Keresés

Halottaink...

2007. június 20., szerda 0:11
Szerencsére régen született már beírás ebbe a topicba, de most mégis meg kell törni a csendet :(

A kisképernyő egyik, hazánkban is jól ismert, és nagyon kedvelt alakja hunyt el ma:

"Meghalt Klausjürgen Wussow, aki A klinika című német tevésorozatban játszott szerepével futott be Európában. A 78 éves Wussow-t egy berlini kórházban érte a halál. Már hónapok óta betegeskedett, több agyvérzést kapott, és előrehaladott Alzheimer-kórban is szenvedett. [...]

Brinkmann professzor megszemélyesítője a berlini Hebbel színházban tanult, szerepelt filmekben is. Előbb a Derrick című krimisorozatban játszott együtt Horst Tapperttel, majd miután 85 és 89 között hetvenegy epizódon keresztül alakította a Fekete-erdei klinika professzorát, Németország egyik legkeresettebb és legjobban fizetett színésze lett. [...]

A sorozat másik ismert figurája, a szigorú Hildegard főnővér egy évvel ezelőtt halt meg. A 2005-ben készült két újabb folytatás erejéig (Újra együtt, Húsz év múlva) még Eva Maria Bauer és Wussow is visszatért a Fekete-erdei klinikára." (Index)


0
2007. június 4., hétfő 16:27
Szegény Darvas Iván! De legalább szép kort ért meg!
0
2007. június 4., hétfő 14:36
Egyetértek. Nagyon szerettem!!! A kedvenem volt, a bálványom.
Béke poraira.
0
2007. június 4., hétfő 2:11
:(:(:(
0
2007. június 4., hétfő 0:30
Nyugodjék békében!!!!!!
nagyon szerettem, kíválló színész volt, sajnos színpadon nem láttam.
0
2007. június 4., hétfő 0:16
Ó, de sajnálom... R.I.P... :-(
0
2007. június 3., vasárnap 21:12
Nyugodjék békében!
0
2007. június 3., vasárnap 21:03
Nyugodjék békében, nagyszerű ember volt. Egyike az utolsó igazi, nagy magyar színészeknek.

Isten Önnel!
0
2007. június 3., vasárnap 20:37

Jézusom! Már ő is? : (

Lassan az összes nagy öreg elmegy... :(

Szegény...
0
2007. június 3., vasárnap 20:35
Nyugodjon békében! :(
0
2007. június 3., vasárnap 20:30
Elhunyt Darvas Iván!
Nyugodjék békében!
0
2007. május 31., csütörtök 21:23
Jaj, ne!!!!!!! Nagyon szerettem, az egyik kedvenc francia színészem volt. És milyen jóképű, sármos férfi ... :-(((((
Nyugodjék békében!!!
0
2007. május 31., csütörtök 21:14
Óriási veszteség érte Franciaország és a világ filmművészetét:meghalt a francia újhullám talán legnagyobb alakja, JEAN-CLAUDE BRIALY.
Az 1933-ban Algériában született művész először 1958-ban, a SZÉP SERGE című filmben nyújtott alakításával hívta fel magára a figyelmet. Godard, Truffaut,Malle és a többi újhullámos francia rendező kedvenc színésze volt, valamint Belmondo és Delon is egyik legjobb barátjukként tartották számon őt.


JEAN-CLAUDE BRIALY(1933-2007)

NYUGODJÉK BÉKÉBEN! :-((((

0
2007. május 30., szerda 18:14


Súlyos betegség után, 61 éves korában kedden Budapesten elhunyt Veszelinov András színművész, zenész - tudatta a Madách Színház Igazgatósága és társulata az MTI-vel.
A közlemény szerint Veszelinov Andrást a Madách Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.  
Veszelinov Andrást láthatta a közönség a Hoféliá-ban és az Élelem béré-ben, továbbá a Hegedűs a háztetőn, az Isten pénze, Az Operaház Fantomja, a Volt egyszer egy csapat és a Producerek című darabokban.
A zenész sokak számára onnét lehet igazán ismert, hogy számos legendás együttesben dobolt: a hatvanas évek közepén az Atlantisz, 1967-69 között a Metro, 1970-1976-ig a Syrius, majd 1984-ig az Apostol zenekar tagja volt.

