Robin Ocean s Holmes
A minap egy multi turkálójában bukkantam rá erre a dobozra, s a tartalomismertető felkeltette érdeklődésemet – de még így is kissé kockázatos kalandnak tűnt belevágni egy újabb sorozatba. Nem is elsősorban a pénzt sajnálja az ember, inkább az esetlegesen elvesztegetett időt, illetve a bosszúságot: hisz hátha ez is egy félbehagyott sorozat lesz itthon. A végére a három veszélyforrásból az utolsó maradt meg, hisz a kissé nehéz indulás után egész jól megbarátkoztam a Leverage történéseivel, s most meg bosszankodhatok, hogy nincs folytatás itthon…
Semmit nem tudtam erről a sorozatról, még csak nem is hallottam róla, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Kicsit utána böngészve a neten, ez egy ún. „heist” sorozat, ami az átverős/bankrablós filmek szakzsargonja, s tényleg: az egész olyan, mintha a Svindlereket összemixelnénk az Ocean’s eleven filmekkel, amolyan Robin Hood módon, némi Sherlock Holmes dizájnnal megfűszerezve. A mostani divattól eltérően azonban a Lépéselőnyben a régi, hagyományos szerkezetet követi, gyakorlatilag különálló epizódok halmaza, amolyan Miami Vice módon – ha nagyon erőltetem, akkor talán csak a főszereplő alkoholizmusa illetve személyes tragédiája visz némi háttértörténetet a sorozatba. Ezáltal az egész egy merőben más élményt nyújt, mint mondjuk egy Lost vagy Szökés…
Más, de nem kevésbé kiváló. A lényege az, hogy 4+1 bűnöző közös munkáik folyamán a szegény, kifosztott, kisemmizett emberek oldalára állva rendszerint megkopaszt egy dúsgazdag, ámde zsarnok/csaló/gonosz vezetőt… Ahogy Robin tette a sherwoodi erdőben, elveszik a gazdagok pénzét, s a szegényeknek adják. Teszik ezt a legkülönfélébb trükkökkel, ha kell hacker-módszerrel, ha kell színjátszással, ha kell betöréssel. Borzasztó sokrétű az egész sorozat, helyenként elképesztően jó és ötletes megoldásokkal, amik után bizony széles mosolyra görbül a szánk. Eme sokrétűség pedig az ötfős csapat összetételéből fakad, a csapat tagjai képviselik az előbb felsorolt módszereket. Ezáltal pedig elérkeztünk minden sorozat alfájához és omegájához, a karakterekhez. Mert – pláne egy ilyen felépítésű – sorozat lelke mindig is az, hogy akiket több estén át bámulnunk kell a képernyőn, mennyire tudják belopni magukat a szívünkbe… A Lépéselőnyben ismeretlen színészeinek ez maradéktalanul sikerült.
Nate (Timothy Hutton), az alkoholista ex-biztosítási ügynök a kulcs, ő a zseni (s számomra egyben a legunszimpatikusabb figura), aki a Tervet kovácsolja, aki mindig felépíti az eseményeket. Képességei Holmes szerűek, mint ahogy az adott epizódok magyarázatai is azok. Sophie (Gina Bellman) az állandó csali, a bombanő színész, aki nélkül sosem jutnának el a többiek az áldozat közelébe. Eliot (Christian Kane) a tökös verőlegény, aki azonban nem csak harcművészeti tudása miatt van a csapatban. A néger Hardison (Aldis Hodge) iszonyat jó arc hackerként, zseniális tudással és rengeteg poénforrással. A végére maradt legnagyobb kedvencem, Parker (Beth Riesgraf), a szőke betörő csaj, aki Macskanő módra jár kel az épületekben, ráadásul sutaságában egy szerethető, igazán poéngyáros figura. Ők öten adják a sorozat vázát, s bár olyan parádés vendégszereplő gárda nincs, mint mondjuk a MV-ban, azért csak feltűnik Crowley az Odaátból, illetve Mariel a Rejtélyek városából. Ínyencfalat azoknak, akik néznek sorozatokat…
Jól összerakott évad lett az egész, néhány egészen kiemelkedő epizóddal, ahol elégedett csettintéssel lehetett hátradőlni a végén. Hogy ezek után mégsem tud nálam a Top5-be kerülni, annak prózai okai vannak. Egyrészt a szerkezete miatt, de ami fontosabb, a néha bizony nagyvonalú és légből kapott történetvezetés miatt. Ha mélyebben bele megyünk egy-egy epizódba, bizony jó néhány bosszantó logikátlanságra lehetünk, hogy került XY oda, ahol van, és az hogy nem tűnt fel senkinek. Ez különösen abban a viszonylag kevés laposabb fejezetben van, amelyek nem sikerültek olyan feszesre, szerencsére a többi, ami pörög és izgis, ott ezeken át lehet siklani. Összességében egy jó 13 részes indító első évadot láttam, ami kint már az ötödik évadnál és a 77-ik résznél jár. Szerintem nálunk ezt örökre elfeledhetjük, pedig érdekelne Parkerék a további sorsa.
