Vásárlói kritikák a következő termékről: A rajtaütés

„Akciófilm, amelyhez foghatót az eredeti Die Hard – Drágán add az életed! óta nem láttunk… Vetekszik az olyan rendezők munkáival, mint Guy Ritchie, Park Chan-wook és Quentin Tarantino.” - comingsoon.net
Anyád. Röviden és tömören ennyi. Megmondom őszintén, kicsit megetetett a promó, s bár olvastam a baljós jeleket is az írásokban, hatalmas pofont kaptam a filmtől én is tegnap éjjel. Rég láttam ennyire rossz filmet, ha tudtam volna, hogy az egész nem más, mint egy kibaszott 80-as évekbeli hongkongi akciófilm új köntösbe csomagolása, akkor bele sem kezdek…
Alapötletében, környezetében leginkább a Dreddhez tudom hasonlítani, de az klasszisokkal jobb ennél. Ott legalább tudjuk, hogy a főhős a legtökösebb rendőr a környéken, s tudjuk, hogy a realitásnak minimális az esélye, aztán mégiscsak az lett a hihetőbb. Itt: elitcsapat – anyám! - megy be az épületbe, de a kezdeti valóságosság viszonylag hamar eltűnik, hogy utána olyan bunyókba és lövöldözésbe menjünk bele, ami egy Kengyelfutó gyalogkakukk vagy Tom és Jerry rajzfilmben is kínos lenne. Már az elején, a furgonban az a duma borzasztó kínos volt, iszonyat amatőr, ahogy meg van írva, ahogy elmondják a színészek. Aztán ahogy bemennek, amiket csinálnak az egyes szobában, az még tetszett is és ötletes is volt – egészen az első gépfegyverropogásig… Mert az elitosztagról nagyon hamar kiderül, hogy egyenruhás balfaszok gyülekezete, akik bucsui céltáblát állnak a szálloda lakóinak: a mészárlás esetleges véressége nem tudta feledtetni azt a rendőri amatőrizmust, amit ott bemutattak. Itt volt az első pont, hogy órámra néztem…
Pedig a java rossz még hátra volt. Ami utána jött, az számomra rémálom. A fizika törvényeit és az emberi tűrőképesség határait teljesen semmibevevő verekedések, ahol minden egyes ütésnél úgy nyögnek, mint akinek szorulása van, ahol a 10 perces verekedésben szarrá vert főhősök utána rögtön rohannak fel a lépcsőn, ahol a legkisebb királyfi, a zöldfülű kis zsaru a legügyesebb (ez volt talán még a legkisebb baj). A Niwrok által írt túlerő érzése két dolog miatt is hamar szertefoszlik: egyrészt mert az impotens rendőri attak, a csapat topasága maga a túlerő oka, másrészt meg a főhős, Rama (mint a margarin) maga a szuperman. Kb. 50 embert intéz el egyedül, gyakorlatilag fegyver nélkül – hol is a milyen túlerő? Sőt, az arcába fúródó machete fájdalmát is szó nélkül bírja. Az egész a 80-as évekbeli Amerikai nindzsa filmekre, a Van Damme, Chuck Norris, Michael Dudikoff filmekre emlékeztetett. Már szinte vártam, mikor kerül szembe a főgonosz főverekedőjével és hogyan nyomja le azt. Irtó gáz… A legtöbbet emlegetett hitelességi faktor, a vér: kérem, ez lópikula. Valóban van néhány levágott kéz, elvágott torok, de pl. a Rambo IV végéhez képest ez mind csak babazsúr. Én elhiszem, hogy a PG13-on nevelkedett amerikai közönség elájult a film naturalizmusától, de én ebben az égvilágon semmi durvát nem láttam. Annyit el kell ismernem – a tényszerűség kedvéért, no meg a 30% magyarázataként -, hogy némely haláleset ötletes volt, a baj az, ahogy odáig eljutunk.
Pocsék dialógusok, pocsék színészek és karakterek, egy teljesen abszurd és abnormális moziban. Ez ennyi idősen sajna már nem tud felizgatni, amennyit nyögtek benn két ütés között, az szerintem egy nyilvános WC éves nyögésszáma körül volt, arról nem is beszélve, hogy ez a Bruce Lee féle keleti harcmodor sosem jött be. Már csak az hiányzott, hogy röpködjenek  a levegőben. Ehhh… A ház amúgy tetszett, de vélhetően millió ilyen van a világon, talán még a maffiafőnök is hiteles figura az emeleten. Rajta kívül az egész sztori, szőröstől-bőröstől, színészestől, verekedésestől mehet a kukába. Egyáltalán nem értem az imdb 7.5! osztályzatát – nem tudom az emberek mit néztek e helyett, mint ahogy nem értem azokat a díjakat sem, amit a Rajtaütés 2011/12-ben bezsebelt.
No de mindegy, ez pont beleillik a hasonló rejtélyeim sorába.