-origo-

Veszelinov András sokáig állandó partnere volt a színpadon Hofi Gézának. Vidéki turnékon is együtt léptek fel, ő volt a "Veszelka", akiről Hofi számtalanszor elsütöttte a poént: - Veszelka, veszel kabátot?"
Mostantól megint együtt nevettethetik az égieket...

Béke poraira!
most posts by TM
0
2007. május 10., csütörtök 19:53
Szia Hungarian!

Röviden összefoglalva: nem. Sőt lényegében az eddig ráfordított időt is sajnálom.

Bővebben: sajnos a Wikipédia a tapasztalataim szerint egyáltalán nem szerzőpárti. Rengeteg kívánalmat és megkötést szab a szerzők felé, akik lényegében lelkesedésből, ingyen, szabadidejükben írnak szócikkeket. Ugyanakkor nemcsak hogy elnézi, hanem egyenesen bátorítja a szerkesztőket, hogy különösebb indoklás vagy előzetes tájékozódás nélkül nyúljanak bele mások szövegeibe a "Wikipédia irányelveinek megfelelően." Ezen irányelvek eredményezték például, hogy kínos vitába bonyolódtam többekkel, mivel Ferzan Özpeteket (is) úgy mertem melegnek aposztrofálni, hogy nem csatoltam Tőle származó nyilatkozatot erre vonatkozóan. Az ilyesmi állítólag sértheti az illető (esetünkben Özpetek) érzékenységét és jó hírét, noha valószínűleg ő maga nem cirkál a magyar Wikipédián, s egyébként valóban meleg. A vita ürügyén egy heves vérmérsékletű kolléga többek között orvoshoz irányított és idiótának nevezett, ami úgy látszik, harmonizál a wikipédiás alapelvekkel, mert ez ellen viszont senki nem emelte fel a hangját. De nem is ez a baj. Azt se kifogásolom, ha belenyúlnak a szövegembe, ha azt ésszel teszik, mint például SyP kolléga. De nem ez volt a jellemző. A kedvencem az a kolléga volt, aki úgy írta át az egyik szövegemet bizonyos helyeken, hogy még arra se figyelt, hogy egyeztesse az alanyt az állítmánnyal, ám szerkesztői összefoglalóként ezt írta: "Slendrián fogalmazás javítása." Azóta is tapasztaltam, hogy szövegeimbe micsoda marhaságokat írnak bele egyesek, fütyülve arra, hogy a betoldás odaillik-e vagy sem. A George MacDonald Fraserről szóló szövegemet egy szerkesztő hölgy lektorálandónak jelölte be, ezzel az indoklással: "Lektor, mert teljes összevisszaság. Életrajz hiánya." Életrajzi adatokat illetően az angol Wiki, sőt a net se tartalmaz többet, mint amennyit én a szövegbe írtam. Sőt még annyit se. Az meg azóta is rejtély számomra, mi az összevisszaság a hölgy számára egy olyan szövegben, amely külön kezeli a művész írói és forgatókönyvírói ténykedését, mindkettőben kronológiai sorrendet követve. Némi vigasz számomra, hogy a Wikipédián fellelhető összehasonlító táblázat szerint az általam írt Belmondo- vagy Lollobrigida-szócikk egyáltalán nem rosszabb az angol Wiki szócikkeinél, illetve a Magyar Nagylexikon nyilvános szócikkeinél.

Megvallom, én az önálló alkotómunka híve vagyok, vagyis használok ugyan forrásmunkákat, de alapvetően nem az a módszerem, hogy öt könyvből írok egy hatodikat. A Wikipédia azonban szerintem lényegében ez utóbbit várja el. Lehetnek tehát bármilyen zseniális megállapításaim például egy filmről, ha megírom őket, az esszézés, ami ott elfogadhatatlan. Ha ugyanezt a megállapítást vagy tulajdonképpen akár bármilyen sületlenséget átveszek egy publikált forrásból, akkor az már mehet, lényeg, hogy megadjam a forrást, de ne szó szerint másoljam azt. Ettől ez még nekem a kódexmásoló szerzetesek munkájához áll közelebb, és nem az önálló alkotómunkához, amelynek révén egyébként a kultúrtörténet leghíresebb enciklopédiái születtek. A szempont: nem az információ hitelessége a legfontosabb, hanem az ellenőrizhetősége(?). Elfogadom, hogy a Wikipédia ilyen elvek szerint működik, azonosulni viszont nem tudok velük. Ha hamarabb felfigyelek erre, biztos sok időt megspórolhattam volna magamnak is, másoknak is, az értelmetlen feszültségekről nem is szólva.

