kit és mit utálunk (de nagyon) ?

Szervusz Field!

Teljes mértékben egyet értek Veled, én csak azt kifogásoltam Juliet Véleményében, hogy ezt Írta: "Szerintem nem tehetségesek".
A szerintem miatt valamelyest módosul az objektív megítélésként leírt "tehetségtelen", de így, hogy is mondjam, a vélemény valahogy "megreked" a szubjektív és az objektív között. Juliet természetesen leírhatja meglátását, a Saját véleményét, de nem írhat "ítéletet", mivel valószínűleg nem végzett reprezentatív közvéleménykutatást :)))

minek írjak? attól változik valami? még az is lehet, hogy velem van a baj és nehezen szokom meg az új dolgokat.

neveket mikor írsz?;)

xpress fórumot. elszomorít inkább.

Emlékeim szerint viszont én kb. 4 oldalas TESZTET írtam (filmenként), Scorsese viszont majdnem 3 órás FILMET rendezett. E nyomvonalon haladva esetleg majd arról is eszmét cserélhetünk, hogy például a IX. SZIMFÓNIA jobb-e hallgatva vagy inkább a REQUIEM partitúrája nézegetve? Amúgy szívesen beazonosítok bárkit a Pasolini-tesztekből, akiről nem hallottál még, vagy nem jöttél rá a szövegből, hogy kicsoda, de szeretnéd tudni. :)

Ami a lényegi részt illeti: engem baromira untatnak már egy ideje a "menő gengszterek"-ről szóló filmek, akkor is, ha ezeket Scorsese csinálja. Mea culpa: az unatkozó milliomosok se érdekelnek, ezért nem néztem se a DALLAS-t, se a DYNASTY-t. AZ ÁRTATLANSÁG KORA számomra a kései Visconti-filmek halovány utánérzése.

P. S.: Ma már harmadszor futok bele az Xpress 1-2 perces frissítésébe, ami most idestova 20 perce tart. Na, ezt a gyakori jelenséget szintén nem kedvelem.

ki az a marha, aki szerint a párbaj a hetvenes évek legjobb filmje? én ilyet biztosan nem állítanék. :)

"közben röpködnek a nevek, akikről fingom nincs, hogy kicsodák"

most, ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, akkor ezt elismételhetném 1-2 pasolini film kritikája kapcsán is, amit te szereztél. :D na de ne vedd magadra. a nagymenők egyik jelenetében a főhős feleségének bemutatnak két tucat embert, akiket szinte kizárólag paul-nak és peternek hívnak, s a sor végére érve a csajnak már jojózik a szeme, közben persze kommentálja, hogy ennyi nevet az életben nem fog megjegyezni. nem is kell. sablonarcok, sablonszerepek: a nevekkel dobálózás a szervezett bűnözés első szavára utal, mondhatjuk rá azt is, hogy fricskát kapunk az orrunkra, hogy "nesze, öcsém, mi ezt átlátjuk, mert mi menő gengszterek vagyunk". a narráció pedig olaszossá, elevenné teszi a filmet, mitn ahogy a feszes tempó, a pattogó vágások, a sok-sok jelenet összefűzése és a gyorsan váltogatott filmzene is ezt a célt szolgálja. ezek adják a scorsese féle gengszter-filmek sava-borsát. most gondolj bele abba, hogy ez a stílus mennyire feküdt volna mondjuk a kundun vagy az ártatlanság kora esetében? :)

Szia Gamma!

Persze, hogy tehetségesek. Ugyanakkor nem egyszer olvashatod nagyrabecsült művészek nyilatkozatát arról, hogy X. Y. bizony igazi géniusz, míg mellette Z. csak egy halovány egyed. Nem véletlen, hogy karmestereknek, zenészeknek is megvannak a kedvenceik, akiket szívesebben dirigálnak-játszanak, mert őket "értik" a legjobban. Mindig sok múlik az adott koron, hogy kihez-mihez képest tehetséges valaki. Példa erre épp az imént emlegetett AMADEUS: Salierit valószínűleg ma korának egyik legnagyobbjaként tisztelnénk, de szerencsétlenségére Mozart kortársa volt, aki mellett az ő tehetsége elhalványodott, középszerűvé vált. De sokat vitatkoztak Liszt és Wagner viszonyáról is, amelyet Ken Russell a LISZTOMANIA morbid és fantáziadús képsoraival meghökkentő módon ábrázolt.

