„Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen”
Valahogy volt varázsa azoknak az időknek, mikor minden évben lehetett valamit várni a moziban: egy franchise, egy történet újabb epizódjait. Ezek közül kétségkívül Tolkien adaptációja volt az egyik legjelentősebb, legvárósabb és – legsikerültebb. Peter Jackson monumentális vállalkozásának gyümölcse, ami sok tekintetben filmtörténeti mérföldkő lett, a rendezőnek hírnevet hozott – no meg stigmát: a Gyűrűk Ura bélyeggel. Tizenegy évvel később pedig újra Peter Jackson trilógiájának első részét várjuk, újra Tolkien írásából – ami könnyen lehet egy új mérföldkő… Hamarosan kiderül. Mindenesetre ennek apropójából ideje volt egy újranézés, a tizenkettedik (igen, számolom).
Tizenkettedszerre is egy csoda. Hiába ismeri az ember minden jelenetét, hiába fújja kívülről a szöveget, valahogy ez a mozi minden egyes alkalommal magába képes szívni. Még emlékszem az első mozi élményemre vele kapcsolatban, Sopronban, a Plázában, mikor is tátott szájjal néztem a megidézett helyszíneket, Völgyzugolyt, Móriát, Lothlorient… ezek hatása még ma is ugyanaz. Ámulat és bámulat – no ha azóta készült is jó pár látványosabb film ennél, hatásosabb kevés.
„Más lett a világ. Érzem a vízben, érzem a földben, érzem a levegőben. Sok minden, mi valaha létezett, eltűnt. Mert mostmár senki nem él, aki emlékezhetne rá…”
Ezek a kezdő mondatok a sötét képernyővel és az utána következő képsorok nekem már olyan hangulatot képesek varázsolni a szobába, ami teljesen elcsábít. Az Egy Gyűrű története, a nagyszabású csatajelenet Szauron bukásával, majd utána éles váltásban a Hobbitfalvi békés képek elvisznek Középföldére – hogy aztán el ne engedjenek onnan. A gigantikus road movie – Frodo útja a Megyétől a Végzet Hegyéig – minden állomása élményszámba megy, látványilag egyszerűen lenyűgöző, a történet megfelelő pontjain pedig tökéletes időzítéssel adagolja a humort, izgalmat, pihenést, békét, kalandot vagy harcot. Még ma is rá tudok csodálkozni Völgyzugolyban Elrond házára, a béke szigetére, Vasudvardra, a gonosz egyik bázisára, Mória bányáira, a halál és a dráma helyszínére, Lothlorienre, a nyugalom és a tisztaság lombkoronáira, az önmagukban is csodálatos látványú Aragonath szobrokra, majd az Amon Hen-i ütközetre, a Szövetség felbomlására… Mind-mind felejthetetlen képek, a varázslat csodás eszközei, amik a WETA műhelyéből kikelve új szintre emelték a mozivászon látványvilágát…
„- Elkéstél.

- Egy mágus sosem késik, Zsákos Frodó. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar.”
De önmagában nem lenne elég a látvány és a kaland, ha azt érdektelen, unalmas vagy esetleg unszimpatikus figurákkal töltenék meg. A mozi talán legnagyobb erénye a karakterekben rejlik: Peter Jackson bámulatos munkát végzett casting terén. Minden egyes színész telitalálat a szerepére, megfelelő pillanatokban vibrál a levegő köztük, legyen az akár a két mágus harca, vagy a tünde és a törp morgolódása. Nem is érdemes egyenként felsorolni a karaktereket, Frodótól Pippinig, Szarumántól Gimliig, Elrondtól Haldirig kivétel nélkül mindenki telitalálat. S bár divat szidni Orlando Bloomot manapság, nála jobb Legolast el sem tudnék képzelni. Ha ezt Tolkien így álmodta meg, akkor zseniális a megszemélyesítés, ha viszont PJ mélyítette el a személyiségeket, akkor az övé az érdem. Általuk is lett ennyire imádnivaló az egész film…

No meg a feledhetetlen humor által. Itt még főleg Trufa és Pippin tettei, mondatai viszik a prímet, de már érezni a Legolas és Gimli közti vetélkedés magvait is. Nagyszerűen adagolt, megfelelő pillanatban elsütött poénok, amik sikeresen oldják az esetlegesen felgyűlt feszültséget, vagy csupán csak színesítik az utat. Az utat, ami ugyanakkor néha kétségkívül sötét is lett…
„Fussatok, bolondok’”
Sötét, mert vastagon van benn dráma, fontos és szerethető figurákat vesztünk el útközben. Ugyebár Mória bányáinak szörnye, a balrog, magával rántja az egyik legjobb figurát – ennek a jelenetnek a megdöbbentő hatása mai napig bizserget –anno pedig egy évig simán együtt is éltünk a tudattal, hogy nincs többé. A Szövetség másik tagjának távozása meg még úgy is fáj, hogy előtte engedett a Gyűrű csábításának – Jackson és színésze kiválóan oldották meg a szerethető szemét alakját. A film sötét az orkok látványa, Mordor és Vasudvard hangulata, az Uruk Hai-ak mészárlása miatt is: látszik nem a Disney csinálta, ezáltal viszont óvatosan kell bánni a fiatalabb korosztály bevonásával. Egyébként is: kell ehhez bizonyos érettség, hogy a gyerek meg is értse, mit lát, tudja kezelni a rengeteg helyszínt és karaktert, no meg végig tudja ülni a három és fél órát… A 27 perces!!! stáblistán már úgysem marad senki.

Egy dolgot még feltétlenül meg kell említenem, ami szerves része a Gyűrűk Ura feelingnek, a mítosznak, a mérföldkőnek: a ZENE. Howard Shore munkája minden ízében remekmű, a fülbemászó dallamok mellett nagyon jól sikerültek az aktuális képi információ hangulatát fokozó betétek is. Az egyik valaha készült legjobb soundtrack lett…
Jómagam már régóta csak a bővítettet nézem - lassan már homályba is vész a mozi változat –, számomra a film így teljes, így egész, ahogy van. A nemrég külföldön megjelent BD-re nem kerültünk fel, amit kimondottan sajnálhatunk, pláne, hogy jelenleg esély sincs a megjelenésésre. Talán majd a Hobbit-tilógiával együtt.
E kiadványnak valódi különlegessége a két változat egy kiadányban, aki eddig nem birtokolta a filmet, itt a remek alkalom. Ár/érték arányban kiváló választás. Kár, hogy ez nem két évvel ezelőtt jött, mint minenhol máshol, mert akkor talán lehetett volna digi is - mint mindenhol máshol...
Kosárba!