.
Assassin´s Creed IV - Black Flag

Úgy egy éve (ld. Előzmény), a nagy Assassin´s Creed dömping után ott hagytam abba, hogy lezárult a Desmond-trilógia, aminek utolsó fejezete már igencsak nyögvenyelősre sikeredett nálam, mind történetileg, mind játékmenetben. A készítők érezhetően egy minijáték-gyűjtemény irányába akartak elmozdulni, ami ennek a történelmi sci-fi-thillernek nem igazán állt jól, úgyhogy Connor kalandjait már inkább tekintettem egy indiánszimulátor és egy interaktív történelmi képeskönyv keverékének, amiből egyedül a hajózással voltam maradéktalanul elégedett. Azzal sem azért, mert annyira jó lett volna, de a magamfajta C64-es Pirates!-en nevelkedett vitorlásrajongóknak maga volt a paradicsom.
A Karib-tenger kalózai
Mivel nem csak én lehettem így vele, ezért aztán az új rész még inkább ebbe az irányba mozdult el. Az új epizód egy kicsit visszaugrik az időben, és egy kicsit délebbre térben, becélozva az 1700-as évek elejének karibi térségét... vagyis a kalózkodás aranykorát. A főhős Edward Kenway, Connor nagyapja, aki pusztán a gyors meggazdagodás és a szeretett feleségének való bizonyítás reményében érkezik Havannába, és áll be a kalózok közé. Az assassinokkal is csak egy véletlen folytán kerül kapcsolatba, amikor egy megtámadott hajó egyik utasánál talál egy levelet meg egy fura kristálykockát, azzal az üzenettel, hogy ennek a kockának a célba juttatásáért nagy jutalom jár. A "jutalom" a varázsszó Edward esetében, így az is csak a lehetséges pénzhegyek ígérete miatt érdekli, hogy a kocka vezetné el a templomosokat a rejtélyes Csillagvizsgálóhoz, vagy hogy haverja, Kidd kapitány az assassinok rendjéhez tartozik. Edward közben még Ezionál is lazább, vakmerőbb arc, de olyan szinten, hogy van egy küldetés, ahol bónuszpont jár azért, ha Edward kizsebeli azokat a templomosokat, akik épp egy térkép fölé hajolva szövögetik világhódító terveiket.
Grand Theft Ship
A "jutalomra" visszatérve, nekem éppen elég volt, hogy minden általam rühellt idiótaságot kihajítottak a fejlesztők (semmi "szociális tanyafejlesztés", csomagküldő szolgálat meg irritálóan pepecs kézműveskedés és kereskedelem), és helyette a kalózélet majdnem minden szórakozása és kihívása helyet kapott. A városok viszonylatában a játék eddig is szabad mozgást tett lehetővé, innentől viszont az egész karibi vidék egy nagy kalóz-GTA, ahol szinte bármit bármikor lehet: felprédálni az angol és a spanyol flotta hajóit, elásott vagy mélytengeri kalózkincsek és a maják titkai után kutatni, csempészek rejtekhelyét és tengerparti erődöket kifosztani, állatokra vadászni eladható bőrök és prémek reményében (és itt nem csak rókára meg farkasra kell gondolni, hanem bálnák, cápák szigonyozására is). Továbbá bár végig ugyanazt a hajót, a Jackdawt lehet csak irányítani, az elfoglalt hajókból akár csinos kis flotta is építhető, és azok kijelölhetők mindenféle küldetésekre végig az Atlanti-óceánon. Az első izgalom után mondjuk rutinszerűvé válnak ezek a feladatok, lehetőségek, és ilyenkor hatalmas előny nálam, ha ezek nem csak pluszpontokat jelentenek egy képletes ranglistán, hanem közvetlen befolyásuk is van a játékmenetre, bármilyen aprócska is. Hogy a hajó és Edward felszerelése a rablott pénzzel folyamatosan fejleszthető, az manapság nem kunszt, az viszont például mókás ötlet volt, hogy a városok gyűjtögethető szélfútta papírlapjain tengerésznóták vannak, amiket a hosszú hajóutakon a legénység elő is ad, így bővíthető a repertoárjuk. Szóval mindez olyan, mintha a Ubisoft a mai kor lehetőségeihez és igényeihez (a "casual" is egy igény, sajnos) igazította volna Sid Meier fent említett klasszikusát, ahhoz képest talán csak a kormányzók lányainak meghódítása és a diplomácia maradt ki.
Béta
Az élet az Animuson kívül sem állt meg. Mivel Desmond kiesett a képből, ezért új alapokra kellett felépíteni az Abstergo-vonalat, vagyis a templomosok jelenkori fedőszervezetével kapcsolatos eseményeket. Már régóta csak muszájként cipeli a sorozat ezt az oldalágat, ezért túl sokat nem vártam tőle, közben meg az összes kalózkodós móka mellett is ezeket találtam most a legszórakoztatóbbnak! A játékos ugyanis a keretsztori szerint az Abstergo szórakoztatóipari leányvállalatánál "vállal" tesztelői munkát, és ez jó pár vicces újdonsággal jár együtt. Az Edward emlékeiből összeállított szimulátorban már nem csak a program értékeli a teljesítményünket, hanem egy ötcsillagos rendszerrel mi is megtehetjük ezt, "osztályozva" az élményt. Az igazi kedvencem lett, hogy a nevezetes épületek adatlapján már nem csak a helyszín történelmi érdekességei szerepelnek, hanem a fejlesztők közti párbeszédek, viták is, "work-in-progress", leginkább arról, hogy bár bizonyos épületek történelmileg nem hitelesek, mert később épültek vagy már leégtek, de hát egy játékprogramban kit érdekel a korhűség :) ?! Persze ki is lehet csatlakozni a "programból", körbe lehet sétálni az irodában, és itt is vannak gyűjtögethető adatmorzsák, és idővel meglesz a kapcsolat is a korábbi eseményekkel, felbukkannak Desmond segítői, és a tesztelőből gyanútlan hacker válik, amivel az új alany is felderítheti, hogy az Abstergo milyen szervezet, és így tovább...
Összességében egy igazán szórakoztató játék lett az AC4, bármikor kellemesen el lehet vele ütni az időt, tömve van remek figurákkal és fordulatokkal... de sokszor előjött ugyanaz a minijáték-gyűjtemény érzés, mint az előző résznél, és emiatt a játék "nem játszatja magát". Az egyik ilyen minijáték például egy minimalista Frogger, csakhogy 5-10 perces, könnyed kikapcsolódásért nem egy ekkora gigajátékot töltök be, hanem prüntyögök valamit a mobilon. Amikor játszok vele, az jó, de amikor nem, akkor nincs meg bennem az érzés, hogy alig várjam, hogy leülhessek elé.
.