Bocs mindenkitől az offért.
0
2007. május 9., szerda 22:02
És nem akarsz megint írogatni arra a "másik weblapra"?
0
2007. május 9., szerda 21:51
Szegény. :-((( Én bírtam, jó színész volt!!
Nyugodjék békében.
0
2007. május 9., szerda 17:50
Csak most értesültem arról, hogy néhány hete elhunyt a kiváló francia karakterszínész, Jean-Pierre Cassel, többek között gyerekkori kedvenceim, Richard Lester testőr-filmjeinek ragyogó XIII. Lajos királya. Emlékére íme az a pályakép, melyet néhány hónapja magam írtam egy másik weblapra.

Jean-Pierre Cassel (Párizs, 1932. október 27. – Párizs, 2007. április 19.) francia színész. Eredeti neve: Jean-Pierre Crochon. Az 50-es évektől filmez. Külföldön is népszerű, sokat foglalkoztatott jellemszínész. Éppen ezért némileg meglepő, hogy mennyiségre és minőségre egyaránt figyelemre méltó életműve ellenére sem hazájában, sem külföldön nem részesült lényegében semmilyen komolyabb szakmai elismerésben. Egyik fia az új évezred népszerű filmsztárja, Vincent Cassel. Lánya, Cécile szintén a színi pályát választotta.

Pályafutása

Jean-Pierre René Simon színitanodájában készült a pályára. Első szakmai tapasztalatait a színpadon szerezte, főleg kabarékban lépett fel. 1953-ban kezdett filmezni. Gene Kelly Franciaországban forgatott filmjében, a The Happy Roadban (1957) ugyan csak statisztált, de a neves színész-rendező biztatta, hogy ne hagyjon fel a filmezéssel. Filmszínészi karrierje Philippe de Broca alkotásaival indult be igazán: A tréfacsináló, Szerelmi játékok, Szerető öt napra. Emlékezetes szerepe volt Voltaire hősének megformálása a Candide, avagy a XX. század optimizmusa (1961) című filmben. Rövidesen a szakma további jeles alkotói – Claude Chabrol, Abel Gance, René Clément, René Clair és mások – kezdték foglalkoztatni. Gyakori szerepköre volt a szívtipró és a sikeres életművész.

Nemzetközi szinten Ken Annakin derűs filmje, a repülés hőskorában játszódó Azok a csodálatos férfiak, az ő repülő masináikkal (1965) hívta fel rá a figyelmet. Hazájában Alain Jessua Játék a gyilkossággal (1967) című érdekes filmjátéka, Jean-Pierre Melville Árnyékhadsereg (1969) című háborús drámája és Michel Deville A medve és a baba (1969) című munkái jelentettek komoly feladatokat számára: utóbbiban Brigitte Bardot oldalán játszott. Egy francia ezredest alakított a színészként is jelentékeny rendező, Richard Attenborough első játékfilmjében, a Váltson jegyet a háborúba! (1969) című zenés komédiában.

A 70-es években ért fel pályája csúcsára. Fontos szerepet játszott Luis Buñuel ma már filmtörténeti értékű munkájában: A burzsoázia diszkrét bája (1972). Briliáns alakítást nyújtott a hiú és infantilis XIII. Lajos király szerepében Richard Lester kétrészes Dumas-adaptációiban: A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (1973), A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (1974). E két kosztümös kalandfilm az akkori legnagyobb sztárokat vonultatja fel, akárcsak az Agatha Christie krimijéből készült Gyilkosság az Orient Expresszen (1974), melyben Cassel a vasúti kalauz kulcsszerepét játszotta. Magyarországon is vetítették a Csak egy asszony (1975) című életképet és a Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (1978) című krimivígjátékot: előbbiben Annie Girardot, utóbbiban Jacqueline Bisset volt a partnere.

