A vasfüggönyön innen és túl
Érdekes… nincs különösebb bajom a német filmekkel, a német nyelvvel meg aztán végképp semmi, mégis oly ritkán veszem rá magam, hogy német filmet nézzek. Pedig sokszor igazi kincsekre lehet bukkanni ezen a nyelvterületen is – aminek számomra legújabb ékes példája a Mások élete.
Tudtam erről a filmről, de valahogy eddig nem volt kedvem hozzá. Nem volt kedvem egy fülhallgatós bácsi kémkedését figyelni két órán át. Az egész promo számomra túl szürke és érzelemmentes volt, ahogy a borító is, mintha dizájnilag mindent megtettek volna, hogy tűnjön el ez a mozi a süllyesztőben. A 2007-es Oscar mára már picit feledésbe is merült, s ha nincs az xresses újraszavazósdi, lehet, hónapokra, évekre kikerül a látókörömből a film. Kár lett volna érte: az utóbbi idők könnyedebb, lazább mozijai után végre újra egy komolyabb, súlyosabb művet sikerült megtekintenem, ami nemcsak személyes drámáival, hanem kőkemény és szívszorító korrajzával emelkedik ki a tömegfilmek közül…
1984-ben járunk, az NDK-ban (a dolog pikantériája, hogy jómagam még jártam az NDK-ban, nem sokkal megszűnése előtt), ahol is még javában dúl a szocialista diktatúra. A Stasi, a keletnémet titkosszolgálat megfelelő részlege pedig figyelemmel kísér minden, rendszerre veszélyes, máshogy gondolkodó egyént. Különösen a művészeket: hisz a szabad gondolkodás, az önkifejezés, a különcség, ezáltal az eszme megfertőződése gyakran érkezett e körökből…. Nos, főhősünk a szürke kispolgár, ámde végsőkig elvhű titkosügynök, Wiesler feladata lesz a nagyszerű rendező, Dreyman megfigyelése. A pikáns az egészben pedig az, hogy e megfigyelés csupán ürügy a párt egyik befolyásos embere részéről arra, hogy okot találjanak a rendező eltávolításra, annak barátnőjének megszerzésére. Wiesler dolgozik, és törvényszerűen egyre mélyebben merül mind a megfigyelt ember életében, mind pedig a csodált rendszere visszásságában…
… így tehát minimum két rétegen is működik a film. Az egyén és a társadalom szintjén, azaz a személyes kapcsolatok és a rendszer szintjén. A megfigyelt ember életébe való beolvadás, az ott tapasztaltak jelentősen befolyásolják a megfigyelő életét, komoly karakterdrámát eredményezve. Wiesler amúgy egy totál szürke kisember, s munkája folyamán kinyílik számára a világ: olyanokat lát és hall, amiket ő eddig sosem tapasztalt és értett meg. A film központi témája az ő átalakulása, hogyan és miért is jut el a történet végére oda, ahova eljut. A figura nagyon eltalált, benne van minden, ami akkor az adott kor, adott beosztásában lévő emberét jellemezte. A mások élete így lesz az ő élete, a felszínen lévő dolgok (Dreyman megfigyelése) mögött az ő döntései, azoknak a súlya mozgatja a mozit. A kisember azonban soha nem tört volna ki ketrecéből, ha nincs a kulturális miniszter: szándéka, motivációja, stílusa adja meg a végső lökést Wiesler számára. A rendszer minden mocska és bűze ezen a hájas vén f@szon keresztül materializálódik, a felsőbbrendűség, a hatalommal való totális visszaélés, a diktatúra diszkrét bája önmagában Hempf figurája.
A diktatúra… Eszméletlen jó korrajz ez a mozi. Bár nem hazánkban játszódik – de van magyar vonatkozása is -, akár rólunk is szólhatna. Egy olyan korszakot jelenít meg, amiben a szólásszabadság csak a nyugatnémet híradókból volt ismert, a párt és Honecker állt mindenek felett, ahol a másképp gondolkodók államellenesnek számítottak. Tényleg volt ilyen világ, én éltem is benn, e tekintetben a film visszarepített gyerekkoromba. A szocializmus sivársága, a központilag meghatározott egyen cuccok, a mesterségesen fenntartott viszonylagos jólét időszaka volt ez, amit csak gyengén árnyékolt be - mert elhallgatták - a rengeteg öngyilkosság (hogy a Pokolgépet idézzem a 80-as évek végéről. „Ezzel világelsők vagyunk” – A dal érted él). Az megint más kérdés, hogy a mozi által is felskiccelt világ korántsem volt kibírhatatlan, nyugodtabb, csendesebb és békésebb volt az egész lét... A mások élete pedig remekül ragadja meg ezeket az értékeket is: kiváló oktatóanyag, elsősorban középiskolások számára.
A karakterek szenzációsak, ráadásul azt is sikerült elérnie az alkotóknak, hogy az ember képes legyen azonosulni egy ügynökkel (kvázi a rosszal). Az egész világ, a háttér a Zukkal, Barkasszal, Wartburggal, a lakóteleppel kiváló, mintha egy óriás megfogna, aztán visszatenne 84-be. Bárcsak visszatehetne… :)
Egy apró hiba tűnt fel: az eredeti hangban – mert, hogy máshogy is lehetne nézni egy NDK-s filmet???- a négyütemű Zuknak és Wartburgnak is kétütemű hangja volt…
A DVD árához képest kiváló. Jó kép, jó hang, feliratos audiokommentár, TV spot, trailer és egy húsz perces interjúfüzér, szintén magyar felirattal. Bárcsak manapság is így jönnének ki filmek…
Kosárba!!!