A Bufi 2008-as kiadványa viszont több mint korrekt. Lemezenként általában három epizód, valamint magyar feliratos mini werkfilmek, az utolsó lemezen meg még sok egyéb is. Az angol 5.1 hang tisztességes, mint ahogy a kép is – legalábbis TV-show szinten, a magyar 2.0-ba nem hallgattam bele. Kár, hogy nem folytatták még melegében, mert ennyi idő után hallott ügy.
Ha nem zavar a többi évad hiánya, akkor kosárba!
Semmit nem tudtam erről a sorozatról, még csak nem is hallottam róla, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Kicsit utána böngészve a neten, ez egy ún. „heist” sorozat, ami az átverős/bankrablós filmek szakzsargonja, s tényleg: az egész olyan, mintha a Svindlereket összemixelnénk az Ocean’s eleven filmekkel, amolyan Robin Hood módon, némi Sherlock Holmes dizájnnal megfűszerezve. A mostani divattól eltérően azonban a Lépéselőnyben a régi, hagyományos szerkezetet követi, gyakorlatilag különálló epizódok halmaza, amolyan Miami Vice módon – ha nagyon erőltetem, akkor talán csak a főszereplő alkoholizmusa illetve személyes tragédiája visz némi háttértörténetet a sorozatba. Ezáltal az egész egy merőben más élményt nyújt, mint mondjuk egy Lost vagy Szökés…
Más, de nem kevésbé kiváló. A lényege az, hogy 4+1 bűnöző közös munkáik folyamán a szegény, kifosztott, kisemmizett emberek oldalára állva rendszerint megkopaszt egy dúsgazdag, ámde zsarnok/csaló/gonosz vezetőt… Ahogy Robin tette a sherwoodi erdőben, elveszik a gazdagok pénzét, s a szegényeknek adják. Teszik ezt a legkülönfélébb trükkökkel, ha kell hacker-módszerrel, ha kell színjátszással, ha kell betöréssel. Borzasztó sokrétű az egész sorozat, helyenként elképesztően jó és ötletes megoldásokkal, amik után bizony széles mosolyra görbül a szánk. Eme sokrétűség pedig az ötfős csapat összetételéből fakad, a csapat tagjai képviselik az előbb felsorolt módszereket. Ezáltal pedig elérkeztünk minden sorozat alfájához és omegájához, a karakterekhez. Mert – pláne egy ilyen felépítésű – sorozat lelke mindig is az, hogy akiket több estén át bámulnunk kell a képernyőn, mennyire tudják belopni magukat a szívünkbe… A Lépéselőnyben ismeretlen színészeinek ez maradéktalanul sikerült.
Nate (Timothy Hutton), az alkoholista ex-biztosítási ügynök a kulcs, ő a zseni (s számomra egyben a legunszimpatikusabb figura), aki a Tervet kovácsolja, aki mindig felépíti az eseményeket. Képességei Holmes szerűek, mint ahogy az adott epizódok magyarázatai is azok. Sophie (Gina Bellman) az állandó csali, a bombanő színész, aki nélkül sosem jutnának el a többiek az áldozat közelébe. Eliot (Christian Kane) a tökös verőlegény, aki azonban nem csak harcművészeti tudása miatt van a csapatban. A néger Hardison (Aldis Hodge) iszonyat jó arc hackerként, zseniális tudással és rengeteg poénforrással. A végére maradt legnagyobb kedvencem, Parker (Beth Riesgraf), a szőke betörő csaj, aki Macskanő módra jár kel az épületekben, ráadásul sutaságában egy szerethető, igazán poéngyáros figura. Ők öten adják a sorozat vázát, s bár olyan parádés vendégszereplő gárda nincs, mint mondjuk a MV-ban, azért csak feltűnik Crowley az Odaátból, illetve Mariel a Rejtélyek városából. Ínyencfalat azoknak, akik néznek sorozatokat…
Jól összerakott évad lett az egész, néhány egészen kiemelkedő epizóddal, ahol elégedett csettintéssel lehetett hátradőlni a végén. Hogy ezek után mégsem tud nálam a Top5-be kerülni, annak prózai okai vannak. Egyrészt a szerkezete miatt, de ami fontosabb, a néha bizony nagyvonalú és légből kapott történetvezetés miatt. Ha mélyebben bele megyünk egy-egy epizódba, bizony jó néhány bosszantó logikátlanságra lehetünk, hogy került XY oda, ahol van, és az hogy nem tűnt fel senkinek. Ez különösen abban a viszonylag kevés laposabb fejezetben van, amelyek nem sikerültek olyan feszesre, szerencsére a többi, ami pörög és izgis, ott ezeken át lehet siklani. Összességében egy jó 13 részes indító első évadot láttam, ami kint már az ötödik évadnál és a 77-ik résznél jár. Szerintem nálunk ezt örökre elfeledhetjük, pedig érdekelne Parkerék a további sorsa.
A Bufi 2008-as kiadványa viszont több mint korrekt. Lemezenként általában három epizód, valamint magyar feliratos mini werkfilmek, az utolsó lemezen meg még sok egyéb is. Az angol 5.1 hang tisztességes, mint ahogy a kép is – legalábbis TV-show szinten, a magyar 2.0-ba nem hallgattam bele. Kár, hogy nem folytatták még melegében, mert ennyi idő után hallott ügy.
Ha nem zavar a többi évad hiánya, akkor kosárba!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)