Ma reggel, 80 éves korában elhunyt Jean Simmons angol származású amerikai színésznő, akit olyan legendás történelmi filmekben láthatott a magyar közönség, mint az 1945-ös Caesar és Cleopátra, a Szép remények(1946), az eredeti Kék lagúna, mely 1949-ben készült, az 1952-es Angyalarc, a Talár(The Robe), a Színésznő, az Egyiptomi, a Desirée, a Pasasok és babák, az Idegen a cowboyok között, az Elmer Gantry vagy a Spartacus.
Bár a 60-as évek második felétől kezdve ritkábban hívták filmezni, azért késöbb is alkotott emlékezeteset, gondoljunk csak az 1967-es Válás amerikai módra Nancy Downes-ára, a Tövismadarak Fionájára, az Észak és Dél anyafigurájára vagy a Star Trek-Az Új Generáció Satie admirálisára.
Bár kétszer jelölték Oscar-díjra(1949-ben a Laurence Olivier-féle Hamletért, valamint 1970-ben a Boldog befejezés című filmért),végül egyszer sem kapta meg a díjat.
Ettől függetlenül művészetét tisztelték mind Angliában, mind az Egyesült Államokban, mind a világ bármely más országában.
Talán az utolsó legnagyobb drámai színésznő távozott ma közülünk örökre, de művészete mindaddig fennmarad, míg csak a mozgókép létezik.
Pár nap múlva, december 31-én lett volna 81 éves, de sajnos, a sors másképp döntött...
NYUGODJÉK BÉKÉBEN!

JEAN SIMMONS(1929-2010)