Tudtam erről a filmről, de valahogy eddig nem volt kedvem hozzá. Nem volt kedvem egy fülhallgatós bácsi kémkedését figyelni két órán át. Az egész promo számomra túl szürke és érzelemmentes volt, ahogy a borító is, mintha dizájnilag mindent megtettek volna, hogy tűnjön el ez a mozi a süllyesztőben. A 2007-es Oscar mára már picit feledésbe is merült, s ha nincs az xresses újraszavazósdi, lehet, hónapokra, évekre kikerül a látókörömből a film. Kár lett volna érte: az utóbbi idők könnyedebb, lazább mozijai után végre újra egy komolyabb, súlyosabb művet sikerült megtekintenem, ami nemcsak személyes drámáival, hanem kőkemény és szívszorító korrajzával emelkedik ki a tömegfilmek közül…
1984-ben járunk, az NDK-ban (a dolog pikantériája, hogy jómagam még jártam az NDK-ban, nem sokkal megszűnése előtt), ahol is még javában dúl a szocialista diktatúra. A Stasi, a keletnémet titkosszolgálat megfelelő részlege pedig figyelemmel kísér minden, rendszerre veszélyes, máshogy gondolkodó egyént. Különösen a művészeket: hisz a szabad gondolkodás, az önkifejezés, a különcség, ezáltal az eszme megfertőződése gyakran érkezett e körökből…. Nos, főhősünk a szürke kispolgár, ámde végsőkig elvhű titkosügynök, Wiesler feladata lesz a nagyszerű rendező, Dreyman megfigyelése. A pikáns az egészben pedig az, hogy e megfigyelés csupán ürügy a párt egyik befolyásos embere részéről arra, hogy okot találjanak a rendező eltávolításra, annak barátnőjének megszerzésére. Wiesler dolgozik, és törvényszerűen egyre mélyebben merül mind a megfigyelt ember életében, mind pedig a csodált rendszere visszásságában…
… így tehát minimum két rétegen is működik a film. Az egyén és a társadalom szintjén, azaz a személyes kapcsolatok és a rendszer szintjén. A megfigyelt ember életébe való beolvadás, az ott tapasztaltak jelentősen befolyásolják a megfigyelő életét, komoly karakterdrámát eredményezve. Wiesler amúgy egy totál szürke kisember, s munkája folyamán kinyílik számára a világ: olyanokat lát és hall, amiket ő eddig sosem tapasztalt és értett meg. A film központi témája az ő átalakulása, hogyan és miért is jut el a történet végére oda, ahova eljut. A figura nagyon eltalált, benne van minden, ami akkor az adott kor, adott beosztásában lévő emberét jellemezte. A mások élete így lesz az ő élete, a felszínen lévő dolgok (Dreyman megfigyelése) mögött az ő döntései, azoknak a súlya mozgatja a mozit. A kisember azonban soha nem tört volna ki ketrecéből, ha nincs a kulturális miniszter: szándéka, motivációja, stílusa adja meg a végső lökést Wiesler számára. A rendszer minden mocska és bűze ezen a hájas vén f@szon keresztül materializálódik, a felsőbbrendűség, a hatalommal való totális visszaélés, a diktatúra diszkrét bája önmagában Hempf figurája.
A diktatúra… Eszméletlen jó korrajz ez a mozi. Bár nem hazánkban játszódik – de van magyar vonatkozása is -, akár rólunk is szólhatna. Egy olyan korszakot jelenít meg, amiben a szólásszabadság csak a nyugatnémet híradókból volt ismert, a párt és Honecker állt mindenek felett, ahol a másképp gondolkodók államellenesnek számítottak. Tényleg volt ilyen világ, én éltem is benn, e tekintetben a film visszarepített gyerekkoromba. A szocializmus sivársága, a központilag meghatározott egyen cuccok, a mesterségesen fenntartott viszonylagos jólét időszaka volt ez, amit csak gyengén árnyékolt be - mert elhallgatták - a rengeteg öngyilkosság (hogy a Pokolgépet idézzem a 80-as évek végéről. „Ezzel világelsők vagyunk” – A dal érted él). Az megint más kérdés, hogy a mozi által is felskiccelt világ korántsem volt kibírhatatlan, nyugodtabb, csendesebb és békésebb volt az egész lét... A mások élete pedig remekül ragadja meg ezeket az értékeket is: kiváló oktatóanyag, elsősorban középiskolások számára.
A karakterek szenzációsak, ráadásul azt is sikerült elérnie az alkotóknak, hogy az ember képes legyen azonosulni egy ügynökkel (kvázi a rosszal). Az egész világ, a háttér a Zukkal, Barkasszal, Wartburggal, a lakóteleppel kiváló, mintha egy óriás megfogna, aztán visszatenne 84-be. Bárcsak visszatehetne… :)
Egy apró hiba tűnt fel: az eredeti hangban – mert, hogy máshogy is lehetne nézni egy NDK-s filmet???- a négyütemű Zuknak és Wartburgnak is kétütemű hangja volt…
A DVD árához képest kiváló. Jó kép, jó hang, feliratos audiokommentár, TV spot, trailer és egy húsz perces interjúfüzér, szintén magyar felirattal. Bárcsak manapság is így jönnének ki filmek…
Kosárba!!!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A Mások Élete számomra az utóbbi idokben megtekintett filmek legjobbika. Pedig az utóbbi idokben azt hiszem nem gyenge filmeket néztem meg. Gran Torino, Felolvasó, Valkür, Pankrátor. Mind-mind nagyszeru filmek a stílusukban, és mégis. Egyik sem volt rám olyan hatással, mint ez a viszonylag alacsony költségvetésu német mestermu. De úgy vélem nem csak nekem, hiszen nem véletlen a 2007-es Oscar díj a legjobb idegen nyelvu film kategóriában.
