Az a vicc megvan, amikor az apácáknál banán van vacsorára? Na, a banánt helyettesítsd be Hayden Christensennel, keverj hozzá egy kis Amerikai Pitét meg a Dekameront, és már nagyjából tudod is, milyen ez a film:).
Volt szerencsém látni a youtube-on pár NDK-s Amor-rajzfilmet (Vasfarok királyfi, Don Quijote de la Kanca, stb.; csak hogy a nyomdafestéket turo címeket említsem:)), és itt nagyjából ezek enyhébb, éloszereplos történetecskéit kaptam 90 percben. Nem kell sok mindent várni, mert a kardozós-b*szós filmek hagyományait követve itt igazából két dolog villan eloszeretettel: a penge meg a csöcs. A stáb úgy gondolta, hogy másra nem is nagyon van szükség, így sem a mélyen átélt színészi játék (Hayden Christensené általában kimerül abban, hogy aléltan hever a dézsában, Tim Roth pedig sunyin nézve lovagol fel s alá), sem a gondolkodásra ösztönzo mondanivaló nem tereli el a figyelmet arról, ahogy a gyónásra egyre gyarapodnak a Miatyánkok és az Üdvözlégyek, a temetobe meg a hullák.
Röviden: Középkori apácás szoftpornónak indul (ahol nem a muskátli takarja ki a lényeget, hanem a fityula), de a rendezo félúton rájött, hogy o mégis romantikus kalandfilmet szeretne inkább forgatni. Könnyed és néha vicces, de sajnos a történet elég unalmas, a mellékszereplok pedig egy-egy poént leszámítva érdektelenek.