.
Többen kiemelték előttem, hogy a 2015-ös év elég gyenge volt, és ahogy végigfutottam, hogy elég kis kommersz listát sikerült ezúttal összehoznom, egyet kell részben értenem. Azért részben, mert hiába is lettek volna jobb fajsúlyosabb filmek, a helyi művészmozi-terem megszűnésével nem nagyon jutottam el ezekre, tehát akár lehettek is, ráadásul ebben az évben jócskán átszoktam a sorozatokra... De meglátjuk, hátha lesz a ti listátokon valami felfedezésre váró kincs, az enyém most ilyen lett.
************************
TOP 10
1. Mentőexpedíció - /The Martian/ (2015)
Már közben is éreztem, hogy ennél aligha lesz nagyobb filmélményem 2015-ben. Amilyen leleményesen próbálja a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával kihúzni az első űrhajótörött Mark Watney addig az időpontig, amíg elvileg bárki is megmenthetné, ugyanakkor amilyen egyszemélyes reality-standup showt lenyom a fiktív közönségének a magányba belebolondulás ellen, az egyszerre szolgált tudományos ihletésű fordulatokkal és remek humorral. Többen azért kritizálták, mert túlságosan a kitartásra, az optimista hozzáállásra koncentrál a küzdelem és annak drámája helyett, de nem kell azt látni, hogy tudni lehessen, ott van, ráadásul talán tényleg ennyire felszabadító érzés lehet, amikor az embernek ennyire nincs vesztenivalója.
2. Whiplash - /Whiplash/ (2014)
Ahhoz képest, hogy ez a film jelentős részében akár koncertfilm is lehetne, ráadásul jazz, közben az alaphelyzete miatt inkább tartottam sportfilmnek, mint bármit, amit idén a műfajban láttam. Mind mester, mind tanítvány oldaláról remekül ragadja meg az elköteleződést, az áldozathozatalt és a mostanában nem túl népszerű véres verejtéket (tényleg, több a vér, mint egy átlagos mai akciófilmben!), hogy milyen mindent feláldozni azért, hogy valaki valamiben kimagasló, egy illusztris csoport tagja vagy akár a legjobb legyen... és hogy milyen könnyű elveszíteni a lehetőséget erre, milyen nehéz feldolgozni a kudarcot. A személyes története is tetszett (kisebb hézagokat azért akadtak), az általános kritikája is, de igazán a két főszereplő, azon belül is inkább J.K. Simmons vitte a prímet.
3. Törtetők - /Entourage/ (2015)
Mivel a sorozatot is szerettem, természetesen nagyon vártam a visszatérés abba az al_ternatív Hollywoodba, amelyikről annyi jópofa emlékem van. A film nem próbál olyan történettel kábítani, ami több, mint a csajozások vagy a filmszerepek körüli, felszínes konfliktusocskák, csak még utoljára fel akarja idézni a megkedvelt karaktereket, Ari Gold aranyköpéseit, Lloydot, aki Ari meleg asszisztenseként ezek leggyakoribb céltáblája, Mrs. Gold párterápiáit, Johnny Drama béna alakításait. Bármennyit is komolyodtak a srácok az első százezrek óta, amikor még Vinnie Chase személyzetét "játszották", hogy ne úgy nézzenek ki, mint akik a haverjukon lógnak, csak mert annak éppen jól fut a szekér, az látszik, hogy sosem fog teljesen benőni a fejük lágya. Nem lép túl az Entourage a saját árnyékán, de miért is tenné; egyszerűen olyan a film, mint egy egyben levetített mini-évad, amiért kivételesen a moziba kellett elmenni.
4. Kingsman - A titkos szolgálat - /Kingsman: The Secret Service/ (2014)
Ahhoz képest, hogy a kémfilmek nem tartoznak a kedvenceim közé (lejjebb el is olvasható, hogy mennyire), a kémparódiák meg még az alatt vannak egy pálcával, a Kingsman volt annyira abszurd, elborult, ugyanakkor jó ritmusban komoly és izgalmas is, hogy nem tudott nem tetszeni. Előbbire mi is lehetne jobb példa, mint az a gombafelhős-szikrázó színkavalkád, ami a film kulcsjelenetét kíséri, vagy eleve a főszereplő, aki 21 éves korára már olyan, mint az emberi svájcibicska, utóbbira meg a vizes próbatétel. Részemről egyszerre tiszteli és gúnyolja a kémfilmeket, miközben elegánsan, de vigyorogva átlép napjaink akciómeséin, amik bármennyire is figyelmen kívül hagynak alapvető emberi és fizikai törvényszerűségeket, ilyen mélyre képtelenek lennének süllyedni, és fejet kell hajtaniuk a kémvilág udvari bolondja előtt.
5. Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje) - /Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)/ (2014)
Iñárritu filmjeit a 21 grammot leszámítva szeretem és nagyra tartom, és ez sem kivétel, noha a korábbiaktól teljesen eltérő művet alkotott. A sokféle párhuzamos drámai történet helyett most ezeket felfűzte egy vágatlannak tűnő gyöngyfüzérre, központi karakternek téve meg egy színészt, aki húsz éve próbál kitörni abból a skatulyából, amiben mindenki szerint jó helyen van... tudat alatt még saját maga szerint is, ami ezt hallucinációk formájában adja tudomására. Technikailag lenyűgözött, a színészei szinte mind brillíroznak (hja, kérem, hiszen Michael Keaton saját magát játssza, csak őt nem akarják annyira vissza Batmannek :) ), a kiszólása a látványfilmek térhódításáról is találó... csak a mindenre rátelepedő jazz ment az agyamra már fél óra után (bezzeg a Whiplash :) !).
6. Az ételművész - /Burnt/ (2015)
A Mentőexpedícióhoz hasonlóan ez is egy hazatérés története, amiben egy hírnevét egy emberi és szakmai baklövéssel is nullára író mesterszakács próbál visszajutni a konyhaművészet csúcsára. Kihívásban és kitartásban ez sem kisebb feladat, mint kihúzni többszáz napig a Marson, főleg, hogy azoknak az embereknek is a szemébe kell nézni, a segítségüket kell kérni, akiket Jones annak idején cserben hagyott vagy magával rántott, ahogy a fontoskodó ételkritikusoknak is bizonyítani kell, hogy megérdemli az új esélyt, és ezzel együtt a drága idejüket. Régóta vártam egy igazán jó főzős filmet, ebben meg a kajapornó, a vezeklős dráma és a romantika aránya pont az én ízlésem szerint való volt, és mindez olyan színészekkel, mint Daniel Brühl, Bradley Cooper (nekem ebben például sokkal összetettebb volt az alakítása, mint az Amerikai mesterlövészben) és Alicia Vikander igazi csemege lett.
7. Keresztút - /Kreuzweg/ (2014)
Ebben is igazi technikai bravúr a vágatlan felvételek sorozatán keresztül a mindössze háromszor(!) megmozduló kamera, mint kifejező filmes eszköz, de a története, a drámája sem kevésbé gyenge a vallási fanatikusokról, akik történetesen katolikusok... Miközben a középiskolás Maria élete egyre inkább Jézus szenvedéseivel áll párhuzamba, ahogy az öccse betegségére szeretné felhívni Isten figyelmét, ezzel együtt megismerjük az anyját, akinek a sátánizmus ott kezdődik, hogy Roxette, a papját, aki a konfirmáció keretében igazából harcba hívja a fiatalokat, és egyéb "érdekességeket" az erősen hímsoviniszta vallási szélsőségek közül, például hogy nőknek férfi hallgatóság számára énekelni már bujálkodás. A szereplői ellenére sem elfogult a film, csak bemutatja, hogy az olyan elvek, mint például a gondolat- és érzelemterror, amik az alapvető józansággal és természetességgel mennek szembe az egyeduralkodóvá válás és az elnyomás érdekében, bármilyen vallást szélsőségessé tesznek, függetlenül attól, hogy az milyen vallás.
8. Kódjátszma - /The Imitation Game/ (2014)
Elsőre is tetszett a film, de igazán csak az újranézésnél éreztem késztetést, hogy a listára tegyem. Nem is a minősége miatt, hiszen a színészek Cumberbatchtől Knightley-ig remekek, Mark Strong pedig még közülük is nagy kedvenc, akik egy annak ellenére is izgalmas, világháborús dráma-thriller-krimi részesei, hogy azért lehet tudni, Turing csapata és gépe sikerrel járt az Enigma kódjának feltörésében. Turing karaktere és tragikus sorsa mellett mégis inkább az ütött szöget a fejemben a Kódjátszma kapcsán, hogy mennyi áldozatot követel, mennyi minden veszik el az előítéletek vagy az egyéni hasznok erőltetése miatt, de bőven nem csak Turing vonatkozásában mondom ezt, hanem a háborús stratégiáéban, a mindent behálózó, a kémszervezetek működésébe elég jó betekintést nyújtó finálééban, és Joan Clarke-éban is.