Nem is tudom, mi fogott meg benne annyira. Talán az, hogy ez nem valami távoli dologról szól, hiszen alig 20-25 éve még ugyan ez ment nálunk is. Csak mi képtelen vagyunk feldolgozni ezt, míg a németek a saját történelmüket képesek megfeleloen vizsgálni és feldolgozni. Mert fejet kell hajtani a német filmesek elott, mert ahogy szembe mernek és tudnak nézni a saját múltjukkal, az fohajtásra késztet. Legyen szó akár a náci éráról, akár a filmünk korszakáról, az NDK “kommunizmusról”.
A film alaptörténete nagyon egyszeru. Adott Gerd Wiesler a STASI századosa, aki azt a feladatot kapja, hogy vegyen megfigyelés alá egy ünnepelt színpadi szerzot Georg Dreyman-t és barátnojét a szintén nagyon népszeru és ünnepelt sztárt, Christa-Maria Sielandot. A part fejesei úgy vélik, biztos, hogy van takargatni valójuk, és éppen ezért ideje bepoloskázni az otthonukat.
Nem egy bonyolult alapszituáció, de ebbol az alkotók egy mesteri emberi történetet és drámát kreáltak, mindeközben bemutatva ennek a rendszernek a totális embertelenségét, könyörtelenségét és az undorító mivoltát. Hiszen aki nem áll be a sorba a muvészek közül, azok azonnal tiltó listára kerülnek, és csak reménykedhetnek benne, hogy egyszer majd talán újra alkothatnak és nem lesznek agyonhallgatva. Vagy az öngyilkosságba menekülnek, hiszen ahogy a filmben is elhangzik, 1977-ben csak Magyarország elozte meg az öngyilkossági rátán az NDK-t Európában. A pártvezetok mindeközben könyörtelenül kihasználják a hatalmukat, és ha a kiszemelt kis színészno nem adja bele a derekát a szexbe, máris rá uszítják a STASI-t, és már mehet is a sittre akár valós, akár koholt rendszerellenes vádakkal.
Wiesler ennek a gépezetnek egy aprócska fogaskereke, aki fanatikusan végzi a
munkáját, azaz mások tönkretételét. Nem számít neki senki és semmi. Nincsen élete,
számára az a csúcspont, ha lefülel valakit, vagy ha egy igénytelen ribancot kefélhet
meg minden érzelem nélkül. Nincsen senkije és semmije, csak a MÁSOK ÉLETE.
Egészen addig, amíg nem szembesül azzal, miközben megfigyeli ezeket az
embereket, hogy a saját élete egy nagy üres semmiség. De még egy ilyen rendszerben egy ilyen ember is képes lehet EMBER lenni, és felismerni a saját hibáit.
Ulrich Mühe remekül alakítja Wieslert. Persze mondhatnánk, hogy nem nehéz, hiszen
eléggé fapofájú a százados úr. Ez igaz, de ha megfigyeljük az alakítást, a kis
pillantások, a mozdulatok, a rezdülések egyszeruen lenyugözoek. Elég csak azt a jelenetet kiemelni, amikor az elgázolt not nézi. Egyszeruen ott van az arcán az “én kergettem a halálba” kifejezés.
De nem alakítanak gyengébben a többiek sem. Az o játékuk is teszi ezt a filmet annyira feledhetetlenné és lenyugözové. Nem mellékesen az autentikus NDK helyszínek, a lepukkant lakások, autók mind-mind erosítik a filmet.
A film vége pedig egyszeruen zseniális. Nem akarom leloni a film végét, mert hátha megnézi valaki ezt a filmet, és nem akarom elrontani a film hatását. De az biztos, hogy maradandó számomra.
Mit írjak még errol a filmrol? Azt, hogy ezt látnia kell mindenkinek, hogy kihagyhatatlan mestermu? Vagy azt, hogy szeretnék már egyszer látni egy magyar filmet, ami ilyen hitelesen és elementáris erovel dolgozza fel a mi múltunkat?
Lenyugözo film, az értékelésem nem is lehet kérdéses! Mestermu!
Nem is tudom, mi fogott meg benne annyira. Talán az, hogy ez nem valami távoli dologról szól, hiszen alig 20-25 éve még ugyan ez ment nálunk is. Csak mi képtelen vagyunk feldolgozni ezt, míg a németek a saját történelmüket képesek megfeleloen vizsgálni és feldolgozni. Mert fejet kell hajtani a német filmesek elott, mert ahogy szembe mernek és tudnak nézni a saját múltjukkal, az fohajtásra késztet. Legyen szó akár a náci éráról, akár a filmünk korszakáról, az NDK “kommunizmusról”.
A film alaptörténete nagyon egyszeru. Adott Gerd Wiesler a STASI századosa, aki azt a feladatot kapja, hogy vegyen megfigyelés alá egy ünnepelt színpadi szerzot Georg Dreyman-t és barátnojét a szintén nagyon népszeru és ünnepelt sztárt, Christa-Maria Sielandot. A part fejesei úgy vélik, biztos, hogy van takargatni valójuk, és éppen ezért ideje bepoloskázni az otthonukat.
