A történet egy texasi Mexico határ menti poros kisvárosban játszódik, ahol az örök vesztes, de éles észjárású,talpraesett, kitartó és kellő önbizalommal rendelkező Llewelyn Moss (Josh Brolin) feleségével tengeti hiábavaló mindennapjait egy lerobbant lakókocsiban. Munkanélküliként, jobb híján vadászatból próbál megélni. Míg egy nap a határon két drogdíler banda lemészárolt tetemeire bukkan,egyebek közt több milliónyi dollárral teli bőrönddel.

Túlélő egy sincs.

Hősünkre tehát rámosolygott a szerencse, és a pénzt magához veszi. A film képi világa ekkor mutatja meg erejét, mert attól a pillanattól, hogy hazaviszi a rengeteg pénzt, borús felhők gyülekeznek, villámlással párosítva, és nagy vihar kerekedik, majd bérgyilkosok armadája ered Llewelyn nyomába. A 2 millió dollárnyi bőrönd útját pedig innentől kezdve hullák szegélyezik.
Aki akciódús filmre számít ahol nagy leszámolások után a jó elnyeri méltó jutalmát a gonosz pedig meglakol, s a néző elégedetten fellélegezhet, az jobb ha máris kidobja a megvásárolt lemezt a kukába, vagy frizbinek, vagy söralátétnek használja.
A helyi sokat látott és kicsit kiégett, de csendes humorú sheriff (Tommy Lee Jones) megpróbál segíteni Llewelyn-nek, mert tudja, hogy a maffiával nehéz ujjat húzni. Az Ő elgondolkodtató monológjai és a ritkán elhangzó párbeszédek, valamint a csend hangjai, ugyanis a történet legütősebb jelenetei. Az apró zörejek is, ami nem csoda hisz a film 2008-ban 4 Oscar díjat nyert amellett, hogy a legjobb film díját megkapta még a legjobb hang díjra is jelölték. Ez ha minőségi hangrendszerrel hallgatjuk, zseniális hangmérnöki munkáról tesz tanú bizonyságot pl. abban a jelenetben, mikor a Llewelyn nyomába küldött pszichopata bérgyilkos, az alakításáért szintén Oscart kapot Javier Bardem pusztán szórakozásból, az autójából kihajolva rálő egy vasbeton híd korlátján ülő hollóra, és a golyó a híd vasszerkezetét berezonálva, hosszan tartó kísértetiesen kongó visszhangot produkál.

Aláfestő zene egyáltalán nincs, jobbára legtöbbször csak a szél zúgását hallhatjuk, de ez csak még inkább a film előnyére válik hisz így jobban kihangsúlyozódik a poros kisvárosban élők  sivár reménytelensége.

Woody Harrelson mint vicces bérgyilkos külön színt visz a cselekménybe, aki nagyon az ilyen szerepekre termett, hiszen csak úgy sugároznak belőle a gyilkos gének, tekintve hogy igazi apját valóban elítélte a törvény.
Ha nem a jelenleg legjobb minőségű eredeti angol pcm hangsávval nézi végig az ember, megint csak jobb, ha eszébe jut a fentebb említett jó tanács és más célokra használja a vevő a lemezt, hiszen a történet szomorú végkifejletébe hajló tanulságát, képtelenség levonni az egyedi texasi hanghordozás hallása nélkül, amibe szinte generációk óta belevésődött a faragatlansággal kevert reménytelenség akcentusa.
A stílusosan megtervezett vérgőzős mozgó menűből elnavigálva,találunk egy nagyon tartalmas így készült filmet amiben többek közöztt Tommy Lee Jones a történetre jellemző csendes humorral beszél. "Ez egy roadmovie. Úgyis mondhatnám ez egy komédia, mert rengeteg benne a humor. Ez egy horror történet, mert sok horror elem van a filmben. Szóval ez egy roadmovie horror komédia."

Valamint azt is megtudhatjuk mi a jelentősége a filmben viselt tökéletesen szabott texasi szalmakalapoknak.

Egy másik dokuban a szereplők nyilatkoznak a Coen rendező testvérpár munkamódszeréről.  "Az egy sheriff naplója" címűben pedig a filmben ábrázolt érthetetlen és megfoghatatlan erőszakról nyilatkoznak a készítők.

Üdítő, hogy a nem túl sok, de rövid és velős három kisfilm mindegyike magyarul feliratozott.
Minimalista eszköztárral elkészített mű, hozzá illően minimális adalék anyaggal, mégis ez így tökéletes. Mert a kevesebb néha több.

Számos spoiler!
Micsoda film! Igazi mufaji labirintus és filmes bravúr. Kapunk krimit és drámát, egy kis thrillert, meg egy adag társadalom-kritikát hátulról, svédcsavarral. Elképeszto, milyen ügyesen csomagolták a Coen fivérek a múló tuno ido visszafordíthatatlanságának nosztalgiával fuszerezett szomorúságát a thriller mufaji kliséi közé. Mert ugye, a film igazi foszereploje nem a gyilkos, nem is az öregedo rendor, hanem a különbözo generációk közötti szakadék, az idosebb korosztály rémült rácsodálkozása a hétköznapokra: Te jó Isten, az én idomben ilyen emberek nem sétáltak az utcán, nem értem, mi folyik körülöttem!

Hát igen, ahogy a címbol is megtudhatjuk, kicsit megváltoztak a dolgok: Ez már nem vénnek való vidék. A Coen fivérek finom eszközökkel sejtetik a társadalmi kötelmek lazulását, az erkölcsi paradigmaváltást. Szenzációs jelenet, amikor a film végén autóbalesetet szenved a sorozatgyilkos. Betartja a közlekedési szabályokat, ügyel a sebességre és a zöld lámpára is, mégis belérohan egy autó a semmibol. A mindennapinak tuno jelenet egészen más megvilágításba kerül, ha figyelembe vesszük a korosodó rendor értetlen rácsodálkozását az eseményekre, meg a film végén látható „elvágyódás jelenetet”, amikor a múlt nosztalgikus képeit hívja segítségül megrendült világképének helyreigazítására. A szimbolikusnak is tekintheto jelenetben egy generáció szenved súlyos vereséget (karambolt) a mával szemben. Az utolsó jelenet mélabús monológjában érezheto leginkább a mondat szomorú igazsága: Ez már „Nem vénnek való vidék”.

A Coen fivérek legjobb filmje. Csillagos ötös.