milyen zenét hallgatsz?

Most ez szól:



Ehhez legalább sikerült normális borítót találnom.

Akkor hagy szóljon:



Sajnos csak ezt a gagyi Karussell-es borítót tudtam letölteni.

Ezek után rögtön kedvet kaptam egy kis ABBA hallgatáshoz. :)

Szerintem Precious ugyanazért nem lett annyira sikeres, mint amiért végül is az Eruption sem ért a Boney M. közelébe: túl széles skálát ölelt fel a repertoárja, az eurodisco mellett énekelt lírai dalokat, funkyt, reggae-t, és a skatulyázásra hajlamos közönségnél ez kevésbé jött be. Mindenki kedvére énekelni ugyanis sajnos együtt jár azzal, hogy az előadót egyik közönségréteg sem tekinti saját sztárjának.

Én az ABBA-t is nagyon szeretem, akárcsak a Boney M.-et, de mint művészeket, a svéd együttes tagjait egyértelműen nagyobbra értékelem, hiszen esetükben ízig-vérig saját produkciókról volt szó, saját maguknak írt dalokkal, míg a Boney M. repertoárjának jelentős részét (amúgy remek) feldolgozások alkotják.

Bizony. És fura, hogy Precious Wilson szólókarrierje nem lett olyan sikeres (vagy tévednék?), mert őrületesen jó hangja van... Sajnos az Eruption zenéit nem ismerem nagyon, csak a kötelezően ismert darabokat...
De én boniemes vagyok, nem abbás :-D

Végre még egy Boney M.-fan! Isten hozott!

Egyetértek Veled, az Oceans of Fantasy tényleg az egyik legjobb Boney M.-album, és Precious Wilson közreműködése külön öröm, hiszen ő igazán kitűnő énekesnő, amint azt az Eruptionnel készült lemezei és saját szólóalbumai révén tudjuk.

Boney M. - Bye Bye Bluebird
Az Oceans Of Fantasy albumról. Amin sikerült felnőnöm. És megmaradtam :-D
Nagyon kellemesen funky-s muzsika, nekem zeneileg a legjobban ez a szám tetszik az albumról. Szaxofon és fuvola egy discomuzsikában...
És a másik, hogy diszkréten, de mégis érezhetően alátámasztották a zenéket basszusgitárral. Liz Mitchell mellett pedig az albumon feltűnik Precious Wilson, Frank Farian másik akkoriban sztárolt együtteséből, az Eruptionból. Vagy -ből.

Még kihagyhatatlanabb:

Kihagyhatatlan:

Ma Spandau Ballet napot tartok:



Az A-ha után a másik legnagyobb kedvenceim és hála istennek voltam is már koncertjükön, ami nem mostanában volt. Sőt, azt a koncertet birtokolom is DVD-n. Erről a lemezről meg annyit hogy a két fantasztikusan jó új számon kívül régi dalaik újra gondolt változatai vannak rajta. Annak ellenére hogy én általában az eredeti változatokat szeretem jobban, ezek is egész jól sikerültek.

A-ha. :))

Ma egy újabb zeneszerzőt zártam végérvényesen a szívembe. És ő Henryk Górecki.

Nekem vannak tőle régi tévéfelvételeim az 1970-es évek végéről, Ike Turner után, de még a Private Dancer előtt. Fantasztikus előadóművész, mindent tud, amit ebben a szakmában tudni kell, igazi profi.

Oké, már azt hittem hogy a Goldeneye nem tetszett mert nekem is az egyik kedvenc Bond-nótám. A Private Dancer című albumot nem ismerem teljes egészében csak a slágereket róla, de Tina Turner-t kedvelem. Nem semmi amit a koncertjein tud művelni ahhoz képest hogy már nem egy csitri. Nem is olyan nagyon régen valamilyen gálán fellépett a Beyonce-vel és majdnem lealázta a nála jóval fiatalabb előadót mind kinézetben, mind temperamentumban.

Nocsak, birkózósz.rt ebédeltél?

A Goldeneye az király, Tina Turnernek nagyon nagy rajongója vagyok, ő igazán elementáris tehetség. A Private Dancer című albuma egyike nagy kedvenceimnek.

Akkor látom hogy hasonló az ízlésünk. Mellékesen a Goldeneye tetszett még vagy már az sem?

Nekem mondod? Mint először írtam, az egyik kedvenc A-ha dalom.

Ha már Bond, én a GOLDENEYE óta nem vagyok igazán kibékülve a Bond-dalokkal. Személyes kedvencem Sheena Easton slágere (For Your Eyes Only), talán azért is, mert maga Sheena is igencsak tetszett. De Shirley Bassey Bond-dalai (három is volt neki!), Tom Jones, Nancy Sinatra, Louis Armstrong, Paul McCartney, Lulu, Carly Simon, a Duran Duran Bond-nótái is igen ütősek voltak.