Nem egy bonyolult alapszituáció, de ebbol az alkotók egy mesteri emberi történetet és drámát kreáltak, mindeközben bemutatva ennek a rendszernek a totális embertelenségét, könyörtelenségét és az undorító mivoltát. Hiszen aki nem áll be a sorba a muvészek közül, azok azonnal tiltó listára kerülnek, és csak reménykedhetnek benne, hogy egyszer majd talán újra alkothatnak és nem lesznek agyonhallgatva. Vagy az öngyilkosságba menekülnek, hiszen ahogy a filmben is elhangzik, 1977-ben csak Magyarország elozte meg az öngyilkossági rátán az NDK-t Európában. A pártvezetok mindeközben könyörtelenül kihasználják a hatalmukat, és ha a kiszemelt kis színészno nem adja bele a derekát a szexbe, máris rá uszítják a STASI-t, és már mehet is a sittre akár valós, akár koholt rendszerellenes vádakkal.
Wiesler ennek a gépezetnek egy aprócska fogaskereke, aki fanatikusan végzi a
munkáját, azaz mások tönkretételét. Nem számít neki senki és semmi. Nincsen élete,
számára az a csúcspont, ha lefülel valakit, vagy ha egy igénytelen ribancot kefélhet
meg minden érzelem nélkül. Nincsen senkije és semmije, csak a MÁSOK ÉLETE.
Egészen addig, amíg nem szembesül azzal, miközben megfigyeli ezeket az
embereket, hogy a saját élete egy nagy üres semmiség. De még egy ilyen rendszerben egy ilyen ember is képes lehet EMBER lenni, és felismerni a saját hibáit.
Ulrich Mühe remekül alakítja Wieslert. Persze mondhatnánk, hogy nem nehéz, hiszen
eléggé fapofájú a százados úr. Ez igaz, de ha megfigyeljük az alakítást, a kis
pillantások, a mozdulatok, a rezdülések egyszeruen lenyugözoek. Elég csak azt a jelenetet kiemelni, amikor az elgázolt not nézi. Egyszeruen ott van az arcán az “én kergettem a halálba” kifejezés.
De nem alakítanak gyengébben a többiek sem. Az o játékuk is teszi ezt a filmet annyira feledhetetlenné és lenyugözové. Nem mellékesen az autentikus NDK helyszínek, a lepukkant lakások, autók mind-mind erosítik a filmet.
A film vége pedig egyszeruen zseniális. Nem akarom leloni a film végét, mert hátha megnézi valaki ezt a filmet, és nem akarom elrontani a film hatását. De az biztos, hogy maradandó számomra.
Mit írjak még errol a filmrol? Azt, hogy ezt látnia kell mindenkinek, hogy kihagyhatatlan mestermu? Vagy azt, hogy szeretnék már egyszer látni egy magyar filmet, ami ilyen hitelesen és elementáris erovel dolgozza fel a mi múltunkat?
Lenyugözo film, az értékelésem nem is lehet kérdéses! Mestermu!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Csakis fölsofokban beszélhetek errol a filmrol! Zseniális! Tökéletes! Mind a forgatókönyv, mind a rendezés és nem utolsósorban a színészek.
Az a jó a németekben, hogy az utóbbi idoben képesek szembenéznek a múltjukkal, lásd A bukás, vagy épp ez a film. (Mi is tanulhatnánk tolük.)
A rendezo egyébként elsofilmes,fantasztikus, rögtön Oscart kapott, megérdemelten, jellemzo, Hollywood már remake-t csinálna belole.
De ez a film nagyon-nagyon jó! Mindenkinek csak ajánlani tudom!
(Sajnos a foszereplo, a lehallgató ügynököt alakító színész azóta meghalt.)
Az a jó a németekben, hogy az utóbbi idoben képesek szembenéznek a múltjukkal, lásd A bukás, vagy épp ez a film. (Mi is tanulhatnánk tolük.)
A rendezo egyébként elsofilmes,fantasztikus, rögtön Oscart kapott, megérdemelten, jellemzo, Hollywood már remake-t csinálna belole.
De ez a film nagyon-nagyon jó! Mindenkinek csak ajánlani tudom!
(Sajnos a foszereplo, a lehallgató ügynököt alakító színész azóta meghalt.)
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Kicsit mást vártam.Talán kicsit drámaibban!Igaz a történet ,ennek a korszaknak a drámája.Nem tudok hitelesen írni a filmrol mert ebben az idoszakban én ágybavizelo kissrác voltam.Mégis belekezdenék.Számtalan ilyen alkotással volt dolgunk, miszerint:rosszmájú hivatásának élo akármilyen ügynök, megjavul vagy megváltozik az álláspontja.Na ez már most egy támadható nézopont!Mégsem kötök bele mert nincs értelme.Remek, lassan terjengo történetvezetés ától cettig mindent helyre rak a maga német precizitásával!A foszereplo Ulrich Mühe játékából árad a fenyegeto nyugalom zseniálisan formálta meg a stasi tisztet.Nagy kár érte, jó színész volt!!!A film a hosszú játékido ellenére sem unalmas ,holott mellozi a pörgést de ez így van jól!Remekül összetett ,érdekes ,oszinte drámai alkotás A Mások Élete szerintem nem csak az utóbbi idok ,hanem minden idok legjobb német filmje!Jogos az Oscar!!!89%
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A német film valahogy sosem képes elorébb jutni. A színész-iskolájuk csapnivaló, az évi többszáz filmjükbol jó, ha féltucatnyi nézheto akad.
A mások élete címu alkotás ugyan simán megúszta a német szintidot, de ez messze nem olimpiai kvóta, hiába van tele a vitrin díjakkal. A színészek nagyon gyengék a lehálásabb szerepekben is, jellemépítést egyedül csak a „jó német”-té váló Stasi-ügynök szerepében Ulrich Mühe képes felmutatni.
