jamamura szadakó, a kungfurák (-)

nekem a legnagyobb csalódás tavaly év végén a Warner/Fórum volt. hasonló minőségű cuccokkal rukkolnak elő...

ez mekkora fórum volt! :D

ugyan nem vagyok jamamura, de azt megmondhatom, hogy a végeredményt látva biztos, hogy minden kiadónál másképpen. az intercom például szent meggyőződésem, hogy két megkövült és kipréselt égéstermék-darab közé préselt kátrányból készült korongot ad el, WC papírra nyomott borítóval.

Persze akad ellenpélda is szép számmal...

Jamamura!

Te nem tudod véletlenül, hogyan történik egy film kiadása dvd-n Magyarországon?

:D :D :D :D :D

lesz a RTL Klubon is! ;)

OFF:
Üzenetet megkaptam. Semmi gond, legalább használtam egy kicsit a rendszert! :-)

Kungfurák, mint a Némóban. :)

Itt a Jama-topic! :D Bocsánat!

Aki ezt mondta a Cinem Paradiso-ról, fejbelövést érdemelne.

Hirtelen ez a kettő jutott eszembe :)

az utolsó bekezdést nem nagyon értem. hogy jön össze a cinema paradiso és a tarzan?

Úgy látom h már szinte mindenki hozzászólt a témához a fórumon, kivéve a szóbanforgó uraságot. A vitát kezdeményező Mat látszik, hogy elmulasztotta meglátogatni a chat topicot, pedig megúszhatott volna egy topic-elsűllyesztést, egy kis takaros hozzászólással.

Jamamura hatalmas befolyásra tett szert, nemcsak igényes és fontos hozzászólásaival, hanem terjedelmes és minőségi kritikáival is (lásd dvdextra.hu). Ez nem feltétlenűl jelenti azt h teljesen azonosulni kell a személyiségével és maximálisan osztani kell a véleményét.

Nem tetszett amikor a Cinema Paradiso-t az európai giccs mintapéldányának nevezte, ellenben a Tarzan-nal kapcsolatban elmaradt az efajta gúny. ;)
(ezzel nem azt akarom mondani h nekem nem tetszett a film, hanem hogy meglepődtem rajta)

Én meg egyszer egy szintén 3-4 éves hozzászóláson rohadtul bedühödtem (nem tetszett az illető emberke mentalitása), jól megírtam a magamét, aztán csodálkoztam, hogy semmi válasz. :) És hogy mennyi időt csesztem el, amíg megfogalmaztam mindazt, ami a lelkemben lezajlott... :)))

jártam én is így, az asszem egy 4 éves hozzűszólás volt, csak nekem senki sem szólt így reménykedve vártama  választ napokig mire rájöttem :)

Most koppantam. Legközelebb talán néznem kéne a dátumot is. :)

ugyanúgy semmi értelme mint egy 2 éves hozzászólásra reagálni :]

Mat: Jamamura véleménye is egy a sok közül, ugyanúgy mint a tiéd. Én sem értek vele sokszor egyet, más esetekben viszont igen.
Pl.: osztom a véleményét a Trainspotting és a Rekviem egy álomért kapcsán. Előbbi több dologról szól, és tartalmasabb; utóbbi egyről akar szólni, de lényegében üres. Máskor meg én is mérges leszek, hogy az Apokalipszis most 3 csillagot kap tőle, meg hasonlók. Ez van.
Jó lenne ha a jövőben nem lenne ilyen általánosítás, mert ennek semmi értelme. Ha konkrét film kapcsán nem értesz vele egyet, akkor nyugodtan vitázhatsz. De ennek a hozzászólásnak, csakúgy mint a topicnak - semmi értelme.

És az Idő Urai.

Ha már rajzfilmeknél tartunk, nálam a Macskafogó is toplistás.