9. Jurassic World - /Jurassic World/ (2015)
Természetesen lehetett volna olyan filmet is választani ide, ami drámaibban, valós alapokon mutatja be az elüzletiesedő, elkényelmesedő, a kockázatokra fittyet hányó, a rendszerek határait az összeomlásig, a tragédiáig feszegető emberek túlélésért való küzdelmét (és most az Everestre nézek), de mert ezek alapja nálam régóta a Jurassic Park, és azon belül is Malcolm "szkepticizmusa", inkább a JW-t vettem előre. Mert nem csak a dinók a hűha, aztán meg a futás meg a sikítás, hanem az a mérhetetlen mázli is, amivel ez a turistalátványosság ilyen védelmi intézkedések mellett nem okozott sokkal előbb halált és vérontást (elég csak "delfinshowra" gondolni), ráadásul abszolút el tudtam hinni a világot, amiben a dínó már nem elég hűha. Pont annyit fejlődik az előzményekhez képest, amennyit kell, nem telepszik rá sem a leendő folytatás nyűgje, sem a visszautalgatás; szerintem erről vehet példát, aki innentől egy bejáratott franchise-t akar folytatni.
10. Hajnali láz (2015)
Ez a helyezés részemről nem csak a Hajnali láznak szól, hanem az idén látott magyar filmeknek összességében. Kísérletező kedvük, az új vagy újra felfedezett műfajok miatt a hibáik ellenére is nagyrészt kedvelhetőek voltak, és emlékezetessé tették 2015-öt; hozzáteszem, ha a Félvilágnak moziban lett volna a bemutatója a közszolgálati tévé helyett, az lenne itt. A Hajnali lázban Gárdos Péter vitte filmre a szülei megismerkedésének történetét, akik 1945-ben, a haláltáborból szabadulva, svédországi rehabilitációs táborokban lábadozva kezdenek levelezni. A képi világ egyszerű bemutató, leíró jellege nem versenytársa a Saul fiának, de a története hozzám közelebb állt (meg lehet nézni, hány fentebb levő filmnek témája a megmenekülés, a megváltás és az ezekhez szükséges elszántság és kitartás; úgy tűnik, most ezek találnak meg jobban), ami mellé egy szép, természetesen kicsit idealizált szerelem megismerése és a színészek kimagasló játéka (közülük is kiemelném Schruff Milánt) társul.
Tehát akkor röviden:
1. Mentőexpedíció - /The Martian/ (2015)
2. Whiplash - /Whiplash/ (2014)
3. Törtetők - /Entourage/ (2015)
4. Kingsman - A titkos szolgálat - /Kingsman: The Secret Service/ (2014)
5. Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje) - /Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)/ (2014)
6. Az ételművész - /Burnt/ (2015)
7. Keresztút - /Kreuzweg/ (2014)
8. Kódjátszma - /The Imitation Game/ (2014)
9. Jurassic World - /Jurassic World/ (2015)
10.Hajnali láz (2015)
***********************
OTHER TOP 5
1. Fekete tükör - Fehér karácsony - /Black Mirror - White Christmas/ (2014)
Igazán csak ez a karácsonyi különkiadás tekinthető külön filmnek, azért ezt írtam be, de a helyezés vonatkozik az egész angol minisorozatra. Két évadnyi zseniális sci-fi, leginkább arról, milyen következményekkel is járhat, milyen élet vár ránk, ha hagyjuk a technológiai fejlődést a fejünkre nőni. Legyen az az emlékeket HD-ban rögzítő "grain", egy politikai showműsor kék kabalafigurájának indulása a választásokon, a valós világba beépülő közösségi média vagy a gyász feldolgozásának új lehetőségei, minden történet ebben az antológiában egy-egy társadalmi jelenséget vagy problémát vesz nagyító alá, izgalmasan és elgondolkodtatóan. Vagyis pont azt csinálja, amire a klasszikus értelemben vett sci-fit a látványos űrcsaták helyett kitalálták.