Akkor mitol lehet mégis élvezheto ez a film?! Egyszeru: a nézok is csak emberek, jóra éhesek, a saját kis múltjukkal és igazságérzetükkel együtt.
Egyrészrol kapott a film egy olyan történelmi alapanyagot, amin nem kellett dolgozni, ami adva volt. Ebbol viszont sikerült egy rendkívül jól átgondolt, kituno feszültség-keltéssel átszott emberi sztorit kanyarítani, amit megfelelo menedzseléssel képesek voltak úgy tálalni, hogy mindenki által könnyen fogyaszthatóvá váljon. Ettol még nem kell azt gondolnunk, hogy a Stasi vitte véghez az NDK-beli peresztrojkát, de lám-lám, mégiscsak lehet ebbol még üzletet csinálni, ahogy a német történelem egyéb „lekiismereti feldolgozása” sem más már -hiszen a lelkiismeretük az ötvenes évek óta, köszöni, jól van.
Ennyi a profi munka e filmben: remek történetszövés, ügyes mesélo-ritmus, jól adagolt humánum, „Van igazság a földön!” befejezés.
A többi az magas fokon muvelt iparosmunka, s nem muvészet, foleg nem annak gyöngyszeme.
Hasonló történelmi alapból, zseniálisan megírt forgatókönyvvel, jóval több hozzáértéssel és kituno színészekkel már láttunk filmet, a Mephisto-t, csak az magyar volt, talán ezért nem láthatjuk kis hazánkban…
Mindenesetre kontrasztnak kituno példa, hogy mi is hiányzik e némileg túlértékelt moziból.
A mások élete címu alkotás ugyan simán megúszta a német szintidot, de ez messze nem olimpiai kvóta, hiába van tele a vitrin díjakkal. A színészek nagyon gyengék a lehálásabb szerepekben is, jellemépítést egyedül csak a „jó német”-té váló Stasi-ügynök szerepében Ulrich Mühe képes felmutatni.
Akkor mitol lehet mégis élvezheto ez a film?! Egyszeru: a nézok is csak emberek, jóra éhesek, a saját kis múltjukkal és igazságérzetükkel együtt.
Egyrészrol kapott a film egy olyan történelmi alapanyagot, amin nem kellett dolgozni, ami adva volt. Ebbol viszont sikerült egy rendkívül jól átgondolt, kituno feszültség-keltéssel átszott emberi sztorit kanyarítani, amit megfelelo menedzseléssel képesek voltak úgy tálalni, hogy mindenki által könnyen fogyaszthatóvá váljon. Ettol még nem kell azt gondolnunk, hogy a Stasi vitte véghez az NDK-beli peresztrojkát, de lám-lám, mégiscsak lehet ebbol még üzletet csinálni, ahogy a német történelem egyéb „lekiismereti feldolgozása” sem más már -hiszen a lelkiismeretük az ötvenes évek óta, köszöni, jól van.
Ennyi a profi munka e filmben: remek történetszövés, ügyes mesélo-ritmus, jól adagolt humánum, „Van igazság a földön!” befejezés.
A többi az magas fokon muvelt iparosmunka, s nem muvészet, foleg nem annak gyöngyszeme.
Hasonló történelmi alapból, zseniálisan megírt forgatókönyvvel, jóval több hozzáértéssel és kituno színészekkel már láttunk filmet, a Mephisto-t, csak az magyar volt, talán ezért nem láthatjuk kis hazánkban…
Mindenesetre kontrasztnak kituno példa, hogy mi is hiányzik e némileg túlértékelt moziból.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A betyár mindenségit mekkora film ez emberek!!!!!!!!!!Idén a legjobb amit láttam,a végén még a könnyeim is kijöttek,ebben közrejátszott a foszereplo szinész tragikus sorsa is,aki rettentoen jól hozta a lelkiismereti válságban szenvedo STASI ügynököt,játékát tényleg leginkább Kevin Spacey-ére lehet hasonlítani.Minden perce ajándék volt a filmnek, az utolsó fél órában kis híján lerágtam a kezem ,nem tudtam elképzelni mi lesz a vége a filmnek.Ha valakinek alapfilm a Tanú,vagy pld.tetszett a Fekete könyv c. film az feltétlen nézze meg ezt a gyöngyszemet,mert bár a kor más én mégis ezekkel rokonítanám a filmet,de ez a legkirályabb.Még párszor meg fogom nézni az tuti.Köszönet illeti a Best kiadót,mert néha igényes filmeket is bevállal.Az OSCAR díj teljesen megérdemelt volt!!!!Európában,foleg Németországban az utóbbi idoben egyre jobb filmek készülnek.(ott van még Hollandia,Spanyolország,Franciaország is)az angol filmgyártás szerintem hanyatlik.De a németek a Bukás óta nagyon pörögnek,csak igy tovább!Ez a film kb, akkora megdöbbenést okozott nekem mint a Bukás,az összes színész tehetségének maximumát adja itt is ott is.Kötelezo film az igényes és a történelmi témákra fogékony gyüjtoknek,én még mindig a hatása alatt vagyok pedig 1 nap telt el azóta hogy a vége cim lement!Ja és meg kell még említeni a zenét,ami kellemesen belesimul a történetbe ezáltal még szomorúbbá téve azt.De a film fo üzenete mégis az hogy a legelborultabb világban is vannak még jó emberek,mindenkiben van valahol,még ha mélyen elrejtve is,jóság ami talán egyszer felszínre kerül--megváltoztatva evvel életeket,talán örökre rejtve marad,de az élet egyszeri és megismételhetetlen kincsünk,becsüljük meg jól.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Ilyen kevés hozzászólás egy ilyen fantasztikus filmnél? Hollywood azért erosebb...
