"Ha elhangzott a szó, halott: sokan hiszik.

Szerintem éppen akkor születik."
Nem lopom el Emily Dickinson szavait, csak "afféle" mottóként adnám a filmről írtakhoz, részben azért, mert a saját szavaimat nem igazán találom.
Azt tudom, hogy szeretném ajánlani a filmet, hiszen egy valóban különleges és emlékezetes darabra akadtam a Szavakban, de nem igazán tudom, hogyan, és egy héten belül kétszer néztem meg a filmet, hogy erre rájöjjek. Nem tudom, hogy a három, a fikción keresztül is egymásba fonódó főhős szavaiból, történetéből mit is mondhatnék el. Hogy mit emeljek ki Rory személyes kétségeiből és konfliktusaiból vagy a szenvedélyességből, életszerűségből és tragédiából, ami őt is megfogja. Hogy milyen hangulatot kölcsönöz a filmnek ezen túl a rétegek egymásra épülése és a három "felvonás", ami miatt a végére már nehéz megmondani, hogy kinek a szavait is halljuk éppen és miért. Hogy ezeken felül az egyszerű képekből és dallamokból is micsoda harmónia és szépség sugárzik.
A legérdekesebb kérdés így talán nem is az, hogy mi a könyv "vége", hanem az, hogy mennyire tudjuk magunkat megmutatni másoknak vagy elrejteni mások elől a szavainkon keresztül, szándékaink szerint. Hogy a kimondott vagy ki nem mondott szavak hogyan hatnak a saját életünkre vagy másokéra.
Talán az lenne a legjobb, ha magatok "olvasnátok el" és fedeznétek fel ezeket a Szavakat.
A DVD-t sem a "borítója" alapján érdemes megítélni. Az állóképes menü és az extrák teljes hiánya ugyanis méltatlanul fapadossá teszik a kiadványt, ráadásul a beállításokat megint csak menüből lehet elvégezni. Később a képminőség -amit fantasztikusan élesnek és színesnek találtam (az üvegházas jelenet külön gyönyörű), egyetlen képhibával- és a hang azonban meggyőzött róla, hogy a lényegi részek rendben vannak.
Röviden: Ezek csak Szavak, de olyan szavak, amik sokáig az ember fülében ragadnak. Ez előtt talán a Vágy és vezeklést vagy az Eredetet mondtam volna a filmek közül példának, ami a szavak teremtő és pusztító erejéről szól, de itt ez a téma sokkal tisztábban és mélyebben nyilvánul meg.

Egy remekmű, melyről keveset beszélnek - gondoltam az első megtekintés után. Van ebben a filmben valami rezignált világlátás, mely mély és igaz emberi bölcsességgel fűszerezett. Általában egy-egy nagy színész, író vagy másfajta alkotó az öregkor aranyderűjében megmutatja, hogy mit is tudott igazán, mélyen vagy hitelesen megteremteni. Irons ezt tette. Kevés szerepe alatt is igen intenzíven játszott, előadása sallangtalan és letisztult, néha szánalmat is kiváltó. Bár dolgoztak a maszkmesterek, Irons mégis öreg a filmen kívül is, hiszen előadása már-már az életen innen túl van, ahogy filmbéli szerepe sejteti. Rég éreztem filmben ennyi hiteles kinyilatkoztatást, ennyi békés és ösztönösen jól elmondott bölcseletet. De a film idősíkjainak összehorgolása, az életsorsok megmutatása, a dialógok és a narráció harmóniája is káprázatos. És bár a film tele van feszültségterhes jelenettel, látens ez a feszültség, melyen enyhít az elégikus és nagyon szép, ugyanakkor ízlésesen visszafogott filmzene. Nálam ez a film mindent visz, veri a Pi életét, a politikai összeeskűvésfilmeket, a futurisztikus hókuszpókuszokat. Aki az élet és a művészet mély és nagy igazságai közül néhányat szeretne megkapni vagy megérteni, az a Szavak című filmet választja, melyet nagy hiba volt Lopott szavaknak fordítani, mert a filmben sokkal több van ennél, s félre is vezeti a gyanútlan filmkeresőt. Itt a szavak titkos magánélete előtt húzzák el a függönyt, s ez a lényeg. Zseniális, elgondolkodtató és költőien szép alkotás