2. Senki többet - /The Best Offer / La migliore offerta/ (2013)
Régi filmes adósságomat törlesztettem azzal, hogy egy kicsit jobban elmerültem Giuseppe Tornatore filmjeiben. Régebben is tetszett a minden részletre figyelő stílusa, az emberek iránti érzékenysége és a művészi látásmódja, de ennyire még egyik filmjében sem állt ez össze nekem, mint a Senki többetben. Mindezek mellé ugyanis akad itt két izgalmas pszichodráma, ahogy két, a világtól, a szociális kapcsolatoktól visszavonult ember ismer a másikban önmagára, és lesz egy páratlan szerelem alapja, amikor az ismert értékbecslőt, Virgil Oldmant kéri fel egy agorafóbiás fiatal lány, hogy segédkezzen a szülei által felhalmozott műkincsek értékesítésében. És még remek bűnügyi film is, mert egyre szaporodnak a gyanús jelek, hogy talán Virgilt ki akarják használni.
3. Paddington - /Paddington/ (2014)
Tavaly nagyon év végén jött, de amúgy sem rohantam volna megnézni ezt a medvés rajzfilmet, mert minek? Aztán idén párszor eszembe jutott, hogy csak kéne látni, aranyos volt a maci, és végülis a Stuart Little-t is szeretem... és pontosan azt is kaptam; egy Stuart Little-t, kicsit angolosan, de állati szórakoztatóan és szerethetően. Onnantól, hogy az ember lenyeli a narancslekvár-függő, beszélő perui medvéket, legfeljebb még a fülzsíros mutatvány akadhat a torkán, de nagyon jól éreztem magam a film közben, jó sokat nevettem, és szinte ötpercenként voltak olyan jelenetei, amiket imádtam, a mozgólépcsős például fergeteges volt. A látványvilága, az időnkénti átkötései, ahogy mondjuk Paddington "belelép" a filmbe, vagy a babaház meg egyszerűen varázslatosak.
4. A szem tükrében - /I Origins/ (2014)
Párszor hallottam már, hogy a mágia csak az, amit még nem sikerült tudományosan leírni és reprodukálni, egyébként ugyanazokat a jelenségeket írja le. A szem tükrében a spiritualitás egyik területéről gondolkodik el, hátha annak is lehet tudományos magyarázata, jelenségei, és erre épít fel az elején a sok kísérlet és vizsgálat miatt egy kicsit száraz, de érdekes szerelmi történetet, amit belecsomagol a hit és a tudomány állandó rivalizálásáról szőtt eszmecserébe, majd azt egy világméretű összeesküvésbe. Leginkább a filozofikus kérdései miatt lett emlékezetes, hiszen hány olyan dolog volt és lehet, amit csak a vizsgálati módszerek korlátozottsága és a felhalmozott tudás alacsony szintje miatt tartottak/tartunk az istenek művének vagy természetfelettinek?
5. Last Shift (2014)
Nem véletlen a kisköltségvetésű horrorok népszerűsége, hiszen kis ráfordítással is lehet nagyot szakítani, ha a stáb eltalálja a hangulatot... de az Ideglelés óra sokan elhiszik, hogy elég hirtelen beleüvölteni a kamerába, és attól már mindenki elalél, így egyre nehezebb igazán jót találni. 2015-ben nekem a Last Shift volt az, mert mindössze egy helyszínen, az idő 90%-ában egy szereplővel, egy arra teljesen alkalmatlannak látszó helyszínen (fehér csempés, kivilágított épület) tudott remek hangulatot és feszültséget csinálni a zsonglőrként használt kellékekkel, az okos vágásokkal, majd a vége felé a maszkmesteri munkával. A története talán nem túl erős, ahogy a befejezése is kicsit erőltetett, de a költségvetéséhez mérten mindenképpen ajánlott a műfaj engedékenyebb rajongóinak.
***********************
BOTTOM 5
-5. Elrabolva 3. - /Taken 3./ (2015)
Döbbenetes az a mélység, ahova ez a nyugállományú kémről szóló filmsorozat már a harmadik részre eljutott. Az erősen "B"-kategóriás családi drámázás, majd az azt követő, szemérmetlen "Szökevény"-nyúlás még csak hagyján, de amikor megláttam a szarrá vágott, minden dinamikát nélkülöző, röhejesen béna akciójeleneteket, amik a film alapját kéne jelentsék, mindezt megfejelte a stáb a legrosszabb akciómesékbe illő túlélésekkel, és megkoronázta a filmtörténelem legidegesítőbb rendőrével, aki akkora zseni, hogy egy sakkfigurát kell pörgetnie az ujjai között, nehogy elfelejtse, mekkora zseni, de megeszi a perdöntő bizonyítékot a tett színhelyén... akkor éreztem, hogy ezzel a filmmel csak két dolog lett elrabolva: a pénzem és az időm.