Épp betegen fekszem itthon és rávettem magamat, hogy lemásszak a tékába. Hallottam már errol a filmrol, mondom megnézem.
Hát letaglózott. Nem is tudok nagyon mit írni igazából, az egész úgy tökéletes ahogy van. Viesler-t az elso pertol utáltam, de a végére SPOILER!!!! már nagyon sajnáltam szerencsétlent ahogy ott húzza a kocsiját és szórólapozik.
Egyébként ami még nyomasztóbb, hogy Magyarországon is ugyanez volt. Sot még rosszabb! Mi magyarok miért nem tudunk ilyen filmet csinálni? Szerintem a választ mindenki tudja...
Szóval ezt mindenkinek tényleg látnia kell!
Szomorúan olvasom, hogy Mühe meghalt... Betegség?
Épp betegen fekszem itthon és rávettem magamat, hogy lemásszak a tékába. Hallottam már errol a filmrol, mondom megnézem.
Hát letaglózott. Nem is tudok nagyon mit írni igazából, az egész úgy tökéletes ahogy van. Viesler-t az elso pertol utáltam, de a végére SPOILER!!!! már nagyon sajnáltam szerencsétlent ahogy ott húzza a kocsiját és szórólapozik.
Egyébként ami még nyomasztóbb, hogy Magyarországon is ugyanez volt. Sot még rosszabb! Mi magyarok miért nem tudunk ilyen filmet csinálni? Szerintem a választ mindenki tudja...
Szóval ezt mindenkinek tényleg látnia kell!
Szomorúan olvasom, hogy Mühe meghalt... Betegség?
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A FILM -amit látni kell! -Csupa nagy betuvel...
Nem itélkezik csak mesél, nincs benne pátosz , fellengzosség, nagyot mondás!
A Hollywoodi filmek minden rossz tulajdonságát nélülözi, mégsem unalmas , mégsem túl muvészi !
Nem gondoltam volna ,hogy a Németek ilyet is tudnak csinálni!
Teljesen átjön a kor hangulata, Szerintem jobb mint a Schindler listája vagy a Zongorista ! Dráma, és mégsem mesterkélt!
Teljesen megérdemelt a legjobb külföldi filmnek járó Oscar szobrocska !
Csak az kár, hogy mi Magyarok nem tudunk ilyen filmet csinálni! A Szabadság szerelem és a Sorstalanság nyomába sem érhet a MÁSOK ÉLETének !
Látni kell és kész !
Extrákat is kapunk, feliratozva !
Nem itélkezik csak mesél, nincs benne pátosz , fellengzosség, nagyot mondás!
A Hollywoodi filmek minden rossz tulajdonságát nélülözi, mégsem unalmas , mégsem túl muvészi !
Nem gondoltam volna ,hogy a Németek ilyet is tudnak csinálni!
Teljesen átjön a kor hangulata, Szerintem jobb mint a Schindler listája vagy a Zongorista ! Dráma, és mégsem mesterkélt!
Teljesen megérdemelt a legjobb külföldi filmnek járó Oscar szobrocska !
Csak az kár, hogy mi Magyarok nem tudunk ilyen filmet csinálni! A Szabadság szerelem és a Sorstalanság nyomába sem érhet a MÁSOK ÉLETének !
Látni kell és kész !
Extrákat is kapunk, feliratozva !
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
1984. NDK, Kelet-Berlin. A szocializmus virágzik, a Stasi, a nemzetbiztonsági hivtal mindenkit megfigyel, kivétel nélkül, aki gyanúsnak számít, de azt is, akit egyszeruen csak gyanúsnak akar tartani valaki. Az igaztalanul ellehetetlenítettek, letiltottak korát éljük.
Az egyik titkosügynököt ráállítják egy sikeres színpadi szerzore, feladata, hogy terhelo bizonyítékot gyujtsön az egyébként feddhetetlen íróra, mely által végre el lehet ítélni rendszerellenes összeesküvésért. A férfi azonban, miközben lehallgatja a szerzot és gyönyöru színészno feleségét, részesévé válik a család életének, és felismeri saját létének keseru és jelentéktelen voltát. Ráadásul, amikor kiderül, az író valóban kapcsolatban áll a nyugattal, és szeretné felpuhítani a szocialista rendszert, választania kell: elvégzi-e feladatát, vagy hallgat lelkiismeretére és enged a felismerésnek: a szocializmus bukásra ítéltetett.
A német filmgyártás szárnyal. Az újhullámos rendezok sorra nyúlnak olyan, saját történelmüket igen kényesen érinto témákhoz, mint a fasizmus vagy a szocializmus. A lenyugözo mindebben az, hogy bátorságuk nem szemérmes, mint például magyar kollegáiké. Míg a hazai rendezok nem mernek oszintén beszélni a kommunizmusbeli (sot, az 56-os) eseményekrol, sem a II. világháború borzalmas történéseirol, sem semmirol, addig a német film a megtisztulás útját választja, és inkább tisztára mossa a nemzet szennyesét azáltal, hogy nyíltan be meri mutatni a történelem eseményeit.
