Nem láttam a maga idejében és nem is különösebben érdekelt. Talán nem is tudtam a létezésérol. Aztán amikor megjelent DVD-n, utána olvasgattam kicsit, és bár azt megítélni még akkor sem tudtam, hogy nekem tetszene-e a film, azt már sejtettem, hogy valami másról van szó, mint amire számíthatnék.
Aztán ha jól tudom, ez a film nyerte el az RTL Aranycsirke díját, így aztán úgy döntöttünk a nejemmel, hogy az Üvegtigrissel együtt megvesszük - szigorúan az egylemezes változatot.
Tegnap este néztük meg, és ugyan maradandó filmélményt nyújtott, egyikonk tetszését sem nyerte el. Abban mindketten egyetértettünk, hogy ha rajtunk múlik, inkább a Valami Amerikáé lett volna a díj.
A filmet azonban mégsem írnám le, hiszen hogy tetszik-e valakinek, az minden bizonnyal ízlés kérdése, és azt mindenképpen el kell ismerni, hogy egyedi világot tár elénk.
A saját véleményem tömören csak annyi, hogy ezért az árért megfér a gyujteményemben, de nem hiszem, hogy a közeljövoben újra kedvem támad majd megnézni...