Évei számának gyarapodásával sem szorult háttérbe, sőt a televízió is mind gyakrabban foglalkoztatta. XIII. Lajos után XV. Lajost is eljátszotta a Casanova (1987) című tévés produkcióban, ráadásul partnerei között Lester testőr-filmjeiből ismert kollégák is voltak: Richard Chamberlain, Faye Dunaway, Frank Finlay és Roy Kinnear. Szerepelt egyébként a testőr-filmek befejező részében is: A testőrök visszatérnek (1989). Mivel karaktere, XIII. Lajos a cselekmény szerint akkor már halott volt, Cassel egy új szereplőt, a nagy orrú Cyranót keltette életre. Vincent van Gogh és fivére, Theo kapcsolatáról szól Robert Altman Vincent és Theo (1990) című rendezése, melyben Cassel dr. Paul Gachet alakját formálta meg. Altman néhány évvel később a divatvilágot kipellengérező szatírája, a Divatdiktátorok (1994) sztárjai közé is meghívta a színészt. Casselt régi barátja, Claude Chabrol A szertartás (1995) című filmjében nyújtott alakításáért a legjobb epizodistának járó César-díjra jelölték. (Nem nyert.) A művész munkatempója 2006 végéig sem csökkent: 2007-re, sőt már 2008-ra is kapott felkéréseket.

0
2007. május 2., szerda 20:36
Dabbs Greer (1917-2007)



Vasárnap este elhunyt Dobbs Greer, a tévés átlagember, aki több, mint 100 tévé sorozatban fordult meg. Leginkább A farm, ahol élünk c. sorozat Robert Alden tiszteleteseként emlékezhetünk rá, de ő játszotta a Halálsoron c. filmben az idős Paul Edgecomb-ot. Nekem ez utóbbi szerepében maradt meg emlékezetemben. Isten nyugosztalja!

Forrás: Origó
0
2007. április 27., péntek 13:51
Hát tudnék mit mondani erről az úriemberről meg arról amit alapított, de hát akkor most már halottról jót vagy semmit.
0
2007. április 27., péntek 13:41
Motion Picture Association of America
0
2007. április 27., péntek 13:40
Jack Valenti
(1922-2007)




Elhunyt Jack Valenti, a MPAA (Mtion Picture Association of America - Amerikai Mozgóképszövetség) alapítója és egykori elnöke.
Valenti politikusként kezdte pályafutását, többek között ott volt, amikor Kennedy elnököt lelőtték Dallasban, majd később Johnson elnök beiktatásában is részt vett. Végül a filmiparban teljesedett ki befolyása és tevékenysége, amikor is létrehozta az azóta is működő korhatár rendszert. A rendezők rémálmaként számontartott rendszer szigorú ellenőrzés alá vonja a filmek tartalmát és nyelvezetét, sokszor mérsékletre, újravágásra kényszerítve az alkotókat, ellenkező esetben magasabb besorolást kapnak, mely drasztikusan csökkenti az adott film nézettségét. A besorolás kódjai: G(General Audiences, azaz minden korosztály számára megtekinthető), PG (Parential Guidance Suggested, vagyis szülői felügyelettel javasolt, néhány elem nem megfelelő gyermekeknek), PG-13(Parents Strongly Cautioned, illetőleg fokozott szülői figyelem mellett ajánlott, néhány elem nem megfelelő 13 éven aluliak számára), R(Restricted-korlátozott, 17 éven aluliak számára csak szülői vagy felnőtt kísérlet mellett engedélyezett), NC-17(korábban X) - 17 és annál fiatalabbak számára nem engedélyezett).

Valenti igen ellentmondásos személy volt az álomgyárban, sokak foglalták aranyba nevét, és sokan átkozták szigorú szabályozásai miatt. Tevékenysége ennek ellenére megkerülhetetlen az amerikai filmiparban.
0
2007. április 24., kedd 22:15
Nyugodjék békében!
0
2007. április 24., kedd 21:28
Nyugodjék békében...
0
2007. április 24., kedd 20:34
R.I.P.

A Kántor Csupatijaként örökre velünk marad.....
0