Florian Henckel von Donnersmarck elsofilmes rendezo hibátlan érzékenységgel és mesteri részletességgel nyúl a 80-as évek szovjet hatás alatt álló Németországához, és filmje igazi idoutazás. Akárcsak Spielberg Münchenje, vagy a Good bye Lenin! Esetében, az egészen közeli múlt bemutatása valamiért sokkal nehezebb, mint mondjuk az ókori Rómában vagy Hellászban játszódó történeteké. Ez még annyira közel van, hogy nehéz objektív rálátással szemlélni. 1984-ben legtöbbünk már élt, sot, már felnott volt. Az A mások élete olyan múltat fest elénk, melynek csápjai némileg jelenünkbe nyúlnak még. A ruhák, az épületek, a bútorok, és az autók még sok helyütt megtalálhatóak, és élénk emlékeket idéznek sokunkban. Kellemeseket és kevésbé kellemeseket. A lehallgatások, feljelentések, ellehetetlenítések például kifejezetten nem azok. A film egyik kulcsjelenete, melyet apáinktól, nagyapáinktól sokat hallottunk, amikor valaki „tiltott” viccet mesél az ebédloben, és ezzel egy életre tönkreteheti magát, bizony nagyon is valóságos. Vagy a hihetetlen paranoia (amely egyébként az 50-es, 60-as évek Amerikáját is épp így jellemezte), ami az egész szocializmust áthatotta, velejéig aljasított sok jó embert, és emberek százait késztette öngyilkosságra. Bárki bármit bárhol mondott, tarthatott tole, valaki valahol valamit hallott, és talán félreértelmezte, szándékosan vagy csak véletlenül. Bármikor bárki gyanús lehetett, és ez a félelem állandósult a kor szellemével egyetemben.
Von Donnersmarck filmje bravúros, mert mint minden nagy alkotás, igazából nem oktat, hanem bemutat. Vagy jelen esetben, megidézi a múltat, és kiragad valami fontosat, az éra esszenciáját, amin keresztül a ma kíváncsi embere tökéletes, éles képet kaphat arról, milyen veszélyes és furcsa volt az élet a szocializmus árnyékában.
Nagyszeru alakítást nyújt minden színész egytol egyig, nem érdemes kiemelni senkit, annyira homogén összhatást keltenek.
A szürkeség, a kilátástalanság vizuálisan is végigkíséri a filmet, és a lakóházak paneljainak, a bútorok szocreáljának színtelensége rátelepszik a lélekre. És mégis, azért az emberek itt is éltek, boldogok voltak és álmodtak, szerelmek szövodtek és csodálatos életek zajlottak. De a háttérben végig ott zakatolt a Stasi kíméletlen gépezete, amelynek csak a peresztrojka, és a szocializmus 1989-ben bekövetkezett bukása vethetett véget.
Az egyik titkosügynököt ráállítják egy sikeres színpadi szerzore, feladata, hogy terhelo bizonyítékot gyujtsön az egyébként feddhetetlen íróra, mely által végre el lehet ítélni rendszerellenes összeesküvésért. A férfi azonban, miközben lehallgatja a szerzot és gyönyöru színészno feleségét, részesévé válik a család életének, és felismeri saját létének keseru és jelentéktelen voltát. Ráadásul, amikor kiderül, az író valóban kapcsolatban áll a nyugattal, és szeretné felpuhítani a szocialista rendszert, választania kell: elvégzi-e feladatát, vagy hallgat lelkiismeretére és enged a felismerésnek: a szocializmus bukásra ítéltetett.
A német filmgyártás szárnyal. Az újhullámos rendezok sorra nyúlnak olyan, saját történelmüket igen kényesen érinto témákhoz, mint a fasizmus vagy a szocializmus. A lenyugözo mindebben az, hogy bátorságuk nem szemérmes, mint például magyar kollegáiké. Míg a hazai rendezok nem mernek oszintén beszélni a kommunizmusbeli (sot, az 56-os) eseményekrol, sem a II. világháború borzalmas történéseirol, sem semmirol, addig a német film a megtisztulás útját választja, és inkább tisztára mossa a nemzet szennyesét azáltal, hogy nyíltan be meri mutatni a történelem eseményeit.
Florian Henckel von Donnersmarck elsofilmes rendezo hibátlan érzékenységgel és mesteri részletességgel nyúl a 80-as évek szovjet hatás alatt álló Németországához, és filmje igazi idoutazás. Akárcsak Spielberg Münchenje, vagy a Good bye Lenin! Esetében, az egészen közeli múlt bemutatása valamiért sokkal nehezebb, mint mondjuk az ókori Rómában vagy Hellászban játszódó történeteké. Ez még annyira közel van, hogy nehéz objektív rálátással szemlélni. 1984-ben legtöbbünk már élt, sot, már felnott volt. Az A mások élete olyan múltat fest elénk, melynek csápjai némileg jelenünkbe nyúlnak még. A ruhák, az épületek, a bútorok, és az autók még sok helyütt megtalálhatóak, és élénk emlékeket idéznek sokunkban. Kellemeseket és kevésbé kellemeseket. A lehallgatások, feljelentések, ellehetetlenítések például kifejezetten nem azok. A film egyik kulcsjelenete, melyet apáinktól, nagyapáinktól sokat hallottunk, amikor valaki „tiltott” viccet mesél az ebédloben, és ezzel egy életre tönkreteheti magát, bizony nagyon is valóságos. Vagy a hihetetlen paranoia (amely egyébként az 50-es, 60-as évek Amerikáját is épp így jellemezte), ami az egész szocializmust áthatotta, velejéig aljasított sok jó embert, és emberek százait késztette öngyilkosságra. Bárki bármit bárhol mondott, tarthatott tole, valaki valahol valamit hallott, és talán félreértelmezte, szándékosan vagy csak véletlenül. Bármikor bárki gyanús lehetett, és ez a félelem állandósult a kor szellemével egyetemben.