De említhetném a művészeti irányzatokat is: a barokk nem ér semmit, ha nekem nem tetszik? Vesszenek a szürrealisták, mert én az impresszionistákért lobogok? Minden relatív, s minden szubjektív, hiszen az egyén maga dönti el, hogy mit tart értékesnek, tehetségesnek, mi az, ami megérinti őt. Egyetértek Wrackkal, hogy minden hozzászólás fölött ott a hozzászóló neve, amely jelzi, hogy az az illető véleménye. Én is szíverősítő után kapkodtam például, mikor kollégámtól valahol ilyesmit olvastam, hogy A PÁRBAJ a 70-es évek legfontosabb filmje! Na de ő ezt így gondolja: én ugyan cseppet sem értek egyet vele, de ettől még miért ne lehetne ezt leírni? Engem cseppet nem zavar, ha Juliet vagy bárki más leírja a véleményét, még ha az nem is mindig egyezik az enyémmel. A HOGYAN? persze nálam sem mindegy, ezen a téren azonban nincs mit felrónom neki. Mások, esetenként régebbi fórumozók is, időnként sokkal agresszívebben, néha trágárabbul fejtik ki az álláspontjukat.

Az a helyzet, hogy baromira unom már a narrációs filmeket: szerintem ez már elég elcsépelt, és nem is mindig indokolt dramaturgiai megoldás. A CASINO ment már egy ideje, s én iszonyúan untam, hogy valaki nonstop pofázik, amit mond, azt rögtön illusztrálják is egy-egy rövid képsorral, s közben röpködnek a nevek, akikről fingom nincs, hogy kicsodák, s az addig látottak alapján nem is kezdtem el érdeklődni irántuk. De lehet, hogy a hiba bennem van. Egyébként is unom már ezeket a "gengsztereposzok"-at: mondanom se kell, hogy a NAGYMENŐK se kápráztatott el. Nézhető, de nem volt életem nagy élménye. Fel sem vetődött bennem, hogy DVD-n is kéne. A PÉNZ SZÍNE nekem is tetszett, A HOLTAK ÚTJÁ-t nem láttam, a KRISZTUS-film meg nálam labdába se rúghat a MÁTÉ EVANGÉLIUMA mellett.

A KÉK BÁRSONY nekem tetszett: az egész film utazás a tudatalattiba, az elfojtott, beteges ösztönök világába. Ezt az alászállást fejezi ki a fülmotívum a film elején és a végén, valamint az, ahogy a kamera a kertvárosi idill képeiből közelít a mikrovilág felé, le a fűbe, ahol már nem a tisztaság, a kiglancoltság látszata uralkodik: mintegy arra utal ezzel, hogy a gondtalanság, az idill felszíne alatt jelen van a romlottság is.

Fellini CASANOVÁ-ját hosszasan méltattam az Xpresszen nem olyan rég: szerintem ragyogó film, akárcsak a RÓMA, amely szubjektív portré az Örök Város múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Pasolini DEKAMERON-ja nálam nagy kedvenc, akárcsak az összes többi filmje. Forman cseh filmjei szerintem ragyogóak, s bármennyire is szentségtörő a megállapítás, több eredetiség van bennük, mint a maguk módján szintén remek amerikai munkáiban. Egyébként az AMADEUS-t én is szeretem, de két dolog nagyon zavart benne: az, hogy lényegében Salieri áldozatának tünteti fel Mozartot, noha egyáltalán nem bizonyított az a legenda, hogy megmérgezte volna. Másrészt Mozart az időnkénti idióta vihogásaival inkább tűnt infantilis, elkényeztetett kamasznak, mint korát megelőző zenei géniusznak.

félreérthető voltam: ahogy te ott írtad, azzal nem volt gond, de ha én írok hasonlót, azzal magam sem értek egyet:)

azt én félig se gondoltam ám komolyan, mint ahogy ezt a topikot sem :)

"és a Part volt a mélypont"

Én épp a Part táján kezdtem megkedvelni Dicapriot, főleg az akkori alakitása miatt.

