valóban kiadták.
A megjelent filmek minőségi problémája már más tészta, arra tényleg jó lenne valami életképes kontakt, ám azt veszem észre, hogy a nyilvános "bizonyítvány magyarázásában" egyaránt gyenge minden kiadó, élen a Caesar Filmmel, akik már egy második esélyt is arcátlanul eljátszottak.