half life 2.
egy kubrick film, egy phd, half life 2. vannak olyan dolgok, amire érdemes hat évet várni.
annak idején nem értettem a hype-ot. három percnyi vonatozás után mászkáltam egy telepen, ahol mindenki azt mondta, hagyjam őket békén. hát azt tettem. csatangoltam, nézelődtem, nem értettem, mit kell csinálni, aztán hagytam a fenébe. később megláttam egy képet, ahol egy monstrum épp katonákat hajigált szerte-szét. hmm, újra kipróbáltam... 1-2 nappal később vöröslő szemekkel, kiszáradt szájjal jelentettem ki, hogy a half life minden idők legjobb játéka. az elmúlt hat évben ezt a titulust egyetlen program sem tudta elbitorolni tőle (habár a timon+pumba jungle games kicsit megszorongatta :), s most hosszú, gyötrelmes várakozás után itt a folytatás.
beváltotta a hozzá fűzött reményeim? maradéktalanul. letaszajtotta az első részt a trónról? közel és távol sem.
hogy miért nem? a valve-os srácok létrehoztak egy olyan játékmotort, amely páratlan a játékszcénában: interaktív, él és mozog, fizikája bámulatos, lehetőségei határtalanok. kihasználták a benne rejlő erőt? nem teljesen. a half life 2. elődjéhöz hasonlóan nem több, mint egy interaktív film: egy parádés hullámvasút, talán a legjobb hullámvasút a földön, de akkor is csak egy hullámvasút. az első rész olyan élmény volt, mintha életemben először ülnék hullámvasúton, s rájöttem, hogy mindennnél jobban imádom a hullámvasutazást. mint ahogy imádom a rántott húst is, de akárhányszor eszem (jelen esetben csak kétszer eddigi életem során), egyik kóstolás sem lesz olyan, mint az első. hogy a half life 2-nek esélye legyen überelnie az első részt, ahhoz valami olyat kellett volna nyújtania, amit az első rész tett: a teljes újdonság élményét.
a játékban rengeteg ötlet van, csodaszép, mindennél pörgősebb, mindennél őrültebb. de hiányzik belőle vmi: hiányzik a szabadság. 1o/9.5