Néha nem értem az embereket...Hú de jó film a Taken! hát...nem....kliséhalmaz pg13 besorolással, nehogy elvesszen a jegybevételek egy része, ahol nem lehet vért és káromkodást látni, nélkülöz minden realitást, és egy hulla unalmas, megállíthatatlan főhőse van, akihez képest még a terminátorral is jobban lehet azonosulni. De húúú de szuper...És itt egy film, amiben az emberek EMBEREK, az akciójelenetek véresek, és minden ütés annyira realisztikus h szinte érzed. A sztori nem nagy szám az igaz, de a Takenben talán az? ellopták a lányod. szerezdd vissza...sose láttam még ilyet...És valahogy itt fanyalog a jónép...Hát fanyalogjanak. Én ebben az agyon polkorrektizált világban örülök h vannak még tökös filmek.

Két dolog elöljáróban, mielőtt belecsapok a lecsóba. Először is A Rajtaütés című filmet közvetlenül (értsd ugyan azon az estén) a 2013-as Dredd után láttam. Nem hiszek a véletlenekben, de mindenesetre érdekes volt, hogy olyan filmet néztem meg másodszorra, amiben egy toronyház van, ahova egy rendőr beszorul, nem tud kijönni és küzdenie kell a túlélésért stb. Kérem szépen a két film egy kaptafa. A „gond” az, hogy A Rajtaütés egy 2011-es produkció. Szóval, ha valaki koppintott valakiről...

A másik, hogy ugyan nem rossz film, de az a fenti ajnározás széles vigyort, szolid döbbenetet csalt az ábrázatomra. Tarantino-ra annyiban hasonlít, hogy egy-két filmjéhez hasonlóan fröcsög a vér. Guy Ritchie-hatást, ha megszakadok sem találok, pedig majd  az összes filmjét láttam. Ja és hogy miért a Die Hard lett ebből a szempontból az etalon, azt nem tudom.
Ahogy azt már említettem, illetve a szinopszis is írja, egy különleges alakulat olyan helyre akar bemenni, ahová nem igazán kellene. Egy épületnyi gengszterrel akarnak rövid időn belül leszámolni, miközben nem is sejtik, hogy a vesztükbe rohannak. Maga a film egyébként két alapelvre épül. Az egyik a „csak egy maradhat” eset, a másik pedig, hogy az erősebb kutya b*szik. Tehát egy minden irányból, gyakorlatilag hermetikusan lezárt épületben az diktál, aki tudja, hogy nincs rajta fogás. Így hát egy ismeretlen terepen, egy maréknyi rendőr nem sok eséllyel indul a „pole-pozícióért” egy lakótelepnyi, állig felfegyverzett renegát „bennszülött” ellen. A hentesbolt tehát rövid időn belül kinyit, így aki nem bírja a naturalista megoldásokat annak nem ez lesz telitalálat péntek esti film gyanánt.

