2003. augusztus akárhányadika: massive attack a szigeten. ködös sorok, melyek úgy hajnali 2 és 3 között íródtak. elnézést azért, hogy megosztom őket veletek. :)
grrr. nem tudok aludni. ha lehúnyom a szemem, légkalapács lüktetése hajtotta sötét kaleidoszkópok pörögnek előttem, s az a rohadt szalag égeti a csuklómat. le kéne vágni, de azzal végérvényesen lezárnám az idei fesztet, átélésből emlékké minősíteném vissza az egész happeninget. odakinn kezd világosodni, sokan mostanában veszik hazafelé az irányt: számomra már a massive attack bevágta az ajtót. a vasárnapi heverészésnek és a rekordgyorsasággal elfogyasztott hideg üdítőnek [ide szúrná be driller azt, hogy "peeeersze"] köszönhetően sikerült emberes megfázást begyüjtenem, de a tankcsapda+slayer kombó amúgy sem mozgatott annyira, hogy a hétfőt ne töltsem inkább önkúrálgatással, mindenesetre kedden glédába hajtogatott pzs-készítménnyel indultam el, de ez kiafasztérdekel, lássuk, mit produkált a bristoli MA.
22.oo.nagyszínpad.massive.attack. hogy is nézett ki ez az egész? 1 gombával kevesebb, 1 oprendszerrel több; 1oo ablak, 9 dal, 1 az 1 ellen; a koncert 3o perccel később kezdődött, a banda viszont 3o perccel kevesebbet is játszott; az usa 399 milliárd [és nem billió] dollárt költ fegyverkezésre, az első vonat győr felé 1:1o-kor indul. 25ooo ember, 1 lélek, 1 merő várakozás, és nincs több hatásvadász számadat. mikor kiértem, még javában tartott az anima sound system koncert: épp a bulizáró slágereket pörgették, én pedig értetlenkedve figyeltem azt a rengeteg embert, akiket ez a szerencsétlenkedés érdekelt. a szombathelyi zenebagázs produkcióit ha tehetem, kerülöm, de azt a lehangoló következtetést most is sikerült levonnom, hogy nem csak a 68 refrénje merül ki ladidalidában: a 7o-es évekből szalasztott külsővel felvértezett [ott voltál a molokon, ugyi?], malachangú énekeslány arra bíztatott, hogy csináljunk sok-sok gyereket. később. most massive attack. miután az anima lebotorkált a színapdról, a tömeg megritkult, én meg előre vágtattam, hogy körbezászlózzak egy apró kis placcot úgy 3-4 méterre a színpadtól. persze, az egyre felfokozottabb tülekedés idővel odébb sodort, de kit érdekel. most massive attack. a "most" csak nem akart eljönni: a színpad hátterét uraló hatalmas kivetítő [ez már az anima alatt is ott lógott?] jobb felső sarkában egy digitális óra jelent meg: a közönség meg rajta csüngött: várta a fél tízt, mint a messiást. 21.3o-kor aztán mindenki erőteljes őrjöngésbe ment át, de úgy tűnik, ezek a pofátlan bristoliak azt üzenik az órával, hogy "késünk. na és?". mint kiderül, technikai malőr marasztalja a háttérben a bandát, a negyed tízkor kivonult dobos seggén már kelés nő, én pedig a hangszórókból lagymatagon áramló david holmesra bólogatok, majd a butterfly caught halk háttérzörejeire úsznék, ha nem kéne 15 másodpercenként kifújnom az orrom, s kipatreolni néhány könyököt, lábat, fejet, hajfürtöt a képemből. pedig még el sem kezdődött. aztán végre megjelenik 3-D és a "fucking technology"ra hivatkozva elnézést kér a fél órás késésért, valamint azért, hogy jó fél órával rövidebb lesz a gig, de majd mindent beleadnak. anyázok. a bocsánatkérést magyarra is lefordítják, bár a minusz félórát elsunnyogják - biztos kell még az a nagyszínpad később is.
na jó, elkezdődik. a kivetítő bal felső sarkában piros kurzor tűnik fel. a közönsg őrjöng: áhhá! a 1ooth window egy oprendszer! és ráadásul magyarosították is! a MA a future prooffal indít, ezenkívül még egyetlen szám hangzik el az új albumról, de ha megfeszítetek, sem tudom, hogy melyik: az események kezdenek egybefolyni. [talán az antistar?] azt tudom, hogy risingsonnal folytatnak, hisz daddy g is bevonul azért a néhány sorért, "long time passin ", hisz tudjátok. ha már kint van, akkor karmacoma jő, a kivetítőn közben space invadersbe illő grafika invitál minket földkörüli utazásra; nem éövök le túl nagy poént: bristolból indulunk, budapestre érkezünk. a közönség amúgy [a változatosság kedvéért] őrjöng, akárhányszor feltűnik a budapest felirat a kivetítőn. hisz mi már csak ilyen kis patrióták vagyunk. azt hiszem, a negyedik szerzemény az angel volt, aminek élő előadását sosem szerettem, most sem kedveltem meg, bár a határozott break engem is magával ragadott. a teardrop elizabeth fraser nélkül erőtlen, a szőke leányzót, aki szájára merte venni ezt a csodás bölcsődalt, egy molylepke majdnem lezavarta a színpadról [butterfly caught?]. a későbbiekben visszamentünk egészen a blue lines idejére, ahonnan a címadó dalt ismerte legkevésbé a közönség [ám ez volt az est legkevésbé nyomasztó szerzeménye is egyben], a nagyszerű unfinished sympathy emlékét a frenetikus zúzásba átmenő safe from harm verte ki az ember fejéből [bár ez baromság, mivel a sympathy szólt később], daydreaming sajna, nem volt. továbbá hiányoltam a slyt és a protectiont. [milyen jó poén lett volna a morcheeba énekesnőjét, skye-t szombatról itt marasztalni egy kis special guestkedés ürügyén.] a háttérvetítőn közben mindenféle, zöld szíveket megmelengető üzenetek tűntek fel, vagy épp beleleshettünk a világ fegyverkezésre fordított büdzséjébe, esetleg láthattunk néhány hatásvadász adatot, miszerint 2oo3.január elseje óta hány hordó olajat használtunk fel, hány hektár erdőt írtottunk ki, ilyesmi. megyek is, ültetek egy fát. 23.ookor elsötétült a színpad, a visszatapsot inertia creepsszel hálálták meg, majd újból elsötétült a színpad - most már végleg. a hangosításért megint szívesen seggbe rúgnék egy-két alakot, 3D hangját rendesen elnyelte a zenebona - még szerencse, hogy a dalok szövegét általában mindenki fejből fújta, de a francba is, inkább ne hagyják a nap végére a legnagyobb bandát, ha sötétedés után mindig vissza kell venni a hangerőből.
lambbal indult, massive attackkal zárult számomra a 2oo3-as, sorban a mittoménhányadik [tizenegyedik?] sziget feszt: erős kezdés, még erősebb befejezés, pedig mindkettőt rövidre zárta ez meg az. there is no protection. én pedig zárom indiszponált soraim, s megpróbálok súnyni egyet, hátha nem zaklatnak már azok a fránya ákombákomok.