-4. Vakrandi - /Un peu beaucoup aveuglément/ (2015)
Nem saját választás volt ez a film, hiszen a francia romantikus vígjátékokat már csak igen nyomós érvek hatására vagyok hajlandó nem messzire elkerülni, és az élményért csak részben volt vigasz, hogy akivel néztem, ő is hihetetlenül ostobának találta ennek a két nyomorult szociofóbnak a bénázását, amit a vékony falú lakásokban lerendeztek. Vannak nagyon jó darabok arról, hogy két össze nem illő ember hogyan talál mégis egymásra, de azokban nem egy tériszonyos barom van, aki úgy kergeti el a szomszéd lakás albérlőit, hogy elhiteti velük, a környéken kísértetek járnak, és nem is egy ígéretes, de elég merev zongorista-tanonc, aki félreértésből egy vadidegen pasival pantomimezi le a randit. Gagyi, gejl, rózsaszín habcsók, amit még megkeserített, hogy mások lelki nyomorán kellett volna nevetnem, és az továbbra sem nagyon megy.
-3. A kezdő - /The Intern/ (2015)
Ezt lehet, hogy magamtól is megnéztem volna, két könnyed órára vágyva a kütyükkel bajlódó papival és a hiperaktív startup-bigével, de fél óra után megint csak a megbánás maradt, hogy miért hiszem azt, hogy De Nironak maradtak még normális főszerepei. Ez a film miatta is egy kínosan túlhajszolt katyvasz lett, ami hol fiatalosan ökörködni akar, hol szentimentálisan drámai akar lenni, de az előbbi része idétlenkedés lesz egy idő után, az utóbbi meg a legrosszabb műgiccs, némileg megelőzve a fröccsöntött kerti flamingót, mert ez néha még a morbidba is átcsúszik. Aztán a film végén az író nekifutásból tökön rúg minden tanulságot, amit a filmből ki lehetne préselni, hogy a legutolsó emlék is negatív legyen róla.
-2. Spectre - A Fantom visszatér - /Spectre/ (2015)
Az új James Bondnak legalább az eleje és a vége tetszett, úgy nagyjából fél-fél óra időtartamban, de a köztük levő másfél óra azon dolgoknak volt széles tárháza, ami miatt sosem tudtam megszeretni ezt a sorozatot, legfeljebb egyes darabjait. Az eleganciáját azzal próbálja bizonygatni, hogy luxusmárkák reklámszpotjaiból veszi kölcsön a filmes eszközöket, a rejtélyességét azzal, hogy háromszor kell elutazni az isten háta mögé eggyel, és miközben egy szuperfélelmetes főgonosszal akarják összekötni a Craig-éra filmjeit, csak történetet felejtettek el írni az ötlet mögé. Ha Bond eddig is ez a művészieskedő sznobságot és steril sablonosságot egyszerre bemutató, lassú és kimért akcióutánzat lett volna (a kellemes kerete mellett), akkor már rég lekerült volna a "talán megnézem, ha nem lesz jobb"-listámról is.
-1. A fekete ruhás nő 2. - A halál angyala - /The Woman in Black: Angel of Death/ (2014)
Erre a helyre évek óta az adott időszak csalódást keltő sci-fijei szoktak kerülni, de még a Self/less sem volt annyira rossz, hogy kiérdemelje a LopottIdő-Díjat, csak egy középszerű koppintás bénácska alapötlettel, de egyébként egészen jó akciójeletekkel. Akkor már inkább teszem ide az év legunalmasabb rókabőrét, ami az első rész hírnevével akarta becsábítani a nézőket a moziba, hogy aztán mindenfajta kézügyesség nélkül lemásolva annak kellékeit az egészet nyakon öntsék egy penészes-szürke színvilággal, amitől még a riogatások is unalmasak lesznek. A Harry Potter és a Tűz Serlegének egyik rendezőasszisztense felelt a forgatókönyvért... szerintem ezzel mindent el is mondtam.
.