Na na! Tudd ám hogy mit beszélsz. :-))

Mellékesen szerintem meg az egyik legjobb Bond-dal, már csak azért is mert ezt még John Barry szerezte akinek nagy szerepe volt a tipikus Bond hangzásban.

Engem az se zavar, ha valaki „hozzáöltözik” a kedvenc stílusához vagy előadójához, az ilyesmi tinikorban például teljesen rendben van. Én csak akkor értetlenkedek, amikor mindez nem őszintén, belülről fakad, hanem álcázásul szolgál. Valóban szükség van önmagam és környezetem félrevezetésére? Aki annak alapján ítél meg, hogy például a Metallicát szeretem-e vagy a Boney M.-et, az szerintem egyrészt elmehet a pics@ba, de előtte még be is kaphatja.

Madonna bizonyos dalait én is szeretem, de inkább a Ray of Light előtti korszakából. Rajongója semmiképpen nem vagyok, ahhoz ő nekem nem eléggé átütő hatású se mint nő, se mint énekesnő.

Nem tudom, hallottam-e már azt a Poker Face-t, de amiket eddig hallottam a Ladytől, azoktól nem vágtam magam hanyatt a gyönyörtől. Igaz, nekem ezek a felpörgetett zenék éppúgy nem tetszenek, mint a túlpörgetett tempójú játékfilmek.

Nem tudom, valahol olvastam, hogy állítólag az egyik legrosszabb Bond-dalnak tartják az Aha felvételét.

Szádat evésre! :))

Rá se ránts! :-)

Én egyaránt kedvelem Madonnát, meg a hard rockot is, de sosem éreztem szükségét, hogy bármelyikhez öltözzek. :-)

Mondjuk "hardcore" John Williams-rajongó vagyok, és mostanában rengeteget hallgatom Vangelist, szóval azon gondolkodom, hogy szakállt növesztek, de kopaszodnom is kellene. :-)

Lady Gagát megközelíthetjük az extremitások felől, és ennek ő nyilván örül is. Néha én is elgondolkodom rajta, hogy nézhet ki, hiszen kizárólag maszkszerű sminkben láttam eddig - nem mintha ez új ötlet lenne a popvilágban... Sokkal fontosabb azonban, hogy a Poker Face az évtized talán legjobb popfelvétele (szerintem), olyan mint a Moonlight Shadow vagy a You re My Heart, You re My Soul volt - aki egyszer hallotta, valószínűleg sosem felejti el. Nem is tudja, hisz egy éve - akárcsak annak idején az említettek - a csapból is ez folyik. Lehet, hogy öreg vagyok, de az ennyire átütő sikerű sláger mostanában mintha kevesebb lenne. A Grammy jó helyre ment, szerintem nem a ruhát díjazták.

Ki utálja a Living Daylights-t??? Az egyik legjobb Bond-dal! :-)

Tulajdonképpen nagyon egyszerű, hiszen amikor például a hanghordozás, a mozdulatok stb. nagyon nem harmonizálnak a külsőségekkel, akkor azért nem nehéz rájönni, hogy a delikvens nem az, akinek mutatni próbálja magát. És ha alaposan megnézi mondjuk a Madonna-kínálatot a kissé átlátszó „a barátnőmnek kéne” duma kíséretében, az szintén sokatmondó lehet.
Mivel én is extrém figura vagyok, mélységesen megértem a „nyájhoz tartozás” igényét annak minden motivációjával együtt, de az effajta színjátéknak nem látom értelmét. Egyrészt úgysem lehet mindenkinek megfelelni, másrészt ha valaki tényleg rosszul érzi magát a bőrében, szánja rá magát a komolyabb változásra: például ne akarjon csupán látszani macsónak, hanem legyen is az, járjon súlyt emelni, evezni, úszni stb., stb., és akkor az se lesz ciki, ha Zoltán Erika dalaitól kerül extázisba.

P. S.: Mondjuk én nem kedvelem Lady Gagát, nem azért, mert hátha megszólnak érte, hanem azért, mert látom az extremitás mindenféle megnyilvánulását, csak a tehetséget nem látom igazán. Pedig anélkül paradicsommadárnak is öltözhet, számomra érdektelen marad. Ellenpélda Elton John, aki szintén elég szélsőségesen öltözik, meleg is, mint a platni, viszont nagyon tehetséges előadóművész, és a lényeg mégiscsak ez.

"Valószínűleg egyiküket se hívnám meg magamhoz, hogy hallgassunk együtt egy kis Milli Vanillit."

Miért is nem? :)))