miért baj, ha egy rendezőnek, alkotónak az a hitvallása, hogy "nagyon nagyot mondjon"? stone amerika lelkiismerete, s nem azért, mert ebben a szerepben szeret tetszelegni, hanem tényleg imádja és ismeri ezt az országot, jobban, mint a lakosság nagy hányada, akiket tévhitekkel, konspirációkkal simán az orruknál fogva lehet vezetni. nem azt mondom, hogy stone feltárja az igazságot, eloszlatja a tévhitet, ő csak véleményt mond, amit nem kell készpénznek venni, s mindezt filmes nyelven teszi. emiatt persze lehet nem szeretni, de aki beül egy oliver stone filmre, az jobb, ha felkészül az agytornára, ami többynire egy amerikai kulturális-szocális-politikai eseményhez, jelenséghez vagy eszméhez köthető.

spielberg és a giccs összeházasításáról már elmondtam a véleményem: ha a borsólevesbe bekerül egy szem, általunk nem szeretett bab, akkor nem mondjuk azt, hogy "fúj, ez bableves, öntsük ki!".

Ezzel azt akarod mondani, hogy objektív vélemény nincs is a világon.
Tehát akkor Mozart, Bach, Liszt, Picasso, Rembrandt stb... valójában nem is tehetségesek?

nem arról van szó, hogy a felsorolt - vagy bármelyik - filmeket akarnám védeni, inkább az elvről. amúgy meg írhattam volna szimplán azt is - mint jamamura - hogy hülyeség, amit juliet írt, de akkor pont azt tettem volna, ami ellen hadakozni próbálok. de mind1, nagyjából elmondtam, amit akartam, aki akarta, megérthette az álláspontomat, a továbbiakban nem nagyon akarok ezzel foglalkozni.

ja, és stonékkal kapcsolatban tévedsz:)

Angel: Ha jól sejtem, ezt Julietnek címezted. A "feleslegesen erőszakos" kifejezéssel én sem értek egyet, de ettől még Juliet gondolhatja így, nem?
Én úgy emlékszem (bár lehet, hogy tévedek), hogy Juliet nem a mondanivaló hiánya miatt nem szereti Stonet és Spielberget, hanem a hatásvadászat, vagy a giccs miatt. Stonenal pont az a baj, hogy mindig valami nagyon nagyot akar mondani, mintha anélkül egy film nem is lehetne jó.
A véleménynyilvánítás is ítélkezés lényegében. Nemcsak Juliettel fordul elő, hanem időnként szinte mindenkivel, és nem szándékosan. Könyörgöm, hagyjuk már abba erről a vitát. Mindenkinek ott van az írása előtt egy nick, amely azt jelzi, hogy ez az ő véleménye.
Nem kell mindenből akkora ügyet csinálni. Hidd el nekem is nagy kedvencem a Nagymenők, a Ponyvaregény és a Sin City, mégsem kezdtem itt hadjáratba.

Fellinitől igazán én is az Országútont és a Cabiria éjszakái-t szeretem, Pasolinitől a Teoréma nekem is nagy kedvenc, viszont én imádom Forman cseh filmjeit is (Egy szöszi szerelme, Tűz van, babám, Fekete Péter). Az az egyszerű megjelenítés, egyszerű és őszinte színészi játék, a minden ízében kelet-európai humor, ezek nekem nagyon bejönnek. Imádom!!! :-)

úgy látom, tényleg felesleges vitatkozni, miután nem akarod megérteni, mit is mondok(unk), de azért megpróbálom még egyszer: a kutya nem kötött volna beléd, he leírod azt, hogy nem szereted a ponyvaregényt vagy a nagymenőket. írtál ilyet korábban is máshol, nem nagyon foglalkozott vele senki. de az, hogy ezek feleslegesen erőszakos filmek, kb olyan mintha azt mondanám, hogy a muzsika hangjában feleslegesen sokat énekelnek, vagy az élőhalottak éjszakájában feleslegesen sok a zombi. lehet azért egy filmet nem szeretni, mert sok benne az erőszak vagy az éneklés, de attól még az a film a saját műfajában lehet kiemelkedő. a nagymenők pl egy gengszterfilm, nem verekedhetnek benne úgy, mint bud spencer és terence hill.

