Keresés

Vásárlói kritikák a következő termékről: Terminator - A halálosztó (2 DVD)

5.0 1
Írd meg a kritikádat Bezár
  • Csak regisztrált felhasználók írhatnak kritikákat.
*
*
  • Rossz
  • Kitűnő
Daemiaen | 2005. 02. 22. 17:36
Terminátor. Ha valahol ovasom ezt a szót vagy a filmrol van szó, mindig lúdborzik a hátam. Életem legnagyobb filmélménye volt egészen a második rész megejelenéséig. Tulajdonképpen nem tudok olyat írni róla, amit sok ezren ne írtak/mondtak volna elottem, így inkább egyfajta élménybeszámolót tartanék annak kapcsán, hogy végre sikerült eloször megnézni a három részt egymás után.
Valamikor a  80-as évek végefelé, talán 1987 vagy  88 lehetett. Nyáron édesanyám jóvoltából a Magyar Rádió siófoki üdülojében nyaraltunk, ahol minden este volt filmvetítés. Nagy szó, hogy minden szobában volt televízió, nem kellett a többi vakációzóval nyomorogni egy közös tévészobában. Az aznapi program két olyan alkotás volt, amik - hogy úgy mondjam - maradandó nyomot hagytak bennem: Aliens és a Terminátor (akkori címmel: A halálosztó). Emlékszem, a szüleim elmentek valahova este, unokabátyámmal pedig ketten maradtunk erre a két, 18 éven felülieknek szánt filmre, amire fel is hívták a figyelmünket a kihelyezett "musorújságon". Az Aliensrol nem írnék, legyen elég annyi, hogy nyitott ablaknál, nyáron, az összes létezo felkapcsolat lámpa mellett szúnyoginvázió közepette rettegtük végig James Cameron idegen offenzíváját. És ami azután jött, az számomra már történelem. Az elso képsoroktól tátott szájjal figyeltem a Terminátort. Szinte beleégett az agyamba a legendás focíme. Hangulata, tökéletessége és pergo irama már akkoriban tudatosította velem, hogy nem mindennapi filmrol van szó. Lehetett benne bármilyen logikai bukfenc (elfogultságom miatt én máig nem találtam benne ;), szinte ittam minden egyes jelenetét. De az igazi mégiscsak az volt, amikor a Schwarzenegger által "életre" keltett kibernetikus organizmus betöltötte a képet. Sebezhetetlensége, rezignáltsága és hidegsége egy életre ikonná tette a szememben magát a robotot és Arnie-t is. Azóta kb. 10-szer láttam a MUvet, és meg kell, hogy mondjam, még mindig elvarázsol minden egyes momentuma.
Hasznosnak ítélted a kritikát? 0|0 Yes No