Michael Jacksonnal való első "találkozásom" egy bányásznapi kirakodóvásáron volt. Az akkoriban (80-as évek eleje) "nyugati fertőt" szállító maszek hi-fi bolt egy magas fára erősített tévéből nyomatott kalózfilmeket illetve klipeket. A szerzői jogvédelem akkoriban még sehol sem járt, ezt bárki alátámaszthatja, akinek volt olyan "műsoros" audiokazettája, aminek a tokjában egy az eredeti album előoldaláról készített színes fotó volt ráragasztva az összehajtogatott fénymásolt papírcsíkra. De ez már másik történet. Szóval, mondanom sem kell hatalmas tömeg ácsorgott egész nap a standnál. Ott láttam a Rambo 1-et - igaz csak részletben - és ott láttam életem első klipjeit, olyanoktól, mint Thomas Dolby, a Cars, a Queen, a Eurythmicstől a "Here comes the rain again". A maiaknak ez biztos tökre nem jön át, de ez akkoriban annyira ritkaság volt, mint amennyire ma ritka az olyan háztartás, ahol nincs valamilyen zenecsatorna. Az estébe nyúlóan jó zenéket prezentáló hosszú videókazetta fő attrakciója mi más is lehetett? Igen, a Thriller.
Frenetikus élmény volt! Még kicsit féltem is rajta, ahogy a sötétben álldogáltam felfelé bambulva, s a tévé hangszórójából áradt az ördögi zene és a sátáni kacaj.
Nem is tudtam, ki az a pali, aki énekel és a zombikkal táncol. Utána már persze begyüjtöttem a Thriller és az Off the Wall albumokat és szinte mindent, ami itthon fellelhető volt Jackóról. Zarándokoltam moziról mozira, hogy minél többször láthassam a Moonwalkert, csőre töltött videóval vadásztam a Music Televisionon a klipjeit és a barcelonai Dream Teamhez fogható boldogság töltött el, amikor a két Michael, Jackson és Jordan közös produkcióval jelentkezett. Az valami nagyon jó érzés, amikor az ember együtt látja a bálványait! Sajnálom, hogy a pesti koncertre nem tudtam elmenni, pont nem volt annyi fölös pénzem, mint munkaadóimnak, akik merő sznobériából páváztak a Stadionban, én meg az albérletben néztem a híradóban mutatott bejátszást. De talán jobb is így, így méginkább megmaradt a legenda, és bár az eltelt évek alatt tompult a rajongás, nekem mindig is Jackson marad (Madonna mellett) a pop-ikon, már csak az előzőekben leírtak miatt is.
Ha létezett ellentmondásos figura, hát ő az volt, így aztán hatványozottabban illik hozzá a gyászhírek zárómondata:
NYUGODJÉK BÉKÉBEN!