Von Donnersmarck filmje bravúros, mert mint minden nagy alkotás, igazából nem oktat, hanem bemutat. Vagy jelen esetben, megidézi a múltat, és kiragad valami fontosat, az éra esszenciáját, amin keresztül a ma kíváncsi embere tökéletes, éles képet kaphat arról, milyen veszélyes és furcsa volt az élet a szocializmus árnyékában.
Nagyszeru alakítást nyújt minden színész egytol egyig, nem érdemes kiemelni senkit, annyira homogén összhatást keltenek.
A szürkeség, a kilátástalanság vizuálisan is végigkíséri a filmet, és a lakóházak paneljainak, a bútorok szocreáljának színtelensége rátelepszik a lélekre. És mégis, azért az emberek itt is éltek, boldogok voltak és álmodtak, szerelmek szövodtek és csodálatos életek zajlottak. De a háttérben végig ott zakatolt a Stasi kíméletlen gépezete, amelynek csak a peresztrojka, és a szocializmus 1989-ben bekövetkezett bukása vethetett véget.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A német filmgyártás újabb forradalmát éli. Az utóbbi évek sorra termelték a jobbnál jobb filmeket. A mostani Oscar-díjas alkotás a 80-as évek elnyomás uralta egykori NDK-jába vezeti a nézot ahol a Stasi Uralma mindenkire kiterjedt és megfigyelés alatt tartott. Aki már esetleg véletlenül is az állam ellenségeként tunt fel esetleges nyilatkozata alapján könnyedén börtönben találhatta magát. Ebben a korban egy színész pár életén át látjuk az akkori német világot. Kétkedés, rettegés és elnyomás évei ezek. A kitörési próbálkozások legtöbbje kudarcba fullad és egyetlen út a nyugati országrész biztonsága. A film mely elég lassú ahoz, hogy idovel elnyeljen megteremti a tökéletes klausztrofób hangulatot. Remek színészek, köztük a nemrég elhunyt(leginkább Kevin Spacey-re emlékezteto) Ulrich Muhe visszafogott de hiteles alakítása teszi érdemessé a filmet.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
1983 November, NDK, Kelet Berlin, 6 évvel a Berlini fal és a Keleti blokk összeomlása elott járunk. A Német titkosszolgálat javában dolgozik, megfigyelok, besúgók, lehallgatások, poloskázások... Mindenki gyanús, már egy rossz mozdulat egy félreértett mondat is elég, hogy a Stasi kritikus elemnek minosítsen és megfigyelje az Életed! Mert hogy a keleti részen, ahol ugye mi is éltünk, élünk ez megszokott dolognak számított, senki sem beszélt róla, de mindenki tudta. Hiszen mindenkinek van gyenge pontja és a zsarolás ezáltal muködik. Jelen esetben egy hu kommunista író kerül megfigyelés alá - Georg Dreyman -, gyönyöru színészno barátnojével együtt - Christa-Maria Sieland. Gyanúba keverednek ugyanis egy premier után, és Gerd Wiesler Stasi százados úgy dönt meg kell figyelni. Azonban ahogy egyre jobban beleássa magát A mások életébe rádöbben saját semmitmondó munkájára és egyre inkább azon kapja magát, hogy nem úgy gondolkodik, mint az elvárható lenne egy megfigyelo tiszttol. Hármójuk kellemtelnenül egymáshoz kötodo élete egyre inkább elindít valamit Wieslerben, amit azt hiszem emberségnek nevezhetünk...
Régen láttam ennyire jó német filmet, azt hiszem a Bukás óta nem. Az elsofilmes rendezo Florian Henckel von Donnersmarck igazán jelentos és figyelemreméltó munkát tett le az asztalra! A siker majdnem garantálható volt, mert a nyugat számára ez egy izgalmas téma volt és marad is. A szabad országban éloknek azért ez meglehetosen érdekes, míg a volt keleti blokk országaiben nagyrész még mindig nem néztek konkrétan szembe ezzel a volt rendszert kiszolgáló spicli rendszerrel. Olykor-olykor felszínre bukkan és nagy prot kavar, de a nyílt kártyák kiterítésére azért még jó darabig várni kell.
Még egy gondoloat: Egészen furcsa párhuzamot lehet felfedezni Orwell híres regénye és e között a történet között. Még a dátum és a regény címe is egyezik: 1984. És hogy mennyi igazság van ebben a könyvben, elég csak arra gondolni: "A nagy testvér mindent lát..." Milyen igaz...
Régen láttam ennyire jó német filmet, azt hiszem a Bukás óta nem. Az elsofilmes rendezo Florian Henckel von Donnersmarck igazán jelentos és figyelemreméltó munkát tett le az asztalra! A siker majdnem garantálható volt, mert a nyugat számára ez egy izgalmas téma volt és marad is. A szabad országban éloknek azért ez meglehetosen érdekes, míg a volt keleti blokk országaiben nagyrész még mindig nem néztek konkrétan szembe ezzel a volt rendszert kiszolgáló spicli rendszerrel. Olykor-olykor felszínre bukkan és nagy prot kavar, de a nyílt kártyák kiterítésére azért még jó darabig várni kell.
Még egy gondoloat: Egészen furcsa párhuzamot lehet felfedezni Orwell híres regénye és e között a történet között. Még a dátum és a regény címe is egyezik: 1984. És hogy mennyi igazság van ebben a könyvben, elég csak arra gondolni: "A nagy testvér mindent lát..." Milyen igaz...
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)