A sztori nem túl erős, de a nyakamat rá, hogy az alkotóknak nem is ez volt a célja. A szemedet akarják megnyerni, nem a lelkedet. Pontosan emiatt, miután elérik a rendőrök a toronyházat és beszorulnak, onnantól kezdve már csak a túlélésért küzdenek és a történet ott le is fullad.

Sajnos kliséktől sem mentes ez a film, mert hiába nem egy francia p*csahorror, a csapatnyi rendőrök száma az idő előrehaladtával redukálódni kezd, ráadásul elég intenzíven. De legyünk őszinték magunkhoz, tegyük a szívünkre a kezünket és merje valaki azt mondani, hogy ez nem volt várható. A relatív nagy létszámnak az az előnye, hogy annyi fél módon vághatsz fel egy embert, ahány féle képen akarsz. Mert bizony itt nem szaroznak. Fröcsög a vér, ahogy az illik.

Ami viszont kellemes meglepetés volt, hogy hosszú-hosszú évek óta ismét láttam egy olyan filmet, ami prezentálja, hogy nem tudsz annyi pofont adni a másiknak, hogy az elnyúljon, mint a Nagy-Alföld. Tűrés határ szinte nincs is, vagy az már Dragon Ball-i magasságokat verdes. Ebből kifolyólag hosszan elnyújtott és pazar módon kivitelezett harcjeleneteket láthatunk minimális realitás nélkül.
Úgy néz ki Indonézia\Thaiföld lesz a harcművészet új fellegvára. A japán harcművészek és a belőlük avanzsálódott színészek voltak eddig a menők ilyen téren, de úgy érzem ez kezd egy kicsit elcsúszni dél-délnyugati irányba. Akik szeretik az ilyen jellegű filmeket, azoknak talán nem kell bemutatnom Tony Jaa-t, aki az Ong Bak filmekkel lett híres, és amit ott leművel a tag az utánozhatatlan és rajta kívül szerintem senki nem tudja megismételni. A Rajtaütés főszereplője is hasonló kvalitásokkal bír: technika és kirobbanó erő az, ami jellemzi és ettől lesz olyan látványos és helyenként hihetetlen ez a film.
A legnagyobb problémám ezzel a filmmel csupán az, hogy az aktualitása már eléggé kérdéses. Úgy értem nem biztos, hogy hosszútávon nagy lesz az érdeklődés az ilyen filmek iránt. Alapvetően azokkal a filmekkel nincs baj, amik nélkülözik a fizika bizonyos törvényeit, vagy legalábbis részben hanyagolják, de ilyen esetekben, ahol 20 percig rúgnak\vernek egy embert és az utána még relatíve könnyen feláll, az egy idő után megfekszi a az ember gyomrát, az enyémet legalábbis biztos. Szeretem, ha egy film szórakoztat, sőt el is várom tőle, de bizonyos fokú  hihetőségre azért igényt tartanék. Egyszer-kétszer elmegy és talán még szórakoztatni is fog, de hosszú távú kapcsolatot már nem tervezek az ilyen mozikkal.
Sum: a rövid idő után érdektelenségbe fulladó történetet elképesztő harcjelenetek váltják fel, amik már az elszállás határait feszegetik. Jó film, de nem szól akkorát, mint azt az ember adott esetben elvárna. Pár sör meg chips mellé elmegy kétszer, de szerintem ez a film ennyire képes. Bár a tény az tény: soha rosszabbat!
10\6,5

Abszolut átverés a borítóra erőltetett dícsérethalmaz. Die Hard-dal nem lehet egy lapon említeni, csak mert egy épület van a középpontban. Ez egy véres bunyó film. Oltári nagy túlzásokkal, a tekintetben, hogy mit bír ki egy emeber. A jó koreográfia miatt az első 45 percben még nem esett le, de a végén egyre több fintort csalt az arcomra. Messze nem lesz kedvenc, sem klasszikus hiába a hype.

Egynek elmegy kategória.