Ha végül mégsem jelenik meg A két torony és A király visszatér bővített szinkronos verziója BD-n, akkor magam fogom kikergetni őket ebből az országból...
Üdv a Tudatos Fogyasztói Társadalomban!
0
2018. december 16., vasárnap 10:37
874
Saját magamnak sikerül megválaszolni a kérdést, de úgy gondolom, mást is érdekelhet.
A most kiadott DVD sajnos egy átverés. Fogták a 2014-es változatot (pont a fórum témájának kiadását), ráhúztak egy slipcase-t és ennyi. A csel benne az, hogy a külső tokon a 2018-as év szerepel, tehát abszolút azt gondolhatná az ember, hogy ez valóban egy új kiadás, de a slipcase-t levéve rögtön kiderül az igazság...
Inkorrekt kiadói magatartás! A bolt, ahol vettem, visszavette a terméket, és ők is jelzik majd a PV felé, hogy azért ez így nem pálya. Bár őket nem hiszem, hogy nagyon érdekelné, mert több boltban is jártam és mindenhol elfogyott a kiadvány.
Ezek után megkérdőjelezem a hírben szereplő többi rajzfilm "digitális felújítását"...
Köszönöm ProVideo, nem gondoltam, hogy idáig sikerül süllyedni.
Szóval mindenki annak tudatában vásárolja meg az "új" DVD-t, hogy igazából nem az! (Nem az Xpress boltját szeretném rontani, inkább csak az elégedetlen vásárlók számát csökkenteném.)
0
2018. december 1., szombat 14:02
52685
Akkor már van. Tegnapelőtt MM-ben még nem volt.
most posts by TM
0
2018. december 1., szombat 13:35
14599
Nem tudom, máshol mi a helyzet, de bevásárlás közben (Aldi / LIDL) már láttam ezekből az újrakiadásokból néhányat.
0
2018. december 1., szombat 13:09
52685
Még nem jelentek meg.
most posts by TM
0
2018. december 1., szombat 10:47
874
A ProVideo nem olyan rég közzétette, hogy újra kapható egy 2 DVD-s kiadvány, digitálisan felújított képpel, sosem látott minőségben. Erről tud valaki, valamit? Netán van olyan, aki meg is vette?
Forrás a hivatalos oldalról: "Most minden szülőnek és nagyszülőnek lehetősége nyílik megmutatni a legkisebbeknek gyermekkoruk kedvenc meséit: éld át újra Süsü, A nagy ho-ho-ho Horgász, Vízipók csodapók, a Futrinka utca, Kukori és Kotkoda, Mazsola és Tádé és Frakk kalandjait DIGITÁLISAN FELÚJÍTOTT VÁLTOZATban."
Azért érdekel, mert ha tényleg van minőségi javulás, ez nálam nem kérdés, hogy meg kell venni :)
0
2014. augusztus 18., hétfő 18:34
552
Nincsmit :)
Én még lemaradtam az előző kiadásokról, bár az öt lemezesből még volt pár darab de soknak találtam és sose szántam rá magam^^ De ezt a két lemezest mikor megláttam, hogy van már gondolkodás nélkül bezsákoltam^^
0
2014. augusztus 18., hétfő 17:08
1212
Szia! Köszi az infót! :) Az első lemez megvan külön, tegnap majdnem megvettem a másodikat és az ötödiket, mert csak 400Ft/db volt. De arra gondoltam, hovy mi van ha a két hiányzót már sehonnan sem tudom megszerezni. Azt hiszem én is bevállalom ezt a kiadást.
0
2014. augusztus 15., péntek 10:06
552
Na szia! Időm most nincs végig nézni, pedig már nagyon rég láttam^^ A képminőség szerintem annyira nem rossz egyáltalán ahhoz képest, hogy öt lemezen biztos szebb lehet^^
Mindenesetre örülök, hogy meglett Süsü is :) Ha neked sincs meg, szerintem nem vesztesz vele semmit. :)
0
2014. augusztus 14., csütörtök 23:45
1212
Köszi! Várom. :)
0
2014. augusztus 14., csütörtök 17:53
552
Hétvégén megírom! :)
0
2014. augusztus 14., csütörtök 16:45
1212
Az elejével és a végével egyetértek, a közepére meg kiváncsian várom, hogy mit írsz. :)
0
2014. augusztus 14., csütörtök 13:50
552
Nem rosszul emlékszem csupán félreírtam, mert közben már egy másik gondolat ment a fejemben :)
0
2014. augusztus 13., szerda 20:55
52685
Bizony-bizony! Ha rajzfilm lenne, akkor hibádzana az alábbi találós kérdés:
- Mi lesz Süsüből, ha megfőzik? - Zöldbábfőzelék.
most posts by TM
0
2014. augusztus 13., szerda 20:06
7074
Rajzfilm? Rosszul emlékszel.
0
2014. augusztus 13., szerda 19:53
552
Helyfoglalásilag tényleg praktikus,megvettem tegnap, holnap majd fény derül a minőségre is :) Mindenesetre Süsü, az a gyermekkori rajzfilmjeim egyike amely nem hiányozhat a polcról^^
0
2014. július 5., szombat 20:44
1212
Köszi az infót! :)
0
2014. július 5., szombat 19:27
8851
Én azt gyanítom, ez a legelső kiadás újrája lesz. Az eleve két lemez volt. Nekem is az van meg, és nincs gondom a minőségével.
Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom. Téged nyírlak ki utolsónak.
0
2014. július 5., szombat 14:12
1212
Ha jól tudom előzőleg öt lemezes volt a széria. Milyen lehet a minőség így két lemezre redukálva?
Ha valaki megvette, írhatna pár sort, hogy érdemes-e megvenni? Régóta tervezem, helyfoglalásilag jobb lenne ez a kiadás, de tartok a képminőségtől.
0
2014. július 4., péntek 14:13
1141
Tartalmilag semmiben sem különbözik, csak felfért kevesebb lemezre, így kedvezőbb áron lehetett kiadni.
0
2014. július 1., kedd 20:12
360
Különbözik majd ez a kiadvány valamiben az előző kiadástól?