Az írásnak az a része találja legjobban a fején a szöget, amikor azt taglalja, hogy olyan sűrű egymásutánban jönnek ki a filmek, hogy azt már rajongói hozzállással is szinte lehetetlen követni, nem csak mezei nézőként.
Ha mindenki kőgazdag lenne és anyagilag meg se kottyanna heti 3-4 mozibamenetel, akár csapatostul, akkor se mennének heti 3-4 alkalkalommal moziba, mert (egy ideális társadalomban)az átlagembernek ez csupán a szórakozásnak, a szabadidő eltöltésének csak az egyik fajtája. Ezen kívül még szóba jöhet mondjuk családi összejövetel, séta, kirándulás, strand, utazás, nyaralás, kiállítás, színház stb. Tehát a mozi csak egy a sok közül. Ezzel szemben Hollywood olyan sebességbe kapcsol(t), mintha hirtelen tízszer annyian élnénk itt a Földön és a nagyobb számú bemutatókra nagyobb számú felvevőpiac állna rendelkezésre. Egymásra licitálnak rá a stúdiók, egyre nagyobb költségvetéssel egyre megalománabb produkciókat küldenek egymásra, abban bízva, hogy az egyik "lufi" majd kiszúrja a másik "lufit". Pedig igazából mindkettő csak "lufi" több-kevesebb gázzal. Ez a túltermelés majdmindenhol veszteséget generál, vagy majd fog, s miután kinyírták egymást, a tovaszálló lufierdő alól kibukkannak a szakócával filmet készítő függetlenek, akik kompjuter hiányában a fantáziájukat használva, elmélkedésre késztető darabokkal rukkolnak elő, a nagyérdemű pedig majd újra megtanulja használni az agyát is, felismerve ezt a furcsa érzést, amit gondolkodásnak neveznek.