Apollofourforty - Electro Glide In Blue
Azt hiszem, ez volt az első cd, amit kölcsönkaptam, miután a hifimet megvettem. És nagyon megtetszett az album, úgyhogy nemsoká be is szereztem.
Kellemes bárakármilyen stílusban, elektro-dub-rock-miacsuda muzsikák. Az Ain t Talk Bout Dub-ot ismeri mindenki, sokat szólt annak idején tv-ben meg rádióban, de érdekes módon nem ez a jellemző a cd-re. Lassú nyitány az első szám (ami majd az album zárótételeként újra megszólal és kiteljesedik egy igazán gyönyörű muzsikában), aztán a már ismert van Halen-újragondolás, és az album közepe már bele is csap a sűrűjébe, nem is tudom, hogy lehetne jellemezni, az biztos, hogy nem az az eszetlen gombnyomogatós-csavargatós elektronikus zene, különös az egész album atmoszférája, van itt Kraftwerk utánérzés, számítógépes (vagy/és PS?) játék zenéje, basszussal durván megtámogatott pszichikai csapás, szóval van minden szép és jó, bizonyítván, hogy azért az élő hangszerek után is van élet, ha jól használják ki a digitális lehetőségeket.
Azt hiszem, a lemez csúcsa a Pain In Any Language, ez a szám nagyon kifejező lett (a közreműködő Billy MacKenzie emlékének ajánlja a csapat az albumot), végül a már korábban emlegetett Stealth Mass In F#m, ami tényleg nálam az egyik legszebb elektronikus zene, meg merem kockáztatni, komolyzenei minőségű és szépségű szám.
(Az általam birtokolt kiadáson van még egy hidden track, vagy inkább bónusz, a Raw Power, ami megint egy nyersebb darab, szerencsére nem kötelező, jó 30 másodperccel az utolsó szám után indul, szóval elhagyható).
Meg kell még említenem a cd borítót és a lemezt is, egyike a legjobban sikerülteknek (persze ez szubjektív dolog), sötétkék alap, a belsejében szétnyitva az egyik oldalon a számok és a közreműködők részletezve, a másikon pedig egy Lopakodó torzított képe a köszönetnyilvánításokkal. Ja, és a sötétkék cd-tartó lap is jól néz ki.
Hát szóval ennyi.