Isteni. Elképesztő. Hihetetlen. Az ember csak kapkodja a fejét, mosolyog, elmerül a gondolatok tengerében miközben nézi ezt a csodát. Emlékszem, mikor először találkoztunk (1. nap) alig bírtam nézni. Tettem-vettem közben, jöttem-mentem ide oda, aztán ki is kapcsoltam. Gondoltam ez is egy tucat, csak sokkal kékebb benne minden. Eltelt pár hét és én megálmodtam, hogy ez a film jó, ez kell nekem. Újra nekivágtam és most talált. De nagyon. Legalább két éve szakítottam a nagy-nagy ex-el, de azonnal megértettem mindent, ami eddig homály volt. Megmagyarázza a nőket, bemutatja valójában a férfiakat és mindezt olyan körítéssel (képi világ, zenei aláfestés) kapjuk, hogy nincs menekvés. Azonnal keressük a nők által okozott végtelen szenvedést.

Adott egy fékezhetetlenül romantikus srác, aki egész életében keresi az igazit. Nem várja, hogy betoppan, nem éli az életét, hogy lesz ami lesz, hanem célirányosan keresi. Elképzeli magának hogy néz majd ki, milyen lesz belül és hogy és mit fognak csinálni. Születésétől fogva arra lett predesztinálva, hogy a szerelem legyen a végzete.

Adott ezzel szemben a lány, aki szabad, független, él napról-napra és hallani se akar a szerelemnek hívott megmagyarázhatatlan földöntúli baromságról. Egy nap eljön a találkozás pillanata, mely csak és kizárólag katasztrófába torkollhat.
Ha minden igaz, a forgatókönyvet azok írták, akik a Rózsaszín Párduc 2-t, persze lehet, hogy nem jól tudom. Ilyenkor elmereng az ember, hogy tucatjával, mit tucatjával, százával állhatnak Hollywood-ban a fantasztikusabbnál fantasztikusann szkriptek, arra várva, hogy megtalálják az emberüket. Ez esetben hála az istennek megtörtént. Az egész film (mese) annyira bájos, annyira tündéri, a szereplők annyira légből kapottak mégis annyira közöttünk járnak, ezt csak olyan ember írhatta, aki megégette magát már párszor. Tele van olyan érzésekkel, amit az ember nem szívesen mond ki bármennyire is tisztában van vele. Jó látni, hogy a film nem fél kimondani azt az alapvetően nyilvánvaló, mégis sokszor nem ismert tényt, hogy a nők ugyanannyira rettegnek az elkötelezettségtől, mint a férfiak. Jó látni, érzékelni azokat a pillanatokat, amikor is nyilvánvaló, hogy Summer félti a magánszféráját, nem szívesen enged be oda senkit, sőőőőt, ha valaki megpróbál bejutni (Tom) szinte menekül tőle. Lehet hím sovinisztának gondolni, de ki kell mondani. A nők nagy részének szüksége van a férfiakra (ahogy fordítva is igaz), de az az ideális számukra, ha csak akkor vannak ott, amikor kell. Nekik is ugyanolyan teher a beszélgetés, a kapcsolat (válságának) megtárgyalása, ők is ugyanúgy deffenzívbe váltanak ha kezd komolyra fordulni a dolog. (És ahogy a siena-i félévből kiderül, igenis számít a pénisz mérete (Fernando, a Puma :)) ).

A férfiak? Mind egyformák vagyunk. Akármennyire boldogak, szerelmesek vagyunk, akármennyire is ott van mellettünk az igazi, a gondolat nem a lélek, hanem a test körül jár. Amikor felmegy Tom barátja Tomhoz, és hangoskodik, hogy mi történt már Tom és Summer között, az maga a csúcs :) Mondhat bárki bármit, így zajlik egy párbeszéd két férfi között egy nőről és kész :) Ráadásul imádunk látványosan szenvedni, egyből egy büdös k**va minden nő :) Hiába, nem tudjuk megtagadni önmagunk :)

A filmhez tartozik még, hogy számomra itt is kiderült, ami eddig is nyilvánvaló volt. A férfiak szemtől-szemben konfrontálódnak, a nők pedig "hátulról" jönnek. Tom egyenes, megmondja mit érez, mit akar, Summer viszont kenegeti a dolgokat, próbálja összemosni a barátságot a párkapcsolattal, hátha jól jön ki belőle. (Az esküvőn megesett táncról, mint kisded játékról nem is beszélnék. Néha úgy érzem, hogy a nők teljesen más bolygón élnek mint a férfiak, mégis mit gondolt Summer, mire következtet Tom a romantikázásból???) Ezektől az apró kis utalásoktól, történésektől (is) olyan elképesztően életszagú a film, hogy én ezt a mai napig nem tudom elhinni. Ez vagy tényleg így van a való világban, vagy egész egyszerűen teljes egészében azok az impulzusok értek életem során, mint az írókat, amit kétlek ugye :)

És, hogy mi a helyzet a film központi témájával, a szerelemmel? Nos azt gondolom, hogy megkapja a választ rá az is aki hisz benne (Tom) és az is aki nem (Summer).

Tom leckéje számomra az arany értékével volt egyenértékű. A szerelem bármennyire is szeretnénk irányítani, magától jön és magától megy. Nincs ráhatásunk se a magunk érzéseire se a másikéra. A legfontosabb pedig, hogy attól, hogy mi a másikat a tökéletesnek érezzük akivel leéljük az életünk attól az még nem úgy van. Az idő nagy úr, eldönt mindent, sőt ha nagyon kell érvel is mellette (plusz kifordítja az ember gondolatvilágát, mint a She s like the wind, vagy a csótány alakú anyajegy esetében :))))).

Summer és a szerelem? Nos, amikor megkérdni Tom, hogy miért a másik srác, miért nem ő, a válasz, hogy a sráccal biztos abban amiben Tommal sose volt. Miben?? Egzisztencia? Család? Jövőkép? A nagy fenét!!! A SZERELEM! Az igazság az, hogy ez a szegény kis csaj még életében nem volt szerelmes, azt se tudta mi az, mit érez amikor szerelmes. Tomnál érezte, hogy valami más van legbelül, de ahelyett, hogy hagyta volna szabadjára engedni, inkább leküzdötte magában hisz nem tudta mi az és nem merte megélni. Nyilván miután vége lett, megélte a szakítást, hisz azt nem lehet kikerülni és valószínűleg az akkor érzett üresség (hisz mi mást érez egy ember aki szakít valakivel, vagy szakítanak vele) ráébresztette, hogy ez az érzés, ez az új valami, az volt, amit eddig sose tapasztalt meg. A szerelem. Tom bánatára ő volt akin át megtanulta, hogy kell szeretni, hogy kell érezni hogy kell viszonyulni a másikhoz.
Azt kell mondjam, hogy a filmből kb minden 10 percre juthatna egy ilyen léptékű írás, annyira de annyira tele van fantasztikus utalásokkal, jelenetekkel, bevágásokkal, képi és zenei megoldásokkal. Végül annyit jegyeznék meg, hogy ez egyáltalán nem egy átlagos romantikus film, nagyon-nagyon mély a mondanivaló, de mivel keserédesen romantikus, inkább azoknak fog átjönni, akik rossz passzban vannak egy nő/férfi miatt. Akik vidám, kacagós filmre vágynak, azok tegyék félre egy hideg esős estére, ahol a párjukkal összebújva nézik, miközben összeölelkezve örülnek annak, hogy nekik talán nem 500 nap jut a nyárból.
A nyár után pedig bármi is történik a világ forgatagában, mindig az ősz fog jönni :)