Nálunk a hétvége Fonyódon telt, pontosabban már csütörtök este lejöttünk a Balatonhoz. Rögtön Lellére mentünk, ahol a szabadtéri színpadon a méltán világhírű Kiscsillag koncertjére voltunk hivatalosak. Utána iszogattunk kicsit a zenészekkel, éjfél után bevásároltunk a közeli Tescóban. Másnap a kertben múlattam az időt, meló, fórum, jegeskávé, sör, aztán pancsi. Este negyed nyolc körül a Badacsony felől elkezdett bebarnulni a tó, aminek oka az volt, hogy az akkor megérkező szél fodrozni kezdte a víz felszínét. Nosza, büféből vissza a vízbe, fél órán belül már nagy, tajtékos hullámok között ugráltunk. Fél kilenckor megérkeztek a barátaink, velük a háznál otthon teraszparti volt, de már melegítőben és biztos ami biztos, belső melegítés is volt, valami isteni almapálinkával, aminek a nyelvemen maradt "páráját" véletlenül letüdőztem, s utána annyi levegőm se maradt, mint amikor életemben először beszopattak egy Havanna szivarral, mármint hogy szívjak belőle minél nagyobbat, mert az úgy a jó. Kora hajnalban szpatty, de szombat 6-7 felé megébredtem, mert a nyitott ablakon át fütyült a zsalugáteren kívüli szél, akkora robajjal, amekkora csak a parton szokott lenni. A kíváncsiságtól vezérelve kikecmeregtem a partig, és a látvány... leírhatatlan. Ekkora hullámokat ott még életemben nem láttam! Egyszerre volt csodálatos és félelmetes! Nem mentem bele, mert fürdőgatyát nem vittem, de ha lett is volna nálam, elgondolkodtam volna a dolgon. A siklót átdobta a hullám a parttól tíz méterre fekvő sín fölött a túloldali peronra. Haláli élmény. No, aztán megjött az eső is, sprickoltam vissza, még szunya, délelőtt reggeli. Felhívtam a sellyei dinnyeárus cimborámat, hogy kint van-e a piacon, mondta igen, és még vevők is vannak. Kimentünk, de dinnyén kívül nem sok mindent vettünk, mivel a Balatonon legnagyobbnak számító fonyódi piacon a máskor több száz árus közül most volt harminc, akik kitartottak, és az esőt megvárva újra kipakoltak. Az antikvár könyvárus a napon szárítgatta a könyveit, aminek a látványától én, a nyomdász majdnem rosszul lettem.
Fenyvesen megebédeltünk, délután pedig már fürödtünk is a tóban, ami akkora már csak ötödakkora hullámokat produkált. Este kis pálinkázás a parti büfében megszokott retrodiszkóban, ahol addigra már összeszedték a vihar által az előző éjjel szanaszét repített székeket, majd éjfél körül valami fura oknál fogva valaki tévét kapcsolt, és megnéztük a benne kezdődő Grisham filmadaptációt Az ügyfelet. Vasárnap mire felkeltünk, már verőfény volt, meleg, és a Fonyód-badacsony között szorgosan közlekedő hatalmas vasaló, laposra simította a vizet, így több órát pacsáltunk, közben eszem-iszom, majd este go vissza a másik, a távolabbi otthonba.
Dióhéjban ennyi, úgyhogy én emiatt nem írtam semmit a jelzett időpontban, meg utána se. :)