ráadásul saját magadnak is ellentmondasz. kifejted, hogy nem szereted spielberget, stonet, stb, mert igazi, mély mondanivaló nélküli filmeket csinálnak, ehhez képest az ugyanezt általad is bevallottan nélkülöző titanicot igen, ami nem mellesleg - szintén általad elvileg nem szeretetten - igencsak sablonos és hatásvadász (gondolok itt pl. a hajóorr-jelenetre, a zenéjére vagy dicaprio elmerülésére).

végül pedig újra leírnám, hogy amit te csinálsz, az helyenként nem véleménynyilvánítás, hanem ítélkezés, és pontosan ezért van "kisebb zűrzavar" utána

Apropó Lynch!

A Mulholland Drive-ot valaki elmagyarázhatná, mert nem értem. Lehet ezért ki nem állahtom. Viszont azt sem nem értem miért kapott érte Oscart, mikor értelmetlen az egész. Én szerintem az utolsó 20-30 percben vesztettem el a fonalat... pedig mennyire örültem az elején, hogy értem. :)))
Annyit tudok róla, hogy sorozatnak készült, de végül csak egy film lett belőle.

Azért ne legyen Lynchangulat! :)))

Field: A Taxisofőrben egyezik a véleményünk, a Casinoban viszont nem. Nekem az első perctől fogva izgalmas volt, főleg attól, hogy egy elég érdekes megoldást alkalmazott Scorsese. Nála ugyanis a főszereplőnek szinte minden filmjében halljuk a gondolatait is. A Casinoban viszont De Nironak és Pescinek is hallottuk, és pont ettől lett olyan pörgős a film, hogy végig váltogatták egymást a kommentálásban. A Rettegés foka tényleg rossz, egyedül néhány képi megoldás tetszett, de a film szót sem érdemel. Viszont azért Scorsesetől ott van még a Nagymenők, A holtak útja, A krisztus utolsó megkísértése vagy éppen a Pénz színe, amelyek mind nagy kedvenceim, úgyhogy számomra Scorsese az egyik kedvenc.
Lynchtől én a Kék bársonyt láttam, és lehet hogy hülye vagyok, de egyszerűen nem bírom felfogni, hogy mitől olyan jó. Engem szimplán idegesített, meg untatott. Ha pedig hozzávesszük, hogy ezt tartják az egyik legjobb filmjének... hááát.
Felliniről és Pasoliniról annyit, hogy bár nagyon csodálom őket, mégis vannak olyan filmjeik, amelyek egyszerűen nem tetszettek. Fellinitől például a Róma és a Casanova sem fogott meg, az Országúton viszont a kedvenc filmjeim között benne van az első 10-ben.
Pasolinitől a Salo nagy hatással volt rám (pozitív értelemben), de nem hiszem hogy többször látni akarnám, mert Pasolini elérte nálam, amit akart. A Dekameron nem igazán tetszett, a Teoréma viszont az egyik kedvencem.
De például ott van Milos Forman, akinek a cseh filmjeit tartják igazán nagyra a kritikusok, pedig azokat ki nem állhatom. Velük szemben ott vannak viszont olyan nagyszerű filmek, mint a Száll a kakukk fészkére vagy az Amadeus.

A korai filmjeit még én is szerettem (Ez a fiúk sorsa, Gilbert Grape - Hm... Johnny Deppel :))) az Egy kosaras naplója stb) De a Titanic óta nem alakított valami nagyot, nekem a Vasállarcos és a Part volt a mélypont, és azóta sem változott a szememben, valahogy kiábrándultam belőle... ezért lett sablonos a szememben.

Na, most meg az energiát írom el. Szóval: akkora energia. :-)))

Akkora energis

Na és mi a helyzet a "tök sablonos" jelzővel? Ez engem sért vérig. :-))) Szerintem DiCaprio minden, csak nem sablonos, különösen a korai filmjeiben nem. Akkor energia és erő lakozik benne, és teljesen különleges előadásmód. Pont az benne a jó, hogy olyan gesztusokat használ, amire abszolút nem számítana az ember. És Tom Cruise-nál sokkal jobban néz ki, ha már itt tartunk, bár nem ez a színészi mércém. :-)))

De a tehetségtelent igen :)