Az egyik dolog ami - szerintem - az anime mellett szól, az az, hogy lehet őket filmes mércével mérni. Nincsenek olyan korlátok, mint a nyugati rajzfilmeknél, hogy csak egy bizonyos korosztálynak készülnek, ilyen és ilyen formai eszközökkel. Disney hatvan évvel ezelőtt kitalálta a nyerő formulát a Hófehérkével, amitől azóta is csak nagyon nehezen, súlyos bukások árán tudnak elszakadni. Noha a munkássága alapvető és minden elismerést megérdemel, gyakorlatilag kiherélte a műfajt.
Az anime azonban egészen más irányba fejlődött. Ahogy a filmeknél, az anime-nál is hangsúlyt kap a rendezés, a történet, a vágás, stb. A nyugati rajzfilmeket teljesen más szemmel nézzük, mint a filmeket, az anime esetében viszont nincs ilyen éles elkölünülés, vagy - erősebb kifejezéssel élve - alárendeltség. Nagyon sok anime akár filmként is elkészülhetett volna, sőt jó részük trükkök, díszletek nélkül, mai környezetben is leforgatható lenne. Van azonban az animációban egy olyan erő, amelyet a nyugati rajzfilmesek nem igazán tudnak kihasználni, a japánok viszont annál inkább.
Nevezetesen maga az animáció az ábrázolt világot egy a filmnél magasabb absztakciós szintre emeli azzal, hogy minden rajzolt. Vagyis nincsenek színészek (csak hangok), nincsenek trükkök, mesterséges fények, kamerák, stb. Semmi sem valós, de az adott szinten minden egyformán az. Ha valaki képes befogadni az animációt valamilyen szinten valóságosnak, akkor onnantól kezdve közvetlenül, tisztán tud koncentrálni a történetre, a szereplőkre, a látványra, színészek és trükkök közbeiktatása nélkül. Ennek egyik legékesebb példája a Grave of the Fireflies, amely animációként sokkal hatásosabb és megrázóbb, mint az filmen (pláne gyerekszínészekkel) valaha elérhető lenne. A film színjáték, az animáció nem az.
Ennek következtében olyan történeteket, ötleteket, látványt valósít meg az anime gyakorlatilag fillérekből, amit filmen általában csak súlyos dollármilliókkal tudnának megvalósítani, változó eredménnyel. Viszont anyagi szempontból Japán nem Hollywood, másrészt egy százmillió dolláros költségvetés már gátat tud szabni a művészi szabadságnak (kivéve ha éppen Peter Jacksonról van szó). Azt pedig bátran merem állítani, hogy az anime iparban dolgoznak olyan tehetséges emberek, mint Hollywood legjobbjai. Nem véletlen, hogy a krónikus ötlethiányban tengődő álomgyár éppen az anime felé fordul - már megvalósított - ötletekért.

Összefoglalva a fenti gondolatmenetet, az anime trükkje az, hogy filmként kell nézni, és nem leragadni a külsőségeknél, hanem engedni, hogy a történet mélyére rántson.

Félreértés ne essék. Nem minden anime jó. Rengeteg vacak készül (évi többszáz sorozat indul). Ezek jó része szerencsére nem kerül ki japánból. De a lehetőség adott, és készül annyi jó anime, hogy érdemes a témával foglalkozni.

Chihiro Szellemországban és a Mononoke Hime.

Hogy mitől jók? Általánosságban fogalmam sincs, erről a két filmről viszont a következő élményeim vannak: összehasonlíthatatlanul komplexebb mind a történetük, mind a szereplőik jellemrajza az eddig megszokottnál. Nincsenek fekete-fehér, angyalian jó és ördögen gonosz karakterek, hanem szinte hús-vér emberek vannak, akiknek teljesen átélhető a szenvedésük, és nem lehet nem szeretni őket esendőségükért, hősiességükért, még akkor sem, ha történetesen gonoszak, mert sokkal árnyaltabban mutatják be azokat az okokat, amelyek viselkedésük mögött állnak. Ez a két anime kifejezetten olyan élmény volt, amit elsőre nem is lehet befogadni: újra és újra meg kell nézni, mert minden szereplővel egy-egy apró katarzis az azonosulás, és a történet sokkal tovább dolgozik benned, mint egy áltagos színes-szagos danolászó Disney-móka.
Mindkét anime egy-egy "teremtésmítoszt" mesél el, tanulságai sokkal mélyebbek annál, mint hogy "bízz önmagadban", vagy "állj ki a barátaidért", meg hasonlók.

Nézd meg a Mononoke hime-ot, és rájössz, mennyire elsilányult mára az érzékküszöbünk, hogy az (amúgy Disney örökségéhez méltatlan) Eldorado vagy az Atlantis vidám-mókázó ürességét tekinjük etalonnak.

No, és melyik volt az a 2?
Egyúttal áruld el kérlek, h mitől olyan jó egy anime?

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én pölö személy szerint csak két anime-t láttam életemben (a megtekintett ázsia filmek száma sem több egy tucatnál), de az a kettő simán kenterbe veri a világ rajzfilmtermésének 99,8 százalékát. És az a maradék 0,2% az Oroszlánkirály :-)

Azt is valószínű ha véletlenül kis hazánkban kiadnának pl. egy halom anime-t megnövekedne a pozitív kritikáinak a mennyisége is.