Eredetileg nem sokat vártam a filmtol, megnézni sem nagyon akartam, mert egy tizenketto-egy-tucat jellegu háborús-romantikusnak tunt, számomra sem Keira Knightley, sem James McAvoy nem volt akkora húzónév, hogy miattuk befizessek. Aztán a moziban tízpercenként kellett volna az államat keresni a székek között, ha egyáltalán tudtam volna ilyenre figyelni. Életemben nem láttam ugyanis olyan filmet, ami a tiszta, oszinte, szenvedélyes szerelmet ennyire sarkosan állítja szembe a visszataszító és dühíto, élethosszig tartó hazudozással és annak tragikus következményeivel. Mindenki találhat benne valamit, éppen eléggé romatikus, éppen eléggé háborús, és a "vezeklésen" keresztül kap egy egyedi pszichológiai szálat. Színészi játékban a két-három húzónevet egy frissen debütáló muvészno, Saoirse Ronan simán kenterbe veri, az o eloadása alapozta meg számomra a film hangulatát. Mindez gondoskodott róla, hogy a Vágy és vezeklés az idei év egyik meghatározó filmes élménye legyen. Ehhez már csak bónusz a fantasztikusan eltalált zene (mintha a Stomp játszana írógépen) és a brilliáns operatori munka.
******
2008.07.08.
godot: Mivel idéztél tolem, így válaszolok: számomra Briony esetében szó nincs "tudatlanságból, gyermeki féltékenységbol és félreértésbol adódó félelemrol", de ezt az itten, a film adatlapjához kapcsolódó "vitafórumban" jó hosszan leírtam, ott elolvashatod.